Televíziós minisorozatot készít a második világháború csendes-óceáni csatáiról Steven Spielberg és Tom Hanks - írja szerdai számában a Variety amerikai szórakoztatóipari szaklap. Az Oscar-díjas rendező és színész a hírek szerint jövőre kezdik forgatni Ausztráliában a sorozatot, amelynek még nincs címe.
A Kézenfogva Alapítvány tavaly életre hívott "Fogadd el, fogadj el!" című rendezvénysorozata ebben az évben május 1-én indul. A nyitóeseményen a Felvonulási téren reggeltől estig családi napot tartanak az együtt-cselekvés jegyében - tájékoztattak szerdán az alapítvány munkatársai.
Szaporodtak a Franciaországba telepített szlovén barnamedvék. A Hvala nevű nőstény 2 bocsot hozott világra - jelentette be a francia állatvédő hivatal. A két kismackót hétfőn figyelték meg, egyelőre csak messziről, amint anyjuk mellett játszadoztak. A szakemberek szerint januárban születhettek.
Nem költözik az új kormányzati negyedbe a Miniszterelnöki Hivatal és a kormányfő. A miniszterelnök inkább a Parlamenttel szemben lévő épületet választja székhelyéül, amelyben most a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium működik. Gyurcsány Ferenc egyebek mellett biztonsági okokból döntött így.
Cáfolta a lengyel kormányfő, hogy előre hozott választásokat fontolgatna pártja, a Jog és Igazságosság (PiS), amint azt hétfőn jelezte Adam Bielan, a párt szóvivője. Jaroslaw Kaczynski kijelentette: az előre hozott választások lehetősége csakis "súlyos politikai válság" esetén jöhet szóba.
A következő tanévre is várják a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókat segítő felsőoktatási mentorok jelentkezését az ország összes felsőoktatási intézményébe - közölte a programot koordináló Feketén Fehéren az Integrációért Országos Felsőoktatási Mentorhálózat az MTI-vel.
Örökre eltiltották a versenyzéstől azt a hat osztrák sportolót, akik a 2006-os téli olimpián doppingoltak - jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán.
Az áruházláncok legnagyobb része, így például a Penny, a Bilba, a Merkur és a Spar sem árul többé ketreces tartásból származó nyúlterméket Ausztriában és Németországban. Az árustopot a Négy Mancs nemzetközi állatvédő alapítvány harcolta ki, és most Magyarország területére is ki akarják terjeszteni.
A Mol piackutatási adatok alapján, valamint a 98-as üzemanyag iránti csökkenő keresletre reagálva május 1-jével megszünteti a benzinfajta forgalmazását, s a vásárlóknak csak a 95-ös oktánszámú és EVO prémium üzemanyagot kínálja hazai töltőállomásain.
Kilenc kínai és 65 etióp munkás halt meg Etiópia keleti részén egy olajkitermelés ellen elkövetett terrortámadásban kedden - jelentette be az etióp miniszterelnök szóvivője. A támadást valószínűleg az Etiópiától elszakadni akaró szélsőségesek követték el.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője szerint továbbjutást érhet csapatának Wayne Rooney utolsó pillanatokban szerzett gólja a keddi, AC Milan elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőben.
Újra szőlő terem Horvátország híres bortermő vidékein, miután a földek nagy részét megtisztították az aknáktól. Az Ilok borvidék Vukovár környékén található. A szőlőkben már terem a gyümölcs, és ismét termelik a nevezetes Traminac bort.
Afrika megsegítésére szólította fel a vezető ipari országokat kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár, Tony Blair brit kormányfővel és Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárral folytatott találkozóján.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter washingtoni tárgyalásain világossá tette: Magyarország, ha lehet, a közös európai energiapolitikai megoldást választja.
A NASA Hubble Űrteleszkópjának 17. születésnapja alkalmából, a csillagászcsapat az egyik, a Hubble által készített legnagyobb panorámaképet tette közzé. A fotó a Carina csillagköd középső régiójának 50 fényév széles képe.
A brit haditengerészet újrakezdi a járőrözést az iraki partoknál, ahol az irániak a múlt hónapban elfogtak 15 brit haditengerészt. Des Browne védelmi miniszter kedden jelentette be a döntést a parlamenthez intézett üzenetében.
Pert vesztett a Yahoo China, a Yahoo internetes keresőoldal kínai részlege. Egy pekingi bíróság 26 ezer dolláros kártérítésre ítélte a vállalatot, amiért keresőoldalán keresztül lehetővé tette illegális zeneszámok letöltését. Erről szerdán számolt be a China Business News című angol nyelvű kínai üzleti napilap.
