A finn Mika Kallio nyert a 250 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság valenciai idényzáró futamán. A már korábban világbajnok spanyol Jorge Lorenzo a hetedik helyen végzett.
Kertész Imre Sorstalanság című műve ihlette a Tempus Fugit német-francia társulat első előadását, amelyet az Ariane Mnouchkine francia rendezőnő kezdeményezésére létrejött Első lépések című francia színházi fesztiválon mutattak be a Théatre du Soleil-ben.
Kovács Ágnes megnyerte a 100 m-es mellúszást az olaszországi rövidpályás nemzetközi verseny második napján. Az 50 m szombati bronzérme után vasárnap mindenkit maga mögé utasított a Kőbánya SC klasszisa, aki 1:08.90 perccel diadalmaskodott.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magánemberként járt a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában vasárnap reggel - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t. A gyásznapon a...
Egyórás várakozás is kialakulhat Hegyeshalomnál – tudatta a Határőrség szóvivője. Orodán Sándor elmondta, délután fél 2-kor megjelentek az első vendégmunkás csoportok a déli átkelőkön.
Üdülőkre támadt egy ausztráliai krokodil és ezért a helyi rendőrség "letartóztatta" - jelentették a hétvégi sydneyi lapok. Az eset Ausztrália északi részén, Darwin városától keletre Gove félsziget egyik eldugott üdülőhelyén, Nhulunbuyban történt, még csütörtökön.
Akasztón csak hűlt helyét, Solton viszont Stadler Józsefet találtuk, illetve ruházati kereskedését. Teszteltük, mit lehet kapni. Videó plusz érdekes képek.
Megkerült az a francia pásztor mentőkutya, amely csütörtökön veszett el Budapest XVII. kerületében - közölte Balázs László, a Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest megyei kutatómentő-szolgálatának...
Közös csoportba került a Domino és a Vasas a férfi vízilabda Euroligában. A vasárnapi sorsoláson kiderült, hogy a magyar bajnok Vasas és az ezüstérmes Honvéd mellett a görög Pireusz és a 2005-ös győztes horvát Jug Dubrovnik alkotja a a C-csoportot kvartettjét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magánemberként járt a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában vasárnap reggel - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A gyásznapon a kormányfő nyolc sírnál járt és virágot vitt. Gyurcsány Ferenc ezt a programot évek óta magánemberként bonyolítja le - mondta a kormányszóvivő.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magánemberként járt a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában. A gyásznapon a kormányfő nyolc sírnál járt és virágot vitt. Gyurcsány Ferenc ezt a programot évek óta magánemberként bonyolítja le - mondta a kormányszóvivő.
A csádi hatóságok vasárnap szabadon bocsátottak három francia újságírót és négy spanyol légi utaskísérőt, akiket a Zoé Bárkája francia civil szervezet gyerekrablási ügyével összefüggésben vettek...
Tíz új magyar filmet mutat be a Hungaricom Kft. Los Angelesben az American Film Market rendezvényén - közölte a társaság az MTI-vel vasárnap. A Los Angeles-i eseményen többek között a Zuhanórepülés, az Overnight, a Konyec, a Nap utcai fiúk és a Fekete kefe filmeket vetítik le.
Pakisztánban eddig közel 500 embert vettek őrizetbe megelőző intézkedés gyanánt - jelentette be vasárnap Saukat Aziz pakisztáni miniszterelnök, aki szerint a rendkívüli intézkedések addig maradnak...
Megtalálták Izland partjainál a jelenlegi adatok szerint a világ legidôsebb élô állatát. A 405-410 esztendôs kagyló még az eddig ismert 225 éves Aldabra-teknôst is lekörözte, nem beszélve rólunk emberekrôl, akik csak reméynkedhetünk, hogy a matuzsálemkorú puhatestû segíthet megfejteni a hosszú élet titkát.
A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) törölte az alpesi sí Világkupa jövő hétvégére tervezett finnországi műlesikló futamait.Az FIS a Leviben tapasztalható jelenlegi hóhiány és a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt volt kénytelen meghozni döntését vasárnap.
Szúrt és vágott sérülésekkel vittek kórházban három magyar férfit Bicskén, miután összetűzésbe kerültek a helyi befogadó állomáson tartózkodó kubai menekültek egy csoportjával.
Aggodalommal szólt a török-iraki határkonfliktus miatt, és békés megoldást szorgalmazott a kérdésben vasárnapi úrangyali imádságában XVI. Benedek pápa anélkül, hogy említést tett volna a kurd népről.
Tűz ütött ki egy kétemeletes lakóház pincéjében a Hűvösvölgyi úton, a balesetben senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyelete az MTI-vel vasárnap. A tűzoltósághoz délben érkezett a riasztás. A kivonuló egységek a helyszínen erős füstöt tapasztaltak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magánemberként járt a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában vasárnap reggel - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Belpolitikai botrányt kavart Nagy-Britanniában egy konzervatív képviselőjelölt, aki újságcikkében a jelenlegi helyzet által igazoltnak nevezte Enoch Powell egykori vezető tory politikus négy évtizeddel ezelőtti kijelentéseit a bevándorlás veszélyeiről.
