Újabb fideszes képviselő ellen indult vagyonosodási vizsgálat. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kubatov Gábor, az ellenzéki párt pártigazgatója, valamint Pesti Imre és Horváth Zsolt után Kupper András ellenzéki országgyűlési képviselő ellen indult vizsgálat. Kupper hangsúlyozta: nincs takargatnivalója, de az állampárti hatalmi önkény újjáéledéseként értékeli a másként gondolkodókkal szembeni…
Az Interpol segítségével Hollandiából hozták haza november 9-én azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható, hogy egy társával 2005 novemberében lakásában agyonverte V. László debreceni lakost - közölte Kovács László rendőr alezredes kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Legnagyobb díjbevételt az Allianz, míg legnagyobb növekedést az Aviva biztosító ért el az idei első kilenc hónapban, az első hat helyezett sorrendje nem változott - az adatokat a Magyar Biztosítók Szö...
Szövetséget ajánlott fel Benazir Bhutto pakisztáni politikus régi ellenfelének, Navaz Sarif volt kormányfőnek a demokratikus rendszer helyreállítása érdekében - közölte hétfőn Bhutto pártja, amire a megszólított pozitívan reagált.
A honvédelmi miniszter szerint befejeződött a magyar haderő reformja, melynek része, hogy egyszerűsödött az ágazati intézményrendszer, és csökkent az igazgatásban dolgozók létszáma. Szekeres Imre erről a parlament külügyi bizottságának ülésén beszélt, ahol kiderült: jövőre a NATO tagja lehet Horvátország, Macedónia és Albánia is.
Több száz pécsi egyetemistának számolták el az ösztöndíját. Volt, aki 20-30 ezer forinttal többet, mások a kelleténél kevesebbet kaptak. Az érintett kar dékánja fenyegető leveleket küldött azoknak, akiknél túlfizetés történt, melyben megfenyegetik a diákokat, ha nem adják vissza a pénzt, nem vizsgázhatnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,01 pontos emelkedéssel, 26.529,47 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,23 százalékos emelkedés. A részvénypiac gyenge közepes for...
A kortárs magyar játék- és dokumentumfilm-gyártás legjobb alkotásait bemutató filmhét kezdődött el Bukarestben. A megnyitón részt vett Eperjes Károly, Csányi Sándor és Bereményi Géza.
Washington – Minden idők legjobb testű sztárjainak listáját állította össze egy amerikai fitneszcég. A Premier Training fél éven át tartó nemzetközi felmérése alapján a legszebb férfitesttel a jelenlegi James Bond, Daniel Craig büszkélkedhet, míg a nők között a brit énekesnő és tévés személyiség, Myleene Klass futott be az első helyen.
Az MDF nem ért egyet a Költségvetési Hivatal felállításával, ugyanakkor támogatja, hogy a büdzsét "kordában kell tartani". Ezt Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a Költségvetési Hivatal felállítása mintegy 2 milliárd forintot igényelne, ezen túlmenően pedig növelné az állami bürokráciát.
Huszonöt százalékkal több autópálya-matrica fogyott idén az első 10 hónapban, mint tavaly ugyanebben az időszakban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. adatai szerint. A cég kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta: sokan vásároltak matricát a hosszú hétvégéken, de a legtöbben ezt Mindenszentekkor tették meg.
Tiltakoznak a lakosok a Csepelen illegálisan tárolt 1200 tonna galvániszap Dunaújvárosba szállítása ellen. Ha kell élő lánccal zárják el a telepbe vezető utat - mondta a Független Hírügynökségnek Gombos István, képviselő.
A Hilton szállodalánc szőke üdvöskéje ösztönzi az indiaiakat, zárják el piájukat az elefántok elől, hogy megelőzhessék az ormányosok részeg tombolásait.
Az esztergomi térség nyolc polgármestere levélben emelt szót a gazdasági tárcánál a személyszállítás megszüntetése ellen az Esztergom-Almásfüzitő vonalon - tájékoztatta az MTI-t kedden az akciót kezdeményező Neszmély polgármestere.
"Az író és az árnyék - az ismeretlen Andersen" címmel tartanak irodalmi estet szerdán a Dánvázió 2007 című dán hónap keretében Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban - közölte Szálka Sarolta sajtóreferens az MTI-vel.
A Fidesz-KDNP jelöltjeként tisztséget elnyert győri polgármester és a helyi Fidesz között a győri közműcégek összevonása miatt kirobbant vita megoldását Borkai Zsolt polgármester "együttműködőbb hozzáállásától" várja Dézsi Csaba András, az önkormányzati Fidesz frakcióvezetője.
Az arany átmeneti korrekciói erös támogatással találták szembe magukat a középsö Bollinger-szalagnál. A mai nyitó gap pontosan a középsö Bollinger-szalagnál kezdödött, és átmenetileg sikerült zárni. Miután tegnap 3,2%-os csökkenés mutatkozott, ami 13 hónapos csúcsot jelent, ma tipikus javulás kezdödött, azonban a veszteségek csupán 40%-át sikerült korrigálni. Terhelte a nemesfém jegyzéseit, hogy…
Az észak-iraki kurd regionális kormány szóvivője tagadta kedden azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint török katonai helikopterek lőttek két elhagyott falut Irak északi részén.
Magyarországon nem a magas munkanélküliség, hanem a nagymértékű inaktivitás a gond - mondta Tóth László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főigazgatója.
