Nem örömtől átitatva, de mégis bocsánatot kért az MDF. Talány még Gyurcsány Ferenc napirend előtti szólása, bár senkit sem lepne meg, ha dicső útjai (falujárás, Anglia) eredményeiről, s reformjairól bőségesen szónokolna.
Infláció, a szegények adója. Hitel vagy uzsorakamat? Meddig lesznek járhatatlanok a környező országokkal bennünket összekötő településközi utak? Van még lejjebb? Újra Moszkvába járunk tanácsadásért. Titkos postai liberalizáció. Tényleg csak a pénz számít? Mit csinál a másik bal?
Ebben a törvényben a cél a tudományos szocializmus tankönyvéből van kivéve, a módszer pedig, Marxnak „A tőkéjéből” való. Olyan öszvér született, amelyik felbontja a nemzeti kockázatközösséget. Elutasítjuk, mert a beteget akarjuk meggyógyítani, és nem a pénztárak hasznát, osztalékát gyarapítani.
A budapesti városrendészeti bizottság egy SZDSZ-es képviselő átszavazása miatt még nem fogadta el a kormányzati negyed építéséről rendelkező szabályozási tervet. Demszky Gábor főpolgármester a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott, hogy ő nem követi ennyire szorosan a bizottsági szavazásokat.
Egy jó szemű politológus a közelmúltban kijelentette: a magyar politika már hosszabb ideje, lehet, hogy több mint fél éve „üresben fut”. Azok, akik a kormánynál ülnek, próbálják tartani az irányt, de kevés befolyásuk van a sebességre. Minden figyelmüket a benzinfogyasztásra fordítják.
Kapok néha egy-egy levelet, baráti kritikát roma jegyzeteimhez. Örülök ennek, hiszen jó is volna, ha ez a napló nyílt konzultációvá változna át, és a saját bánatom, okoskodásom kiszorulna innen, hiszen a bánatból is vannak mélyebb források az enyéimnél.
Irakban az újabb amerikai csapatok telepítésének júniusi befejezése óta 55 százalékkal csökkent a terrortámadások száma, de a felkelők kezében lévő iráni fegyverek továbbra is súlyos fenyegetést jelentenek - mondták Bagdadban magas rangú amerikai katonatisztek.
A Fidesz erkölcsileg, politikailag támogatja mindazon szervezeteket, amelyek a szolidaritás napjának megmozdulásait szervezik, és azon embereket is, akik ezen részt vesznek, és arra kéri szimpatizánsait, hogy a megmozdulásokat minden lehető módon támogassák - mondta Kövér László és Kontur Pál.
Nem szabad csak a negatívumokat hangsúlyozni azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szombaton 3-0-ra elveszítette moldovai Európa-bajnoki selejtező-mérkőzését - hangsúlyozta Várhidi Péter szövetségi kapitány az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában. Az alábbiakban az interjú szerkesztett változatát olvashatják el.
Az MSZP és az SZDSZ vezetői informális találkozót tartanak vasárnap este, hogy a két párt között az elmúlt időszakban kialakult feszültségekről beszélgessenek - tudta meg az MTI megbízható...
Romániában biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösség számára, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. Erről fogadtak el kiáltványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi kampányrendezvényének résztvevői.
Az egykori gerillaparancsnokból politikussá lett Hashim Thaqi Koszovói Demokratikus Pártja (PDK) győzött szombaton a választási megfigyelők szerint. A Működő Demokrácia (Democracy in Action)...
Egyelőre Ferguson és Demján úraknak áll a zászló, a városvédő úrnak pedig a mikrofon, amelynek segítségével még sokáig kesereghet a kilakoltatott lovi miatt.
80 éves korában pénteken elhunyt Pierre Granier-Deferre francia filmrendező, aki a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben készült alkotásaival írta be nevét a filmtörténetbe. A hírt családja közölte az AFP-vel a hétvégén.
Az amerikai kormány a magyarországi ellenzéki politikai erőkkel való kapcsolatainak erősítésére törekszik az orosz hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt - mondta washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke az MTI-nek vasárnap.
„A koszovói albánok kinyilvánították, hogy szakítani akarnak Szerbiával, minthogy legnagyobb számban egy volt szeparatista gerillavezér pártját támogatták a parlamenti választáson” - értékelte a szombati koszovói választások eredményét vasárnap délután kiadott nyilatkozatában az albán kormány.
Az amerikai kormány a magyarországi ellenzékkel való kapcsolatainak erősítésére törekszik az orosz hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt - mondta washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke.
Akár öt év szabadságvesztést is kaphat az a gondozó, aki etetés után magára hagyta azt az öt hónapos csecsemőt, aki tegnap megfulladt. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
Pápán alakítja ki a NATO a stratégiai légi szállítási flotta bázisrepülőterét. A Liga Szakszervezetek által szerdára meghirdetett sztrájk és demonstráció támogatására hívja fel szimpatizánsait a Fidesz, míg az MSZP szerint a legnagyobb ellenzéki párt akarja megbénítani az országot 21-én. Kisebb földrengés volt Hollókőn, károkról nem érkezett jelentés. A nap legfontosabb hírei 2007. november…
Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai nettó 446 millió forintért. A MÁV 4,4 milliárdos vételárelőleghez jut
Közleményben utasította vissza az MSZP vádjait a Liga Szakszervezetek. Tiltakoznak az ellen, hogy a szocialisták politikai megmozdulásnak nevezik sztrájkjukat. Azt írják: követeléseik a munkavállalók érdekeit szolgálják.
