Ünnepélyes keretek között, a parlament elnökének dolgozószobájában írta alá az öt parlamenti párt frakciójának képviselője az Országgyűlés házszabályának módosításáról szóló javaslatot hétfőn....
A felderítők munkája nélkülözhetetlen elemévé vált az ország biztonságának - jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. A felderítők napja és a magyar katonai...
A Fidesz sem a képviselői tiszteletdíjnak, sem a pártok állami támogatásának háromszorosra emelését nem támogatja - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója és Nyitrai...
Az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a költségvetési hivatal felállításának szándékát, és a költségvetési felelősségről szóló törvényjavaslat benyújtását - közölte a Szabad...
Kedden nem lesz vasúti sztrájk Németországban - közölte hétfőn a német mozdonyvezetők szakszervezete, a GDL alelnöke a dpa hírügynökséggel. Szerdától lehetségesek újabb sztrájkok, mind a teher-,...
Felkereste Mianmar egyik hírhedt börtönét hétfőn Paulo Sergio Pinheiro emberi jogi ENSZ-megbízott, aki az augusztusi tüntetések két vezetőjének próbált a nyomára jutni. A brazil...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A mostani drágulással a...
A parlament előtt lévő - hétfőn zárószavazásra kerülő - adócsomag nem okoz majd földrengésszerű változásokat az adóalanyok életében, inkább technikai jellegű módosításokról van szó - mondta a...
A gazdasági növekedés a harmadik negyedévben várhatóan gyorsul a második negyedévi mélypont után, miközben a gyorsuló inflációnak nincs hatása a költségvetési egyenlegre - mondta Tabák Péter, a...
Reformok, reformok, reformok - így foglalta össze az új brit kormányfővel, Gordon Brownnal folytatott első hivatalos megbeszélésének lényegét Londonban, a Downing Street 1O. előtt tartott sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A magyar és a brit miniszterelnök az Európai Unió közelgő évzáró csúcsértekezlete előtt közös nyilatkozatban sürgette az unió erőteljesebb globális szerepvállalását.
A Liga konföderáció további szakszervezetei csatlakoztak a november 21-re tervezett nyomásgyakorló akciósorozathoz. Gaskó István elnök tegnap közölte: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Rába Munkavállalók Szakszervezete is részt vesz az egészségbiztosítási rendszer és a nyugdíjrendszer tervezett változtatásai elleni tiltakozó akcióban.
Hátráltatják a gyermekek fejlődését, akik a biztonsági kockázatokra hivatkozva még a széltől is meg akarják óvni őket - figyelmeztetett a brit baleset-megelőzési társaság, amely szerint vállalni kell a kisebb sérülések veszélyével járó szabadidős tevékenységeket.
Hivatalosan még nincs döntés róla, de januárban országos küldöttgyűlést hívhat össze az SZDSZ, hogy megvitassa érdemes-e továbbra is fenntartani a koalíciót az MSZP-vel. Erre a párt ügyvivői testülete már ma javaslatot tehet, a végső döntést azonban december elején az országos tanács hozhatja meg. A liberálisok ugyanakkor nem akarnak új választást, a legvalószínűbb esetben kívülről támogatnák a…
A kutatók szerint hosszú távon nem hatásos az a gyógyszer, amelyet hiperaktív gyermekek ezreinek írnak fel az orvosok. Amerikai kutatók szerint a készítmények több éves szedés után a növekedést is gátolhatják.
A jelenlegi áfatörvényt januártól felváltó, a parlamentben hétfőn megszavazott új jogszabály legnagyobb közfigyelmet kiváltó rendelkezése, hogy a magánszemélyek sorozat jellegű ingatlanértékesítés esetén áfaalannyá válnak; az alanyi áfamentesség választásának értékhatára 4 millió forintról 5 millióra emelkedik.
Rászoruló családoknak ajándékozott disznókat egy sándorfalvi sertéstenyésztő. Sári György azt mondja: kényszerből választotta ezt a megoldást, mert az ágazat válsága miatt nincs lehetősége arra, hogy mint szokta, pénzbeli támogatást nyújtson. A Csongrád megyei gazda abban bízik, hogy akciója a sertétartók nagyon súlyos helyzetére is felhívja a figyelmet.
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az a brit férfi, aki 1975-ben megerőszakolt és megölt egy 11 éves kislányt. Az ügyben egy másik férfi már 16 évet ült börtönben ártatlanul.