Az Európai Bizottság közölte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít a közellátás biztonságának szempontjából különösen fontos vállalatokról szóló magyar szabályozások közelmúltbeli módosítása kapcsán.
Az Európai Bizottság közölte, hogy vizsgálatnak veti alá a Lex Molt, mert aggódik, hogy az esetleg méltánytalan korlátozásokat tartalmaz a tőke szabad mozgásával kapcsolatban.
Az MSZP országos etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette Dobolyi Alexandrát, a párt európai parlamenti (EP)képviselőjét, mivel végzettségével kapcsolatos nyilatkozatai nem voltak pontosak - tudta meg az MTI kedden.
Az MSZP szerint hiába küldte normakontrollra az államfő a Polgári törvénykönyv (Ptk.) gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását, az Alkotmánybíróság (AB) valószínűleg át fogja engedni. A Fidesz szerint a javaslat több ponton is aggályos, az ellenzéki párt inkább olyan előterjesztésről tárgyalna, amely a gyűlöletbeszédet nem a kisebbségek, hanem az emberi méltóság szemszögéből vizsgálja. A…
Kedd délutánra csaknem teljesen felöltöztették az Operaházat. Arra viszont szerda estig várniuk kell az Andrássy úton sétálóknak, hogy díszkivilágításban nézhessék meg a vörösen izzó dalszínházat. Az intézmény munkatársai a következő hetekben így akarják felhívni a figyelmet a dalszínház novemberi premierjére.
Jelentősen megszaporodtak a Champs-Elysées környékén elkövetett bűncselekmények, a turisták által közkedvelt sugárúton 32 százalékkal, 1233-ra nőtt a regisztrált esetek száma 2006-ban - jelentette a francia bűnügyi megfigyelő központ (OND).
A magyar sportújságírók szavazatai alapján az itthon játszó labdarúgók közül Dzsudzsák Balázs, a bajnoki címvédő DVSC-TEVA válogatott játékosa nyújtotta 2007-ben a legjobb teljesítményt.
Tavalyi visszavonulása óta először ült csapata, a Ferrari autójának volánja mögé Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka, aki a barcelonai pályán tesztelte az olasz istálló versenygépét.
Halálra rémült a britek egyik kedvenc sorozatszínésze, Amanda Holden, mikor reggeli futása közben egy hullával találta szemben magát. A The Wild At Heart című műsor bájos színésznője egy csatornaparton bukkant a holttestre, akinek nyakában egy kötél lógott.
A Pont FM Rádió KeljFelJancsi műsorában Fiala János beszélgető partnere Turi György, Kovács Ágnes edzője volt. A napokban kipattant dopping vétségről, elmulasztásról, kevés mintaadás hercehurcárjáról csak a Pont FM Rádiónak nyilatkozott az olimpiai bajnok edzője.
Szabó István Csodálatos Júlia című filmjével kezdődött meg kedden Pekingben a Magyar Filmhét, amelynek keretében öt nap alatt kilenc magyar alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A filmes seregszemle megnyitóján az Oscar-díjas filmrendező mellett Hiller István oktatási és kulturális miniszter is részt vett, aki egyhetes látogatást tesz a távol- keleti országban a szeptemberben kezdődött kínai…
Leo Beenhakker, a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2009-ig, vagy a csapat esetleges kijutása esetén a 2010-es világbajnokság végéig meghosszabbította szerződését.
A dollár elvesztette a hét elején szerzett nyereségeinek egy részét. Az EUR-USD árfolyama 1,4518-ról 1,4634-re emelkedett, mielött ismét csökkent volna, amihez a csalódást okozó német ZEW-index is hozzájárult. Az index novemberben -18,0 pontról -32,5 pontra esett vissza, miközben -20,0 pontos értékkel számoltak. A jelenlegi érték 14 éves minimumot jelent. A brit fogyasztói árak októberben éves…
Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke cáfolta, hogy név szerint a dopping lehetséges áldozatai közé sorolta volna a 2004 januárjában elhunyt Fehér Miklóst is.
George Bush szerint még a pakisztáni választások előtt fel kellene oldani az országban érvényben lévő szükségállapotot, és az amerikai elnök Pervez Musarraf elnök meggyőzésére különleges követet is küld Pakisztánba, közölték tisztségviselők kedden. Feltételezések szerint a héten Iszlámábádba látogató John Negroponte közvetíti majd Bush elnök üzenetét.
Az SZDSZ 19 évvel ezelőtti alapításának apropóján az interneten megjelent egy nyílt levél, amelyben az alapítókra hivatkozva az olvasható, hogy az SZDSZ eltávolodott alapértékeitől, és a mai liberálisok „egy zsaroló kis csoporttá” váltak.
Az adómentes természetbeni juttatásként adható üdülési csekk értéke évi 69.000 forintra nő 2008-ban, ez 5,3 százalékos növekedés az idei 65.500 forinthoz képest - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) konferenciáján kedden, Budapesten. A miniszter a 2008-as üdülési csekk kalauz megjelenésével egy időben tartott szakmai fórumon…
A bíróságok helyzetét és tevékenységét átfogóan elemző átvilágító dokumentumokat adott át Lomniczi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke Sólyom László államfőnek, aki kedden fogadta őt hivatalában.
Kisebbek a roma és nem roma ellentétek azokban az általános iskolákban, amelyek integrált oktatást valósítanak meg - többek között ez olvasható annak a kutatásnak az előzetes összefoglalásában, amelyet kedden ismertettek az újságírókkal Budapesten.