2007. november 7. szerda

nov. 7
19:18
A Fidesz örül... (Alternatív Energia)
A Fidesz örül annak, hogy a kormány felfigyelt a hitelkárosultak problémáira és bízik abban, hogy e témában benyújtott javaslataikat az Országgyűlésben is támogatják majd a kormánypártok - közölte az ellenzéki párt szakpolitikusa. Koszorús László azt követően nyilatkozott, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgató-helyettese azt közölte: a…
nov. 7
19:18
Nem hoztak eredményt a koalíciós tárgyalások Belgiumban (Gondola)
Lényegében összeomlottak a koalíciós egyeztetések szerdán Belgiumban, miután a kormányalakításra kijelölt flamand pártok a francia ajkú vallonok tiltakozása ellenére szavazással úgy döntöttek,...
nov. 7
19:20
Nem érdekli az embereket a népszavazás? (Privátbankár)
Tíz emberből mindössze négyen vennének részt olyan népszavazáson, amelyen "a közelmúltban felmerült kérdésekről" lehetne véleményt nyilvánítani a Medián közvélemény-kutató legutóbbi, a cég világhálós ...
nov. 7
19:24
Kórházi koszt: 550 forint jut egy betegre (Privátbankár)
December 1-jétől minden kórházban duplájára emelik az egy betegre fordítható étkezési pénzt, amelyre összesen hárommilliárd forint jut - mondta az egészségügyi miniszter
nov. 7
19:24
Környezettudatos cégeket díjaztak (Index)
A Tesco Global Hungary lett az idén az "Üzleti élet a környezetért" pályázat nyertese, a második helyen a Magyar Posta Zrt.
nov. 7
19:24
Bajnai köszöntötte Vitray Tamást (HírExtra)
Bajnai Gordon sportért is felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint Elbert Gábor sportszakállamtitkár köszöntötte 75. születésnapja alkalmából Vitray Tamást.
nov. 7
19:24
Medián: tízből négyen mennének el a népszavazásra (Alternatív Energia)
Tíz emberből mindössze négyen vennének részt olyan népszavazáson, amelyen "a közelmúltban felmerült kérdésekről" lehetne véleményt nyilvánítani a Medián közvélemény-kutató legutóbbi, a cég világhálós oldalán közzétett felmérése szerint. A közvélemény "igen megosztott" a felvetett témákban, így kétséges, hogy érvényes lenne-e a szavazás - olvasható a kutatás eredményének összegzésében.
nov. 7
19:30
Kövér: Az ország a katasztrófába rohan (Infostart)
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint az ország katasztrófába rohanását csak az állíthatja meg, ha a kormány minél gyorsabban távozik.
nov. 7
19:30
Szökött fegyenc miatt zárják az iskolákat (HírExtra)
Szökött fegyencet üldöznek a rendőrök Dél-Floridában, biztonsági okokból pedig a környék 283 iskoláját bezáratták a hatóságok. A szökevény ugyanis életveszélyesen megsebesített egy rendőrt, amikor elmenekült.
nov. 7
19:36
Szétlopják a cégeket: túl nagy a kísértés (Privátbankár)
A magyar vállalatok 62 százaléka vált súlyos gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt két évben. A leggyakoribb visszaélésfajta a lopás és hűtlen kezelés volt
nov. 7
19:37
A vártnál nagyobb lett a hiány (HírExtra)
Októberben a prognózishoz képest nagyobb lett az államháztartás hiánya - ez derül ki a Pénzügyminisztérium szerdai közleményéből.
nov. 7
19:37
Ítélet született az eltűnt holttest ügyében (HírTV)
Jogerősen több millió forint kártérítést ítélt meg a Fővárosi Ítélőtábla szerdán, egy 2004-ben a Jahn Ferenc Kórházból eltűnt halott asszony hozzátartozóinak. A holttest egyébként azóta sincs meg. Mikófalvi Gábor, a hozzátartozók ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az Ítélőtábla szerdán jogerősen kártérítést ítélt meg ügyfeleinek. A kórháznak ezen kívül két országos napilapban…
nov. 7
19:37
Kövér: az ország katasztrófába rohan! (Alternatív Energia)
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint az ország katasztrófába rohanását csak az állíthatja meg, ha a kormány minél gyorsabban távozik; Kövér László erről szerdán Füzesgyarmaton beszélt.
