2007. november 26. hétfő

nov. 26
17:47
Schumacher a McLarenhez menne (HírExtra)
Ralf Schumacher, aki az idén vált meg a Forma-1-es Toyotától, azt mondta: szívesen elfoglalná a spanyol Fernando Alonso megüresedett helyét a McLaren-Mercedesnél.
nov. 26
17:49
Újabb pénzek Budapestnek (Privátbankár)
Demszky elmondta: a főváros adja az ország GDP-jének 36 százalékát, a befizetett pénznek azonban csak 10 százalékát kapja vissza. Bővítenék az ún. "Budapest-szerződést"
nov. 26
17:49
Fának csapódott egy autó a 32-es úton (HírTV)
Meghalt az a sofőr, akinek gépkocsija vasárnap délután megcsúszott a nedves aszfalton és járműve egy fának csapódott a 32-es úton- tudta meg a HavariaPress.
nov. 26
17:53
Nincs bizonyíték arra, hogy megmérgezték a német teniszezőt (Infostart)
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) vizsgálata szerint nem bizonyítható, hogy megmérgezték volna Tommy Haast, a német játékost szeptemberben, az Oroszország elleni Davis Kupa-elődöntőben.
nov. 26
17:53
Konferencia az őssejtkutatásról (HírExtra)
Az őssejtkutatás lesz a központi téma idén az MTA Szegedi Biológiai Központjában (SZBK) évente megrendezett Straub-napokon; a szerdán kezdődő háromnapos konferencián egyebek közt a mesterséges kromoszóma-őssejtterápiáról, az őssejtfelhasználás etikai kérdéseiről, s a szárazságtűrő búzáról hallhatnak előadásokat a résztvevők.
nov. 26
17:53
Készek a bértárgyalások újrakezdésére a német mozdonyvezetők (Gondola)
A német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) - hétfői közlése szerint - kész a bértárgyalások újrakezdésére a német vasút vezetésével: a jövő hétfőn eldől, hogy lehetséges-e önálló bérmegállapodás a...
nov. 26
17:55
Csődbiztos az alapítványnál (HírExtra)
Nem engedélyezte a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban működő Vasarely Alapítvány felszámolását a bíróság. Fél évre Xavier Huertas ügyvédet bízta meg annak átmeneti vezetésével és az intézmény állapotáról szóló szakértői jelentés elkészítésével - adta hírül hétfőn a Le Monde című párizsi napilap.
nov. 26
17:58
Esőért imádkoznak (HírExtra)
A ciprusi ortodox egyház figyelmeztette papjait, hogy ne mulasszanak el esőért imádkozni a vasárnapi miséken. Ezzel remélnek véget vetni a szigetországban pusztító példa nélküli aszálynak.
nov. 26
18:00
Louis van Gaal szivesen irányítaná az angol válogatottat (HírTV)
Az egykori holland szövetségi kapitány, Louis van Gaal leszögezte, szívesen lenne a távozó Steve McClaren utódja az angol válogatott kispadján. A jelenleg az AZ Alkmaar alkalmazásában álló tréner úgy érzi, elég felkészült a poszt betöltésére.
nov. 26
18:03
Nincs bizonyíték Haas ügyében (HírExtra)
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) vizsgálata szerint sem bizonyítható, hogy megmérgezték volna Tommy Haast, a németek kiváló játékosát szeptemberben, az Oroszország elleni Davis Kupa-elődöntőben.
nov. 26
18:03
Leláncolt kutyát találtak egy vonatban (Blikk)
nov. 26
18:04
Amszterdamban összecsaptak a tüntető középiskolások a rendőrökkel (Gondola)
A kötelező óraszám emelése miatt tüntettek középiskolás diákok hétfőn Hollandia több városában, a tiltakozók Amszterdamban összetűzésbe kerültek a rendőrökkel. Amszterdamban a mintegy ezer fős...
nov. 26
18:06
Ungár Klára lett az OEP főigazgató-helyettese (Gondola)
Ungár Klára lett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium hétfőn az MTI-t. A határozatlan időre szóló megbízatást pályázat...
nov. 26
18:09
Nők elleni erőszak és családi adózás a Parlamentben (HírExtra)
A nők elleni erőszakról, a családi adózásról, és a Magyar Közoktatás Napjáról is szó volt napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Szili Katalin (MSZP) felszólalásához hasonlóan Sándor Klára (SZDSZ) is a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelemről beszélt, a téma november 25-iki napja kapcsán.
nov. 26
18:09
Jegesmedvebocsért szurkol a berlini állatkert (Gondola)
Miközben a berlini állatkert óriási erőfeszítésekkel készül az ország kedvencévé vált jegesmedvebocs, Knut december 5-én esedékes, egyéves születésnapjának megünneplésére, sajátos izgalom lengi...
nov. 26
18:11
Több ezer demonstráló diák vonult utcára Hollandiában (HírTV)
Két rendőr megsérült és tucatnyi tizenévest letartóztattak hétfőn Amszterdamban, miközben több ezer diák vonult utcára egész Hollandiában. A középiskolások már második tüntetésüket tartották a kormány tanítási órákat növelő döntése ellen.
nov. 26
18:11
Nosztalgiavonat gyertyafényes vacsorával (HírExtra)
Muzeális kupékban felszolgált étel- és italkülönlegességekről várnak mindenkit, aki jegyet vált a különleges, bár- étkező- és szalonkocsijából álló nosztalgiavonatra.
nov. 26
18:13
"Az Erős Magyarország" - December 8-án mutatja be programját a Fidesz (HírTV)
A Fidesz december 8-án mutatja be "Az Erős Magyarország - Egy európai program" című programját - tette közzé a párt honlapján.
nov. 26
18:14
Palesztina kálváriája (HírExtra)
Hatvan évvel ezelőtt, 1947. november 29-én hozta meg az ENSZ-közgyűlés 181. számú határozatát, amely Palesztinát elvileg arab és zsidó államra osztotta fel, Jeruzsálemnek pedig nemzetközi státust adott.
nov. 26
18:14
Amszterdamban összecsaptak a tüntető középiskolások a rendőrökkel (Kripto Akadémia)
A kötelező óraszám emelése miatt tüntettek középiskolás diákok hétfőn Hollandia több városában, a tiltakozók Amszterdamban összetűzésbe kerültek a rendőrökkel.Amszterdamban a mintegy ezer fős tömeg megdobálta a rendőröket, ezután a rendőrség vízágyúkat vetett be ellenük. Hágában tojással dobálták meg a parlament épületét, Hilversumban pedig a közszolgálati televízió, a NOS székházát.Egy…
nov. 26
18:19
Sagnol mehet (HírExtra)
Ha Willy Sagnol tartja magát szándékához és a téli átigazolási időszakban el akar szerződni, a Bayern München nem gördít akadályt a francia labdarúgó távozása elé.
nov. 26
18:21
Megélénkült orosz haditevékenység Norvégia partjainál (Privátbankár)
Norvégia úgy tapasztalja, hogy megélénkült partjai közelében az orosz haditengerészet és légierő tevékenysége - mondta hétfőn Espen Barth Eide, a norvég védelmi miniszter helyettese. Oroszország m...
nov. 26
18:21
Hogyan kéne metrót építeni? (Piac és Profit)
A Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet a napokban a metróépítés témájában nemzetközi konferenciát szervezett portugál szakértők bevonásával, akik lisszaboni és portói tapasztalataikat osztották meg. Gondos pénzügyi tervezés, tekintélyes nemzetközi tervező és minőségellenőrző cég, illetve a megállók pontos meghatározása érdekében időbeni igényfelmérés a lakosság körében - a…
nov. 26
18:21
Bankautomatán keresztül is lehet lottózni (HírTV)
Hétfőtől már az OTP bankjegykiadó automatáin keresztül is lottózni. A piacvezető pénzintézet és a Szerencsejáték Zrt. közös fejlesztése nyomán az OTP 1700 ATM-je vált alkalmassá arra, hogy, hogy ezek segítségével elérhető legyen az ötös-, a hatos- és a skandináv lottó, valamint a Kenó és a Joker.
nov. 26
18:21
Fejszével a kés ellen (HírExtra)
Fejszével és késsel támadt egymásnak a vita hevében egy 31 éves férfi és 16 éves fiatalember a Kaposmérő melletti Baglas-pusztán; a fiatalabb a fejszével egyszer a homlokán, kétszer a hátán találta el azt az idősebb férfit, aki késsel rontott rá - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
nov. 26
18:25
Készek a tárgyalásra (HírExtra)
A német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) - hétfői közlése szerint - kész a bértárgyalások újrakezdésére a német vasút vezetésével: a jövő hétfőn eldől, hogy lehetséges-e önálló bérmegállapodás a mozdonyvezetőkkel, amely nem vonatkozna más dolgozói csoportokra a német vasútnál.
