Észak-magyarországi tanár- és továbbképzési centrummá kívánják fejleszteni az egri Eszterházy Károly Főiskolán működő tanárképzési és tudástechnológiai kart, amely most új épületbe költözik - jelentették be a főiskola hétfői sajtótájékoztatóján.
A Summa Artium Kht. november 29-én rendezi meg a harmadik Mecénás Napot, amelyen művészeteket kiemelkedő módon támogató vállalatokat és magánszemélyeket is díjaznak. A közel 80 nevezés közül 11 jutott a döntőbe, köztük egyedüli reklámügynökségként a Young & Rubicamé (Y&R).
A múlt heti rendszerleállás miatt a pekingi olimpia szervező bizottsága úgy határozott, hogy a jegyárusítás második körében is sorsolással döntenek majd a belépők sorsáról.
Kihűlés miatt életét vesztette egy 80 éves nyíregyházi férfi - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A férfire a Tiszalök határában lévő telkén, egy melléképületben, eszméletlen állapotban találtak rá még csütörtökön.
Meghalt a Jehova tanúi nevű vallási közösség egy fiatal nőtagja Nagy-Britanniában, mert szülési komplikációk után sem engedte, hogy orvosai vérátömlesztést hajtsanak végre, és családja sem volt hajlandó e döntését felülbírálni. Az ügyben hivatalos vizsgálat indult.
Igazságtalannak tartja a gazdagoknak kedvező amerikai adórendszert és többet akar befizetni a közös kasszába Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere.
A hétvégén kisállat- és növénybörzének ad otthont a Petőfi Csarnok. A hagyományosan novemberben megrendezendő eseményen kutyák, macskák, kígyók, pókok, díszmadarak, papagájok, terráriumi rágcsálók, valamint növények, kaktuszok láthatók, vásárolhatók.
Miután nem tartotta magát a 114,35-ös támogatás, romlottak az USD-JPY rövidtávú kilátásai. Támogatás 113,75-nél található, azonban fennáll annak a veszélye, hogy 112,60-ra esik vissza az árfolyam. In-GFX
Összesen 80 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchan, a Cora és a Metro kiskereskedelmi áruházláncra. A GVH szerint az áruházak
Eltûnnek a foglyok a híhedt guantanamói amerikai börtönbôl – adta hírül a jólértesült, mértékadó, New York Times. Ennek igazi oka az lehet, hogy Bush elnök így akar javítani mélyen lévô népszerûségén.
Talmácsi Gábor vasárnap megszerezte a világbajnoki címet a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokságon. A szezonzáró Valenciai Nagydíjat a spanyol Hector Faubel nyerte a magyar versenyző előtt, akivel az AS spanyol sportlap készített interjút.
A Hellben (magyarul: Pokolban) lakó középkorú házaspár összesen 115 ezer dollárt - 21 millió forintnyi összeget - nyert, amely ugyan nem oldotta meg életre szólón pénzügyi gondjaikat, de igen jó helyre került az összeg.
A magyar Music TV és a VIVA is kiemelten játsza Cozombolis legújabb viedóklipjét, ami a Mintha a testvéred volna c. dalhoz készült. A görög származású énekes és zenekara csupa kellemes emlékkel gondol a klipforgatásra, kivéve, hogy a szintetizátorost megrázta az áram. A csapat háza táján egyébként minden rendben, a hamarosan megtörténik az idei 100. fellépésük.
November 1-jei hatállyal Vratislav Kulháneket nevezték ki a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett AAA Auto Group N.V. igazgatótanácsának elnökévé. A cég a legnagyobb forgalmú közép-európai használtautó-k...
Először próbálkozik meg egy magyar egyedül az Atlanti-óceán átevezésével. A 35 éves Vasvári János - az óceánt nemrég párosban átszelő Rakonczai Gábor és Pálos Andrea által tervezett és épített - a Tűzhangya névre keresztelt, 9 méter hosszú csónakkal decemberben indul.
Szerdáig lehet pályázni a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A tárca várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra, hányan pályáztak a vezetői állásra. Valószínűleg csak a pályázók egy részének neve lesz nyilvános, hiszen kérhetik, hogy az illetékes minisztérium ne adja ki az adataikat. A tervek szerint december elejére eldől, ki vezeti jövő év januárjától a teátrumot.
Kokaint találtak a rendőrök egy autórongáló férfinál Nyíregyházán; a 36 éves helyi lakos ellen, a rongálás mellett, kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanújával indult eljárás - közölte a szabolcsi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
A hétvégén kisállat- és növénybörzének ad otthont a Petőfi Csarnok. A hagyományosan novemberben megrendezendő eseményen kutyák, macskák, kígyók, pókok, díszmadarak, papagájok, terráriumi rágcsálók, valamint növények, kaktuszok láthatók, vásárolhatók.
Az MSZP nyugdíjemelést, korrekciót és növekedő reálértéket, a Fidesz válságot és „nyugdíjas-inflációt” emleget. Ígéretekből jövőre is van elég, de lesz-e jobb megélhetésük az időseknek? A Kontrasztban Csákabonyi Balázs, az MSZP és Iván László, a Fidesz szakpolitikusa. Európa legjobb 13 projektje közé választották az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-hitelkártyát. Lát...
