Washington második olvasatban vizsgálja az ún. külföldi hírszerzési megfigyelési törvényt. A szabályozást a Bush-adminisztráció kezdeményezésére tavaly úgy módosította a kongresszus, hogy a kormány bírósági jóváhagyás nélkül lehallgathatja a telefonokat, feltéve, hogy az egyik beszélgető Amerikán kívüli
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
A NATO-nak készen kell állnia a Koszovó státuszának rendezéséből fakadó feladatok végrehajtására, és fel kell készülnie minden előre nem látható eshetőségre is - fogalmazott a honvédelmi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt kedden. Szekeres Imre hangsúlyozta: 2008-ra szeretnék javítani a koszovói szerepvállalás minőségét, a ma még széttagolt, kisebb feladatokat vállaló katonai…
Török harci repülőgépek keddre virradóra csapást mértek több észak-iraki falura - jelentette az Aszvat al-Irak hírügynökség. A kurd biztonsági forrásra hivatkozó beszámoló szerint a repülőgépek öt települést bombáztak a török határtól mintegy 8-10 kilométerre.
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon,...
Nem változik a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések jelenlegi rendszere - ez derült ki a parlamenti pártok képviselőinek nyilatkozataiból, amelyet az ezzel kapcsolatos törvénymódosításról tartott ötpárti egyeztetés után tettek kedden Budapesten. Tudomásul vettem, hogy vesztettem, hogy győzött az Orbán Viktor-i mutyi és szociális demagógia - mondta Göndör István, az MSZP parlamenti…
A jövő év első negyedévében vagy első felében lehet körülbelül az első tárgyalása a tavalyi olaszliszkai tragédiának - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság szóvivője kedden az MTI-nek.
A dollár elvesztette a hét elején szerzett nyereségeinek egy részét. A trendváltás hátterében a befektetök ismét növekvö kockázatvállalási készsége áll. Az EUR-USD árfolyama 1,4518-ról 1,4634-re emelkedett, mielött ismét csökkent volna, amihez a csalódást okozó német ZEW-index is hozzájárult. Az index novemberben -18,0 pontról -32,5 pontra esett vissza, miközben -20,0 pontos értékkel számoltak. A…
A kínai külügyminiszter, Jang Csie-csi kedden Teheránba érkezett, hogy Mahmúd Ahmedinedzsád iráni elnökkel és Manusehr Mottaki külügyminiszterrel tárgyaljon az iráni atomprogramról.
A nyíregyházi önkormányzati közgyűlés véglegesítette az Európai Unió által az első pályázati körben már jóváhagyott, 15 milliárd forint értékű térségi szennyvíztisztító beruházás műszaki tartalmát, az önerő finanszírozásának módját és a rendszer árképzését, így jövő ősszel megkezdődhet a fejlesztés.
Alig néhány héttel azután, hogy az indiai Új-Delhi alpolgármestere életét vesztette a házába tolakodott majmok elkergetése közben, újabb támadások történtek India fővárosában - jelentette az AFP francia hírügynökség, kedden.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján,...
Az egyszemélyes instant-levesek általában nagy népszerűségnek örvendenek az irodai dolgozók között, lévén egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, mégis a meleg étel illúzióját keltik a gyomorba érve. A zacskós gyorslevesek közül ezúttal a paradicsomleveseket jártuk körbe
A Fidesz benyújt majd egy javaslatot az ingatlanadó bevezetése ellen, így a szocialista frakció, amely szerintük kétszínű magatartást folytat az ügyben, újra szavazhat erről a parlamentben - hangsúlyozta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke újságírói kérdésre válaszolva keddi sajtótájékoztatóján.
A vasárnap kipattant olasz futballbotrány "árnyékában" edzőt váltott a Cagliari. A 20 csapatos Serie A 17. helyén álló gárda vezetői megköszönték a munkát Marco Giampaolónak, akinek posztjára a helyi sajtó értesülése szerint Nedo Sonetti, az együttes korábbi trénere térhet vissza.
Második mérkőzését is elveszítette a harmadik helyen kiemelt Novak Djokovic a férfi teniszezők Mesterek Kupáján, Sanghajban, így már biztosan nem juthat tovább a csoportjából.
A Dél-Dunántúli Régióban a kiemelt adó- és járulékbevétel 268,9 milliárd forint volt az év első tíz hónapjában, amely az elmúlt évhez viszonyítva 16,3 százalékos növekedés, eközben az összes kiutalás is nőtt 38,1 százalékkal - ismertette Kesjár János régiós igazgató kedden sajtótájékoztatón Szekszárdon.