nov. 7
19:42
Leszállt a Discovery (Infostart)
Hét űrhajóssal a fedélzetén szerdán visszaérkezett a Földre, és az egyesült államokbeli Cape Canaveral űrkikötőben leszállt a Discovery.
nov. 7
19:42
PANKKK-robbanás (HírExtra)
Ötven koncertből álló regionális csereprogram indult szerdán hazai zenekarok számára; a PANKKK Retour elnevezésű kezdeményezés keretében félszáz együttes kaphat támogatást - tájékoztatta a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) program koordinátora az MTI-t.
nov. 7
19:42
Lemond a lett kormány (Index)
A kormányfő beleavatkozott pártja finanszírozását ellenőrző korrupcióellenes hivatal munkájába.
nov. 7
19:42
Hollandia a melegekért (Blikk)
nov. 7
19:42
A reformok folytatására szólította fel Merkel kancellárt az "öt bölcs" (Gondola)
A megkezdett reformok határozott folytatására szólította fel Angela Merkel kancellárt Németország öt, a legtekintélyesebbek között emlegetett gazdasági szakértője szerdán. Az úgynevezett "öt...
nov. 7
19:48
Hármas rekord Budapesten (Piac és Profit)
2007 harmadik negyedéve három rekordot is megdöntött a budapesti irodapiacon, állítja a CB Richard Ellis legfrissebb ingatlanpiaci elemzése. A 107.700 négyzetméternyi bruttó bérbeadás az eddigi történelmi csúcsot mintegy 20 százalékkal múlta felül; a Magyar Posta 23000 négyzetméteres előbérlete minden idők legnagyobb tranzakcióját hozta. A a kínálat bővülése is a leggyorsabb ütemű volt 98.500…
nov. 7
19:48
Az ásványoktól függünk még jó pár évig (Privátbankár)
A világ döntő ráutaltsága az ásványi eredetű tüzelőanyagokra 2030-ig megmarad, noha a nyersolaj részaránya enyhén csökkeni fog, a szénfelhasználás pedig növekszik - közölte a Nemzetközi Energia Ügynökség.
nov. 7
19:49
Sarkozy: erős a barátság (HírExtra)
Nicolas Sarkozy francia elnök a washingtoni kongresszusban szerdán kijelentette: az Egyesült Államokat és Franciaországot erős barátság és szövetség köti össze."Barátságunk és szövetségünk erős" - mondta.
nov. 7
19:49
Medián: tízből négyen mennének el a népszavazásra (Gondola)
Tíz emberből mindössze négyen vennének részt olyan népszavazáson, amelyen "a közelmúltban felmerült kérdésekről" lehetne véleményt nyilvánítani a Medián közvélemény-kutató legutóbbi, a cég...
nov. 7
19:51
Magyarellenes incidensekről számolt be az újvidéki rendőrség (Gondola)
A vajdasági magyar kisebbség sérelmére elkövetett incidensekről tájékoztatott szerdán az újvidéki rendőrség. A hatósági közlemény szerint az eset még október 28-án történt Temerinben. Tíz...
nov. 7
19:54
Véget ért a három hetes pornóstop (Index)
Ahogy mi is megemlékeztünk róla, három héttel ezelőtt Prágában szifiliszes lett egy magyar pornós lány.
nov. 7
19:54
Kövér László: a kormánynak minél gyorsabban távoznia kell (Gondola)
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint az ország katasztrófába rohanását csak az állíthatja meg, ha a kormány minél gyorsabban távozik; Kövér László erről Füzesgyarmaton beszélt. "Mi azt...
nov. 7
19:54
Gyurcsány a mezőgazdaságról tanácskozott (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerdai Hajdú-Bihar megyei programjának utolsó állomásán, Nádudvaron agrár-szakemberekkel találkozott. A nádudvari KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. központjában zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson több mint kétszázan vettek részt.
