Mind több szakon képeznek pedagógusokat Kárpát-Ukrajnában, a néhány éve új (vagy inkább felújítandó) épülettel is bővült beregszászi Magyar Főiskolán. Az intézmény főigazgatója szerint elsősorban a szegénysorból kiemelkedni akaró fiatalok kapnak náluk lehetőséget céljaik valóra váltásához.
Hétfőn dönthetnek az adócsomaggal kapcsolatos módosító javaslatokról, az Országgyűlés plenáris ülése délután szavaz ugyanis ezekről. A honatyák pontot tehetnek a kisadók összevonásáról szóló vita végére.
A Pannonplast kiugró nettó profitról és romló üzemi eredményről számolt be harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A portfolio.hu elemzője szerint a cég teljesítménye megfelel a két évvel ezelőtt bevezetett vagyonkezelési profilnak, ezeknél a cégeknél ugyanis inkább a pénzügyi eredmény alakul kedvezően. A társaság részvényeinek árfolyama eközben mára teljesen elszakadt a tényleges folyamatoktól,…
Kedden elkezdik azt a negyvenórás műtétet, amely túlélési esélyt kínál egy indiai kislány számára, aki négy karral és négy lábbal született. A kétéves Lakshmi Tatmát a gazdagság hindu istennőjéről nevezték el, akinek a hagyomány szerint ugyancsak négy karja van.
Ezen a héten megnyílnak az alap- és járóbetegellátás fejlesztését, illetve a mentésirányítási rendszer átalakítását segítő uniós pályázatok. A kiírások közel 55 milliárd forinttal járulnak hozzá a szükséges változtatásokhoz, a 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklusban pedig további 400 milliárd forintot lehet költeni egészségügyi fejlesztésekre. Fontos változtatás, hogy a kormány a jövőben…
Az államháztartás konszolidációja kissé gyorsabb és erőteljesebb a tervezettnél, a gazdasági növekedés viszont lassúbb, az infláció magasabb, összességében lanyha a fejlesztési aktivitás - áll a...
Magyarország az uniós csatlakozás óta 300 nemzetközi fejlesztésben vett részt, ezek nagy része a szomszédos országokba irányult – mondta el a külügyi tárca szakállamtitkára. Várkonyi László szerint az ország egyre inkább bekapcsolódik az országok közötti együttműködésbe, ezáltal nő a külpolitikai és gazdasági mozgástér. Ennek további lökést adhat, hogy az uniós vállalások értelmében 2015-re a…
Az export dinamikus bővülésének köszönhetően csaknem 1 milliárd euróval csökkent a külkereskedelmi hiány az első nyolc hónapban. A kivitelt továbbra is az európai konjunktúra húzza, emellett várhatóan a belső fogyasztás is erősödik a jövőben a megszorító intézkedések negatív hatásainak enyhülése miatt. A GKI kutatásvezetője a következő évben ugyan az export bővülésének kis mértékű visszaesésével…
Az utóbbi száz év legsúlyosabb aszályával küzd Ausztrália, amely egyébként is a világ legszárazabb kontinense. A terményeket tizedelő vízhiány elsősorban a mezőgazdaságból élő farmerek közösségében okoz termelési és gazdasági válságot.
A párizsi Pompidou-központban 2008. február 11-ig látogatható az Alberto Giacometti műhelye című kiállítás.Sok író, festő, szobrász utóéletét teszi nehézzé a rokonság.
Távozott a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól (NHH) a hírközlési fogyasztói jogok képviselője, Juhász Károly. A szakember utódját már kinevezte a hivatal, a terület új felelőse eddig tanácsadóként dolgozott az NHH-nál.
Elkészült minden idők legsikeresebb amerikai regényének, az Elfújta a szélnek a "harmadik része". A "Rhett Butler népe" a jövő héten kerül a boltokba az Egyesült Államokban.