Iskolai vérengzést hiúsított meg a kölni rendőrség. A hatóságok vasárnap este hivatalosan bejelentették, hogy egy 17 és egy 18 éves diák kedden rendezett volna vérfürdőt a város egyik gimnáziumában, a rendőrség azonban időben közbelépett.
Eddig ismeretlen okból a troli felső vezetékét tartó villanyoszlopnak ütközött egy távolsági autóbusz vasárnap este Budapesten, a Hungária körúton. A távirati iroda értesülései szerint a...
Néhány rosszalló szlovák megjegyzés, mutogatás zavarta meg a hét végén Galántán a Kodály országa című rendezvénysorozat keretében fellépő szlovákiai magyar kórusokat. Egy helyi bevásárlóközpont főbejáratánál hat órán át magyarul énekeltek Kodály-kórusműveket, miközben az elhaladó bevásárolók közül néhányan nemtetszésüknek adták jelét.
A hatóságok vasárnap este hivatalosan bejelentették, hogy egy 17 és egy 18 éves diák kedden rendezett volna vérfürdőt a város egyik gimnáziumában, a rendőrség azonban időben közbelépett....
Silvio Berlusconi, az olasz ellenzék vezére vasárnap Milánóban bejelentette, hogy új pártot hoz létre, amelynek neve Olasz Néppárt a Szabadságjogokért lesz, és abba beleolvad jelenlegi pártja, a Hajrá, Olaszország (Forza Italia).
Nyílt levélben bírálta vasárnap a Fidesz elnökét Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke, mert az ellenzéki politikus az Egyesült Államokban tett útja során...
Silvio Berlusconi, az olasz ellenzék vezére vasárnap Milánóban bejelentette, hogy új pártot hoz létre, amelynek neve Olasz Néppárt a Szabadságjogokért lesz, és abba beleolvad jelenlegi pártja, a...
Az Európai Unió kevesebbet költ az európai kül- és biztonságpolitikára, mint saját hivatali épületeinek takarítására - állítja a német Wirtschaftswoche gazdasági hetilap hétfőn utcára kerülő...
Irakban az újabb amerikai csapatok telepítésének júniusi befejezése óta 55 százalékkal csökkent a terrortámadások száma, de a felkelők kezében lévő iráni fegyverek továbbra is súlyos fenyegetést...
Silvio Berlusconi, az olasz ellenzék vezére vasárnap Milánóban bejelentette, hogy új pártot hoz létre, amelynek neve Olasz Néppárt a Szabadságjogokért lesz, és abba beleolvad jelenlegi pártja, a Hajrá, Olaszország (Forza Italia).
A cseh miniszterelnök szerint nem reális az euró bevezetésének 2012. évi céldátuma. Mirek Topolanek kijelentette: ez ugyanis azt jelentené, hogy Csehországnak már jövőre be kellene lépnie az...
A férjes asszonyok minden általuk megkeresett 7500 dollárt számítva átlagosan egy órával kevesebb házimunkát végeznek, függetlenül attól, hogy a férjük mennyit keres - mutatták ki amerikai szociológusok.
Vasárnap este fél nyolc körül a Hungária körúton, a Stróbl Alajos utcánál ütközött oszlopnak a jármű, amelyen körülbelül 30-an voltak. A sofőr életét vesztette, 14-en megsérültek. Kilenc embert vittek kórházba, egy ember állapota súlyos, a többi utas könnyebben sérült meg a balesetben.
Három személyautó ütközött össze a 3-as főúton vasárnap este a Borsod megyei Vatta és Bükkábrány közötti szakaszon, a balesetben az elsődleges információk szerint hatan súlyosan megsérültek -...
Bassár el-Aszad szíriai elnök és vendége, II. Abdalláh jordániai király, aki vasárnap néhány órás látogatást tett Damaszkuszban, kompromisszumot sürgetett a libanoni politikai erők között az elnökválasztás ügyében.
Az utóbbi öt év leggyengébb ünnepi üzleti forgalmát jósolják idén a szakértők az Egyesült Államokban. Az amerikai fogyasztók már kezdik meghúzni a nadrágszíjat az emelkedő benzin- és élelmiszerárak miatt - írta hét végi számában a The Wall Street Journal, amely szerint a csökkenő lakásáraknakis fogyasztást visszafogó hatásuk van.
Koszovóban mielőbbi kormányalakításra hívta fel a szombati választáson győztes Koszovói Demokratikus Párt vezetőit Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Olli Rehn, a közösség bővítési biztosa. A politikusok ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az alacsony részvétel és a szinte teljes szerb bojkott miatt.
Furcsa helyzetbe kerül a szocialista szavazóbázis a szeretett kormánya reformjától. A nyugdíjasoknak gyógyszer helyett be kell érniük Orbán-gyűlölettel. És noha a jelek szerint egyelőre többségük jól is lakik a „tolvaj cigánygyerek” elleni alantas indulatokkal, azért a természet is megköveteli a magáét.