2007. november 11. vasárnap

nov. 11
16:47
Szerződést bont Kóka kivitelezője az alvállalkozóval (HírTV)
Felbontja a szerződést a Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Normafa utcai villáját építtető fővállalkozó az alvállalkozójával, akinél szombaton több feketén foglalkoztatott munkást találtak - nyilatkozta a kivitelezést végző Market Kontroll Kft.
nov. 11
16:52
Antifasiszta és neonáci fiatalok csaptak össze Spanyolországban, egy halott (Gondola)
Egy fiatal életét vesztette, és legkevesebb nyolcan megsebesültek vasárnap a spanyol fővárosban antifasiszta és neonáci csoportok összecsapásában. Rendőrségi közlés szerint a szélsőjobboldali...
nov. 11
16:55
A széles csípő nagyobb intelligenciával jár (Infostart)
Azt már korábban is tudtuk, hogy a férfiak vonzóbbnak találják a teltebb nőket, akik ráadásul tovább is élnek. Egy kutatásból most az is kiderült, hogy a széles csípőjű és vékony derekú nők tehetségesebb és intelligensebb gyermekeket szülnek, mint az alma alakúak, vagy az egyenes derekúak.
nov. 11
16:57
Megküzd egymással a két öklöző (HírExtra)
Január 19-én, a New York-i Madison Square Gardenben összecsap egymással Roy Jones Jr. és Felix Trinidad, a profi ökölvívás két meghatározó alakja.
nov. 11
16:57
Bosszúálló törvény (Gondola)
Megbüntetik a Ratkó-korszak, amúgy is meggyötört nemzedékét, „csupán” azért, mert elrontották az elmúlt öt év gazdaságpolitikáját? Vajon a szabad demokraták, - a koalíciós megállapodásra, vagy másra való tekintettel - elfogadják-e „a nagy testvér”, vétlen embereket meggyötrő indítványát?
nov. 11
17:06
Rendbontás miatt hét perc után lefújták az Atalanta-Milan meccset (Infostart)
Összecsaptak a rendőrök a szurkolókkal Bergamóban, ahol hét perccel a kezdőrúgás után lefújták az Atalanta-Milan mérkőzést.
nov. 11
17:08
Szupervonatok a felújított pályaudvarról (HírExtra)
A brit főváros nem akármilyen attrakcióval lett gazdagabb azáltal, hogy átadták a 10 év alatt 8,3 milliárd euróért felújított St. Pancras pályaudvart London északi részén, ahonnan ezentúl az Eurostar ultrasebes szerelvényei Párizsba és Brüsszelbe indulnak és ahol Európa leghosszabb pezsgőbárja található.
nov. 11
17:18
Törökországba látogat Simon Peresz (HírTV)
Történelmi látogatást tesz Törökországban az izraeli elnök. Simon Peresz három napot tölt a muszlim többségű országban, és első izraeli államfőként beszédet mond a török parlamentben.
nov. 11
17:18
Nem ért egyet a Fidesz (HírExtra)
- Nincs megegyezés abban, hogy a kormány a költségvetési felelősségről és a költségvetési hivatal felállításáról szóló javaslat csomagot ilyen szövegezéssel, ilyen tartalommal nyújtsa be az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz szakpolitikusa.
nov. 11
17:20
Amerikába utazott Orbán Viktor (HírTV)
Washingtonba utazott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az utazás első számú célja, hogy részt vegyen csütörtökön azon a kitüntetés átadáson, ahol Horváth János fideszes képviselőt (az Országgyűlés korelnökét) a Truman-Reagan Szabadság Emlékéremmel tüntetik ki.
nov. 11
17:22
Véres tragédiára emlékeztek az orosz foci drukkerek (BorsOnline)
Október 20-án orosz és holland drukkerek százai emlékeztek Moszkvában egy véres tragédiára. Negyed századdal ezelôtt 340 szurkoló halt meg a Szpartak-Haarlem labdarúgó UEFA-Kupa meccsen. Ez alkalomból érdemes emlékeztetni az eddigi borzalmas stadionkatasztrófákra.
