Az SG.hu arról ír, hogy a Szerencsejáték másfél év múlva beindíthatja a kizárólag interneten elérhető fogadási rendszerét, az informatikai fejlesztésre már ki is írták a közbeszerzési eljárást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,64 pontos emelkedéssel, 25.896,77 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,14 százalékos erősödés. A mai napon egyébként elemző...
Az intenzív otthoni foglalkozások hatására két év alatt akár meg is duplázódhat az autista gyerekek intelligenciahányadosa - derül ki egy új kutatásból.
A csütörtöki közgyűlés előtt Ipkovich György, Szombathely polgármestere és Czeglédy Csaba alpolgármester - Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész jelenlétében - bejelentést tesz az önkormányzat színházalapítási szándékáról.
Május 1-től két napon át Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége, a párt európai parlamenti frakciójának meghívására - erősítette meg az MTI-nek egy elnökséghez közel álló forrás. A Népszava...
A pr-ügynökségek egy újabb állami megbízásra készülhetnek, ugyanis a Fővárosi Önkormányzat egy előzetes hirdetményt közölt a Tenders Electronic Daily (TED) honlapján. A város szennyvíztisztítással kapcsolatos tájékoztatási feladatokra keres partnert.
Az intenzív otthoni foglalkozások hatására két év alatt akár meg is duplázódhat az autista gyerekek intelligenciahányadosa - derül ki egy új kutatásból.
Kábítószertől bűzlőn ment fegyvertartási engedélyt kérni a rendőrségre egy férfi az Egyesült Államokban, minek következtében még mindig a rendőrségen van, csak éppen nem az ügyfélszolgálati...
30 millió forintra nőtt az építkezésekre vonatkozó APEH-bejelentési kötelezettség - írja a Világgazdaság. A cikk szerint korábban hatályban lévő kormányrendelet szerint az építtetőnek a nettó 10 milli...
A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a koalíciós partnerek – az elmúlt egy esztendőt értékelő – egyeztetésén a kormány hitelességének kérdését kell megtárgyalnia. Gurcsány...
A svéd termelöi árak havi szinten 1%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a 0,6%-os elörejelzést. Éves szinten 5,2%-os drágulás mutatkozott, miközben csupán 4,7%-os plusszal számoltak. A svéd vásárlók mégis vásárlási lázban égnek. A fogyasztói bizalom 15,4 pontról 23 pontra emelkedett, miközben csupán 16,7 pontra számítottak. Az adatok némiképp lelassították a korona erösödését. A devizapár árfolyama…
Irán ellentámadást helyezett kilátásba amerikai és izraeli célpontok ellen világszerte abban az esetben, ha vitatott atomprogramja miatt támadás érné - nyilatkozott az állambiztonságért felelős...
Az elképzelések szerint három-négy éven belül nem lesz olyan oktatási intézmény Romániában, amely ne rendelkezne internetkapcsolattal - jelentette be Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kedden, a Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök által összehívott munkamegbeszélésen.
Háromkerekű házőrző robotot, internetre csatlakozó játékmackót és virágöntöző automatát is lehet építeni azzal az új robotépítő készlettel, amelyet a Google, az Intel és a Microsoft segítségével fejlesztettek ki a Carnegie...
Hiperaktív olvasónk, Darwin Dij már megint talált egy kihagyhatatlan akciót a Tescóban, de ezúttal mintha kissé remegett volna az árazó keze, mi is volt a régi ára, biztos ennyi az...
A Nestlé Hungária Kft. 2006-ban 86 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el, mely 5% növekedést mutat 2005-höz képest. Magyarország legnagyobb élelmiszeripari vállalata je...
A gyenge amerikai adatok miatt nyomás alá került a dollár. Miután a devizapár árfolyama visszaesett 7,0000 alá, a stopok oldása által további eladásokra került sor. A kereskedök szerint a devizapár megközelítheti a 6,8753-as értéket. Jelentösen nött annak esélye, hogy a Fed emeli alapkamatát. A kereskedök szerint a 7,0000as értéket egyelöre aligha lépik át. In-GFX
Több mint 10 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg a vagyonosodási vizsgálatok alapján az adóhatóság - jelentette be az APEH elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A több-biztosítós rendszerben a kevésbé jómódú emberek, a legszegényebb emberek csak az alapellátáshoz fognak jutni. A másik, amit még el is elismernek: nem tudják rendbe tenni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt.
A kis Gyurcsánynak teljesen véletlenül az apukája mondókája jutott az eszébe, és láss csodát, a plagizált mondat szinte kiütötte a cigányozó és zsidózó gyereket.
A Fidesz és a KDNP kivonult a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki üléséről miután a napirenddel kapcsolatban politikai vita robbant ki. A közgyűlés először nem vette napirendjére három budai kórház, a Margit, a János és a Budai Gyermekkórház összevonásáról szóló javaslatot.
A divatdiktátorok valóban diktálják a divatot? Vagy az emberek ízlését nem lehet befolyásolni? Fél évvel ezelőtt a tervezők olyan rövid szoknyákat vonultattak fel a kifutókon, amelyek alig takartak valamit a nők bájaiból. Azt mondták: ez lesz az idei nyár divatja. De tévedtek. Az üzletek ugyanis inkább a vevők igényeihez igazodnak, és nem a kifutón felvonultatott modellekhez.
Az elkövetkező hat évben Magyarország 2.000 milliárd forint közvetlen európai uniós támogatást fordíthat környezetvédelmi célokra - közölte Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi...
Májusban már mobilról is lehet majd buszjegyet és villamosjegyet venni Zágrábban. A mobiltelefonos fizetési rendszert május 1-től tesztelik, és mindhárom horvát mobilszolgáltató hálózatán elérhető lesz. Az sms-jegy nemcsak egy...
Szűk többséggel elfogadta szerdán este az amerikai képviselőház az afganisztáni és iraki háború költségvetését. A tervben szerepel: az amerikai katonákat jövőre kivonják Irakból. Bush előre bejelentette, hogy meg fogja vétózni a döntést.
Az eddig is kormányzó, Nemzeti Haladó Front nevű koalíció győzött a vasárnap és hétfőn tartott szíriai törvényhozási választáson - jelentette be csütörtökön Damaszkuszban Basszám Abdel-Madzsíd...
Egy űberspoilers poszt következik az ugrás után: a tvsquad nyomán elemezzük egy kicsit azokat a kérdéseket, melyek a Lost harmadik évadában eddig előkerültek, és természetesen csak lógnak a levegőben, mint...
Szombathelyen alapítana színházat a Jordán Tamás; a Nemzeti Színház főigazgatója a vasi megyeszékhelyen azt mondta: akár jelenlegi posztját is feladná, cserébe egy vidéki színház vezetéséért.
Felborult egy földet szállító teherautó, mikor beszakadt alatta az aszfalt a II. kerületi Bimbó úton - jelenti a HavariaPress. A földet szállító konténeres teherautó éppen megrakott rakományát próbálta magára emelni, mikor beszakadt alatta az aszfalt a Bimbó út és a Fenyves utca sarkán.
Enyhén erősödött a forint csütörtök reggel, az eurót fél tíz tájban 245,50/65 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a 245,80/85 forintos szerda délutáni árfolyam után. A dollár árfolyama reggel ...
A teljes vételár kifizetésével lezárult a Malév privatizációja. A magyar légitársaság új tulajdonosa a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó Magyarországon bejegyzett AirBridge Zrt. A tőkeemelést is végrehajtó befektető számára a következő öt napban forgatják át a Malév részvényeit. Veres János pénzügyminiszter szerint az új tőkeerős tulajdonos megfelelő módon biztosíthatja a…
Minden eddiginél nagyobb számban hajtottak végre szervátültetéseket Finnországban az elmúlt év során. Az idei esztendő is jól indult: eddig 59 beteg kapott új vesét, egészséges májhoz pedig tizenkilen...
Magyarországon kevés figyelmet fordítanak a vállalkozási ismeretek oktatására, pedig ezt már a középiskolában el kéne kezdeni. Szakértők szerint előrelépést jelent, hogy a vállalati képzés támogatása már az első Nemzeti Fejlesztési Tervben is szerepelt, emellett nemrég összeült az oktatási kerekasztal is, amely várhatóan ajánlásokat fogalmaz meg a kormány részére. Halm Tamással, a Nemzeti…
Megbénította a vasúti közlekedést egy tűzeset London délkeleti részén. A tűz amely egy vasúti állomás közelében lévő házakon ütött ki, több tízezer utas számára tette lehetetlenné a közlekedést. A Dél...
Szó szerint kiszáll a tolószékből Stephen Hawking: a világhírű fizikus az első mozgássérült, aki kipróbálhatja a súlytalanságot az űrturisták útjait szervező Zero Gravity Corp átalakított repülőgépén.
Főpolgármester úr "ön méltatlan a főváros vezetésére, gyalázat, amit művel" - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz-frakció vezetője, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a...