Magyarországon indokolatlanul alacsony a szabadalmi bejelentések száma, évente alig közelíti meg az ezret – mondta a Magyar Szabadalmi Hivatal főosztályvezető-helyettese a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában. Kürtös József ezt azzal magyarázza, hogy az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozás után a kérelmek nagy része már az európai hivatalhoz érkezik. Hozzátette: a legtöbb…
Vlagyimir Putyin elnök arra számít, hogy a decemberi parlamenti választások nyomán az orosz nép felhatalmazza majd arra, hogy elnöki mandátuma lejárta után is befolyásolja a politikai életet. A múlt héten a Putyint a listája élére állító Egységes Oroszország párt arról vitázott, hogy "nemzeti vezetővé" nyilvánítsák-e az elnököt.
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: nemcsak az uniós pályázatok eredményei, hanem a bírálóbizottság összetétele is elérhető a bejelentő…
A győriek életminőségének javítását segítő környezetvédelmi és útkorszerűsítési fejlesztésekre javasolja fordítani a Rába-részvények eladásából származó 2 milliárd forintos összeget a szocialista párt. A városlakókat is bevonják a tervezésbe közvélemény-kutatás keretében - mondta Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság november 15-én tárgyalja a McLaren fellebbezését, melyet a brazil sportfelügyelők döntése ellen nyújtott be még a szezonzárót követően.
Az Egyesült Államokban jövő év elején kezdheti meg működését a bedőlt jelzáloghitelek felvásárlására hivatott alap. A három vezető pénzintézet anyagi hozzájárulásával létrejövő alap 75 milliárd dollárt biztosítana a piaci problémák enyhítésére. A Solar Capital tőzsdeügynökség üzletkötője szerint a másodlagos jelzálogpiaci válság negatív hatásai még a jövő év közepéig érezhetők lesznek, az alap…
Szakszerűtlenül használva eltörheti a betegek csontjait az a gép, amit a napokban loptak el a Nyíregyházáról, a Jósa András Oktató Kórházból. A lopást hétfőn vették észre a megyei kórházban, valószínűleg az elmúlt hétvégén emelte el valaki egy lezárt tárolóból. Az ultrahangos készüléket fizikoterápiás célokra, műtét előtt álló betegek izomfájdalmainak csillapítására használják.
Az AC Nielsen arra kérte az értékesítési- és beszerzési vezetőket, hogy nevezzék meg tizennyolc kategóriában a legsikeresebb termékújdonságokat. A kutatáshoz egy díj is kapcsolódott, amellyel a legsikeresebb termékbevezetőket ismerték el: idén a Procter & Gamble (P&G) és az Unilever vihette haza a legtöbb díjat.
Cikisen festett Angelina Jolie és Brad Pitt a színésznô új filmje, a Beowulf bemutatóján. Kellemetlenebbnél kellemetlenebb szituációk követték egymást a vasárnapi premieren.
Megtartotta alakuló ülését az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló eseti bizottság kedden. A testületnek február 3-ig van ideje, hogy elkészítse jelentését az alapítvány tevékenységével kapcsolatban.
A Pénzügyminisztériumban szóba került a folyamatosan emelkedő kőolajár, de nem tervezik olyan kompenzáció életbe léptetését, mint például két évvel ezelőtt - közölte a Független Hírügynökség kérdésére Pichler Ferenc, a tárca szóvivője.
Önként jelentkezett a rendőrségen pénteken az a férfi, aki november 5-én kirabolt egy játéktermet Miskolcon. A rabló több millió forintot zsákmányolt, később kiderült, hogy játékterem egyik alkalmazottja segítette. Az ügy részleteiről kedden adott tájékoztatást a rendőrség.
Az október végi kormányrendelet újabb egy évre, 2008-ra biztosít szociális ártámogatást a földgáz háztartási fogyasztásához, aminek érvényesítését az időben továbbított és pontosan kitöltött adatlap biztosítja - mondta Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Annak ellenére, hogy a hét elején erösödést mutatott a devizapár, kedvezötlenek hosszú távú chart-technikai kilátásai. Az 1,1188-as érték csak átmeneti csúcs lehet, és hamarosan tovább csökkenhet az árfolyam. Átmenetileg ugyan 1,1420-80-ra emelkedhet az árfolyam, de negatívak maradnak a kilátások. In-GFX
Honlapjuk megszüntetésére kényszeríthetik az európai légitársaságok felét, ha a cégek nem tesznek lépéseket a fogyasztók pontosabb tájékoztatására. Az EU Bizottság ugyanis úgy találta, hogy sok légitársaság megtéveszti az utasokat - például azzal, hogy olcsóbbnak állítja be a jegyeket, mint amennyibe azok valójában kerülnek az utazóknak.
