A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007-ben éves átlagban 7,9 százalékos inflációt vár, szemben az augusztusban prognosztizált 7,6 százalékkal, 2008-ra 5 százalékos átlagos éves drágulást valószínűsít,...
A tavaly márciusban aláírt Budapest-szerződés bővítéséről tárgyalt hétfőn Budapesten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester; a tervek szerint az új szerződésről jövőre törvényt alkotnának. Az egyeztetést követően a kormányfő elmondta: az új Budapest-szerződésről decemberben kezdődik párbeszéd a kormány és a főváros között, amelynek eredményeképpen jövő évben…
Japán a nemzetközi szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmében karbon krediteket akar vásárolni Magyarországtól. Források szerint még a héten lemegy az üzlet
Panaszt nyújtott be a szlovák hatóságok "embertelen és megalázó bánásmódja" miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához Malina Hedvig, aki igazához ragaszkodva kitartóan állítja, hogy tavaly két bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt.
Legalább hét ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek, amikor a brazíliai Salvador városában összeomlott a lelátó egy része egy labdarúgó-mérkőzésen – közölte a helyi tűzoltóság.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén változatlanul, 7,5 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot. Az ezzel egyidejűleg kibocsátott negyedéves jelentésében augusztushoz képest a magyar gazdaság szinte minden adatáról rosszabb számokat közölt, mint legutóbb, augusztusban.
A brit műsorszolgáltatók évi 250 millió font feletti bevételkiesésre számítanak, ha a kormány bevezeti a tévés reklámtilalmat este kilenc óra előtt az alkoholos italokra és az egészségtelen ételekre - írja a BrandRepublic. A brit kormányzat Alan Johnson egészségügyi miniszter szigorítási javaslata nyomán fontolgatja a reklámok visszaszorítását az esti műsorsávba.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az Egyesült Államok budapesti nagykövete útján hivatalos tájékoztatást kért az amerikai hírszerzés a magyar Gripen-beszerzéssel kapcsolatos...
A Magyar Nemzeti Bank a korábban várt 2 százalékról 1,6 százalékra csökkentette a GDP idei várható növekedési ütemét - derül ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből, malyet hétfőn hoztak...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007-ben éves átlagban 7,9 százalékos inflációt vár, szemben az augusztusban prognosztizált 7,6 százalékkal, 2008-ra 5 százalékos átlagos éves drágulást valószínűsít, míg korábban 4,5 százalékot várt - derül ki a jegybank inflációs jelentéséből.
A magyar gazdaságban a vártnál gyorsabb és erőteljesebb egyensúlyjavulás következett be - mondta Veres János pénzügyminiszter napirend előtt az Országgyűlésben.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság elé terjeszti a pécsi Fidesz azon kérését, hogy indítson eljárást idén január 1-jétől Toller László vagyonnyilatkozatának és más bejelentési...
A szteppelő pingvinek nagyobb hatást gyakoroltak az ifjú közönségre, mint a Harry Potter-sorozat legutóbbi epizódja: az idei gyerek Bafta-díjat, az évente kiosztott brit filmes és televíziós...
Az MNB ma 7,50%-on hagyta az alapkamatot. A döntést azzal indokolták, hogy úgy vélik: a vártnál kisebb mértékben mérséklödhet az infláció. 2008-ban az eddig várt 4,3% helyett 5,1%-kal emelkedhetnek az árak, ami miatt nem lehetséges a kamatcsökkentés. Az EUR-HUF-ot 256,95-ön jegyzik. Ellenállás 257,59-nél, támogatás pedig 256,00-nál található. In-GFX
Húsz év után újra színpadra lép a legendás brit rock együttes, a Led Zeppelin. A csapat mindössze egy alkalomra áll össze, december 10-én egy londoni jótékonysági koncerten láthatják őket a rajongók.
Meggondolta magát José Mourinho: a hírek szerint a portugál tréner mégis érdeklődik az angol válogatott szövetségi kapitányi posztja iránt. Közben Jürgen Klinsmann is jelezte: szívesen lenne Steve McClaren utódja.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége általános vitára alkalmasnak találta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén. A javaslat szerint...
A Berzsenyi Dániel Főiskolán A Hogyan jutottunk idáig? elnevezésű ankétsorozat keretében kommunikációs szakmai napot rendez a Társadalomtudományok, Nemzetközi és Európa Tanulmányok Intézet november 27-én 14 órakor.
Bruttó 6 forinttal emeli a gázolaj, 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a MOL Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az Egyesült Államok budapesti nagykövete útján hivatalos tájékoztatást kért az amerikai hírszerzés a magyar Gripen-beszerzéssel kapcsolatos esetleges információiról - értesült az MTI hétfőn. Daróczi Dávid az információt megerősítve hozzátette: a Nemzetbiztonsági Kabinet a tervek szerint december 18-i ülésén tárgyalja a Gripen-jelentést.
