Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét azt követően, hogy egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
Bement a dán nagykövetségre Vietnamban egy négyfős észak-koreai család, nyilvánvalóan menedéket próbálva keresni - közölték szerdán dél-koreai forrásból. A hanoi dán nagykövetség megerősítette az értesülést, hogy egy férfi, egy nő és két lánygyermek bejutott a diplomáciai képviselet épületébe. A nyugat-európai ország diplomatái nem árulták el, mit fognak tenni ebben a helyzetben.
A fogyasztói és üzleti élet bizalmi indexének idei legmagasabb értékét mérte júniusban a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az Európai Unió támogatásával készült havi felmérésekben a lakossági várakozások januárban voltak mélyponton, azóta fokról fokra mérsékelten javulnak.
Észak-Koreába utaznak szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei, hogy felügyeljék a jongbjoni atomreaktor leállítását - közölte szerdán Mohamed el-Baradei, a szakosított...
Újratemetik a szrebrenicai népirtás majdnem félezer áldozatát a tömeges gyilkosság 12. évfordulóján. A szerdai szertartásra több tízezer embert várnak a potocsári melletti emlékparkaba, ahol nagyjából 2500 ember van eltemetve.
Számítógépesítik magukat a román boszorkányok, hogy szélesedhessen klientúrájuk. A boszorkánykodás elfogadott szakma Romániában, és miután az ország csatlakozott az Európai Unióhoz, boszorkányai...
Megnyitották Budapesten a dél-koreai LG első közép-európai klímatechnikai továbbképző központját, amelyet mintegy félmillió euró költséggel az LG Electronics Magyarország Kft. budapesti telephelyén alakítottak ki.
Oszama bin Laden egyik fiával kötött házasságot egy brit nő, aki azt állítja: férjének semmi köze az apja által kitervelt terrorcselekményekhez. Az asszony vízumért folyamodott, hogy férje vele élhessen Nagy-Britanniában.
Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét, miután egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport Baglan tartományban lévő állomáshelyét is felkeresi az Afganisztánban tárgyaló Göncz Kinga külügyminiszter. A politikus hajnalban érkezett a közép-ázsiai országba.
Afganisztánban kezdett tárgyalásokat Göncz Kinga külügyminiszter. A tárcavezető közép-európai idő szerint szerda hajnalban érkezett kétnapos látogatásra a közép-ázsiai országba, ahol megbeszélést...
A GBP-JPY ma reggel maga mögött hagyta a 247-es értéket, és visszaesett 246,92-röl 245,59-re. Ezzel tovább folytatódik a tegnapi heves visszaesés. Nem voltak hatással a jegyzésekre a japán adatok. A kerek 247-es érték ellenállásként funkcionál. Támogatás 245,05-nél található. Miután tegnap 2 centes nyereségre tett szert az EUR-USD, ma csupán 16 pipes sávban mozgott a devizapár árfolyama, 1,3748…
Az Árpád kórház kérésére irányították a távolabb lévő Országos Baleseti Intézetbe a tegnap esti Szentendrei úti baleset 8 könnyű sérültjét tegnap este.
Az Egyesült Államok kedden ellenezte, hogy nemzetközi erőt vezényeljenek a Gázai övezetbe. Úgy ítélte meg, hogy mindez túlságosan nagy ellenállásba ütközne a palesztin iszlamisták részéről. Mahmúd...
Tizenhárom pontos közleményben ismerteti a BRFK saját verzióját a megvert fideszes képviselő ügyéről. Eszerint gyorshajtásért állították meg Lengyel Zoltánt, akinél nem voltak iratok, csak a parkoló-kártyája. A képviselő a rendőrök szerint arra hivatkozott, ha megmondaná nevét, azzal lemondana mentelmi jogáról.
