A Volkswagen személy- és haszongépjárművek, a SEAT, a Skoda, az Audi és a Porsche márkák hazai importőre, az 1990 óta az osztrák Porsche Holding leányvállalataként működő Porsche Hungaria húsz százalék piaci részesedéssel a magyar gépjármű-forgalmazás első számú szereplője. Stratégiai céljai között már évek óta az informatikai háttér fejlesztése az egyik kiemelt prioritás a logisztika és az emberi…
Paul McCartney titokban egy hollywoodi sztárral, Rosanna Arquette-tel találkozgat, tudta meg a News of the World című vasárnapi brit lap .Az újság értesülése szerint a pár júniusban majd szeptemberben is találkozott New York-ban, a héten pedig a Pulp Fiction című filmből is ismert színésznő Londonban vendégeskedett a 65 éves Sir Paul-nál.
A magyar labdarúgó-válogatott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezői során az 1. csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával küzd a továbbjutásért. Kisteleki szerint van esélyünk a továbbjutásra
Újabb támadások elkövetésével fenyegetik a tálibok az Afganisztánban szolgaló olasz katonákat. A szombati merényletben egy olasz katona meghalt, három pedig megsebesült.
Nem költözik el jelenlegi székházából a Magyar Rádió - áll az MTI vasárnapi értesülése szerint a közszolgálati médium ingatlanhasznosítási koncepciójában.
Baleset miatt lezárták a 44-es utat a Kecskemét közelében lévő szentkirályi leágazásnál vasárnap délután. Ott ugyanis két autó - egy Trabant és egy Volkswagen - ütközött össze. A Trabantban két huszonéves fiatalember ült, mindketten súlyosan megsérültek, a másik kocsiban senkinek sem esett baja.
Nem biztos, hogy mindenki értette, Balázs miért ájult el a gyönyörűségtől egymás után többször is a saját, Balázs névre hallgató szembesítőshow-jában. Sőt, biztos, hogy kevesen értették, viszont annál többen félreértették. Elfelejtette ugyanis elmondani, miért tartja egyszerűen zseniálisan tökéletesnek egyik fiatal vendége produkcióját. Ha hozzáteszi, hogy azért, mert olyan káprázatosan rossz,…
Az osztrák bűnüldöző szervek által a múlt év során gyanúba fogott személyek közel egyharmada külföldi állampolgár volt. A hét végén ismertté vált bűnözési adatok szerint 2006-ban összesen 238 111 gyanúsított ügyében nyomoztak az alpesi országban, közülük 67 419-en voltak külföldiek.
A horvát parlamenti választásokon az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) csekély előnyét mutatják a vasárnap este az urnazárást követően nyilvánosságra hozott exit-poll adatok a jelenlegi konzervatív kormánypárttal, a Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) szemben.
Az átlagosnál elevenebb, hiperaktív, figyelemzavaros és viselkedési problémákkal küzdő gyerekeknek és szüleiknek tartanak Eleven Karácsonyt december 8-án a fővárosban. A néhány órás tréningen a családok segítséget, tippeket kaphatnak ahhoz, hogyan vészeljék át konfliktusok nélkül az ünnepeket és az iskolai téli szünetet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László egyaránt átlépte a bejutáshoz szükséges küszöböt a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit-poll eredmények szerint.
Szokatlan helyen, a fővárosi szórakozóhelyeken keresi leendő munkatársait az IBM. A számítástechnikai cég így szeretné személyesen megszólítani a nyelveket beszélő, fiatal diplomásokat.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László egyaránt átlépte a bejutáshoz szükséges küszöböt a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit-poll eredmények szerint. A Realitatea hírtelevízió által közölt exit-poll eredmények szerint az RMDSZ 6,2 százalékos, a független jelöltként induló Tőkés László pedig 3,7 százalékos eredményt ért el.…
Érvénytelen az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, amelyet vasárnap rendeztek Romániában az európai parlamenti választásokkal egy időben, mivel a részvételi arány nem érte el az alkotmányban előírt küszöböt.
30 ezer égő díszíti majd a mindenki karácsonyfáját Kaposváron. A somogyi megyeszékhely főterére már felállították a fát. A 9 méteres duglasz fenyőt egy toponári lakótól kapta a város - tudta meg a Független Hírügynökség Polgárdi Erikától, a kaposvári önkormányzat sajtószóvivőjétől.
Koller Dániel, a Fidesz, a KDNP, a Lajosmizsei Gazdakör és a Lungo Drom közös jelöltje nyerte a lemondás miatt vasárnap megtartott időközi képviselő-választást a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén.
Exit-pool eredmények szerint az RMDSZ jelöltje és Tőkés László is megszerezte az EP-mandátumhoz szükséges szavazatszámot. Az egyik felmérés alapján az RMDSZ a bejutáshoz szükséges öt százalék helyett a szavazatok 6,2 százalékát, Tőkés László pedig a szükséges 2,8 helyett a voksok 3,7 százalékát kapta meg.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője vasárnap megerősítette, hogy Carlos Tevez a kölcsön lejárta után is marad a Premier League címvédőjénél. Az argentin csatár a nyáron szerződött a Manchesterhez két évre kölcsönben, és Ferguson szeretné, ha hosszabb távon is a klubnál maradna.
Akinek nincsen az Egyesült Államokban egészségbiztosítása - jelenleg 47 millió amerikainak -, esetleg valamilyen speciális kezelésre, beavatkozásra odahaza nincsen megfelelő gyakorlatú szakintézet, az manapság az olcsó légiközlekedés jóvoltából repülőre ülhet és távoli országban kereshet gyógyellátást.
A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára komoly eredménynek tartja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László egyaránt átlépte a bejutáshoz szükséges küszöböt a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint. Gémesi Ferenc hangsúlyozta: mind az RMDSZ-nek, mind…
Törvényesen működő nápolyi pékségek 20 ezer kenyeret osztottak szét vasárnap a délolasz nagyváros köztereit, hogy így biztassák az embereket az élelmezési és pénzügyi törvényeket betartó, "maffiamentes" sütödékben való vásárlására.
Az osztrák közigazgatási szervek irányításának költséghatékony átalakítása évi 30 millió euró megtakarítást jelent az országnak. A pénzügyi menedzsmentrendszer reformjához Ausztria az SAP intézményi gazdálkodási rendszerét választotta.
A tavalyi évhez hasonlóan 2007-ben is két rangos trófeát nyert meg Hernádi László: a gyorsasági autóversenyző az FIA Challenge-Európa Kupában, illetve a Közép-Európa Zónatrófeában is diadalmaskodott.
A helyszínen életét vesztette a vezetője annak a személygépkocsinak, amely előbb lesodródott az útról, majd egy fának csapódott vasárnap délután a 32-es főúton Újszász és Szolnok között - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az MSZP-frakció etikai bizottsága vizsgálja, hogy néhány parlamenti szavazás alkalmával véletlenül, vagy szándékosan szavaztak-e képviselőcsoportjukkal ellentétesen egyes szocialista képviselők. Tavaly átszavazás miatt 5 MSZP-s törvényhozónak összesen félmillió forint büntetést kellett befizetnie a frakció kasszájába. A szocialisták nem tartják etikai vétségnek azt, hogy többen távolmaradtak egy…
Az erdélyi magyarság győzelmeként értékelte a Fidesz a vasárnap esti romániai EP-választás exit poll eredményét. Az ellenzéki párt közleményében gratulált a megválasztott képviselőknek. A legutóbbi parlamenti választásokhoz képest arányaiban kétszer olyan jó eredményt ért el az erdélyi magyarság - mutatott rá a kommünikében Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
Romániában az első exit-poll eredmények szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László egyaránt elérte a bejutáshoz szükséges szavazatszámot az európai parlamenti választásokon. Az Országos Választási Bizottság ülésének hétfői összehívását sürgeti a Fidesz a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával összefüggésben. Az Új rend programért felelős…
Felállították Izraelben Szenes Hanna, a magyar születésű zsidó nemzeti hős Magyarországon készült síremlékét, amelyre még édesanyja, Katrina Szenes adott megbízást évtizedekkel ezelőtt.
Koller Dániel, a Fidesz, a KDNP, a Lajosmizsei Gazdakör és a Lungo Drom közös jelöltje nyerte a lemondás miatt vasárnap megtartott időközi képviselő-választást a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén - közölte vasárnap az MTI-vel a helyi választási bizottság elnöke.
Veszített a Bolton (ellen) a Manchester United, míg az összes közvetlen vetélytársa győzni tudott. Ronaldo visszatért a Milanba, de nem ő nyerte meg a meccset a Cagliari ellen. Del Piero a hajrában lőtt két góljával régi önmagát idézte. Két magyar három gólt szerzett a német Bundesligában. Botlott, de első maradt a Real Madrid Spanyolországban. A hétvége futballösszefoglalója.
A Magyar Szocialista Párt a romániai magyar választók győzelmeként értékeli a romániai EP-választás eredményét. Nyakó István, a párt szóvivője vasárnap este elmondta: a Magyar Szocialista Párt üdvözli a romániai európai parlamenti választások első részeredményeit.
Almási Zoltán döntetlent játszott a kínai Ven Jang (Wen Yang) ellen a sakk Világkupa első fordulójának második mérkőzésén és bejutott a 64 közé, az oroszországi Hanti-Manszijszkban.