Közös megegyezéssel távozik a Malév éléről Gönci János vezérigazgató, a posztot csütörtöktől Lloyd Paxton brit szakember tölti be - közölte a Malév ZRt. az MTI-vel. Lloyd Paxton 1960-tól 35 éven át...
A kormányzat a ciklus végéig szeretné megerősíteni a magyarországi kisebbségek kulturális autonómiáját és rendezni kívánja parlamenti képviseletük ügyét - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki...
A BKV Zrt. és a magyarországi Forma 1-es futam szervezői között megkötött szerződés értelmében a közlekedési vállalat három buszjáratot biztosít a Hungaroringre. Erről és a Sziget Fesztivál ideje alatt életbe lépő közlekedési változtatásokról a cég főosztályvezetője beszélt csütörtökön Budapesten. Bősze Sándor újságírók előtt elmondta, hogy augusztus 2-a és 5-e között buszjáratok indulnak az Árpád…
A Fidesz-KDNP három népszavazási kérdésében és a már ismerté vált nyelvész úgynevezett ellenkérdéseiben is ki kellene írni a népszavazást a szakértő szerint. Tóth Zoltán szerint a jelenlegi helyzet miatti joghézagot a parlamenti pártoknak egy konszenzusos népszavazási törvénnyel kellene áthidalniuk.
Emberrablással gyanúsít a rendőrség több személyt is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, akik egy 11 éves gyereket vittek el, és tartottak fogva - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A bodrogközi Viss...
Elképesztően gyűlölködő és tudományos szempontból évtizedekkel ezelőtt idejétmúlt cikk jelent meg a Magyar Orvosi Kamara honlapján kedden - mondta Gusztos Péter, liberális politikus.
Frankl Aliona fotóművész, Birkás Ákos festőművész, Alföldi Róbert színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója, a Budapest című lap (főszerkesztője Buza Péter), valamint a 2B Galéria alapítói (Böröcz András és Böröcz László) és munkatársai részesülnek 2007-ben Pro Cultura Urbis díjban. Az elismeréseket pénteken este adják át.
15 év börtönbüntetést kért a Pénzes Henriettát felgyújtó makói fiúra az ügyész csütörtökön délelőtt a Csongrád Megyei Bíróságon. A per délután egykor, a védőbeszéddel folytatódik, ítélet várhatóan hétfőn lesz az ügyben.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint idén az első félévben 12,2 százalékkal kevesebb gépkocsit adtak el az egyesület tagjai az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva....
Kazincbarcika polgármestere kórházügyben népszavazási kezdeményezést jelentett be az Országos Választási Bizottságnak - erről a polgármester maga tájékoztatta az MTI-t csütörtökön. Szitka Péter (MSZP) elmondta: szerdán 15.30 órakor a következő népszavazási kérdést nyújtotta be az Országos Választási Bizottságnak: "Egyetért-e ön azzal, hogy egészségügyi közszolgáltató intézményeik kórházaik…
A vártnak megfelelöen 60,0 milliárdra rúgott az amerikai kereskedelmi mérleg deficitje. Az elözö havi értéket -58,5 milliárdról -58,7 milliárdra módosították. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, és továbbra is az 1,3799-es értékkel harcol. Támogatás 1,3730-40-nél található. In-GFX
A Magyar Televíziónak (MTV) közel kétmillió forintot kell fizetnie azért, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértőnek találta a kutatási feladatokra kiírt tenderét. A testülethez a tender egyik résztvevője fordult jogorvoslatért -derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Egy idős nőt kellett kimenteni csütörtök délután a III. kerületi Szentendrei út 13-as számú magas házából, mert kigyulladt egy villanyóra - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a hölgyet jelenleg a mentők ápolják füstmérgezés miatt, mert a tizenöt emeletes társasház tizenkettedik emeletén lángra kapott a villanyóra és a lépcsőházat elöntötte…
Verekedésbe torkollott két korábbi nagyváltósúlyú ökölvívó-világbajnok – az amerikai Fernando Vargas (IBF) és a nicaraguai Ricardo Mayorga (WBC) – közös sajtótájékoztatója.
A Fővárosi Bíróság megszüntette a Tomcat néven ismertté vált P. Tamás előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben - tájékoztatta az MTI-t a bíróság csütörtöki...
