Várhatóan 500 új munkahely jön létre a már az ipari parkban működő cégek fejlesztései révén a közeljövőben - mondta Barta Pál, a parkot üzemeltető Technik-Park Heliport Kft. vezetője. Az...
Robert Gates amerikai védelmi miniszter Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel folytatott csütörtöki tárgyalásain nagyra értékelte a magyar honvédség reformját és a magyar katonák nemzetközi...
Minden perc, amit Gyurcsány Ferenc és tettestársai kormányon töltenek, az veszteség az országnak - nyilatkozta a Demokratának adott interjújában Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke.
A német GfK fogyasztói bizalom 5,5 ponttal meghaladta a 4,7 pontos előrejelzést. Stabilnak mutatkozik a magyar munkaerő-piaci helyzet. Az első negyedévben a vártnak megfelelően 7,5%-on állt a munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel az előző negyedévi értéket. Az elemzők az adatokra és a kormány által bevezetett spórolásra való tekintettel úgy vélik, hogy a magyar gazdaság az európai régió többi…
260 forint körüli átlagos benzinárat valószínűsít az év egészére a MOL vezérigazgatója. Mosonyi György az InfoRádiónak elmondta: a kőolaj magas világpiaci ára felfelé tolja a benzin árát, amit némileg enyhít az erős forint a dollárral szemben.
Mintegy 250 ember vett részt azon a "gyász felvonuláson", amelyet csütörtök délután tartottak Budapest belvárosában; civilek a Római-part megmentéséért petícióval vonultak a Fővárosi...
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) évi rendes közgyűlésén, április 12-én - kétéves mandátummal - az elnökség tagjává választotta Takács Imrét (47), az AQUIS Informatika Zrt. elnökét.
A pénzügyminiszter szerint a forintsáv eltörlése nem tabutéma, de nincs napirenden. Veres János szerint az év végére az alapkamat elérheti a 6,75 százalékot.
Nemzeti Halászati Program készül - jelentette be a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke. Orosz Sándor közölte: cél az, hogy a magyar haltermelés belátható időn belül fellendüljön.
A két mérgezést szenvedett keceli gyermek közül a nagyobbikat csütörtökön hazaengedték a kórházból - közölte a Szegedi Gyermekklinika vezetője. Túri Sándor azt is elmondta, hogy a kétéves...
László Csaba volt pénzügyminiszter szerint a Demszky és a budapesti városvezetés többször is igéretet tett arra, hogy a négyes metró nem kerül majd többe a tervezettnél, ám véleménye szerint már most elképesztő a túllépés. Hozzátette, hogy egy a költségvetés szabályozásával foglakozó hivatal tudna segíteni ezen.
A forintsáv eltörlése nem tabutéma, de nincs napirenden - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. A miniszter felfedte, hogy a kérdésről megbeszélések folynak a jegybank és a kormány között.
Összeomlott egy lakóház Isztambulban csütörtök délután, számolt be CNN Turk hírtelelvízió. A CNN-en látható felvételek tanúsága szerint az épület teljesen összeomlott, a mentőalakulatok már a helyszínre érkeztek és megkezdték a mentést.
Budapest - ”Csalódtam Szandrában, mert azt hittem, sportszerű!” - mondta lapunknak Schobert Norbi (36), amikor megtudta, hogy a Béres Alexandra (30) nevével fémjelzett Súly-kontroll Kft. feljelentést tett a Gazdasági és Versenyhivatalnál az Update1 ”csodaliszttel” kapcsolatban. A fitneszguru úgy véli, ebből is látszik, hogy az új, konkurens, milliárdokkal támogatott életmódprogram inkább üzleti…
Jaipur bírósága elrendelte Richard Gere őrizetbe vételét, mert videofelvétel alapján úgy ítélte meg, hogy a világhírű színművész közszeméremsértést követett el, amikor nemrég teátrális hévvel többször arcon csókolta Shilpa Shetty Bollywoodi színésznőt egy AIDS-ellenes rendezvényen több ezer ember előtt Új-Delhiben.
Vita nélkül, a kormánypártiak és az MDF-esek szavazataival döntött csütörtökön délután a Fővárosi Közgyűlés több egészségügyi témáról, így a Schöpf-Merei kórház megszüntetéséről és a kórházela...
Áramhiány, gyárak leállása fenyeget a tartós szárazság miatt Olaszországban - idézte az olasz sajtó csütörtökön az olasz gyáriparosok szövetségének vezetőjét. A folyók alacsony vízszi...
Az egészségügyi intézmények többsége jóval több feladatot tudna ellátni, mint amennyit az OEP megtérít nekik. Pécsett bizonyos vizsgálatoknál ki lehet váltani a több hónapos várakozást, ha a beteg hajlandó kifizetni a beavatkozás piaci árát. Áprilistól a városban a csontsűrűség vizsgálat már így működik. A páciens dönthet, vagy vár, vagy mélyen a pénztárcájába nyúl.