Júliustól változtak a kötelező gépjármű-biztosítás szabályai. Az uniós jogharmonizáció újabb lépéseként több ponton egységesítették a törvényt. A változások egy része, mint például a kártörténeti igazolásról szóló, az autósokat közvetlenül is érinti. Mostantól ugyanis az igazolást már nem a gépjármű tulajdonosoknak kell beszerezniük, ha biztosító társaságot váltanak, hanem a társaságok egymásnak…
Továbbra is önálló cégként kívánja üzemeltetni a Tele2-t a HTCC csoport. A svéd társaság hétfőn jelentette be, hogy eladja magyar vállalatát a legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatónak, és kivonul az országból. Ha a versenyhivatal engedélyezi az ügyletet, a HTCC ügyfélköre csaknem félmillió fővel bővül. Újabb vásárlások helyett meglévő szolgáltatásainak bővítésével kívánja erősíteni piaci…
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya az év első öt hónapjában mintegy 520 millió euró volt. Ez fele a tavalyi év azonos időszakában mértnek. A szakértők éves szinten egy milliárd eurós deficitet várnak. A rádiónk által megkérdezett elemző szerint a kedvező külső konjunkturális környezetnek köszönhetően jövőre lefaragható Magyarország külkereskedelmi termékforgalmi hiánya. Adamecz Annát, az…
Bement a dán nagykövetségre Vietnamban egy négyfős észak-koreai család, nyilvánvalóan menedéket próbálva keresni - közölték szerdán dél-koreai forrásból. A hanoi dán nagykövetség megerősítette az értesülést, hogy egy férfi, egy nő és két lánygyermek bejutott a diplomáciai képviselet épületébe. A nyugat-európai ország diplomatái nem árulták el, mit fognak tenni ebben a helyzetben. A disszidensek…
Az olasz sajtó szerint újabb fordulóponthoz érkezett a Bajnokok Ligája győztes Milan Ronaldinho-hadművelete. A piros-feketék ugyanis hosszú csend és néhány elterelő hadművelet után ismét a Barcelona klasszisát szeretnék megszerezni.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) néven, 1 milliárd forint jegyzett tőkével létrehozta azt a pénzügyi vállalkozást, amelyen keresztül a kis- és közepes...
Árammal és gázolajjal is működik a korábban Lausanne-ban közlekedő, 5 éves Duo trolibusz, amelynek tesztelését szerdán kezdi meg a BKV Zrt. - közölte a közlekedési vállalat. A 18 méter hosszú Duo...
Új helyszínen, a tavalyinál is színesebb programokkal szervezik a Forma-1 idei budapesti, utcai bemutatóját. Augusztus 2-án az alagúton és a Lánchídon keresztül vonulnak fel a Dakar-rali résztvevői, majd veterán Forma-1-es autók.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 15 milliárd forint keretre 10 új gazdaságfejlesztési uniós pályázat meghirdetését jelentik ma be. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter...
Emelkedett az Ecostat turizmusbarométere. A magyarországi idegenforgalmat vizsgáló első félévi mutató az eddig mért legmagasabb szinten áll. Ez azt jelenti, hogy a turizmusból élő magyarok viszonylag bizakodók. A felmérés szerint elsősorban a gyógyászati és kulturális idegenforgalom bővülésére számítanak. Ugyanakkor az utazásszervező társaságok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mert a nyaralni…
Tizennégy Fülöp-szigeteki katona életét vesztette iszlamista fegyveresekkel folytatott összecsapásban az ország déli részén - jelentette be szerdán a hadsereg. A tizennégy áldozat közül tízet lefejeztek, kilenc katona megsebesült - közölte a tengerészgyalogság regionális parancsnoka. A katonák egy június elején elrabolt olasz katolikus papot keresték kedden a déli Basilan szigeten, amikor…
Fegyveres rabolt ki egy utazási irodát Székesfehérvár belvárosában kedd este 18 óra körül. A férfi a bevételt követelte, miután megkapta a pénzt, elmenekült. Lövés nem dördült el, senkinek sem esett baja. A rendőrök még helyszínelnek - mondta a Független Hírügynökségnek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A japán jegybank negyedéves jelentése szerint a szigetország mind a kilenc régiójában kedvezőek a gazdasági kilátások. A befektetők nagy része ezért arra számít, hogy augusztusban a központi bank ismét szigorítani fog az utolsó, februári 25 bázispontos emelést követően. A portfolio.hu elemzője szerint a magyar befektetőknek is érdemes a távol-keleti piacokat figyelniük, hiszen a carry-trade…
Tizennégy Fülöp-szigeteki katona vesztette életét egy iszlamista fegyveresekkel folytatott összecsapásban az ország déli részén - jelentette be szerdán a hadsereg. Az áldozatok közül tízet...