17 milliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül ügyvédi és banki alkalmazottak segítségével egy nemzetközi bűnbanda Magyarországon; 23 gyanúsítottat őrizetbe vettek, nyolc...
Bennfentes kereskedelem esetleges gyanújával vizsgálódik az osztrák pénz- és tőkepiaci hatóság az OMV olaj- és gázipari konszern vezérigazgatója ellen, értesült egy osztrák hetilap
Elsősorban a romániai magyarság autonómiájáért küzd majd az Európai Parlamentben Tőkés László. Az RMDSZ egyenlőre nem hajlandó tárgyalni a királyhágómelléki püspökkel. A párt listavezetője szerint Tőkés nem is akart bejutni az Európai Parlamentbe, csupán az RMDSZ-t akarta akadályoztatni.
A szlovák hatóságok "embertelen és megalázó bánásmódja" miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be panaszt Malina Hedvig, aki az igazához ragaszkodva kitartóan azt állítja, hogy tavaly két bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. A Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi egyetemista tavaly augusztus óta tartó kálváriája miatt fordult Strasbourghoz. Ügyvédje jelezte:…
Egy időben 70 helyszínen mintegy 450 vámos és rendőr csapott le egy nemzetközi bűnbandára, mely 17 milliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül
Ketten megsérültek, amikor egy pénzszállító autó összeütközött egy munkagéppel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es főúton - tájékozatta az MTI-t a rendőrség hétfőn. A baleset a 37-es út...
Általános sztrájkot hirdet december 17-ére, az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény parlamenti végszavazásának napjára a LIGA Szakszervezetek - jelentette be az érdekképviseleti szövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Már nincs a rendőrségi járőrautókban drogteszt, de az ilyen típusú vizsgálatokat is el tudják végezni a kapitányságokon a rendőrök - mondta az InfoRádió érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.
Istenkáromlás vádjával letartóztattak egy brit tanárnőt Szudánban, amiért engedte, hogy hétéves diákjai az iszlám próféta nevét adják egy Teddy-mackónak, számolt be az esetről hétfőn a BBC. Az 54 éves nőre fél év börtön és korbácsolás vár, ha bűnösnek találják.
Az Ománi-öböl vizébe zuhant hétfőn az iráni hadsereg egyik harci repülőgépe, egy amerikai gyártmányú F-4 Phantom, a pilóta sorsa egyelőre nem ismeretes - jelentették iráni hírügynökségek. A...
Sajtóértesülések szerint újabb három forinttal emelkedik szerdától a benzin ára, a dízelesek újabb pofont kapnak: gázolaj ára hat forinttal emelkedik. Ha az emelést minden töltőállomáson következetese...
Általános sztrájkot hirdet december 17-ére, az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény parlamenti végszavazásának napjára a LIGA Szakszervezetek - jelentette be az érdekképviseleti szövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
A bűnüldözés, az igazságszolgáltatás felé "kacsingató" középiskolások, illetve e hivatás mellett már döntött egyetemi hallgatók számára is érdekes, tanulságos rendezvényre, megmérettetésre készül a Miskolci Egyetem Bűnügyi Tudományok Intézete november 28-án, szerdán.
Összesen csaknem 80 millió forint tartozást fizettek be a bliccelők a BKV kedvezményes pótdíjfizetési kampánya alatt, amely október 18. és november 24. között zajlott. Januártól azonban a BKV követeléskezelő cégeknek adja el a lejárt tartozásokat.
Kínában hétfőn Ven Csia-pao kormányfő jelenlétében bemutatták azokat a képeket, amelyeket az első, Hold körüli pályára állított kínai szonda közvetített a Föld körül keringő égitestről. A...
Nyolcan meghaltak a brazíliai Salvadorban, amikor leszakadt egy stadion lelátója. A hazai szurkolók azt ünnepelték, hogy csapatuk nem esett ki a másodosztályból, amikor beomlott a nézőtér.
Emeli bruttó 6 forinttal a gázolaj, és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emelés nyomán már a...
Munkagépbe rohant egy pénzszállító autó hétfő délután a 37-es főúton Sárospatak közelében. Az ütközésben a pénzszállító autó vezetője és utasa is könnyebben sérült - tájékoztatott Egyedné Novodomszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az európai parlamenti képviselet mellett, belpolitikai téren egyaránt fontos az erdélyi magyar politikai és közélet megreformálása, az augusztusi tárgyalások napirendjére tűzött rendszerváltozás véghezvitele. Politikai és közéletünkben önvizsgálatra, tisztulásra és megújulásra van szükség.
Az OTP Bank 1.700 bankjegy-automatáján (ATM) keresztül november 26-tól lottózni is lehet - jelentette be Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.
A folyó fizetési mérleg hiánya az idei 5,7 milliárd euró után jövőre 5,9 milliárd, 2009-ben 6,1 milliárd euró lesz - áll a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kiadott inflációs jelentésében. A...