Azért nem készítenek blogot a magyar vállalatok, mert nem látják annak előnyeit - derült ki a Lewis PR új nemzetközi felméréséből. Globálisan sem elterjedt a cégek internetes naplóvezetése, az Egyesült Államokon kívül még mindig kevés vállalat ismerte fel az ebben rejlő potenciális lehetőségeket.
A hét közepén tovább csökkent a NOK-SEK árfolyama. A crosst továbbra is megterhelik a gyenge norvég inflációs adatok és a vártnál magasabb svéd fogyasztói árak. A NOK-SEK árfolyama visszaesett 1,1525 alá, és tesztelte az 1,1490-es értéket. Ha ez sem tartja magát, további veszteségekkel kell számolni 1,14-ig. in-GFX
Több mint hatmilliárd forintot veszített Budapest VI. kerülete az Andrássy úti Balettintézet eladásán. Az önkormányzattól az izraeli Elbit (Plaza Centers) csoport vette meg 220 millió forintért az épületet, egy hónapja pedig a portugál Aquapura Hotelshez került, már 7,5 milliárdért. Az ügyletről a holnap megjelenő Heti Válasz írt.
Üvegházak alumínium kereteit lopták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton, a gyanúsítottakat elfogták - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A Szirmabesenyőn járőröző rendőröket állította meg egy...
A Fed-elnök, Ben Bernanke azt nyilatkozta, hogy az energiaárak emelkedése nem vezetett nagyobb inflációhoz és recesszióhoz. Tehát továbbra is magban mért érték marad a mérvadó a kamatdöntéseknél. A Fednek figyelnie kell rá hogy az energiaárak hatással vannak-e más áruk áraira. Az arany inflációs védelme 663,95 dolláron áll, folytatva ezzel az emelkedést. Május 10-e óta elöször sikerült átlépni a…
Hét pontos javaslat csomagot állított össze a Fidesz a választási kiadások csökkentése érdekében. Az ellenzéki párt a többi között betiltaná, hogy a mindenkori kormány közpénzből kampányolhasson, megszüntetnék a politikai reklámokat és bevezetnék az úgynevezett kampány számlát. Erről szeptemberben benyújták a szükséges módosító javaslatokat.
Szigorítanák a rendőrök a közúti ellenőrzéseket. Várhatóan néhány év múlva már nemcsak drogteszteket csináltatnak a gyanús emberekkel, hanem a többi mellett pupillavizsgálatot is végeznek.
Az ezüstöt ma 12,89 dolláron jegyzik, és a nemesfém ma konszolidálja az elmúlt napok erösödésést. A 12,70-es ellenállás átlépésével ezzel lehetségessé vált a csökkenö trend átlépése, mely 13,00-nál fut. A MACD vételi jelet adott ki, amit eddig nem erösítettek meg. A középsö Bollinger-vonalat átlépték, ami miatt kedvezöek a kilátások. In-GFX
A befektetök kockázatkerülésére való tekintettel ma a többi Emerging-Markets-devizával egyetemben gyengülést mutatott a török líra. Az USD-TRY árfolyama csúcsot ért el 1,2985-nél. Az USD-TRY hétfön majdnem 2,5 éves minimumot ért el 1,2822-nél. Azzal számolnak, hogy az USD-TRY árfolyama egyelöre 1,2900 és 1,3000 között mozog majd. In-GFX
Új nyomozás indult a Múzeum körúti erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel meggyanúsított rebiszes rendőrök ellen, ezúttal katonai bűncselekmény miatt.
Az elmúlt három év során az idén április végén volt először kevesebb (1,7 milliárd forinttal) a felvett lakáscélú hitel, mint az előző év azonos időszakában, ez a tendencia folytatódott májusban...
Nagy-Britanniában egyenként negyven évig tartó börtönre ítélték azt a négy férfit, akik 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani három metrószerelvény és egy autóbusz ellen a brit fővárosban.
Az iráni hatóságok szerdán hivatalosan betiltották a reformista politikai erőkhöz közel álló Ilna hírügynökséget, néhány órával azután, hogy lejárt a tevékenységére kirótt egyhetes szilencium és a...
"Szédelgés" és "bizalommal való visszaélés" is szerepelt abban a keresetben, amelyet egy temesvári rab nyújtott be Isten ellen, mert nem teljesítette azt, amit imáiban kért tőle. A bíróság...
A francia élvonalból érkezik Debrecenbe a DVSC-TEVA új támadója. Rudolf Gergely négy évet írt alá a bajnokcsapattal - közölte a klub hivatalos honlapja.
Magyarországon eddig soha nem látott színpadi produkcióra várják a nézőket csütörtöktől szombatig Neszmélyen. A dunai kikötőben egy fény- és hangtechnikával felszerelt, harminc méteres vitorláson mutatja be előadását egy kanadai társulat, amely a Fekete-tengerig hajózva különböző part menti településeken lép fel - mondta el az Benkő Ferenc polgármester.
Még ma véget ér a szélsőséges iszlamisták által megszállt iszlámábádi Vörös Mecset kedden kezdődött ostroma, jelentette be szerdán a hadsereg szóvivője. Az éjszaka alatt még három iszlamistát öltek meg a kormánycsapatok, ezzel 53-ra emelkedett a mecsetben megölt fegyveresek száma. A halottak ponots számát majd csak az akció lezárása után tudják megmondani.