nov. 26
18:26
Objektív felelősség: módosítanák az előterjesztést (Privátbankár)
Az MSZP-frakció olyan módosítást tudna elképzelni az objektív felelősséggel kapcsolatban, miszerint a tulajdonosnak nyilatkoznia kellene arról, ki vezette az autót
nov. 26
18:26
Bush fogadta Ehud Olmert izraeli kormányfőt (Gondola)
George Bush amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, akinek reményét fejezte ki, hogy folytatódni fog a párbeszéd Izrael és a palesztinok között az...
nov. 26
18:27
Megszavazták: lesz "zöld ombudsman" (HírTV)
348 igen 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvénymódosítást, így akár már idén meg is választhatják a "zöld ombudsmant".
nov. 26
18:27
Még nem házasodnak a playmate-ek (Blikk)
Budapest – Úgy tűnik, a hazai vezető modellek közül, csak Dundika (24) merte bevállalni az esküvőt, a többiek vajon miért nem mentek eddig férjhez. Megkerestük őket, hogy mondják el miért nem gondoltak eddig a házasságra. Bódi Sylvi (26) szerint nem a papír a lényeges, Metzker Viki (21) viszont reméli, 25 évesen már jegygyűrű lesz az ujján
nov. 26
18:30
Jegesmedve-dömping (HírExtra)
Miközben a berlini állatkert óriási erőfeszítésekkel készül az ország kedvencévé vált jegesmedvebocs, Knut december 5-én esedékes, egyéves születésnapjának megünneplésére, sajátos izgalom lengi körül a közelgő ünnepet.
nov. 26
18:31
22 milliárddal kevesebbet költenek bürokráciára jövőre (Gondola)
Jövőre még kevesebbet költ bürokráciára a kormány, mert a kabinet 22 milliárd forintot farag le a működési kiadásokból a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokkal - mondta Daróczi...
nov. 26
18:32
Erős Magyarország (HírExtra)
A Fidesz december 8-án mutatja be "Erős Magyarország" című programját - tette közzé a párt honlapján. A budapesti konferencián, amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány szervez Orbán Viktor pártelnök is felszólal.
nov. 26
18:32
Ungár Klára lett az OEP főigazgató-helyettese (Alternatív Energia)
Ungár Klára lett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese - közölte az Egészségügyi Minisztérium hétfőn. A határozatlan időre szóló megbízatást pályázat útján nyerte el Ungár Klára, a posztot november 26-tól tölti be. Ungár Klára 1958-ban született Budapesten, és közgazdász diplomával rendelkezik. 1990-től a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) "Eper utca 56" nevű…
nov. 26
18:35
Szakértők vizsgálják, mit lehet megvalósítani a pécsi EKF-projektből (Infostart)
Nem személyes konfliktus, hanem szakmai okok miatt távozik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója - mondta a program főigazgatója. Mészáros András szerint Méhes Márton állításai nem felelnek meg a valóságnak. A program főigazgatója ugyanakkor elismerte az InfoRádiónak, hogy az eredeti pályázatnak csupán egy részét sikerül megvalósítani. Egy bizottság december közepéig…
nov. 26
18:35
Adventi koncertek (HírExtra)
Több budapesti szálloda is ingyenes adventi koncertekkel készül az ünnepre. Az előadásokon fiatal művészek mutatkoznak be vasárnap délutánonként karácsonyi hangulatú zeneszámokkal.
nov. 26
18:36
Világújdonság: lottózzon bankautomatán! (Privátbankár)
Magyarországon az egész világon egyedülálló szolgáltatásként mostantól már 1700 bankautomatánál is lehet lottózni. A Szerencsejáték Zrt.-nek 60 millió forintos beruházást jelent az OTP bankkal közösen kifejlesztett újítás, amelyet bármilyen bankkártyával igénybe lehet venni. Előzetes felmérések szerint az új játéklehetőség éves szinten nagyjából 2,5-3 milliárd forintos forgalmat jelent, a…
nov. 26
18:37
Ötszáz forint lesz az sms-sel vásárolt BKV-jegy (HírTV)
500 forintba kerül majd a BKV jegy, ha valaki sms-ben szeretné megváltani. Ezzel az sms-jeggyel azonban hétközben hatvan, hétvégén pedig kilencven percig lehet majd utazni.
