A feketegazdaság terjedésének veszélye fenyeget a magas adóterhek miatt, a stagnáló gazdaság pedig az adómorál romlásához vezet - fejtette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára csütörtökön egy salgótarjáni konferencián.
Döntött az EP: óránként legfeljebb 12 perc reklám lehet majd, a műsorokat pedig félóránként lehet hirdetésekkel megszakítani. Egyes képviselők mégis szomorkodnak: továbbra is ordítani fognak a reklámok
Az öt éve kolumbiai gerillák fogságában lévő Ingrid Betancourt és három amerikai túsz életben van a bogotái kormány által megszerzett és a dél-amerikai ország televíziós csatornáin, illetve egy...
Miután a Fed-elnök kamatcsökkentésre utalt, egyre többen hisznek a december 11-i 25 bázispontos kamatcsökkentésben. A Fed ezzel megközelítené az EKB-t. a diszkontrátát is csökkenthetik. A Fed Funds Futures szerint márciusi végéig 2-nél több kamatcsökkentéssel számolhatunk. Ellenállások 1,4826-nál és 1,4896-nál, míg támogatások 1,4705-nél és 1,4654-nél találhatók. Ha 1,4775 fölé emelkedik az…
Az Oktogon és a Moszkva tér között baleset miatt nem jár a 4-es és a 6-os villamos, a szakaszon buszok szállítják az utasokat - mondta a BKV fődiszpécsere pénteken az MTI-nek. Freud András...
Rálőttek Kaliforniában Rodney Kingre, aki az 1992-es Los Angeles-i lázadások idején vált ismertté - jelentette az amerikai média csütörtökön. A 42 éves férfit a vállán találták el, és könnyebb sérülésekkel kórházban fekszik. Saját elmondása szerint támadói a biciklijét akarták megszerezni.
Lezuhant egy repülőgép Törökországban 56 emberrel a fedélzetén; a szerencsétlenséget a járatot üzemeltető magán légitársaság közlése szerint senki sem élte túl. Feltehetőleg nincs magyar áldozata a lé...
A japán NEC elektronikai cég pénteken bejelentette, hogy elkészítették a világ első mobiltelefonon működő fordítóprogramját. A vállalat már a nyolcvanas években elkészítette a rendszert, de most először sikerült a beszédfelismerő és fordítóprogramot egy átlagos mobiltelefonba beépíteni.
A Fidesz szerint a konvergenciaprogram aktualizálásával "újabb léket kapott a magyar kormány hitelességének hajója" - jelentette ki pénteken Varga Mihály az ellenzéki párt alelnöke.
A török Jegybank (NBT) szerint az inflációs ráta idén meghaladhatja a 6%-os értéket. A hivatalos elörejelzést 7,9%-ra módosították. Közép-, és hosszútávon azonban alábbhagyhat az árakból eredö nyomás, véli az NBT. A 2007-es inflációs célt 4,0%- ban (+/- 2,0%) határozták meg. A török alapkamat jelenleg 16,25%-on áll. Az EUR-TRY-t 1,7395-ön jegyzik. In-GFX
Az MDF azt szeretné, hogy a parlamenti pártok elnökei politikai tanúvallomás aláírásával személyesen vállaljanak garanciát arra: pártjuk érintetlen a Gripen vadászrepülőgépek beszerzésével...
A jelentős magyarországi érdekeltséggel rendelkező osztrák Strabag építőipari konszern árbevételét és nyereségét is növelte az év első kilenc hónapjában. Az építési teljesítmény az átlagosnál nagyobb ...
Több mint 100 éves babaszoba és huszonegyedik századi játékok is láthatók szombattól az Iparművészeti Múzeumban. Szombat délutántól hétfő estig kézműves játszóház is várja a legkisebbeket a múzeum aulájában.
Kétesélyessé szűkült az angol szövetségi kapitányi posztért való versenyfutás. A szövetségi vezetői Fabio Capellót és José Mourinhót akarják megkeresni ajánlattal. A testület igazgatója igazi szaktekintélyektől kért tanácsot.