nov. 11
17:22
A hatos lottó 45. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A hatos lottó 45. heti számsorsolásán a következő számokat húzták ki: 10, 13, 15, 29, 30, 39.
nov. 11
17:23
Gyilkoltak Szalonnán (HírExtra)
Feltehetően gyilkosság áldozata lett az a 93 éves asszony, akit súlyos sérülten talált meg szomszédja vasárnap reggel a Borsod megyei Szalonnán - mondta el az MTI-nek a rendőrség.
nov. 11
17:23
Interpellációk, kérdések - Arccal a vasút ellen - Kókadt vonatok... (Gondola)
Mekkora vagyonvesztést okozott a kincstári vagyonban az Ön döntése? Miért bünteti a kormány a többgyerekes családokat? Harc az életben maradásért. Infláció, a szegények adója! Esély vagy segély? Tessék mondani, ez itt már a vadnyugat? Merre tovább, melyik úton? Miniszter úr, tudja-e a kormány…
nov. 11
17:32
Újabb sima Fradi-vereség (Infostart)
A Ferencváros hazai közönség 37-30-re kikapott a dán Viborgtól a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a csoportkör harmadik fordulójában.
nov. 11
17:34
Nyert a kormány (HírExtra)
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Ászok a pályán elnevezésű Kormány-Gazdaság teniszmérkőzést, amelyet - csakúgy, mint tavaly - a vezető magyar politikusokból összeállított együttes nyert meg a Magyar Rádió pályáin.
nov. 11
17:34
Kevés volt Drogba gólja (Infostart)
A Chelsea hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott az Evertonnal az angol labdarúgó-bajnokságban.
nov. 11
17:39
Hivatalos látogatásra Törökországba érkezett az izraeli elnök (Gondola)
Háromnapos hivatalos látogatásra Törökországba érkezett vasárnap Simon Peresz izraeli államfő - jelentette az Anatólia török hírügynökség. Kedden Peresz beszédet mond a török parlamentben, ami...
nov. 11
17:39
Tanácsok a téli időjárásra való felkészülésre (HírTV)
A figyelmeztet a katasztrófavédelem: talán a legfontosabb az autósoknak a téli gumi használata. Országszerte, vasárnap délelőtt kezdődött havazás. Az előrejelzések szerint bár lesznek enyhébb időszakok, a következő napokban marad a csapadék és a hó. Jelenleg egyébként minden út járható.
nov. 11
17:43
Sűrű havazás, heves viharok okoztak súlyos károkat Európa-szerte (Metropol)
Ausztriában a sűrű havazás, míg Görögországban az erős szél okozott súlyos közlekedési gondokat és komoly károkat a hét végén.
nov. 11
17:44
Libator Zalaegerszegen (HírExtra)
Libaétel-palettával, tökös receptekkel, kulturális programokkal várták vasárnap a látogatókat Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeumba. A délutáni tollfosztás után táncházzal zárul a program.
nov. 11
17:44
Védőoltást kapnak a fővárosi hajléktalanok (HírTV)
Influenza, tüdőgyulladás és hepatitis elleni védőoltást kapnak a fővárosi hajléktalanok. Az orvosok az átmeneti szállókon, éjjeli és nappali menedékhelyeken keresik fel a hajléktalanokat, akik nem tudnák megfizetni a vakcinákat, viszont sokkal nagyobb eséllyel kapják el a fertőző betegségeket.
nov. 11
17:55
Svájci sí-siker (HírExtra)
Meglepetésre a svájci Marc Gini nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozat Ausztriában rendezett férfi műlesikló viadalát. Ez volt a 23 éves versenyző első Vk-sikere.
nov. 11
17:55
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 10, 13, 15, 29, 30, 39.
nov. 11
17:55
Letartóztattak egy mészárlással fenyegetőző diákot (HírTV)
A finn rendőrség letartóztatott egy tinédzsert, aki egy internetes videoüzenetben a szerdaihoz hasonló iskolai mészárlással fenyegetőzött - közölte Maaninka város rendőrségének egy szóvivője vasárnap.
nov. 11
17:57
Addig nyújtózkodj, mint holnap egy túzok (HírExtra)
A bábeli zűrzavar idején nem gondolták volna eleink, hogy milyen humoros lesz párezer év múlva a nyelvek közti különbségeket elemezgetni. Ezúttal a szólásokat, közmondásokat és a szó szerint lefordíthatatlan kifejezéseket vettem kezelésbe, hogy rámutassak: érdemes nyelveket tanulni, ugyanis, amin például egy angol nem nevet, mi jóízűt kacaghatunk.
nov. 11
17:59
Sikeres volt a Téli Könyvfieszta (Spa Trend Online)
Négy nap alatt több ezren fordultak meg a Műcsarnok melletti fűthető sátorban a vasárnap estig tartó első - ahogy a szervezők nevezik: nulladik - Téli Könyfiesztán. Különösen erős volt az érdeklődés az új könyvek iránt szombaton - monda a zárás előtt Iglódi Csaba a szervező NetAktív vezetője.
nov. 11
18:01
Buharovék filmjei Párizsban (HírExtra)
A magyar kísérleti rendezőpáros, Igor és Ivan Buharov filmjeiből rendezett retrospektív vetítéssorozatot a hét végén a francia Fiatal Mozi Kollektívája (CJC) nevű független filmes egyesület a Párizs belvárosában, a La Clef (A kulcs) moziban.
nov. 11
18:01
Kézilabda: harmadszor is kikapott a Fradi (+képriport) (HírTV)
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben a harmadik összecsapásán harmadik vereségét szenvedte el a magyar bajnok Ferencváros, amely ezúttal a Népligetben maradt alul a dán Viborg ellen.
nov. 11
18:09
A hatos lottó nyerőszámai (Blikk)
nov. 11
18:11
Párbeszéd Grúziában (HírExtra)
Grúziában Nino Burdzsanadze parlamenti elnök hangsúlyozta, hogy a vezetés kész tárgyalásokat folytatni az ellenzék képviselőivel. A civil.ge című angol nyelvű grúz internetes folyóirat szerint a tárgyalásokon öt ellenzéki párt vesz részt.
nov. 11
18:11
Átadták a Magyar Vöröskereszt gyermekkórházát Indozéniában (Blikk)
nov. 11
18:14
Demszky felvetései után a BKV módosította tarifajavaslatát (Infostart)
A BKV Zrt. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes írásbeli észrevételeit és Demszky Gábor főpolgármester felvetéseit is figyelembe véve kiegészítette a tarifajavaslatát és azt az eljárási szabályokat betartva eljuttatja a Fővárosi Önkormányzat illetékes ügyosztályának, valamint a gazdálkodásért felelős főpolgármester-helyettesnek - közölte a cég kommunikációs igazgatója.
nov. 11
18:15
Eutanáziát engedélyeztek egy betegnek Svájcban (Blikk)
nov. 11
18:22
Evezősdíjak átadása (HírExtra)
A Budai Várban tartott szombat esti gálavacsora csúcspontjaként átadták a 2007-es év legjobbjainak járó díjakat a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) edzőkonferenciáján, amelynek Budapest adott otthont két napon át.
nov. 11
18:26
Cristiano Ronaldo: Két gól alig két percen belül (Infostart)
A címvédő Manchester United 2-0-ra győzött a vendég Blackburn ellen az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.
nov. 11
18:28
Vécébe költözik egy család (HírExtra)
Vécébe költözik egy család Dél-Koreában, de bőven elfér benne, mivel kétemeletes toalettről van szó, luxusvécéházról - benne természetesen luxusvécével.
nov. 11
18:28
Markó: a magyarságnak az egység és a megosztottság között kell választania (Gondola)
A november 25-ére kiírt európai parlamenti választásokon az erdélyi magyarságnak az egység és a megosztottság, a közösségi erő vagy a gyengeség között kell választania - jelentette ki vasárnap...
nov. 11
18:30
Bhutto üdvözli a pakisztáni elnök bejelentését (Gondola)
A pakisztáni ellenzék vezetője kedvezően reagált az államfő vasárnapi bejelentésére a parlamenti választások január elején történő megtartásáról. Benazir Bhutto "pozitív lépésnek" minősítette...