nov. 26
18:38
Surján: rengeteg ellentétes nézet az EU Tanácsában (Privátbankár)
Főként a Galileo-program finanszírozása okozott fejtörést a képviselőknek az Európai Unió jövő évi költségvetésének vitájában. A megállapodás péntek éjjel született meg, a jövő évi büdzsé alapján minden eddiginél több pénzt lehet költeni kutatás-fejlesztésre. A vitában kiemelt figyelmet kapott a kifizetések szintjének csökkentése, illetve a kül- és biztonságpolitika. Az Európai Parlament…
nov. 26
18:40
Népszerű az ecstasy és az amfetamin (Privátbankár)
Magyarországon az előző évekhez hasonlóan idén is nőtt a drogfogyasztók tábora, a legnépszerűbb továbbra is a marihuána – derül ki a szociális tárca felméréséből. Az uniós átlaghoz képest kevesebb magyar használ kokaint, az ecstasy és az amfetamin népszerűsége viszont magas. Szakértők szerint az állam által évente megelőzésre költött 6-700 millió forint nem elég a drogosok számának érdemi…
nov. 26
18:41
22 milliárdot spórolunk a bürokrácián (HírExtra)
Jövőre még kevesebbet költ bürokráciára a kormány, mert a kabinet 22 milliárd forintot farag le a működési kiadásokból a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokkal - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő a jövő évi büdzsé fő számainak keddi szavazása kapcsán az MTI-nek.
nov. 26
18:41
Simor: Elmélyült, hosszú vita előzte meg a döntést (Privátbankár)
A Monetáris Tanács csaknem egyhangú döntéssel 7,5 százalékos szinten tartotta az alapkamatot. Simor András jegybankelnök a döntést kísérő kommentárjában elmondta: a ráta változatlanul hagyásában külső és belső tényezők egyaránt szerepet játszottak. A globális piacokon az utóbbi egy hónapban növekedtek a kockázati felárak az amerikai jelzáloghitelezéssel kapcsolatos aggodalmak kiújulása miatt,…
nov. 26
18:41
Nem szavazták meg a női kvótát (Gondola)
Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé. A javaslat elfogadásához a...
nov. 26
18:42
Elemző: Nem nagy meglepetés a kamatdöntés (Privátbankár)
Az ING Bank elemzője szerint a jegybanknak az inflációs kockázatok miatt a következő hónapokban is folytatnia kell az óvatos monetáris politikát. Németh Dávid úgy véli, hogy a gazdasági növekedés lassulása emiatt háttérbe fog kerülni, így ebben az évben már nem várható kamatcsökkentés. Az elemző arra számít, hogy a tartósan magas fogyasztói árak az amerikai jelzáloghitelezési problémákkal…
nov. 26
18:43
Edzőcsere az angol bajnokságban (HírExtra)
Hétfőn távozott posztjáról Billy Davies, az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Derby County vezetőedzője.
nov. 26
18:43
Nem fogadta el az Országgyűlés a női kvótát (Privátbankár)
Nem fogadta el az Országgyűlés a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé. A javaslat elfogadásához a jelenlévő ország...
nov. 26
18:44
Tőzsde: A nap végére elfogyott a lelkesedés (Privátbankár)
Áru, deviza -és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
nov. 26
18:46
Az európai álom (HírExtra)
Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólal a kedden Budapesten kezdődő Világpolitikai Fórumon, amelynek témája az európai álom lesz.
nov. 26
18:49
A MeH megbízásából vizsgálták a média kiegyensúlyozottságát az őszödi beszéd kapcsán (Alternatív Energia)
A Miniszterelnöki Hivatal az elektronikus média hírműsorainak kiegyensúlyozottságával kapcsolatos elemzés elkészítésére adott megbízást az INNO-RES Kht.-nak, amely kiemelten kezelte az őszödi beszéddel kapcsolatos híradásokat - mondta Daróczi Dávid hétfőn az MTI-nek. A kormányszóvivő erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Hír Tv vasárnap arról számolt be: a kancellária milliókért vizsgáltatja az…
nov. 26
18:51
Nem szavazták meg a női kvótát (Alternatív Energia)
Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé. A javaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség. A határozathozatal során végül 132-en szavaztak igennel, 97-en nemmel, 118-an pedig tartózkodtak.

Keresés