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a Fed múlt szerdai kamatdöntéséről és a magyar makrohelyzetről is beszélt a Gazdasági Rádió reggeli műsorában. A riporter Borbély Péter volt. A beszélgetés 1. része.
Új étterem nyílik a Parlamentben hétfőn - tájékoztatta Magyary Jenő, az üzemeltető cég vezetője hétfőn az MTI-t. Az étterem az Országház alagsorában található, önkiszolgáló jelleggel működik...
Országos TCR-kampány kreatív- és médiafeladataira keres ügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) - írja a Közbeszerzési Értesítő. A tendernyertes ügynökséggel nettó 40 millió forint értékű szerződést köt a bizottság.
Ehud Olmert izraeli kormányfő hétfői lapjelentések szerint újabb palesztin foglyok elengedését tervezi a közel-keleti csúcsértekezlet előtt, hogy támogatást nyújtson Mahmúd Abbász mérsékelt palesztin elnöknek.
Az AUD-USD 0,91-nél be van biztosítva lefelé. Az ausztrál dollár amerikai dollárral szembeni kamatelönye a nemzetközi részvénypiaci veszteségekre való tekintettel ellensúlyozza a befektetök csökkenö kockázatvállalási készségét. Ahhoz, hogy a devizapár a héten 0,90 alá essen vissza, teljes kiárusításra lenne szükség a nemzetközi tökepiacokon. Érdemes lehet elönyben részesíteni a csökkenö árfolyam…
Balesetet szenvedett egy magyar olajszállító nyerges vonató hétfő hajnalban Ausztriában az A2-es autópályán. A sofőr nem szenvedett sérülést - közölte az osztrák autópálya-rendőrség. A...
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a Fed múlt szerdai kamatdöntéséről és a magyar makrohelyzetről is beszélt a Gazdasági Rádió reggeli műsorában. A riporter Borbély Péter volt. A beszélgetés 2. része.
Tizennyolcra emelkedett a közép-oroszországi Tula körzetében egy nyugdíjasotthonban kitört tűz halálos áldozatainak a száma - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma.
Németország továbbra is ellenzi Törökország európai uniós tagságát - erősítették meg hétfőn berlini kormányforrások. A források szerint noha a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával mindenképp...
Elkészült minden idők legsikeresebb amerikai regényének, az Elfújta a szélnek a "harmadik része". A "Rhett Butler népe" a jövő héten kerül a boltokba az Egyesült Államokban.
Balesetet szenvedett egy magyar olajszállító nyerges vonató hétfő hajnalban Ausztriában az A2-es autópályán. A sofőr nem szenvedett sérülést - közölte az osztrák autópálya-rendőrség. A...
Amíg tartja magát a 2,0780-as érték, kedvezönek mondhatók a devizapár átmeneti kilátásai. Ha sikerül átlépni a 2,0900-as értéket, a 2,0985-ös és a 2,1150-es érték lesz a cél. A fontnak jól jön, hogy a kedvezö gazdasági adatokra való tekintettel egyre kevésbé számítanak a BoE kamatcsökkentésére. Ráadásul a dollár is gyengének mutatkozik. A figyelmet a 10.30 órai brit adatok vonják magukra. Az…
A Synergon Informatika Nyrt. az év első kilenc hónapjában 80,4 millió forint adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző év azonos időszakának 162 millió forintos veszteségével - közölte a társaság hétfőn a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
A hongkongi Jegybank egyik tagja szerint megmarad a hongkongi dollár zöldhasúval szembeni erössége. Ezzel véget vetettek a spekulációknak, melyek szerint át kívánnak térni egy rugalmasabb árfolyamra. A hongkongi dollár nagyfokú volatilitásának megakadályozása érdekében a devizatartalékok további növelését tervezik. A bank szerint középtávon a 7,75-ös érték az USD-HKD sávjának alsó oldala. A…
Oroszországot vádolta Mihail Szaakasvili grúz elnök a Tbilisziben negyedik napja tartó tüntetések megszervezésével egy helyi idő szerint vasárnap este sugárzott tévéinterjújában.
