Büky Anna írónő meggyőződése, hogy egyetlen nőben megtalálható a női létezés valamennyi formátuma, mint ahogyan egyetlen emberben is benne rejlik az emberi érzelmek teljes palettája. A kérdés csak az, hogy hogyan, miképpen képes ez a kincs felszínre törni.
A németországi Kelet-Frízföld egy kis helysége vetekszik az olaszországi Pisa városával, Frank Wessels evangélikus lelkész ugyanis azt állítja, hogy Suurhusenben található a világ legferdébb tornya. Szerinte az alsó-szászországi templomtorony elhajlása 5,19 fokos, vagyis egy fokkal nagyobb, mint az olaszországi Campanile elferdülése.
Nem volt veszett az az elpusztult szervál, amelynek tetemét a múlt hét végén vasutasok fedezték fel a Zala megyei Iklódbördőcénél. Elektronikus azonosítója szerint a ragadozó nem a közeli vadasparkból származott - tájékoztatta pénteken az MTI-t a kerületi főállatorvos.
Megnyerte az első szabadedzést Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros világbajnokság 125 köbcentiméteres géposztályának valenciai nagydíján. A világbajnoki címért folytatott harcban legnagyobb vetélytársa, Hector Faubel a harmadik lett.
A szlovák alkotmánybíróság zárt ülésén állásfoglalást fogadott el az adócsalás miatt korábban elítélt alkotmánybíró ügyével kapcsolatban. A Magyar Koalíció Pártja által javasolt bíró nem hajlandó távozni posztjáról.
Árvízvédelmi felkészítést és gyakorlatot szervez novemberben négy Tisza menti megyében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), hogy a lakosság polgári védelmi csoportjai begyakorolják az esetleges árvíznél szükséges munkákat - mondta el Muhoray Árpád vezérőrnagy, az OKF veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettese pénteken az MTI-nek.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc bukása nem volt törvényszerű - véli David Lovenheim volt amerikai kongresszusi tisztségviselő, aki szerint ha bizonyos körülmények másként alakulnak, az Egyesült Államok a beavatkozás mellett dönthetett volna és a Szovjetunió nem rohanta volna le Magyarországot.
Gyurcsány Ferenc magyar szocialista pártelnök és kormányfő helyzetével foglalkozik pénteki kommentárjában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A Gyurcsány csillaga hanyatlik című, bécsi keltezésű elemzés alcímében azt írja: a magyar pártelnök-kormányfőt saját pártja buktathatja meg.
Gyurcsány Ferenc magyar szocialista pártelnök és kormányfő helyzetével foglalkozik pénteki kommentárjában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A "Gyurcsány csillaga hanyatlik" című, bécsi keltezésű elemzés alcímében azt írja: a magyar pártelnök-kormányfőt saját pártja buktathatja meg.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításainak, az áradásoknak, a földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van.
A csütörtökihez képest kisebb a forgalom a fővárosi temetők környékén, a közlekedésben nincs komolyabb fennakadás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-vel péntek délelőtt.
Átadták Hofi Géza új síremlékét pénteken délelőtt a Farkasréti temetőben. Az ünnepélyes átadáson a művész özvegye, valamint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója mondott beszédet. Ebben megköszönték mindazoknak a közreműködését, akik szerepet vállaltak a tolvajok által megrongált síremlék helyreállításában.
Bogdan Bogdanovic szerb építész, író, urbanista, aki Belgrád polgármestere volt 1982 és 1986 között, majd a Milosevic-éra idején Bécsbe menekült az üldözések elől, A zöld doboz címmel megjelentette az ebből a korszakból származó emlékiratait.
Tiltakozó aláírások gyűjtésébe kezdenek azok a nyitraiak, akik úgy látják, hogy nem szabad félvállról venni a városban erőteljesen szaporodó újnáci megnyilvánulásokat és a rendőrség elnéző...
Tűz volt pénteken délelőtt a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri állomásának építkezésén. Az építési területen egy kétemeletes konténer-épület felső szintje gyulladt ki. Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a felső konténer teljesen kiégett.
