2007. november 8. csütörtök

nov. 8
22:05
Szili: úgy érzem magam, mint akit ütnek (Alternatív Energia)
Időnként úgy érzem, hogy a cintányér között a levegő vagyok, akit ütnek - mondta Szili Katalin házelnök csütörtökön a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. A Deák Ferenc Közéleti Klub "Nők a magyar közéletben" című rendezvényén részt vevő politikus így reagált az utóbbi időben körülötte zajló eseményekre.
nov. 8
22:14
80 ezer tárgy tűnt el Reagan elnök emlékkönyvtárából (Blikk)
nov. 8
22:15
A fogyasztókon nem múlik! (Piac és Profit)
Világszerte tíz fogyasztóból közel kilenc állítja, hogy olyan energiaszolgáltatóra váltana, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését elősegítő termékeket és szolgáltatásokat kínál, írja az Accenture által a napokban publikált tanulmány.
nov. 8
22:18
Nem rehabilitálják a cári családot (Infostart)
Az orosz legfelsőbb bíróság csütörtökön megtagadta II. Miklós utolsó orosz cár és családtagjai rehabilitálását, s ezzel egyben helybenhagyta a legfőbb ügyészség hasonló döntését. A legfelsőbb bíróság elfogadta azt az érvelést, amely szerint az 1918-ban agyonlőtt cárra, feleségére és öt gyermekére nem vonatkoztatható a politikai repressziók áldozatainak rehabilitálásáról szóló törvény.
nov. 8
22:19
Átadták az épületet (HírExtra)
Átadták csütörtökön a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola felújított főépületét. Csaknem másfél milliárd forintból hozták rendbe, a pénzből jutott egyebek mellett a könyvtár bővítésére, az aula és az étterem korszerűsítésére, új tanszéki munkahelyeket is kialakítottak.
nov. 8
22:33
Kamera előtt lőtte be magát, visszatér az elvonóra az énekes (Infostart)
Bocsánatot kért rajongóitól és orvosaitól Pete Doherty. A Babyshambles elvonóról frissen szabadult énekese, aki hetek óta azt szajkózza, hogy sikerült leszoknia a drogról, a múlt héten egy zenei gála után heroinnal lőtte be magát, miközben filmezték.
nov. 8
22:34
15 ezer forintért vásárolhat be 150 család (HírExtra)
Veszprém, Nyíregyháza, valamint Budapest XX. kerületének önkormányzata nyerte el a Gyermekétkeztetési Alapítvány és az egyik utalványforgalmazással foglalkozó cég közös pályázatát. A három település 50-50 rászoruló családja részesül 15-15 ezer forint értékű juttatásban.
nov. 8
22:55
Kovács Ági nem pisilt eleget (HírExtra)
Nem szolgáltatott elegendő mintát egy múlt heti doppingellenőrzésen Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó - erről a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS) tájékoztatta az MTI-t.
nov. 8
23:00
Kifosztották Reagan elnök emlékkönyvtárát (Infostart)
Nem találnak több tízezer tárgyat, amelyet Ronald Reagan egykori amerikai elnök emlékkönyvtárában helyeztek el - jelentette csütörtökön a The Los Angeles Times című lap egy leltározás eredményére hivatkozva.
nov. 8
23:06
Van Gogh képe sem kellett (HírExtra)
Messze elmaradt a várakozásoktól a Sotheby,s hagyományos őszi impresszionista aukciója New Yorkban, az árverésen Van Gogh képe sem kelt el.
nov. 8
23:20
Leomlott egy dubaji híd, 15-en meghaltak (Infostart)
Legalább 15 ember életét vesztette, további 42 megsérült egy épülő híd leomlásakor az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen.
nov. 8
23:53
Jóváhagyták a bővítést (HírExtra)
Az Európai Unió belügyminiszterei csütörtökön jóváhagyták a schengeni közös határőrizeti rendszer bővítésének menetrendjét. Ennek értelmében az EU 2004-ben csatlakozott 10 új tagja közül 9, köztük Magyarország, december 21-én belép az útlevélmentes schengeni övezetbe.

Keresés