Jól navigálnak a többségükben Magyarországon is kapható GPS-ek, de kezelhetőségük nem mindig kielégítő - ez derült ki abból a közelmúltban Németországban végzett tesztből, amelynek megállapításait novemberi számában közli a Kosár fogyasztóvédelmi magazin.
Tony Blair volt brit kormányfő figyelmen kívül hagyta legközelebbi tanácsadói figyelmeztetéseit az iraki háborúval kapcsolatban, mert a jugoszláviai beavatkozás arról győzte meg, hogy a katonai...
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. újabb 12 darab, autóba telepíthető mobil rendszámleolvasó készüléket vásárolt - bármilyen körülmények között le tudják olvasni a rendszámot
Hétfőn dönt a gyámhatóság Mehmet Karcsi és féltestvére ideiglenes elhelyezéséről, amíg édesanyjuk előzetes letartóztatásban van Szerbiában. Az asszonyt és férjét még kedden vették őrizetbe a horgosi átkelőnél, mert kábítószert találtak a kocsijukban.
A Cisco elindította a közép-kelet-európai technológiai ágazatot megcélzó kockázatitőke-programját. A Cisco közvetlen, illetve a regionális kockázatitőke-alapon keresztül közvetett befektetési lehetőségeket keres a régióban újonnan induló technológiai vállalkozásokban.
Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai nettó 446 millió forintért. A MÁV 4,4 milliárdos vételárelőleghez jut
Negyedik napjába lépett szombaton a francia vasutassztrájk. Az állami SNCF vasúttársaság szerint a 700 TGV szupergyorsvonatból 180 közlekedik, a regionális vonatok 40 százaléka üzemel. A párizsi metróban a szerelvények egyötöde jár.
Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a 18 órakor kezdődő, Moldova elleni, chisinaui Európa-bajnoki selejtezőre.
A Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) győri ingyenes szűrővizsgálatain, már a délelőtti órákban több százan vettek részt az egyetemi sportcsarnokban. Budai Bernadett kormányszóvivő az...
Bangladesben szombaton néhány óra alatt több mint 250 új holttestet találtak a csütörtöki ciklon áldozatai után kutatva. Ezzel az áldozatok száma már csaknem ezerre, 932-re emelkedett.
Közlekedési balesetben megsérült Cicciolina Buenos Airesben - közölte a rendőrség pénteken. A Cicciolinát és egy producert szállító autónak hátulról nekiütközött egy kis teherautó az argentin főváros központjában pénteken helyi idő szerint délután három óra körül.
Veszprém fideszes alpolgármesterének útiköltség-elszámolását már a rendőrség vizsgálja, mert az elszámolás jelentős eltéréseket mutat - mondta Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke...
Díszpolgári címeket, Pro Urbe Budapest díjakat és más fővárosi kitüntetéseket adott át Demszky Gábor főpolgármester Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 134. évfordulóján, szombaton, a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) madridi világkonferenciáján a résztvevők elfogadták a módosított eljárási kódexet, mely egyes elemeiben szigorításokat, másokban enyhítéseket tartalmaz a jelenleg érvényes szabályozáshoz képest.
Vasárnap napközben többfelé alakulhat ki eső, havas eső, nyugaton havazás is. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Kisalföldön és északkeleten időnként megerősödik. A legalacsonyabb...
Az MSZP választmánya helyet és keretet biztosít a párt tagjai közötti vitáknak - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a testület zárt ülését követő sajtótájékoztatón. A...
Tóth Krisztina a harmadik főtáblás mérkőzését is megnyerte az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának stockholmi állomásán, ezzel már olimpiai résztvevő.
Kihirdette kezdőcsapatát Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A magyarok szombat este Moldova ellen lépnek pályára a moldáv fővárosban. A hiányzó Juhász Rolandot és Vass Ádámot Csizmadia Csaba illetve Vadócz Krisztián pótolja majd.
Kóka János, az SZDSZ elnöke levélben gratulált Anders Fogh Rasmussennek, a dán jobbközép liberális párt, a Venstre elnökének választási győzelméhez - tájékoztatta az SZDSZ sajtóirodája szombaton az MTI-t.
Veszprém fideszes alpolgármesterének útiköltség-elszámolását már a rendőrség vizsgálja, mert az elszámolás jelentős eltéréseket mutat - mondta Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke lapinformációra hivatkozva szombaton az MTI-nek.
Remény sincs arra, hogy a közeljövőben elvigye valaki a tetraklórbenzollal átitatott több mint százezer tonnányi földet a baranya megyei Garéból - írja a Dunántúli Napló. A környezetvédelmi minisztérium 2012-ig nem intézkedhet, mivel a jogerős bírósági végzés értelmében addig a Budapesti Vegyi Műveknek kell azt elszállítani.