Gyulán veszélybe kerülhet az egész súlyponti kórház működése, ha a szabálytalan körülmények miatt az ÁNTSZ bezáratja a patológiai osztályt. Legalább kétmilliárd forintos felújításra lenne szükség ahhoz, hogy az előírásoknak megfelelően működjön a kórház kórbonctani részlege, az intézmény azonban ezt egyedül nem tudja vállalni, pályázataikat pedig rendre elutasítják.
Az Avaya Incorporation, a Silver Lake és a TPG Capital bejelentették, hogy a Silver Lake és a TPG Capital egy hozzávetőleg 8,3 milliárd dolláros tranzakció keretében felvásárolta az Avaya-t.
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken találkozott Ciszjordániában a Hamász vezetőivel, először azóta, hogy a radikális palesztin szervezet júniusban erőszakkal ellenőrzése alá vonta a Gázai...
A brit ellenzék egyre erőteljesebben követeli a rendőrfőkapitány lemondását, mivel még nem ült el a felháborodás egy ártatlan fiatalember agyonlövése miatt.
A nemzetközi zsűri elfogadta, az önkormányzat konzervatív párti (ODS) többsége azonban határozottan elutasítja a prágai közvéleményt éppen úgy mozgósító avantgárd tervezetét a leendő cseh Nemzeti Könyvtárnak, mint ahogyan a párizsi Pompidou Központ vagy a berlini Reichstag kupolája annak idején borzolta a kedélyeket.
A Fiumei úti sírkertben pénteken délelőtt felavatták Illés Lajos síremlékét. A zeneszerző, előadóművész és kántorra Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök emlékezett. Zenéjét a Magyar Ének című műből egy-egy dallal idézte fel Szvorák Katalin, Varga Miklós és Tolcsvay Béla.
November elsejére sem álltak le a Hankook dunaújvárosi üzemének a gyártósorai. Mindenszentekkor is berendelte dolgozóit a dél-koreai cég. Erre a munka törvénykönyve szerint csak az úgynevezett megszakítás nélküli munkarend esetében van lehetőség a Hankook egyik szakszervezeti bizalmija szerint azonban olyanoknak is munkába kellett állniuk, akiknek a munkaköre ezt nem indokolja - értesült a lap.
Itt azt kellene észrevennie az országnak, hogy elvesztegetett 17 évet, voltaképpen maga is hozzájárult a kezelhetetlenné vált roma népességrobbanáshoz, hiszen azzal, hogy a gyerekeket ellátja, de csak a gyerekeket látja el, a gyerekekhez, mint a legbiztosabb bevételi forráshoz láncolta a cigány családok ezreinek a sorsát.
Elfogtak a rendőrök egy 34 éves férfit Miskolcon, akit európai elfogatóparancs alapján kerestetett az ausztriai steyri regionális ügyészség - tájékoztatott a megyei főkapitányság kommunikációs irodája.
Állásbörzét rendez a Debreceni Egyetem jövő szerdán, HuMarket címmel. A rendezvényen 30 kiállító várja az érdeklődőket, akik főként informatikai, illetve műszaki végzettségű fiatalokra számítanak.
Talmácsi Gábor - legnagyobb riválisa, a spanyol Hector Faubel mögött - a második helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályának első időmérőedzésén, a szezonzáró Valenciai Grand Prix-n.
Érzelmek, szeretet és vállalkozó szellem. Talán ezzel a három szóval lehetne legjobban kifejezni az Adagio legújabb lemezét. Hosszú előkészületek és közel három hónapos megfeszített stúdiómunka eredményeként tarthatjuk most kézben a korongot, amely az együttes eddigi legkiforrottabb és legnagyobb volumenű alkotása.