A 3. negyedévben éves szinten 6,4%-kal emelkedett a lengyel GDP, meghaladva ezzel a +6,0%-os elörejelzést. Legutóbb még +6,4%-os értékröl adtak számot. A zloty továbbra is erösnek mutatkozik, de az adatok hatására nem tett szert nyereségekre. Ellenállás 3,6475-nél, míg támogatás 3,6260-nál található. In-GFX
Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor meglepetésre készül a december 10-i este 6 órakor kezdődő II. KENÓ Nemzetközi Teniszgálán. A két kitűnő sportoló elöljáróban csak annyit árult el: kettejük közül az egyik rövid időre sportágat „cserél”.
A kormány szerdai, konvergenciaprogramról szóló döntésével újabb léket kapott a gazdasági hitelesség hajója - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón. Olyan számok kerültek...
Az egyik legnépszerűbb amerikai talk-show házigazda, Conan O'Brian saját pénzéből fizeti a hollywoodi írók sztrájkja miatt munkanélkülivé vált munkatársait, jelentette csütörtöki számában a Daily Variety című filmipari lap.
Lassan nyílt háborúvá válik a kormányzó brit Munkáspárt legújabb válsága, miután Gordon Brown miniszterelnök és pártvezető helyettese, Harriet Harman nyilvánosan is főnöke egyik közeli munkatársát vádolta meg azzal, hogy miatta fogadott el illegális adományt. Az ügyben már a brit rendőrség is vizsgálódik, akik valószínűleg meghallgatják majd Gordon Brownt is.
Javultak a legnagyobb magyarországi vállalatok fél évre előre tekintő konjunkturális várakozásai, az Ecostat 2007 novemberi nagyvállalati TOP-100 konjunktúra indexe 100,5 százalék az előző havi...
A Fidesz alelnöke szerint jövőre is adó- és járulékemelésekre és újabb megszorításokra kell számítani a szerdán közzétett módosított konvergenciaprogram alapján.
Szakszervezeti tiltakozások közepette a kormány sem lehet teljesen elégedett a társadalombiztosítási nyugdíjról szóló törvény hétfőn elfogadott módosításával.
A Magyar Suzuki Zrt. vezetői testületének új tagjaként Urbán László vezérigazgató-helyettesi beosztást tölt be a vállalatnál december elsejétől - közölte a társaság. A közgazdász szakember korábban...
Nagyrészt kedvezöen alakultak a legutóbbi EU-s adatok. A revízió szerint a 3. negyedévben éves szinten 2,7%-kal emelkedett a GDP, miközben az elsö becslések szerint +2,6%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,5% után. A fogyasztói árak novemberben 3,0%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +2,7%-os elörejelzést. Legutóbb még +2,6%-os értékröl adtak számot. A konjunktúrával kapcsolatos hangulat…
Halálra gázolt egy idős asszonyt egy InterCity-szerelvény pénteken délelőtt a nyíregyházi vasútállomáson. Egyelőre úgy tűnik, hogy a 75 éves tokaji asszony tiltott helyen próbált átmenni a síneken, amikor a Miskolc felől érkező vonat elütötte.
A kormány szerdai, a konvergenciaprogramról szóló döntésével újabb léket kapott a gazdasági hitelesség hajója - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Olyan számok kerültek napvilágra, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a korábban prognosztizált és elfogadott konvergenciaprogrammal - fejtette ki az ellenzéki politikus. Az elfogadott számok minden tekintetben…
A kormány által támogatott kiemelt fejlesztési projektek a megújuló közigazgatást, a turisztikát, a kórházfejlesztést, a közlekedés megújítását szolgálják - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
A brit belügyminiszter szerint fennáll annak a veszélye, hogy piszkos bombával követnek el merényletet Nagy-Britanniában. Jacqui Smith a Sky News tévécsatornának adott interjúban elmondta, komolya...