Nem oldják fel a szükségállapotot Pakisztánban, amíg nem javul a biztonsági helyzet. Ezt mondta az ország elnöke szombaton John Negroponte helyettes amerikai külügyminiszternek. Pervez Musarraf közölte vele azt is: a szükségállapotot azért vezették be, hogy megerősítsék a szélsőségesek ellen harcoló rendvédelmi erőket.
Csaknem másfél órás késéssel tudták beindítani szombat délelőtt a bánkúti sípálya felvonóit, mert azok befagytak éjszaka. A síklub munkatársai napok óta készültek a szombati szezonnyitásra. Pénteken előkészítették a sípályákat, és a felvonóknak is beindították próbaképpen. A péntek éjszakai mínusz 5-6 fokban azonban a befagytak a csörlők.
A 2-es és a nagykörúti villamos vonalán hétvégén nosztalgia villamosok szállítják az érdeklődő utasokat. 120 éve közlekednek ugyanis a fővárosban villamosok, és a BKV egész hetes rendezvénysorozattal emlékezik az évfordulóra.
A Szabolcs megyei rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz egy újszülött ügyében, akit életveszélyes koponyasérülésekkel vittek be a nyíregyházi kórházba, még csütörtökön. Az intézmény pénteken értesítette a rendőrséget, az ügyet szombaton hozták nyilvánosságra.
Kóka János, az SZDSZ elnöke levélben gratulált Anders Fogh Rasmussennek, a dán jobbközép liberális párt, a Venstre elnökének választási győzelméhez - tájékoztatta az SZDSZ sajtóirodája szombaton az MTI-t.
Első alkalommal ismerte el Tony Blair volt brit miniszterelnök, hogy tanácsadói és miniszterei ellenvetései ellenében vitte bele országát az iraki háborúba, mert meg volt győződve arról, hogy Amerika helyesen cselekszik. Az exkormányfő azt is elárulta: George Bush felajánlotta, hogy az Egyesült Királyság maradjon ki a konfliktusból, de ő ezt elutasította.
Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren-Mercedes angol újonca szerint Kimi Raikkönen, a Ferrari pilótája megérdemelte világbajnoki címét. Ezt a brit versenyző azután jelentette ki, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jogerősen eljáró testülete elutasította a McLaren fellebbezését, így véglegessé vált, hogy a finn klasszis a 2007-es év világbajnoka.
Petőfi Sándor költő Sanghajban álló szobrát koszorúzta meg Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton, a Szabadság, szerelem elnevezésű kínai Magyar Kulturális Évad keretében. A...
Negyedik napjába lépett szombaton a francia vasutassztrájk. Az állami SNCF vasúttársaság szerint a 700 TGV-ből 180 közlekedik, a regionális vonatok 40 százaléka üzemel. A párizsi metróban a szerelvények egyötöde jár.
BUDAPEST – „Szandra nem megy Hollywoodba!” – kelt ki magából Oszter Sándor (58), aki a tegnapi Blikkből értesült arról, hogy lánya, Szandra (27) a világhírű magyar producer és rendező, Andy Vajna (63) segítségével próbál hollywoodi karriert befutni. A színész azt mondja, gyermeke nem áru Oszter Sándor oroszlánként védi egyetlen lányát minden rossztól.
A Szabolcs megyei rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz egy újszülött ügyében, akit életveszélyes koponysérülésekkel vittek be a nyíregyházi kórházba, még csütörtökön. Az intézmény pénteken értesítette a rendőrséget, az ügyet szombaton hozták nyilvánosságra.
BUDAPEST – Film készül Hollywoodban a magyar kaszkadőr, Piroch Gábor (54) életéről. A kaszkadőrOscarra jelölt férfi alighogy megírta életrajzi könyvét, a Kaszkadőrnek születtem című írásból egy amerikai szerkesztő máris forgatókönyvet írna
Demszky Gábor főpolgármester és Gajda Péter kispesti polgármester szombaton késő délután avatja fel a Puskás Ferenc utcát a fővárosi Bozsik Stadion mellett. Az egy éve elhunyt világhírű labdarúgóról azért lehet már most utcát elnevezni, mert 2001-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet.
A Föld újabb gyorsuló ütemben tart egy melegebb időszak felé, ami egyértelműen az emberi tevékenység következménye - szögezi le legújabb jelentésében az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC). Jön az éhezés, jönnek a különböző betegségek
Az 1990-es évek elején még hisztérikus információérzékenységet tanúsító magyar liberálisokat a mai mindennapos információjog-sértések nem érintik meg. Soha nem látott központosítás folyik.
Leüli 30 ezer forintos szabálysértési bírságot Fáber Károly- ezt maga a Rendszerváltó Fórum elnöke nyilatkozta a hírTV-nek. Fáber Károlyt még 2006. október 23-án állították elő, amikor nem akarta elhagyni a kiürített és műveleti területté nyilvánított Kossuth teret.
A 118 európai nagyrégió versenyképességét összehasonlító listán Közép-Magyarország a 47. helyet foglalja el. A Dunántúl, az Alföld és Észak-Magyarország be sem került az első százba.