Tizenkilenc, különböző méretű ikont találtak egy ukrán férfinél a vámosok egy nemzetközi gyorsvonaton Záhonynál - mondta a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
A British Airways (BA) ez év első felében adózás előtti eredményét 593 millió fontra növelte az egy évvel korábbi 471 millió fontos nyereségről. A légitársaság pénteki közlése szerint az árbevétel 4,456 milliárd fontra csökkent az egy évvel korábbi 4,492 milliárd fontról.
A fővárosi Farkasréti temetőben, a Fiumei úti sírkertben és az Újköztemetőben nem tapasztalt tumultust az MTI helyszíni tudósítója pénteken. Budapest legnagyobb temetője, a mintegy 200...
Válókeresetet adott be egy kaliforniai bíróságon Carlos Santana felesége. A világ egyik legjobb rockgitárosának tartott, mexikói születésű Santana 34 évvel ezelőtt vette feleségül Deborah-t és három gyermekük született.
Robotrepülőgépről kilőtt rakéta csapódott be egy al-Kaidához kötődő mozgalom iskolájának közelében, Pakisztán Észak-Vazirisztán nevű területén. A támadásban öt ember életét vesztette - közölték...
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken találkozott ciszjordániai Hamász-tisztségviselőkkel, először azóta, hogy a radikális palesztin szervezet júniusban erőszakkal ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet.
A gyerekek hamis képet kapnak a valódi életről és rossz üzeneteket az alapvető emberi értékekről - hívta fel a figyelmet az ifjúságnak szánt virtuális világok számának gyarapodásával felszínre kerülő morális problémákra egy október végén a témáról megrendezett londoni konferencia több előadója.
Elfogtak a rendőrök egy 34 éves férfit Miskolcon, akit európai elfogatóparancs alapján kerestetett az ausztriai steyri regionális ügyészség - tájékoztatta a megyei főkapitányság kommunikációs...
A mexikói Tabasco államban egymillió ember került veszélybe az árvíz miatt. Ezen a területen ötven éve nem volt ekkora áradás. A hatóságok szerint legalább háromszázezren rekedtek otthonaikban, sok helyen a házak tetejéig ér a víz.
Tizenkilenc különböző méretű ikont találtak a vámosok egy nemzetközi vonat utasánál Záhonyban. A csütörtök esti fogásról pénteken tájékoztatta a Független Hírügynökséget Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
A nőknél és a férfiaknál is szombaton döntik el, hogy melyik magyar vízilabdagárdát illeti meg a 2007-es Szuperkupa. Vasárnap, ugyancsak Budapesten, a medencén kívül zajlik jelentős pólós esemény: itt sorsolják ki, hogy a férfiaknál az Euroligában a 16 csapatos főtáblán milyen összetételű négyesben, a LEN Kupában pedig a nyolcaddöntőben milyen párosításban folytatódnak a küzdelmek.
A hosszú hétvégén a nappali hőmérséklet a legtöbb helyen egy-két fokkal meghaladja az átlagost. A kellemes napokat követően azonban a vasárnap érkező hidegfront mögött sarkvidéki eredetű légtömegek zúdulnak hazánkra, így hétfőtől átmenetileg hidegre fordul időjárásunk.
Legkevesebb négy ember meghalt egy robbanásban pénteken, amikor megsemmisült a tálib milicisták egy pakisztáni búvóhelye - közölte hivatalos forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség. Az ország északi részén található Miransah város külvárosában a helyiek szerint rakétatalálat érte a házat.
2007. november 10-én Székesfehérvárott rendezik meg a Szkeptikusok XIII. Országos Konferenciáját a Szabadművelődés Háza, valamint a Szkeptikus Társaság rendezésében. Az összejövetel egyik célja, hogy fórumot biztosítson azoknak a szakembereknek, tanároknak, újságíróknak, akik fel szeretnének lépni az áltudományos és tudományellenes nézetekkel szemben.
Nyitrán tiltakozó aláírásgyűjtés indult, mert a kezdeményezők úgy látják, hogy nem szabad félvállról venni a városban erőteljesen szaporodó újnáci megnyilvánulásokat és a rendőrség elnéző magatartását.