nov. 7
19:54
A jelenlegi államfő a legesélyesebb a szerb elnökválasztáson (HírTV)
A választók 38 százaléka szavazna Boris Tadic jelenlegi államfőre Szerbiában a legfrissebb felmérések szerint.
nov. 7
19:54
Torghelle négy kupameccsen nem játszhat (Metropol)
Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 12:33-kor kiadott, Torghellét három kupameccsre eltiltották című anyagunkban az eltiltás mértékét - a dpa módosított közlése alapján - pontosítjuk négy mérkőzésre.
nov. 7
20:00
Kampányol a Fidesz (HírExtra)
Aki semmibe veszi a népszavazás eredményét, az a demokrácia alapelveit söpri el - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának vezetője, a szerdán kezdődött kampány első rendezvényén, a Hold utcai vásárcsarnokban.
nov. 7
20:00
Még nincs teljes rend a vasút háza táján (HírTV)
Szerda estére szinte már az összes elővárosi vonat menetrend szerint közlekedik, akárcsak a mellékvonalak járatai - adta hírül a MÁV. Minden InterCity és gyorsvonat jár, de egyelőre még késnek 30-40 percet. A teljes menetrend csak csütörtök hajnali üzemkezdetre áll helyre.
nov. 7
20:00
Mégis van fogás a kuruc.infon? (Alternatív Energia)
A kuruc.info ügyének megoldásában az ügyészség helyesen járt el, amikor megkereste a külföldi hatóságokat, de nem biztos, hogy jól határozta meg a jogsegélykérés jogcímét - nyilatkozta a Klubrádiónak Magyar György. A büntetőjogász azt mondta: ha a magyar hatóságok nem kaptak volna elutasító választ tengerentúli kollégáiktól, ha nem a személyes adatokkal való visszaélés ügyében kértek volna…
nov. 7
20:06
Irodaház épül Ferihegyen (Privátbankár)
Az AIG/Lincoln 30 millió euró beruházással 22 ezer négyzetméteres irodaházat épít a Ferihegyi repülőtér mellett, az első ütem szerkezete már készül - mondta Schőmer Norbert fejlesztési igazgató. A ...
nov. 7
20:06
Erdőkben jól állunk (Infostart)
Magyarországon 800 ezer hektár erdőt telepítenek az elkövetkezendő évtizedekben - mondta az InfoRádiónak az ÁPV Zrt. Erdészeti és Agrárgazdasági Portfoliókezelő Igazgatóságának ügyvezetője egy, a Népszabadság által rendezett erdészeti konferencia után.
nov. 7
20:06
Fotókiállítás Sepsiszentgyörgyön (HírExtra)
Sepsiszentgyörgyön láthatják mostantól egy hónapon át az érdeklődők a Magyar Távirati Iroda Zrt. (MTI) fotóarchívumának félévszázados "terméséből" összeállított vándorkiállítást, amelyet szerdán Vince Mátyás, a nemzeti hírügynökség elnöke nyitott meg a székelyföldi városban.
nov. 7
20:06
Sikeresen ért földet a Discovery (HírTV)
Sikeresen landolt a floridai Kennedy űrközpontban a Discovery. Az űrsikló 15 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. A küldetését eredetileg 14 naposra tervezték, ám végül az amerikai űrhivatal, a NASA 24 órával meghosszabbította a Discovery útját.
nov. 7
20:13
Új bűnözési rekord (HírExtra)
Olaszországban az év végére új bűnözési rekord születik - jósolja az Il Sole 24 Ore milánói napilap, amely szerint az idén három és fél millió bűncselekmény elkövetésére lehet számítani.Az olasz belügyminisztérium szerint mindenekelőtt a lakásbetörések száma emelkedett az előző évihez képest.
nov. 7
20:13
LL Juniornak nem jó egyedül (Index)
„Nem jó egyedül.