Élesen elítélte az olaszországi románok elleni erőszakos cselekményeket és az emberi jogaikat sértő, bujtogató megnyilatkozásokat Traian Basescu román államfő, a román kormány pedig az atrocitások megakadályozását kérte az olasz hatóságoktól.
Visszakapta az Egészségbiztosítási Felügyelettől a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház azt a hárommillió forintos bírságot, amellyel egy mindszenti beteg halála miatt sújtották a dél-alföldi város egészségügyi intézményét - értesült az InfoRádió.
Szakképzési nívódíjjal tüntette ki az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság az egri Eszterházy Károly Főiskolát - jelentették be az oktatási intézmény hétfői sajtótájékoztatóján.
A Magyar Tudományos Akadémia 10 éve ünnepli a magyar tudomány napját. Az első alkalommal még egy napos esemény mára egy hónapos, országos rendezvénysorozattá bővült - mondta el Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója az InfoRádióban.
A nagyszámú túljelentkezés miatt 50 csapatra korlátozták a szombaton Tápiószentmártonban megrendezésre kerülő harmadik nemzetközi hurkatöltő-fesztivált - közölte a Pest megyei község polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Alighogy befejeződött a 2007-es szezon, a kedélyek nemhogy lecsitultak volna, az izgalom tovább fokozódik, hiszen még jó néhány pilóta helye kérdéses. Azok, akik már tudják, melyik csapatnál folytatják pályafutásukat, kényelmesen hátradőlhetnek.
Akciós újságaival megtévesztette a vásárlókat az Auchan, a Cora és a Metro, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 80 millió forint bírságot szabott ki a három kereskedelmi láncra. Az újságokban hirdetett termékeket több esetben egyáltalán nem, vagy nem a hirdetésben szereplő áron lehetett megvenni.
A Fidesz kormánypárti támogatást kér ahhoz a módosító indítványához, amely 1 millió 800 ezer forintra emelné a 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető.
A Fidesz kormánypárti támogatást kér ahhoz a módosító indítványához, amely 1 millió 800 ezer forintra emelné a 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.
Tiltakoznak a tápszergyártók és forgalmazók a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása miatt. A javaslat szerint a gyógyszergyártókhoz hasonlóan a jövőben nekik is meg kellene fizetniük a kötelező eladás utáni 12 százalékot az egészségügyi kasszának, évente pedig öt-öt millió forintot orvos-látogatóik után.
Spears kisasszonyról nem először derül ki, hogy lányokkal is szívesen megosztja, illetve megosztaná a hálószobáját. Gyermekei nevelőnőjével, majd egykori asszisztensével történt leszbikus kalandjai után, az énekesnő saját bevallása szerint most leginkább Kim Kardashiannal bújna ágyba a hollywoodi hírességek közül.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő AC Milan kedden hatalmas lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben győzni tud a Sahtar Doneck otthonában. A milánóiaknak bizakodásra adhat okot, hogy az előző fordulóban hazai környezetben imponáló magabiztossággal, 4-1-re nyertek az ukránok ellen.
A DAX-nál tesztelik a 7.800-as támogatást. A Citibank elnöke, Charles Prince visszalépett, ami megterheli az európai részvények jegyzéseit. Az EUR-JPY is gyengülést mutat és a DAX-hoz hasonlóan 0,60%-ot vesztett. A devizapárt 165,00-ön jegyzik, ahol a középsö Bollinger-szalag is fut. Ha tartósan az érték alá megy az árfolyam, visszaesésre kerülhet sor 164,40-ig. in-GFX
Nagyon valószínű, hogy a délvidéki magyar pártok közös jelöltet állítanak a valamikor az év végén, vagy a jövő év elején esedékes szerbiai elnökválasztásra - közölte Pásztor Bálint, a belgrádi parlament nemzeti kisebbségi képviselőcsoportjának vezetője.
A Fidesz továbbra is várja az SZDSZ támogatását az adócsökkentéshez, annak ellenére, hogy a liberálisok visszavonták az ilyen irányú javaslatukat a vasárnapi koalíciós egyeztetés után. Navracsics Tibor szerint, ha a kisebbik kormánypárt komolyan gondolta volna az adócsökkentést, együtt szavazna az ellenzékkel.
Segélykoncertet tartanak hétfőn a miskolci Művészetek Házában. Az áprilisban leégett bodrogkeresztúri faluház újjáépítésére gyűjtenek. A koncertre minden jegy elkelt.
Az iskola, az oktatás, a tudomány és a gazdaság szorosan összefügg, ez a XXI. század igazi üzenete - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn a budapesti Városmajori Gimnáziumban a magyar tudomány ünnepének megnyitóján.
A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Neumann János Informatikai Kar Informatikai Rendszerek Intézete, az IBM Data Storage Systems Information Technology Kft. és az IBM Magyarország Kft. október 24-én közös munkamegbeszéléssel zárta a "Tivoli megoldások használata az informatika-szolgáltatás irányítás területén" témájú hároméves kutatási projekt első évét.
Tizenhárom éves romániai határsértőt fogtak el a battonyai határőrök a város külterületén - közölte az MTI-vel a határőrség hétfőn. A fiatal lányt Battonya mellett, egy legelőn fogták el még a hétvégén.