Magyarországnak mindenfajta válságra fel kell készülnie a globális világban, még akkor is, ha hazánk ma nem tartozik azon államok közé, amelyekben "komplex fenyegetések" lennének jelen - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára kedden, egy budapesti szakmai-védelmi konferencián.
Egy szocialista képviselő kivételével mind a 12 kormánypárti politikus állítja: tévedésből szavazott a frakciódöntésekkel szemben az adótörvények hétfő esti zárószavazásán. Egyedül Jauernik István az önkormányzati bizottság szocialista elnöke vállalta, hogy szándékosan nem nyomott gombot.
Év elején eltűnhet az importszemét második fele is – tudatta a szakminisztérium. A megoldásról egyelőre nem kíván nyilatkozni a tárca. Annyi biztos, hogy a hónap végén befejezik a tárgyalást a németekkel és ha nem vállalják a szállítás költségeit, akkor uniós segítséget kér hazánk.
A csokoládét már legalább 3100 évvel ezelőtt - vagyis az eddig véltnél 500 évvel korábban - jóízűen fogyasztották Közép-Amerikában, de nem szilárd formában, hanem ünnepi italként, amely státusszimbólumnak számított.
Az EUR-CZK árfolyama ma továbbra is 26,595 és 26,675 között mozog. Szeptemberben 62,65 milliárdról 5,82 milliárdra csökkent a cseh fizetési mérleg deficitje, miközben -11,0 milliárdos értékkel számoltak. Ellenállás 26,712-nél, támogatás pedig 26,587-nél található. In-GFX
Az európai integráció népszerűsítésére a német és francia külügyminiszter együtt vokálozik egy török származású német zenész orientális Rythm & Blues dalában.
A hivatalos kultúrpolitika adjon támogatást a valódi értékeknek, azoknak a kezdeményezéseknek, mint amilyen a Hungaricum című, újonnan indított folyóirat - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten, a lap első számát bemutató sajtótájékoztatón. Szili Katalin elmondta, hogy a folyóirat előkészületi munkálatait is figyelemmel kísérte, ennek során meggyőződött arról, a…
Több ponton alkotmányellenesnek találta, ezért nem írta alá a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását a köztársasági elnök. Sólyom László a javaslat előzetes normakontrollját kérte az Alkotmánybíróságtól - közölte kedden a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Csak idő kérdése, hogy az újépítésű lakások alsó ára Budapesten is áttörje a négyzetméterenkénti ötszázezer forintos szintet – mondják az Elephant Holdingnál. Mivel jelenleg még háromszázezer forintért - vagy az építkezés kezdeti szakaszában akár ennél olcsóbban is - lehet lekötni lakást, egyre időszerűbb ingatlanbefektetésben gondolkozni, akár hitelből is. Hogy ez mennyire nem csupán egy…
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt a brit bíróság egy férfit, akit a modern DNS-vizsgálati technikának köszönhetően találtak bűnösnek a brit történelem egyik leghírhedtebb, 32 éve elkövetett gyermekgyilkosságában.
Nemzetközi ismertséget és karriert szeretne elérni a Kistehén Tánczenekar, ezért jövő januárban két fontos zenei eseményen is szerepel: Hollandiában az Eurosonic nevű tehetségkutató, és New Yorkban a globalFEST nevű fesztiválon, miközben készül új lemeze is Ember a fán címmel - mondta az MTI-nek Gáncs Andrea, az együttes menedzsere.
Ellenőrző akción próbálja felkészíteni az autózókat a téli közlekedés veszélyeire a rendőrség. A szórólapokon a gépjárművek téli felkészítésére és a biztonsági öv használatának fontosságára is felhívják a figyelmet.
A leggazdagabb iszlám vallású üzletember, Alwalid bin Talal szaúd-arábiai herceg büszkélkedhet először a hipergazdagok legújabb státusszimbólumával, az új Airbus A380-as óriásrepülőgépével.