Próbaterheléses vizsgálattal megkezdődik szombaton a Szabadság híd felújításának előkészítése. Ez egyelőre csak útszűkülettel jár, de lehet használni a hidat, amelyet augusztus 21-étől zárnak le a közúti forgalom, így a tömegközlekedési eszközök elől is. A teljes felújítás várhatóan 2008 őszéig tart, és több mint 5 milliárd forintba kerül.
Bocsánatkérést követelnek a Manchester United szurkolói az olasz rendőrségtől, a Roma elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőn tapasztalt túlkapások miatt. A Független Manchester United Szurkolók Szövetsége (IMUSA) közölte, fényképes bizonyítékaik is vannak a keménykedésekről és készek akár bíróságra is vinni az ügyet.
Megváltozott a világ, a tudomány iránti elvárások, ahogy megváltozott a gazdaság is, amely egyre inkább igényli az új gondolatokat, az innovációt - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke egy szerdai budapesti konferencián.
George Clooney és Brad Pitt szerepet vállalt a Coen testvérek előkészületben lévő fekete komédiájában - jelentette a hét végén a Hollywood Reporter, című online magazin.
A hazai helyi rádiók összhallgatottsága nagyobb, mint némelyik országos adóé - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) megrendelésére készített év eleji, ezer fős mintán készített felmérésből.
Hamarosan külön jelöléssel látják el Svédországban azokat az élelmiszereket, amelyek előállítása segít korlátozni a klíma változását. A jelölés jövő évtől kerülhet fel azokra árukra, amelyek megfelelnek a környezetbarát fogyasztás elterjesztésén dolgozó szervezet, a KRAV bizonyos klímavédelmet szolgáló előírásainak.
A londoni belváros egyik pizzaéttermének döbbent közönsége előtt szabadult meg saját nemi szervétől egy megzavarodott - feltehetőleg lengyel - férfi, akinek öncsonkító mutatványára egyelőre nincs magyarázat.
Az ellenzéki képviselők nem vesznek részt a fővárosi tulajdonú közszolgálató cégek új vezetőinek megválasztásában, hisz a jelöltek többségét nem is ismerik. Demszky Gábor és csapata önkényesen, pályáztatás nélkül dönt arról, hogy kik kapják az állásokat, ezért a főpolgármester nem mondhatja magáról, hogy Budapest liberális város, ő pedig demokratikus vezető - jelentette ki Tarlós István.
Még az Országgyűlés tavaszi ülésszakán megteremthető a rendőrség és a határőrség integrációjának jogi alapja - mondta Gál Zoltán, a honvédelmi és rendészeti bizottság szocialista tagja a kérdésben tartott keddi ötpárti egyeztetést követően.
A közoktatás finanszírozási kérdései és a közoktatás iránti társadalmi elvárások szerepelnek többek között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kezdeményezett kerekasztal napirendjén, amely első ülését jövő csütörtökön tartja - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.
Két megyében több mint két millió forint bírságot szabtak ki a rendőrök a közlekedési szabálytalankodókkal szemben a hétközi, két napos úgynevezett TISPOL akció alatt. Az Európai Unió összes tagállamára kiterjedő akcióban elsősorban a gyorshajtókat próbálták kiszűrni.
A kereskedelmi láncok által kiadott akciós újságok száma évről évre egyre nő, de ezzel párhuzamosan egy minőségi és tartalmi fejlődés is elkezdődött - derült ki a GfK Hungária Leaflet Monitor 2006 jelentéséből. A már az elektromos árucikkek hirdetésében is egyre népszerűbb hirdetési eszközt szinte minden kereskedelmi csatorna alkalmazza. Az akciós kiadványokban hirdetett legtöbb termék az…
Áprilistól nemcsak vastag- és végbéldaganatos betegeknek, hanem a középsúlyos mellrákosoknak is finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt az új biológiai daganatkezelést, amely a daganatok vérellátását gátolja, és megakadályozza az áttétek képződését - jelentette be az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
Persányi Miklós már tárgyal Demszky Gábor főpolgármesterrel arról, hogy visszatérjen az állatkert vezetői posztjára - mondta el a szaktárca szóvivője. Hozzátette: a főváros tervei közt az is szerepel, hogy az állatkertet és a vidámparkot összevonnák, utóbbi pedig egy külső városrészbe költözne.
