Felavatták egy új gázvezeték csatlakozását a görögországi - és ezzel az európai - vezetékrendszerhez vasárnap, a görög-török határnál, Ipszala városa mellett. A ceremónián jelen volt az amerikai energiaügyi miniszter is.
Elvesztette továbbjutási esélyét a magyar U-21-es labdarúgó válogatott, miután vasárnap kikapott Lettországban az Erópa-bajnoki selejtezők hatodik csoportkörében. Róth Antal szövetségi kapitány csapata 1-0-ás vereséget szenvedett a házigazda Lettországtól.
Romániában biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösség számára, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. Erről fogadtak el kiáltványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi kampányrendezvényének résztvevői.
Az egykori gerillaparancsnokból politikussá lett Hashim Thaqi Koszovói Demokratikus Pártja (PDK) győzött szombaton a választási megfigyelők szerint. A Működő Demokrácia (Democracy in Action)...
Egy francia szakács felállította a nyárson sütés világrekordját: a marokkói Szafi város homokos strandján szombatról vasárnapra nyárson megsütött egy 550 kilós tevét. A 63 éves Christian Falco azt mondta, hogy ő csupán felelevenített egy feledésbe merült hagyományt.
Több mint 4 órányi elsőosztályú gitárzene, blues és rock, a villág legjobb gitárosaival - ez látható-hallható a Crossroads című dupla DVD-n, amelynek főhőse és szervezője Eric Clapton. A lemez a július végén Chicagóban tartott "Crossroads Guitar Festival 2007" című koncert erősen tömörített anyaga.
Egyelőre Ferguson és Demján úraknak áll a zászló, a városvédő úrnak pedig a mikrofon, amelynek segítségével még sokáig kesereghet a kilakoltatott lovi miatt.
Nem okozott kárt a vasárnap délutáni, 2,9 erejű földrengés Hollókőn - mondta el a Független hírügynökségnek Szabó Csaba polgármester, miután személyesen járta be a nógrádi falut. Elmondása szerint nagy volt az ijedtség, de senki nem sérült meg és senki nem panaszkodott arra, hogy megrongálódott volna háza, egyéb értéke.
Már úton vannak Egyiptomból hazafelé a csődbe ment utazási iroda ügyfelei. A Malda Tours szervezésében 176-an nyaraltak az arab országban, de nem mindenki szállt fel a gépre. Közben kiderült, hogy nemcsak a már elutazott emberek jártak rosszul, többen vannak, akik már befizették a nyaralás költségeit, őket már nem tudja kiutaztatni az iroda.
80 éves korában pénteken elhunyt Pierre Granier-Deferre francia filmrendező, aki a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben készült alkotásaival írta be nevét a filmtörténetbe. A hírt családja közölte az AFP-vel a hétvégén.
Negyedik mérkőzését is megnyerte a Győri ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután vasárnap délután legyőzte a spanyol Ribarroját. A Rába-parti együttes végig nagyszerűen játszott és 19-8-as félidei vezetés után 32-24-re nyert. A Győr újabb győzelmével bejutott a negyeddöntőbe.
Az amerikai kormány a magyarországi ellenzéki politikai erőkkel való kapcsolatainak erősítésére törekszik az orosz hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt - mondta washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke az MTI-nek vasárnap.
Meztelen naptáron szerepelt egy 102 éves angol hölgy, hogy ezzel segítse faluja, Ancaster focicsapatát. Az 1905-ös szülétésű Nora Hardwick egy ancasteri kocsma bárpultja mögött pózolt Miss Novemberként egy jótékonysági naptár számára.
„A koszovói albánok kinyilvánították, hogy szakítani akarnak Szerbiával, minthogy legnagyobb számban egy volt szeparatista gerillavezér pártját támogatták a parlamenti választáson” - értékelte a szombati koszovói választások eredményét vasárnap délután kiadott nyilatkozatában az albán kormány.
Szervezett bűnözésnek minősül az a bűntény, amellyel Mehmet Karcsi édesanyját és az anya férjét gyanúsítják, a szerbiai törvények szerint öt évtől 15 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható.
A címvédő Lékó Péter a nyolcadik fordulóban is döntetlent játszott a Moszkvában zajló II. Mihail Tal sakkemlékversenyen. A világos bábukat vezető Lékó a 30. lépésben egyezett meg a remiben a norvég Magnus Carlsennel - a torna honlapja szerint.
A hazai háziorvosok 15 százaléka dohányzik, tízből hatan túlsúlyosak és a negyedük semmilyen testmozgást nem végez. Az eredmény az egészségfejlesztési szakemberek szerint azért különösen lehangoló, mert éppen nekik kellene példát mutatniuk.