Madárinfluenzában meghalt egy 30 éves nő Indonéziában. Ezzel hivatalosan 90-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma a délkelet-ázsiai országban - jelentette be hétfőn Suharda Ningrum indonéz egészségügyi miniszter.
Az emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek zaj- és rezgésvédelméről hozott kormányrendelet a lakó- és üdülő épületek mellett kiterjed a szállodákra, éttermekre, kórházakra is - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
A román fiatalok számára egyre csábítóbb az önkéntes katonai szolgálat, amely sokuk szemében a külföldi munkavállalás alternatívája lehet. Senki sem tudja, hogy Romániából pontosan hányan mentek ki külföldre dolgozni, de nem hivatalosan már hárommillió személyről is beszélnek, sőt vannak olyanok is, akik a négymilliós adatot sem tartják túlzottnak. A kivándorlás mértékét azonban most csökkentheti…
Kaposváron mintegy 300-an, Siófokon valamivel több mint félszázan élnek fedél nélkül; előbbieknek csak harmada, utóbbiak fele fogad el segítséget - írta hétfői számában a Somogyi Hírlap.
Kaposváron mintegy 300-an, Siófokon valamivel több mint félszázan élnek fedél nélkül; előbbieknek csak harmada, utóbbiak fele fogad el segítséget - írta hétfői számában a Somogyi Hírlap.
Továbbra is Horváth Ágnes és Kóka János a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon a Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint. Gyurcsány Ferenc és Veres János is a sorrend végén található.
Új étterem nyílik a Parlamentben hétfőn - tájékoztatta Magyary Jenő, az üzemeltető cég vezetője hétfőn az MTI-t. Az étterem az Országház alagsorában található, önkiszolgáló jelleggel működik és ötszáz fő befogadására alkalmas. Az üzemeltetést közbeszerzési pályázaton nyerték el, négy évre.
Felipe Calderón mexikói elnök a világ segítségét kérte annak a hatalmas esőzésnek és áradásnak következtében keletkezett károk felszámolására, amely az ország déli Tabasco szövetségi államában pusztított.
Alacsony forgalom mellett nagy kilengések jellemezték a forint árfolyamát a nemzetközi devizapiacokon a négy napos magyarországi kereskedési szünet alatt, majd hétfőn reggel Budapeste...
Brutálisan meggyilkoltak egy 63 éves gyulai asszonyt a hétvégén; a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a nő fiát gyanúsította, aki hétfő hajnalban egy Kecskeméthez közeli balesetben meghalt -...
Balesetet szenvedett egy magyar olajszállító nyerges vonató hétfő hajnalban Ausztriában az A2-es autópályán. A sofőr nem szenvedett sérülést - közölte az osztrák autópálya-rendőrség. A rendőrség szerint vélhetően az okozta a balesetet, hogy a sofőr elaludt a volán mögött.
Milyenek lesznek a könyvtárak az "Új Magyarországon"? Hogy alakul a magyar könyvtárügy 2008-2013 között? Miben segíthet az internet kulturális javaink megőrzésében? November 15-16-án a I. Masters of Library Science Conference című rendezvényen könyvtáros szakemberek vitatják meg a kérdéseket, és igyekeznek kiutat találni a felmerülő problémákra. A konferencia helyszíne az ELTE Bölcsészettudományi…
Amikor a szociális válság eléri a legszegényebbeket és a megélhetés válik kérdésessé, akkor ez indulatokat kavar, elsősorban azokban, akik ezt elszenvedik - mondta Orbán Viktor a Kiút a szociális válságból címmel megrendezett konferencián. Orbán szerint a leszakadók és a középosztály között történelmi szövetséget kell létrehozni. A Fidesz elnöke kizárta a nagykoalíció lehetőségét.