Szabadon engedték egyik francia túszukat az afganisztáni tálibok - közölte szombaton a fanatikus szunnita muzulmán mozgalom szóvivője. Közlése szerint "humanitárius megfontolásból" engedték el a két francia túsz egyikét, egy fiatal nőt.
Lezárul a Malév magyar nemzeti légitársaság privatizációja szerdán, a részvények 99,95 százaléka a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt. birtokába kerül.
Bodnár György, a Szaknévsor és a futballmérkőzések televíziós jogainak értékesítése kapcsán ismertté vált üzletember szerint Kisteleki Istvánnak, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének sorozatos hibái miatt nem kapott szavazatot és veszített a magyar-horvát 2012-es Európa-bajnoki pályázat a múlt heti cardiffi tanácskozáson, ezért az MLSZ vezetőjének le kellene mondania.
31 százalékkal növelné a sör, valamint különböző alkoholfokú párlatok és szeszek minimumadó szintjét az EU bizottsága. A brüsszeli hivatal így kívánja csökkenteni a tagállamok közti nagy jövedékiadó-különbségeket. Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága szerint azonban az emelés ötlete nem oldaná meg a problémákat, sőt káros hatással lenne a szeszipari cégekre.
Csökkenhet a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának létszáma. Simor András, a jegybank elnöke már kinevezésekor jelezte, hogy kisebb, a nemzetközi gyakorlathoz jobban igazodó testületet szeretne, ha lejár a tagok mandátuma.
Rossz lányt vitt haza egy 60 éves belga férfi, aminek nem örült a felesége: a lány ugyanis azért volt rossz, mert kiderült, hogy nem az unokájuk. A nagypapa a bölcsődéből tévedésből másik Marie-t vitt haza, akit ugyanolyannak látott, mint a saját, kétéves unokáját.
A folytonos múltba tekintés és az úgynevezett köldöknézés akadályozza a fellendülést, a versenyképességet Magyarországon - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén.
A Gazdasági Versenyhivallal (GVH) pereskedő útépítő cégek az Európai Bírósághoz szeretnének fordulni, de kezdeményezésüket szerdán a Fővárosi Ítélőtábla elutasította. A per abban az autópályakartell ügyben zajlik, amelynek tétje 7 milliárd forintos bírság, amit a GVH szabott ki.
Töretlenül és meredek ütemben gazdagodott tovább az elmúlt egy évben a brit pénzarisztokrácia felső ezre, amelynek összvagyona a jelenlegi munkáspárti kormány eddigi tíz éve alatt csaknem megnégyszereződött - áll a The Sunday Times éves vagyonlistájában.
Ezrek vettek búcsút kedden az előző nap elhunyt Borisz Jelcintől, leróva tiszteletüket Oroszország első elnöke előtt, aki hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához és átkormányozta az országot a függetlenség kaotikus első évein.
A Magyarországon kapható gyorséttermi ételek többet tartalmaznak a káros zsírokból, mint ugyanezen multicégek termékei Nyugat-Európa más országaiban - derül ki dán kutatók felméréséből, amelynek során 35 országban 74 adag sült burgonyát és csirkeszárnyat vizsgáltak.
Sharon Stone azok közé a világsztárok közé tartozik, akik sikeresek szakmájukban és közben megállják a helyüket szülőként is. A színésznő egy interjú alkalmával üzent az egyedülálló anyáknak, dícsérte őket, hiszen tudja, hogy "bámulatos teljesítmény" egyedül felneveli egy gyermeket.
A Crystal Palace hazai környezetben, Király Gábor nélkül győzött a Derby County ellen az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (League Championship) 45. fordulójában, vasárnap.
Az Európai Unió összes tagállama, benne Magyarország is elkötelezetten támogatja a Nabucco gázvezeték megépítését - fejtette ki Andris Piebalgs energiaügyi biztos az Európai Parlament keddi nyilvános energiaügyi meghallgatásán.
A fehérorosz rohamrendőrség több megemlékezőt megvert a csernobili atomerőmű-baleset 21. évfordulója alkalmából tartott felvonulás és nagygyűlés után Minszk belvárosában csütörtökön, 13-15 embert őrizetbe vettek - közölték ellenzéki csoportok.
Őssejt Központ kialakításán dolgoznak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban Miskolcon, a különleges bankban gyógyszergyári körülmények között helyezhetik el a levett mintákat és végezhetik el a feladatokat - jelentette be Nagy Kálmán, a megyei kórház gyermekonkohaematológiai és csontvelőtranszplantációs osztályának főorvosa.