Az ENSZ különmegbízottja jórészt pozitívan értékelte a Mianmarban tett múlt heti látogatását a Biztonsági Tanács keddi ülésén, ám a nyugati országok kételkednek a katonai junta együttműködésének...
A magyar sportújságírók szavazatai alapján az itthon játszó labdarúgók közül Dzsudzsák Balázs, a bajnoki címvédő DVSC-TEVA válogatott játékosa nyújtotta 2007-ben a legjobb teljesítményt.
Az amerikai szenátus demokrata többségi vezetője kedden kijelentette: a kongresszus nem ad több pénzt az iraki és afganisztáni katonai műveletek folytatására, ha George Bush elnök nem rendeli el a csapatkivonás megkezdését.
A 2001 óta kormányzó jobbközép pártok győztek Dániában a kedden tartott előre hozott parlamenti választáson. A szavazatok 99,8 százalékának összesítése után kialakult eredmény szerint az Anders Fogh Rasmussen kormányfő vezette koalíció 89 mandátumot szerzett a 179 fős parlamentben. A 2007 májusában megalakult Új Szövetség nevű jobbközép párt, amely öt képviselőt küldhet a törvényhozásba,…
Édes muzsikává alakították japán kutatók azt a kellemetlen zajt, amelyet az autó kerekei és az útba mart barázdás okoznak. Felfedezték ugyanis, hogy a barázdák zeneként rezonálnak az autó belsejében.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két vasútvonal ideiglenes megszüntetését tervezi a gazdasági és közlekedési szaktárca, ha pedig ezen vidékekről eltűnik a vasút, a hiánya még nagyobb gondot jelent majd az egyébként is hátrányos helyzetű és csökkenő lélekszámú településeknek - mondta Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke.
Magyar-román közös kormányülést tartanak szerdán Nagyszebenben. Ez a harmadik ilyen tanácskozás. A fejlesztéspolitika, a gazdasági és infrastrukturális fejlesztés, a kis- és...
Hatmillió forintot követel Gundel Takács Gábortól a TV2, mert megszegte a csatornával kötött szerzôdését. A tegnap délelôtt zajlott elsô meghallgatáson a kvízmester elmondta, úgy érzi, volt munkaadója méltánytalanul járt el vele
A miskolci gyalogkakukk néven ismertté vált rabló nem volt gyorsabb a rendőrségnél, ugyanis lezárták a nyomozást a pénzintézet kirablásának ügyében - közölte a távirati irodával a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája kedden.
Telefonos tülekedés alakult ki David Beckham futballsztár ágyáért, pontosabban használt ágyneműéért Ausztriában. Egy rádióállomás díjként tűzte ki, hogy valaki abban a szállodai ágyban alhat,...
A haderőreform után a minőségi változás korszaka jöhet a magyar honvédségnél - mondta Kecskeméten a repülőbázison tett látogatása után kedden az MTI-nek Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az első háromnegyedévben 21,121 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt 1,241 milliárd f...
Több mint 50 film versenyez az Aranyszem Operatőr Fesztiválon, amelynek közönségvetítései szerdán zárulnak a fővárosban; a seregszemle díjait december 19-én adják át - tájékoztatta Novák Emil, a fesztivál szervezőbizottságának vezetője az MTI-t.
A kisebb sérüléssel bajlódó Vass Ádám és Halmosi Péter a többiektől külön edzett a Moldova elleni szombati idegenbeli labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott keddi tréningjén.
Háromszázötven korbácsütésre ítéltek Szaúd-Arábiában egy fiatal zenészt, aki nőkről és egyéb tabutémákról szóló dalokat játszott zenekarával. Az Okaz szaúd-arábiai napilap értesülése szerint a...
Azon kívül, hogy hatalomrakerülése esetén először lenne nyelvpiercinges First Ladyje az Egyesült Államoknak, semmit sem találtunk, ami Dennis Kucinich elnöksége mellett szólna.
Szexboltláncban tartottak razziát élelmiszer-ellenőrök Norvégiában, minek eredményeként az üzletek kénytelenek újracímkézni több portékájukat - köztük a csoki testfestéket, a cukorbugyit, a...
Ezer dolláros - 170 ezer forintos - bírságot javasol kivetni minden New York-i galambetetőre a megapolisz vezetőségének egyik tanácsosa. Simcha Felder emellett fogamzásgátlóval és légierő bevetésével akarja megritkítani a galambállományt.
Zuschlag János szocialista országgyűlési képviselőként már 1999-ben megalapozta nyugodt munkakörülményeit, mivel egy újpalotai önkormányzati bérlakáshoz jutott.
Szexboltláncban tartottak razziát élelmiszer-ellenőrök Norvégiában, minek eredményeként az üzletek kénytelenek újracímkézni több portékájukat - köztük a csoki testfestéket, a cukorbugyit, a pénisztésztát -, hogy megfeleljenek a hatályos előírásoknak.
Az Országgyűlés Hivatala által működtetett honlap tanúsága szerint Toller László, Pécs volt polgármestere, a város szocialista országgyűlési képviselője annak ellenére is megkapja a teljes fizetését és a költségtérítését, hogy éberkómában fekszik, így a munkáját sem tudja ellátni - írta a szerdai Magyar Nemzet.