A július 7-i héten 308.000-re csökkent az amerikai elsö kérelmek száma, miközben 315.000-es értékkel számoltak az elözö heti 320.000-es érték után. A hetes átlag 1.500-zal 317.750-re csökkent. A GBP-USD alig reagált az adatokra, és továbbra is 26 éves csúcsának közelében jegyzik 2,0365-nél. Támogatás 2,0310-nél található. In-GFX
Megnősült a világ legmagasabb férfija, a 236 centiméter magas kínai pásztor Pao Hszi-sun. Választottja, a 168 centiméter magas Hszia Su-jun, alig ér férje könyökéig.
Kényszerleszállást hajtott végre egy Cessna típusú kisrepülőgép csütörtökön Pest megyében, Monor és Gomba között - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bajkó Erika a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
Szeptembertől nem lesz olyan járat, amely 90 százalékos zsúfoltsággal közlekedik - jelentette ki Bősze Sándor, a BKV főosztályvezetője csütörtökön Budapesten. Köszönhetően a BKV Zrt. zsúfoltság kezelési programjának, amelynek keretében forgalomtechnikai intézkedéseket, belső átcsoportosításokat és vonalsűrítéseket hajtottak végre, várhatóan szeptembertől megszűnik a 90, vagy afölötti zsúfoltság a…
Közös megegyezéssel távozik a Malév éléről Gönci János vezérigazgató, a posztot mától Lloyd Paxton brit szakember tölti be - közölte a Malév ZRt. az MTI-vel. Lloyd Paxton 1960-tól 35 ...
Ismeretlen okból kényszerleszállást hajtott végre a Pest megyei Gomba és Monor között egy Cessna típusú motoros kisrepülőgép - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
Az orosz Gazprom állami monopoltársaság a francia Totalt választott partneréül az északi sarkkörön túli, a Barents-tenger alatt 350 méter mélyen lévő Stokman tengeri földgázmező kitermeléséhez, egyben jelezte, hogy amerikai és norvég cégek is csatlakozhatnak a projekthez egy későbbi fázisban.
Lehet, hogy Koszovó felosztása oldhatja fel a szerbiai tartomány körüli patthelyzetet? Az eddigi tervek után ez az egyik meglepő, de lehetséges értelmezése az Egyesült Államok és az európai biztonsági tanácsi tagok módosított javaslatának az ENSZ-ben. Megfigyelők szerint a halogató taktikával a nagyhatalmak azt akarják elérni, hogy a felek maguk javasolják a tartomány felosztását.
Mindegyik parlamenti párt törekszik arra, hogy megoldódjon végre a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete - indokolta optimizmusát Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolati és nemzetpolitikai szakállamtitkára csütörtökön, amikor értékelte a megújult kisebbségpolitikai intézményrendszer első évét.
A BKV Zrt. és a magyarországi Forma 1-es futam szervezői között megkötött szerződés értelmében a közlekedési vállalat három buszjáratot biztosít a Hungaroringre. Erről és a Sziget Fesztivál ideje...
Budapest - Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Morvai Attila hozzátette: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indult eljárás.
Az Axel Springer (AS) több új lappal jelentkezett. Ezek egy része főként márkakiterjesztés, mint a Kiskegyed Otthona vagy a Fanny konyhája, a Tere Fere című hetilappal viszont egy új laptípust akar a kiadó megszerettetni - tudta meg a Kreatív Online az AS-től.
Egy japán tengerésztiszt úgy próbált elmenekülni a munkahelyi gondjai elől, hogy megjátszotta saját elrablását. Tokió közelében egy autóút mellett a bokrokban összekötözött kézzel és kipeckelt szájjal találták meg, de a rendőrség csütörtöki közlése szerint az egészet csak megrendezte, hogy ne kelljen bemenni a munkahelyére.