Halálra gázolt egy kisteherautó egy férfit Budapesten a Villányi úton csütörtökön - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. Papp Péter elmondta: a baleset nem sokkal 17 óra után történt,...
A szerb vezetők készek megoldást keresni a koszovói problémára - jelentette ki Belgrádban Johan Verbeke belga nagykövet, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovó kérdésében tájékozódó...
Bob Garfield, az Advertising Age amerikai szaklap vezető kritikusa a médiaipar átalakulásáról beszélt a Nagy Kreatív Napon. Garfield szerint az online média térnyerése radikálisan átalakítja a reklámpiacot is, ez pedig nem is olyan hosszú távon a hagyományos média összeomlásához vezet.
A koalíciós pártok elszántak abban, hogy ezt a kormányzati ciklust végigcsinálják - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján. Az ország...
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök korábbi javaslatával ellentétben szűkebb körű európai ötletbörze lesz Portugáliában. Az Európai Bizottság elnöke politikai bajba sodorta...
Csökkenő jólétet vizionál az egyre öregedő társadalmakban egy tanácsadócég tanulmánya. Az írás szerint a korosodó emberekből álló háztartások a megtakarítások helyett költeni kezdenek, ami hatással lehet a gazdaságra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,74 pontos gyengülés után 25.457,39 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,58 százalékos esés. A részvénypiac fo...
A Fővárosi Önkormányzat júliustól 619 álláshelyet, ebből 381 betöltöttet szüntet meg 19 iskola márciusban elhatározott bezárása miatt. Erről csütörtök délután Horváth Csaba (MSZP) oktatással...
Csütörtökön a cseh jegybank monetáris tanácsa úgy döntött, hogy változatlanul hagyja az irányadó kamatot: a kéthetes repo ennek megfelelően továbbra is az EU-ban a legalacsonyabb, 2 é...
A Microsoft a bejelentette a Windows Server legújabb, "Longhorn" kódnevű, első nyilvánosan elérhető tesztverzióját. A Beta 3 verzió lehetőséget nyújt a tesztelők számára, hogy megismerjék a termék új rendszer-felügyeleti, biztonsági és hálózatkezelési tulajdonságait.
Végleg bezárja kapuit a letenyei diákotthon, ahol 70 értelmileg akadályozott diák tanul. Felmondanak a pedagógusoknak is, a gyerekeket pedig a csaknem 40 km-re található Lenti iskolájába hordhatják majd a szülők. A Zala Megyei Önkormányzat azzal indokolta az intézmény bezárását, hogy a kormányzat idén mintegy 650 millió forintot vont el a költségvetésükből.
Kende Péter szerint Martonyi János volt külügyminiszter Marosvásárhelyi fedőnéven III/2-es informátorként írt jelentéseket külföldi útjairól. Az újságíró, szociológus erről csütörtökön beszélt...
A Fidesz elkötelezett támogatói tábora kétszerese az MSZP táborának; a vezető kormánypárt a választópolgárok az előző havi 18 százalékával szemben mindössze 16 százalékának támogatására számíthatna...
Az Európai Parlament az "összes jogi eszközt" felhasználja majd annak érdekében, hogy segítsen Bronislaw Geremeknek, a kommunista rendszer ellen küzdő egykori lengyel ellenzék...
Jessica Albát, a Sin City című film főszereplőjét választották meg a világ legszexisebb nőjének. A 25 éves amerikai színésznő megelőzte Eva Longoriát, vagy Angelina Jolie-t is
Megbízói oldalról a legideálisabb három-négy ügynökséget tendereztetni, a kiválasztás folyamatát pedig két-három hónap alatt lebonyolítani – értettek egyet a Nagy Kreatív Nap (NKN) előadói a Tendereztetés a gyakorlatban címmel tartott szekcióülésen. A beszélgetésen a Borsodi Sörgyárat, a prágai ZenithOptimediát és az Art Directors Club Hungaryt (ADCH) képviselték.
Condoleezza Rice felszólította Oroszországot, hogy tartsa magát kötelezettségvállalásaihoz. Az amerikai külügyminiszter Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nyilatkozatára reagált. Putyin azt...
A Gallup szerint továbbra is mélyponton van az MSZP támogatottsága. A nagyobbik kormánypártra a biztos szavazó pártválasztók 30 százaléka szavazna, míg a Fideszre 59 százalék voksolna.
A MOL elnök-vezérigazgatója szerint 2006-ban jó évet zárt a vállalat, amelyben szerepe volt a gázüzletág eladásának is. Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: mivel a csoport állandóan nő, így az eredmény is egyre nagyobb.
Sokkal könnyebb a múlt évi, a GDP 9,2 százalékát jelentő ESA95 szerinti hiányt az idei 6,6 százalékra csökkenteni, mint ezt az értéket aztán 2008-ban 4,3 százalékra, majd 2009-ben 3,2 százalék...
Csütörtökön aláírták azt a szerződés, minek értelmében az olasz Generali biztosító közös vállalkozásra lép a cseh Ceska Pojistovna biztosítóval, gyakorlatilag megszerzi azt, hiszen vá...