Az amerikai kormány a magyarországi ellenzékkel való kapcsolatainak erősítésére törekszik az orosz hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt - mondta washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke.
Az állami vállalatok speciális nyugdíjrendszerének reformja ellen ötödik napja tartó tömegközlekedési sztrájk legalább hétfőig folytatódik Franciaországban. A hat hónapja hivatalban lévő Nicolas Sarkozy államfő első szociális erőpróbájából a kiút jelei továbbra sem mutatkoznak.
Akár öt év szabadságvesztést is kaphat az a gondozó, aki etetés után magára hagyta azt az öt hónapos csecsemőt, aki tegnap megfulladt. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
Az Izraelben és a palesztin területeken tartózkodó Bernard Kouchner francia külügyminiszter vasárnap "sürgős" előrelépésre szólította fel az izraelieket és a palesztinokat a közelgő annapolisi békeértekezlet és az utána sorra kerülő párizsi adományozói konferencia előtt.
Egyértelművé vált, amit eddig csak sejteni lehetett: a Fidesz áll a jövő szerdai megmozdulás - demonstrációk és sztrájk - mögött - véli Nyakó István, az MSZP szóvivője. A szocialista politikus ezzel Kövér László vasárnapi nyilatkozatára reagált.
Pápán alakítja ki a NATO a stratégiai légi szállítási flotta bázisrepülőterét. A Liga Szakszervezetek által szerdára meghirdetett sztrájk és demonstráció támogatására hívja fel szimpatizánsait a Fidesz, míg az MSZP szerint a legnagyobb ellenzéki párt akarja megbénítani az országot 21-én. Kisebb földrengés volt Hollókőn, károkról nem érkezett jelentés. A nap legfontosabb hírei 2007. november…
Államalkotó tényezőként kell elismerni a romániai magyarságot, minden kisebbségi közösségnek biztosítani kell a kulturális autonómiát, a magyar többségű régióknak pedig a területi autonómiát.
A világháborúk halottaira és a nácizmus áldozataira emlékeztek vasárnap Németországban. A hagyományos gyásznapot (Volkstrauertag) minden évben két héttel az első advent előtt tartják.
Az MKB Veszprém fájó vereséget szenvedett a szlovén Celje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 5. , utolsó előtti fordulójában, és így kérdésessé vált továbbjutása a legjobb 16 közé.
Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai nettó 446 millió forintért. A MÁV 4,4 milliárdos vételárelőleghez jut
A járatok átalakításával és új tarifarendszerrel növelné a működés hatékonyságát a Budapesti Közlekedési Zrt. - hangzott el a vállalat vezetőinek vasárnapi sajtótájékoztatóján, konkrétumokról azonban nem beszélt a menedzsment.
Közleményben utasította vissza az MSZP vádjait a Liga Szakszervezetek. Tiltakoznak az ellen, hogy a szocialisták politikai megmozdulásnak nevezik sztrájkjukat. Azt írják: követeléseik a munkavállalók érdekeit szolgálják.
Iskolai vérengzést hiúsított meg a kölni rendőrség. A hatóságok vasárnap este hivatalosan bejelentették, hogy egy 17 és egy 18 éves diák kedden rendezett volna vérfürdőt a város egyik gimnáziumában, a rendőrség azonban időben közbelépett.
A cseh kormányfő vasárnap úgy fogalmazott, hogy "nem reális célkitűzés" az, hogy országa 2012-re be akarja vezetni az eurót. Mirek Topolánek jobbközép kormányának pénzügyminisztere ez év elején még "reálisnak" mondta a 2012-es dátumot.
A férfi röplabda NB I-es ligabajnokság vasárnapi harmadik mérkőzésén a kiemelt csoportban: Vegyész RC Kazincbarcika - MAFC-Hartmann-Mapei 3-1 (21, -16, 22, 23)
Félpályás lezárással tiltakoznak hétfőn a 86-os főút nagy kamionforgalma miatt a Vas megyei Hegyfalunál. Zala és Győr-Moson-Sopron megyei szakaszokon is terveztek demonstrációt, de máshol a teljes utat le akarták zárni, egy-két órára. Ezt azonban a rendőrség nem engedélyezte.
Eddig ismeretlen okból a troli felső vezetékét tartó villanyoszlopnak ütközött egy távolsági autóbusz vasárnap este Budapesten, a Hungária körúton. A távirati iroda értesülései szerint a...
Néhány rosszalló szlovák megjegyzés, mutogatás zavarta meg a hét végén Galántán a Kodály országa című rendezvénysorozat keretében fellépő szlovákiai magyar kórusokat. Egy helyi bevásárlóközpont főbejáratánál hat órán át magyarul énekeltek Kodály-kórusműveket, miközben az elhaladó bevásárolók közül néhányan nemtetszésüknek adták jelét.