Az EUR-USD-t 1,3768-on jegyzik. Az EUR-USD a nap folyamán 10 pipre megközelítette a mindenkori csúcsot. Az EKB-tag, Jürgen Stark azt nyilatkozta az euró erösödését illetöen, hogy az árfolyam tükrözi az EU erösségét. Nem kell félni az EU konjunktúrájára leselkedö veszélyektöl. In-GFX
Újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat jelenik meg pénteken az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A mintegy 13 milliárd forintos támogatás háromnegyedéhez juthatnak hozzá kis-, és közepes vállalkozások, a fennmaradó részre multinacionális cégek pályázhatnak.
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban nagy többséggel elfogadta a postai liberalizációról szóló törvénytervezetet. Az Európai Bizottság által javasolt 2009. helyett 2010 december 31-ig, míg az új tagállamoknál 2013-ra kellene felszámolni a még meglévő állami monopóliumokat a postai szolgáltatások területén.
John Gieve, a BoE elnökhelyettese azt nyilatkozta, hogy óvatosan kell eljárni a jövöbeni kamatemelésekkel kapcsolatban. Az infláció és a kamatemelések ellenére is jó állapotban van a brit gazdaság. A pénzpolitikai tanácsnak mégis vigyáznia kell, nehogy túlságosan megszigorítsák a pénzpolitikát. Ellenállás 0,6777-nél, támogatás pedig 0,6742-nél található. In-GFX
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán két évre eltiltotta a nemzetközi szerepléstől a Legia Varsó csapatát, az FK Vetra elleni mérkőzés utáni vilniusi szurkolói rendbontások miatt. A csapat búcsút mondhat az idei Intertotó-kupának, a mérkőzés eredményét 3-0-val a hazaiak javára számolják el.
A kormány a munkaügyi ellenőrzések első féléves eredményét elemezve arra jutott: az ellenőrzés hatékonyságát tükrözi, hogy évről évre nő a feketefoglalkoztatáson "tetten ért" munkáltatók, illetve...
Az elmúlt héten 1,4 millió hordóval csökkentek az amerikai nyersolajtartalékok, miután az elözö héten még 3,1 millió hordós emelkedést mutattak. A benzintartalékok heti szinten 1,2 millió hordóval emelkedtek az elözö heti +1,8 millió hordós érték után. A könnyü fütöolajok tartalékai heti szinten 0,8 millió hordóval emelkedtek a legutóbbi +1,2 millió hordós érték után. in-GFX
Az idén két százalékos kiegészítő nyugdíjemelés várható, amelyet ősszel kapnak meg a nyugdíjasok - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a Marczibányi téri Művelődési Központban tartott lakossági fórumon közölte: a kiegészítő nyugdíjemelés mértéke az éves nyugdíj két százaléka lesz.
A júniusi inflációs számsoron belül az eddigi csökkenési folyamatot megtörő maginfláció az igazán kellemetlen meglepetés - kétes a júliusi kamatcsökkentés
Hatékonynak tartja a kormány a szigorított munkaügyi ellenőrzéseket. Az év első felében végzett vizsgálatok alapján kiszabott bírság összege 3,5 milliárd forintot tett ki, amelynek 80 százalékát feketefoglalkoztatás miatt szabták ki.
E hét közepén vagyunk, de már két nagy, botrány ízű gazdasági eseménnyel kerültünk a nemzetközi hírügynökségek érdeklődésének homlokterébe. A vezetékes szolgáltatás zsugorodása nem ismeretlen a nemzetközi gyakorlatban, de teljesen irracionális jelenség Magyarországon.
Kitüntetést adományozott Sólyom László magyar köztársasági elnök Robert Hage-nek, Kanada távozó budapesti nagykövetnek szerdán. Hage 2004 augusztusa óta szolgált a magyar fővárosban.
Az árvízkárokban érintett önkormányzatok az eddigieken túl 650 millió forintra pályázhatnak saját felújítási költségeik finanszírozására, mert Magyarország uniós támogatást nyert az árvízkárok...
A feltörekvő piaci valutákkal együtt enyhén gyengült a forint szerdán, az eurót délután négy óra körül 246,90/247,00 forinton jegyezték az előző délutáni 246,70/80 után. A forint árfo...
Az idén két százalékos kiegészítő nyugdíjemelés várható, amelyet ősszel kapnak meg a nyugdíjasok - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten. A miniszterelnök a...
Különleges páros látható a győri állatkert egyik kifutójában. Midra, a kis oroszlán lakótársa Tappancs, a labrador. A kutya az igazgatóé és gyakorlatilag ő nevelte fel a kis oroszlánt. Amíg az igazgató dolgozik, a két állat együtt tölti az időt.
Sokan múltba nézőnek tartják iszlám vallást, de azt kevesen tudják, hogy a muzulmánok sok modern, naprakész szerkezettel gazdagítják a vallásuk gyakorlásához szükséges eszköztárat. A hívők között...
Az elmúlt egy évben 8,6 százalékos volt az infláció mértéke - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Az év eleje óta átlagosan szintén 8,6 százalékos áremelkedést mért a KSH. Júniusban az egyhavi infláció 0,4 százalékos volt. A legjobban a vezetékes gáz drágult. A KSH adatai szerint tavaly június óta több mint 53 százalékkal ment fel a gáz ára. A távfűtésért majdnem 42, az áramért…
Horvátország a legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok számára. Az árak azonban az utóbbi években nagymértékben változtak, és sok esetben meghaladják a magyarországiakat.
Brit és orosz célállomásai vannak a Shellnek, részben egy fúzió, részben egy orosz olajmezőn való jelenlét áll növekedési programjának a homlokterében.