Az elmúlt évek kormányzati munkája a megvonásokról és megszorításokról szólt - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz női tagozatának Kiút a szociális válságból című konferenciáján vasárnap...
Sólyom László köztársasági elnök a Rákoskeresztúri Új köztemetőben koszorúzott vasárnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 51. évfordulójára emlékező gyásznapon. Az államfő először a központi emlékművet koszorúzta meg, makd a névtelen elesettek sírjához vonult.
Vasárnap délelőtt adták át a Mindszenty Emlékérmeket. Az elismerést ezúttal Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Máltai Szeretetszolgálat magyarországi vezetője és Tunyogi Csapó Gábor író vehette át a Parlamentben Lezsák Sándortól, a Tisztelt Ház alelnökétől.
Az elmúlt évek kormányzati munkája a megvonásokról és megszorításokról szólt - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz női tagozatának Kiút a szociális válságból című konferenciáján vasárnap Budapesten. A párt alelnöke hozzátette, hogy a kormány intézkedései nyomán a gazdasági válság mellett a szociális válság is megjelent.
Ha valakinek már volt szívinfarktusa és azt követően visszamegy a munkahelyére, ahol állandó feszültséget, idegesítő légkört érez, félő, hogy jön a következő infarktus - tapasztalták kanadai kutatók az amerikai orvosszövetség folyóirata, a JAMA beszámolója szerint.
Jan Svejnar, a Egyesült Államokban élő cseh származású neves közgazdász lesz várhatóan Václav Klaus jelenlegi államfő legfőbb ellenfele a jövő év eleji köztársaságielnök-választáskor Csehországban.
Besenyei Péter a harmadik helyen végzett az idei Red Bull Air Race műrepülő-versenysorozatban. A végső győzelmet az amerikai Mike Mangold szerezte meg.
A hazai közönség előtt szereplő Dani Pedrosa nyert a MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság valenciai idényzáró futamán és ezzel megszerezte a második helyet a már korábban világbajnok ausztrál Casey Stoner mögött.
Csádban vasárnap szabadon bocsátottak 3 francia újságírót és 4 spanyol légi kísérőt abból a 17 tagú európai csoportból, amelyet azzal vádoltak meg, hogy gyerekeket akartak Franciaországba csempészni. A csádi bíróság éppen Nicolas Sarkozy francia elnök Csádba érkezésekor hozta meg a döntést.
Az elmúlt évek kormányzati munkája a megvonásokról és megszorításokról szólt - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz női tagozatának Kiút a szociális válságból című konferenciáján vasárnap Budapesten.
November 4-e Kádár János hazaárulásának a napja, mert 1956-ban a forradalom leveréséhez nem csak az orosz tankok kellettek, hanem kellett hozzá egy politikai pribék is - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap Kalocsán.
A Kaposvölgye együttese hatgólos győzelmet aratott a vendég Mosonmagyaróvár felett a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában. A tabellát a Felcsút vezeti. Keleten a Makó idergenben nyert a BKV Előre ellen.
Grúzia fővárosában folytatódott szombaton a Mihail Szaakasvili elnök leváltását követelő tömegtüntetés. A demonstrálók egy kisebb csoportja megpróbált összetűzést provokálni a rendőrökkel, az ellenzéki politikusok azonban megállították őket.
November 4-e Kádár János hazaárulásának a napja, mert 1956-ban a forradalom leveréséhez nem csak az orosz tankok kellettek, hanem kellett hozzá egy politikai pribék is - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap Kalocsán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 51. évfordulójára emlékező gyásznapon.
Rendkívül impozáns és gazdag kiállítást szervezett az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a bécsi Collegium Hungaricum a Budapesti Történeti Múzeummal és az Osztrák Állami Levéltárral közösen.
A Guinness World Records közleménye szerint bekerül a Playstation3 a rekordok könyvének következő kiadásába - illetve nem maga a konzol, hanem a segítségével működő fehérjekutató program, a folding@home.
Újabb 125 évre terveznek a Berlini Filharmonikusok Sir Simon Rattle főzeneigazgató és karmester szerint. A világ egyik leghíresebb zenekarának vezetője abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a Berlini Filharmonikusok vasárnap ünnepelték megalakulásuk 125. évfordulóját.
Besenyei Péter a harmadik helyen végzett az idei Red Bull Air Race műrepülő-versenysorozatban. A végső győzelmet az amerikai Mike Mangold szerezte meg. Az 52 éves tengerentúli pilóta elképesztő izgalmak után kaparintotta meg a bajnoki címet.