A jövőben minden hónapban egy-egy izgalmas tudományterülethez kapcsolódó előadásra várja az ELTE a tudományos és az érdeklődő újságírókat. A rendezvényeken a meghívottak első kézből értesülhetnek a legfrissebb tudományos eredményekről, információkról. Az eseményekre minden alkalommal külön meghívót küld az intézmény.
Már 3,3 milliárd mobiltelefon működik a világon, azaz minden második emberre jut egy készülék. Tizenkilenc évig tartott, mire az új technológia meghódította az emberiség 10%-át. Utána aztán...
A kolumbiai kormány pénteken olyan felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek több év után először bizonyítják, hogy életben van a marxista lázadók fogságában lévő egykori elnökjelölt, Ingrid Betancourt, és három amerikai férfi.
Terveznek-e valamilyen orvosi vétót, vagy az önök munkája eredményeként a rendszerbe lépő biztosítók döntik el, hogy ki marad életben, ki nem? A miniszter úr (Molnár Lajos, szerk.), aki elindította ezt a törvényt, már maga sem vállalja. Átgondolhatnák, hogy mit fognak tenni. Még most sem késő visszavonni, mert ne reménykedjenek abban, hogy ez a törvény hatályban marad, ha kormányváltozás…
Az MDF azt szeretné, hogy a parlamenti pártok elnökei politikai tanúvallomás aláírásával személyesen vállaljanak garanciát arra: pártjuk érintetlen a Gripen vadászrepülőgépek beszerzésével kapcsolatos korrupciós gyanúban - jelentette be Dávid Ibolya pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A kormány szerdai, a konvergencia programról szóló döntésével újabb léket kapott a gazdasági hitelesség hajója - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón.
Alaptőkét emelt a magyar és közép-európai regionális internet piacon érdekeltséggel rendelkező Közép-Európai Média és Kiadó (KEMK), amelynek ezzel együtt változott a tulajdonosi szerkezete is - írja az Index. A vállalat emellett tulajdonrészt szerzett a pozsonyi célzott reklámszolgáltatását nyújtó Etargetben.
Helyreállt a villamosforgalom a 4-es és a 6-os vonalán a fővárosban, miután egy gázolást követően pénteken befejezték a helyszínelést - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. A villamos által...
A Zuschlag-ügy okozta pofon kétség kívül padlóra küldte a Fiatal Baloldalt. Az ifjúsági érdekérvényesítés terén eddig sem jeleskedő szervezet megítélését ugyanakkor az MSZP népszerűségvesztése is sújtja.
A brit belügyminiszter szerint fennáll annak a veszélye, hogy piszkos bombával követnek el merényletet Nagy-Britanniában. Jacqui Smith a Sky News tévécsatornának adott pénteki interjúban elmondta, komolyan tartani lehet attól, hogy terroristák valamilyen népes, zsúfolt helyszínen követnek el merénylet, illetve, hogy "piszkos bombát" vetnek be a szigetországban. A veszélyt "nagyon komolyan kell…
Novemberben -8 pontról -10 pontra csökkent a brit GfK-fogyasztói bizalom, miközben -9 pontos értékkel számoltak. Ismét véget ért a GBP-USD rally-je. A kereskedök szerint érdemes a mostani jegyzések mellett eladásokat indítani. A devizapár többször is megfeneklett 2,0700-50-nél. Ellenállás 2,0749-nél, míg támogatás 2,0545-nél található. In-GFX
Jelentősen egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatai - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Tízmilliós értékhatár alatt nem kell bankgaranciát bemutatni, az eredeti dokumentumokat nem a pályázathoz, hanem a megkötendő szerződéshez kell becsatolni, a "nullás igazolásokat" nem a forrásért versenybe…
A fogyasztó által kifizetett gázszámla mindegy 65 százalékát teszi ki a felhasznált energiahordozó ára, a fennmaradó összeg pedig a szolgáltatás infrastruktúrájának fenntartását fedezi.
Javultak a legnagyobb magyarországi vállalatok fél évre előre tekintő konjunkturális várakozásai, az Ecostat 2007 novemberi nagyvállalati TOP-100 konjunktúra indexe 100,5 százalék.