Kártérítési perek indítását javasolták a parlamentben szocialista politikusok olyan magánszemélyeknek, önkormányzati fenntartású vállalatoknak, állami szerveknek, akiket, az októberi zavargásokban valamilydn kár ért. Fideszes politikusok kifogásolták Kóka János gazdasági miniszter villaépítési ügyét és Laborcz Sándor kinevezése a Nemzetbiztonsági Hivatal élére.
Az adórendszer jelentősebb változásairól 2009. tavaszán határoz a kormány, így 2008. január elsejétől csak kisebb változások történnek. Némi könnyítés és kedvezmény-emelés mellett a legfontosabb, hogy jelentősen emelkednek a büntetések.
Rettegnek a Spanyolországban élő külföldi nyugdíjasok: attól tartanak, hogy kelet-európai bandák kifejezetten az ő pénzükre utaznak, amiért még ölni is képesek. A déli országban legutóbb múlt pénteken gyilkoltak meg ismeretlenek egy idős brit asszonyt.
Rosszul mérte fel Hollywood a közönség igényét az Irak és a terrorizmus elleni háborút bemutató filmek iránt. Hiába a világsztárok, a háborús filmeket félig üres mozikban vetítik az Egyesült Államokban.
A kormány még ebben az évben elfogadhatja a 4-es metró beruházási tervének első szakaszát. Ha ez megtörténik, akkor a projektet benyújtja Brüsszelnek - mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Gondban lesznek a Tasnádi Pétert közepesen beszámíthatatlannak minősítő szakértők, ugyanis az egykori vállalkozó egyáltalán nem kóros elmeállapotú - derül ki abból a szakvéleményből, amelyet holnap ismertetnek a Fővárosi Bíróságon.
Az orvosi gázellátó hálózat felülvizsgálatát végző cég ügyvezetője szerint veszélyben vannak a betegek a Szent János Kórház egyes osztályain, a főigazgató szerint viszont ez nem így van - írta a keddi Népszabadság. "Egyetlen központ sem felel meg a minimális követelményeknek. A páciensek szempontjából némelyik kritikus állapotban van. A rendszer olyan olajos emulziós levegőt pumpál a hálózatba,…
Kylie Minogue tele volt félelmekkel, amikor a daganatból kigyógyulva visszatért szakmájához, hogy tovább építse karrierjét. Félelmét és dühét azonban megtanulta levezetni, miközben legújabb albumát rögzítette a stúdióban.
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megbízott főigazgatójának esetleges kinevezése az NBH élére Kövér László szerint azt jelentené, hogy a magyar kormány "lefekszik az oroszoknak" - írta a keddi Magyar Hírlap.
Úgy tűnik, az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány hevében sokakat nem az iraki kérdés vagy a korrupciós ügyek érdekelnek a leginkább. Vannak, akik számára a legfontosabb kérdés a 2008-as voksolás előtt, hogy a jelöltek vajon hisznek-e az UFO-k létezésében és a kormány vajon milyen összeesküvést sző létezésük elleplezésére.
A Magyar Nemzeti Bank kamatlépéseit a fokozatosság jellemzi, kerülik a hirtelen, nagy kamatváltoztatásokat, valamint ódzkodnak a kamatciklusok gyakori megfordításától
A kormány még ebben az évben elfogadhatja a 4-es metró beruházási tervének első szakaszát. Ha ez megtörténik, akkor a projektet benyújtja Brüsszelnek - mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Csaknem ötezer illegális bevándorlót foglalkoztat biztonsági őrként a brit kormány, közülük sokan igen kényes épületeket is őriznek. Vannak, akik repülőtereket védnek, de akadt olyan is, aki a miniszterelnök közvetlen közelébe kerülhetett, holott az országban sem tartózkodhatott volna.
A Vietnam középső részét sújtó áradások miatt háromezer turista, köztük mintegy 2500 külföldi rekedt Hue városban. Keddi vietnami lapjelentések szerint az utóbbi három nap alatt hét...
Négy nagyobb finanszírozási programban vesz még részt Magyarországon a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), mondta hétfőn, a bank elnökével, Jean Lemierre-rel tartott londoni...
Egy hatvan év körüli nő égett halálra hétfőn este, amikor kigyulladt Vácon az idősek otthona – tájékoztatott Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt az olaszliszkai gyilkosság ügyében. Nyolc embert, köztük egy nőt és két fiatalkorút különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolnak. Ezért a tettért 10-15 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.