nov. 11
18:33
Rendőr lőtt le egy Lazio-szurkolót, rendbontások Olaszországban (Gondola)
Vincenzo Giacobbe, arenzói rendőrfőnök vasárnap délután megerősítette, hogy egy rendőr lőtte le a Lazio labdarúgócsapatának 28 éves szurkolóját, Gabriele Sandrit. "Tragikus tévedés történt,...
nov. 11
18:34
Korcsolya rekord Salt Lake City-ben (HírTV)
Megszületett a harmadik világcsúcs a Salt Lake City-ben zajló gyorskorcsolyázó Világkupa-versenyen.
nov. 11
18:38
Fico a viszonyról (HírExtra)
Sem Gyurcsány Ferenc, sem én nem vagyunk érdekeltek a szlovák-magyar feszültség fenntartásában - jelentette ki vasárnap egy szlovák kereskedelmi televízió vendégeként Robert Fico.
nov. 11
18:38
Indonéziában átadták a Magyar Vöröskereszt gyermekkórházát (Gondola)
Az indonéziai Banda Aceh városában vasárnap átadták a Magyar Vöröskereszt által építtetett gyermekkórházat. A 23 ágyas, önálló épületben kialakított gyermekklinika orvostechnológiailag kapcsolódik...
nov. 11
18:39
Verekedés és szurkálás egy madridi metrón (HírTV)
Összeverekedett egy antifasiszta és egy neonáci csoport egy madridi metrószerelvényen vasárnap. Egy ember meghalt és legkevesebb kilencen megsérültek. Egy kiskorút szíven szúrtak, ő belehalt sérülésébe. Egy embert kórházba szállítottak. Nyolc ember, köztük vétlen utasok vágott sérülését a helyszínen kezelték.
nov. 11
18:40
Új front nyílik a T. Házban… (Gondola)
Hazatért Afganisztánból az ifjú liberális miniszter asszony: abban a háborús országban a férjura óvó karjaiban érezhette csak magát biztonságban. Előbb fizeti vissza Zuschlag és csapata az elsíbolt milliókat, mint hogy ezeket az ellenzéki javaslatokat a kormány elfogadná. Elbukott a Lex-Melegnek becézett liberális törvényjavaslat. Esernyős testőrök kíséretében járta az országot a miniszterelnök.
nov. 11
18:44
Zenit a csúcson (HírExtra)
A Szaturn Ramenszkoje otthonában elért, utolsó fordulóbeli 1-0-s sikerével megnyerte az orosz labdarúgó-bajnokságot a Zenit csapata. A szentpétervári gárda két ponttal előzte meg a Szpartak Moszkvát, harmadikként pedig a tavaly győztes CSZKA Moszkva zárt.
nov. 11
18:44
A BKV Zrt. javítja tarifajavaslatát (Gondola)
A BKV Zrt. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes írásbeli észrevételeit és Demszky Gábor főpolgármester felvetéseit is figyelembe véve kiegészítette a tarifajavaslatát és azt az eljárási...
nov. 11
18:45
Megnyílt a Mr.Toilet Ház (HírTV)
Dél-Koreában vasárnap átadták a világ első toalett alakú házát. A furcsa formájú építményt egy koreai képviselő húzatta fel, több mint másfél millió dollárért. A honatya vonzódása a mellékhelyiségekhez talán érthető, ha figyelembe vesszük, hogy annak idején édesanyja egy WC-ben hozta világra.
nov. 11
18:49
November 21-re halasztották a libanoni elnökválasztást (Gondola)
November 21-re halasztották a libanoni elnökválasztást, hogy folytatódhassanak a tárgyalások az ellenséges politikai táborok között egy kompromisszumos jelölt kiválasztásáról. A parlamenti...
nov. 11
18:52
Lemond a kormányfő, ha nem tudja megfékezni az aranyifjakat (Infostart)
Elege van Hun Sen kambodzsai kormányfőnek abból, hogy a gazdag családok csemetéi káoszt okoznak a főváros útjain, mert állandóan versenyeznek drága autóikkal és motorjaikkal.

Keresés