nov. 7
20:13
Leszállt a Discovery (Gondola)
Hét űrhajóssal a fedélzetén szerdán visszaérkezett a Földre, és az egyesült államokbeli Cape Canaveral űrkikötőben leszállt a Discovery. Az amerikai űrrepülőgép október 25-én érkezett a...
nov. 7
20:13
Jövőre ismét féláron torkoskodhatunk (HírTV)
Jövőre ismét megrendezi a Torkos Csütörtököt a Magyar Turizmus Zrt. Ezen a rendkívüli napon féláron lehet enni az akcióhoz csatlakozó vendéglátóhelyeken. A 2006-ban indított akcióban országszerte több tízezren vettek részt. Az Magyar Turizmus Zrt. 2008. február 7-ére tűzte ki a következő, immár harmadik torkoskodás időpontját. A MT Zrt. a 2006-os "Nagy Ízutazás" tematikus kampányév részeként…
nov. 7
20:19
Lemondott a miniszter egy autóverseny miatt (Infostart)
Lemondott posztjáról Lord Drayson, a védelmi berendezésekért és támogatásért felelős brit miniszter, hogy részt vehessen a 24 órás világhírű Le Mans-verseny amerikai selejtezőin.
nov. 7
20:19
Rendkívüli állapot Tbilisziben (Infostart)
Mihail Szaakasvili grúz államfő rendkívüli állapotot hirdetett ki Tbilisziben - közölte a miniszterelnök.
nov. 7
20:19
A nőknek is figyelni kell a szívükre (Index)
Alapvető tévedés, hogy a szívbetegség valamiféle férfibaj, ami a nőket nem fenyegeti.
nov. 7
20:19
U-21: Róth Antal kihirdette a keretet (HírTV)
Kihirdette Lettország ellen készülő keretét Róth Antal, a magyar U-21-es labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Az Európa-bajnoki selejtezőt vasárnap játsszák a lett fővárosban, Rigában.
nov. 7
20:19
Leszállt a Discovery (Gondola)
Hét űrhajóssal a fedélzetén szerdán visszaérkezett a Földre, és az egyesült államokbeli Cape Canaveral űrkikötőben leszállt a Discovery. Az amerikai űrrepülőgép október 25-én érkezett a...
nov. 7
20:21
Tűz a XXII. kerületben - lakhatatlanná vált az épület (HírTV)
Sikerült eloltani a tüzet a főváros XXII. kerületében, az Árpád utcában, ahol egy földszintes lakóépület 200 négyzetméteres beépített tetőtere gyulladt ki szerda este.
nov. 7
20:22
Nem lesz több apróbetű és thm-ködösítés! (Privátbankár)
Egy jövő februártól hatályos kormányrendelet értelmében a thm számításakor minden olyan költséget figyelembe kell venni, amelyet az ügyfélnek meg kell fizetnie a futamidő alatt.
nov. 7
20:25
Kaposváron vérzett el a Ferencváros (Infostart)
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a Ferencváros a labdarúgó Magyar Kupában, mivel 2-1-re kikapott a Kaposvár otthonában.
nov. 7
20:25
Egyre több a gazdasági bűncselekmény (HírExtra)
A magyar vállalatok 62 százaléka vált súlyos gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt két évben a PricewaterhouseCoopers (PwC) megbízásából készült nemzetközi felmérés szerint. A pórul járt vállalatok száma két év alatt drasztikusan, két és félszeresére nőtt.
nov. 7
20:25
Rekord szinten az amerikai fűtőolaj ára (Index)
Az Egyesült Államokban a múlt héten 15,7 centtel drágult és rekord szintre, 3,11 dollárra nőtt a fűtőolaj ára gallononként (1 gallon=3,78 liter).
nov. 7
20:25
Kövér: A kormány adja vissza mandátumát (HírTV)
Kövér László szerint, az ország a katasztrófába rohan, és ezt csak úgy lehet megállítani, ha a kormány mihamarabb távozik. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke ezt füzesgyarmati sajtótájékoztatóján mondta szerdán. A Fidesz politikusa lakossági fórumon vett részt a Békés megyei településen.

Keresés