A konzervatív politikai körökben azelőtt kiemelkedően népszerű Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter eddigi teljesítményét gyenge közepesre értékelik konzervatív elemzők. A Newsmax...
A Bors információja szerint elkészült egy újabb szakértôi vélemény a Zsanett ügyben. Azt vizsgálták, hogy a vendéghaj, melyet állítólag a fiatal lány a május 4-én viselt, megtalálható e a rendôrautóban összeszedett maradványok között.
A Fotex Első Amerikai-magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első kilenc hónapjában 254,5 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszaki 216,3 millió forint vesztséggel - közölt...
Akár ezer dollárra (172 ezer forintra) is megbírságolhatják majd azokat New Yorkban, akik etetik a galambokat. A városban új posztot hoznak létre, amelynek betöltője azt vizsgálja majd, hogyan lehetne végleg megszabadulni a madaraktól.
Vállalkozó kedvű futballszurkolók egy internetes oldal segítségével többségi tulajdonosai lehetnek egy ötödik ligás angol csapatnak, az Ebbsfleet United FC-nek.
A GBP-JPY ma reggel nyomás alá került, és maga mögött hagyta a 231-es értéket. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült átlépni az érétket, és napi minimumot ért el 230,08-nál. Késöbb sikerült összeszednie magát, és csúcsot ért el 231,33-nál. A piaci megfigyelök a 231,50-es érték átlépésével számoltak. A technikai befektetök már célba vették a 224,32-es értéket. Ellenállás 232,00-nél van. Az…
Tűz pusztított egy karaoke bárban egy észak-kínai városban szerdán hajnalban, és ennek következtében tizenegy ember halt meg. A katasztrófa a Pekingtől 230 kilométerre északkeletre fekvő...
Együttes ülést tart szerdán a romániai Nagyszebenben a magyar és román kormány. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerda reggel érkezik a magyar küldöttséggel, Calin Popescu Tariceanu román kormányfő már kedd este óta a városban tartózkodik. Nagyszeben az idén Európa Kulturális Fővárosa.
„Olyan helyzetet kell egyszer s mindenkorra előidézni és bebetonozni, amelyben nincs már jelentősége annak, hogy holnap, holnapután ki lesz a kormányfő, milyen koalíció lesz többségben a parlamentben, mert a kormánynak nem lesz semmilyen mozgástere, eszköze, nem lesz semmilyen hatalma” – Kövér László lakossági fóruma.
A svájci rendőrség kedden letartóztatta az FC Thun labdarúgócsapatának tizenkét jelenlegi és korábbi játékosát, mert a gyanú szerint egy kiskorú lánnyal folytattak szexuális kapcsolatot.
Háromnapos látogatásra Szöulba érkezett szerdán Kim Jong Il észak-koreai miniszterelnök, hogy dél-koreai partnerével, Han Duk Szúval a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyaljon....
Ötszázalékos lakossági gázáremelést tervez a kormány, az Elmű szerint pedig "egy tipikus áramszolgáltatónak" 2008-tól 17-41 százalékkal kellene emelnie a cégek-közintézmények villanytarifáját -...
Sörétes puskával próbált meglazítani egy csavart autója kerekén egy 66 éves férfi az Egyesült Államokban. A lövés eredménye: a férfit láb-, hasi és tokasérülésekkel vitték kórházba.
Ma reggel ismét emelkedést mutat az EUR-USD árfolyama ennek hátterében az emelkedö aranyár és asz áll, hogy kevésbé aggódnak a pénzpiaci események miatt. Ellenállások 1,4699-nél és 1,4768-nál vannak. 1,4702-nél fut a tegnapi emelkedés 161,8%-os Fibonacci-kiterjesztése. Támogatások 1,4592-nél, 1,4554-nél és 1,4485-nél találhatók. In-GFX
Hatalmas robbanás rázkódtatta meg szerda reggel az iraki főváros, Bagdad központját nem messze az amerikai nagykövetséget és iraki kormányhivatalokat magában foglaló zöld zónától - közölték...
Négy új hangoskönyvet jelentet meg a napokban a Magvető Könyvkiadó: Tóth Krisztina, Závada Pál, Parti Nagy Lajos és az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre egy-egy művét - közölte Tegyi Tímea, a könyves műhely sajtóreferense az MTI-vel.
„A gyógyszerpiac az egészségügyi reform talán leglátványosabb sikertörténete” – állítja az Egészségügyi Minisztérium. Ezt a kijelentést a KSH adatainak fényében el is fogadhatjuk – azzal a megjegyzéssel, hogy a sikertörténet kifejezés ebben az esetben nem elég találó...
A globális felmelegedés hatásait csak a környezettechnikai eszközök és a megújuló energiák tömeges használata mérsékelheti. E felismerés - valamint az elmúlt években megháromszorozódó olajárak - hatására egyre több környezettudatos, valamint alternatív energiát előállító és értékesítő vállalat jön létre.. A szektor előnye a kiváló hozamkilátások mellett klíma- és környezetvédő hatása.
Franciaországban is a nyugdíjkedvezmények szigorítása miatt kezdtek országos sztrájkba a vasutasok, a metrósok és más közalkalmazottak. Már estétől csak minden 10. metró indult el - 700 vonatból mindössze 90 közlekedett, és nem dolgoznak az energetikai szektorban sem. A tiltakozáshoz csatlakoztak az egyetemi diákok is.