Válaszokat és bocsánatkérést vár a Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Orvosi Kamarától (MOK), mivel annak honlapján az egészségügyi minisztert népirtással vádoló és a szexuális másságát felvállaló Szetey Gábort államtitkárt támadó írás jelent meg - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtóértekezletén. Elképesztőnek tartjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara hivatalos…
Nehéz dolga lesz a szerb rádiózás és televíziózás felügyelő szervének, a Köztársasági Műsorszórási Ügynökségnek (RRA), ha ellenőrizni kívánja, betartják-e a műsorszóró társaságok most közzétett, mindenkire kötelező előírásait, amelyek drákói szigorúságúak, viszont sok esetben igencsak homályosak. Ezek az éjféltől reggel hatig tartó időszakban engedélyezik csak az erotikus, kifejezetten brutális…
Fliegauf Benedek Tejút című alkotása meghívást kapott a Locarnói Filmfesztivál versenyprogramjába - adta hírül a Magyar Filmunió. Az augusztus 1-és 11-e között zajló svájci filmes seregszemle zsűrijének munkájában Mundruczó Kornél is részt vesz.
Pécs és a horvátországi Ernestinovo közötti - magyar részről öt milliárd forint beruházást jelentő - kétszer 400 kilovoltos távvezeték megépítéséről szóló létesítési szerződést írtak alá...
Egy japán tengerésztiszt úgy próbált elmenekülni a munkahelyi gondjai elől, hogy megjátszotta saját elrablását. Tokió közelében egy autóút mellett a bokrokban összekötözött kézzel és kipeckelt szájjal találták meg, de a rendőrség csütörtöki közlése szerint az egészet csak megrendezte, hogy ne kelljen bemenni a munkahelyére.
Szeptembertől nem lesz olyan járat, amely 90 százalékos zsúfoltsággal közlekedik - jelentette ki Bősze Sándor, a BKV főosztályvezetője csütörtökön Budapesten. Köszönhetően a BKV Zrt. zsúfoltság...
A májusi kanadai kereskedelmi mérleg többlete változatlanul 5,9 milliárdon áll, miközben csupán 5,5 milliárdos többlettel számoltak. Az elözö havi értéket 5,8 milliárdról felfelé módosították. Az ingatlanárak havi szinten 1,1%-kal emelkedtek, miközben csupán +0,5%-os értékre számítottak az elözö havi 0,8%-os plusz után. Az adatok hatására tovább csökkent az USD-CAD árfolyama. Szerdán 1,0615-nél…
Fellebbez az újabb vizsgálatok elutasításáról szóló ügyészségi határozatok ellen annak a lánynak az ügyvédje, aki azzal vádolt meg rendőröket, hogy megerőszakolták őt. Tuza Péter ügyvéd úgy fogalmazott csütörtökön a távirati irodának, hogy "aki hisz az ügyfele igazában, az a jogérvényesítése körében nem ismerhet megalkuvást". Mint mondta, a panaszaiban a korábbi indokait sorolja majd fel, mert…
A Jobbik felháborodással értesült Dobozi Zsigmond volt APEH osztályvezető ügyéről. Mint közismert a férfit az APEH úgy emelte vezetői állásba, hogy nem győződött meg annak előéletéről, arról, hogy...
Egy idős nőt kellett kimenteni csütörtök délután a III. kerületi Szentendrei út 13-as számú magas házából, mert kigyulladt egy villanyóra - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság...
Tűz keletkezett a III. kerületi Szentendrei út egyik panelházában. Egy embert létrával kellett kimenteni abból a Szentendrei úti panelházból, amelynek a 12. emeletén tűz keletkezett - értesült a HavariaPress. A lángok egy meghibásodott elektromos kapcsolószekrényben keletkeztek a 15 emeletes lakóház 12. emeletén. Az égő kábelek miatt az emelet füsttel telt meg, amely beszivárgott a lak...
Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök délután. Morvai Attila hozzátette: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást.
A Volkswagen konszern 2007 első felében több mint 3 millió autót értékesített világszerte, ami rekordnak számít. A wolfsburgi cég bejelentése szerint az idei első fél évben 7,8 százalékkal több...
Fliegauf Benedek Tejút című alkotásának premierjét az augusztus 1-jén kezdődő locarnói filmfesztiválon tartják - közölte a Magyar Filmunió az MTI-vel csütörtökön. A Rengeteg és a Dealer című mozikkal ismertté vált rendező legújabb filmje a hatvanadik, jubileumi locarnói filmfesztivál "Napjaink Filmművészei" (Filmmakers of the Present) elnevezésű versenyprogramjába kapott meghívást - tájékoztatta a…