Az EUR-JPY ma reggel nyomás alá került, és visszaesett árfolyama 167,41-röl 166,55-re. Átmenetileg a 166,60-as ellenállás alá ment az árfolyam. További támogatás található 166,35-25-nél. A devizapár árfolyama késöbb 166,80-ra emelkedett, és megállapodott az értéknél. In-GFX
Meghúzták a négyes metró uniós támogatásának felső határát Brüsszelben - tudta meg a Magyar Hírlap. Az összeget nem közölte informátoruk, de az már tudható, hogy a felét is elviheti a városi és elővárosi közlekedés fejlesztésére szánt 400 milliárd forintos uniós forrásnak, vagyis körülbelül 200 milliárd forint lehet.
Ma bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére a Humet Nyrt. alaptőke-emelésből származó 4.644.848 darab, egyenként 6 forintos névértékű részvényét. A BÉT honlapján közölt határozat szerint a Humet részvények...
Mustárolajjal bombázzák a ragadozókat a káposzta-levéltetvek. A kis állatok még a saját életüket is feláldozzák a kolóniáért, ha a helyzet megköveteli, a támadásba ugyanis belepusztulnak.
A fogyasztói árak júniusban 0,4 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 8,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fővárosi Jókai utcában lesz az MSZP új székháza - értesült a Népszabadság. A 7. kerületi, István utcai tervet azért vetették el, mert ott nem építhettek volna olyan magas épületet, amilyet szerettek volna és az ár is túl magas volt.
Bement a dán nagykövetségre Vietnamban egy négyfős észak-koreai család, nyilvánvalóan menedéket keresve- közölték szerdán dél-koreai forrásból.A hanoi dán nagykövetség megerősítette az értesülést,...
Az EUR-USD ma tovább növelte nyereségeit, és újabb mindenkori csúcsot ért el 1,3788-nál, miután számos Hedge alap búcsút intett a zöldhasúnak, ugyanis attól tartanak, hogy a kedvezötlen amerikai ingatlanpiaci helyzet rossz hatással van az amerikai gazdaságra, ami miatt nyomás alá került a dollár. A jennel szemben is gyengülést mutatott a dollár. A jennek jól jött a carry trade-ek megszüntetése. A…
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rendezvényszervező céget keres egy egynapos kulturális fesztivál megszervezésére és lebonyolítására - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. Az NFÜ az eseménnyel az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) pályázatainak elindulását népszerűsíti.
Borhamisítót fogtak a vám és pénzügyőrség munkatársai hétfőn, a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön. Az ellenőrzés során egy melléképületben 6200 liter erjedő cukorcefrét és 4800 liter hamisított bort találtak. Az udvaron további 1300 liter borászati mellékterméket és borhamisításhoz használt eszközöket foglaltak le a pénzügyőrök - áll a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának közleményében.
Szerdán bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére a Humet Nyrt. alaptőke-emelésből származó 4.644.848 darab, egyenként 6 forintos névértékű részvényét. A BÉT honlapján közölt határozat szerint a Humet...
A teljesítményértékelés kiterjesztése, az Európai Unió 2011-es soros elnökségére történő felkészülés, illetve a munkakörelemzés és -értékelés szerepel az év második felében a kormányzati személyügyben megvalósítandó feladatok között. Minderről Szetey Gábor személyügyi államtitkár beszélt a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. László Veronika összeállítása.
A Mol július 10-én 100 ezer darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 27.722 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján szerdán. A tranzakciót követően a...
Brazília jutott elsőként a Venezuelában zajló labdarúgó Copa America döntőjébe. A Selecao a rendes játékidőben 2-2-t ért el Uruguay ellen, majd büntetőpárbaj után kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba.