2007. július 13. péntek

júl. 13
8:00
Képriport a Soroksári úton kigyulladt kisbuszról (Infostart)
Felborult és kigyulladt egy kisbusz a főváros IX. kerületében, a Soroksári úton.
júl. 13
8:02
Úton van Pákó tizenkettedik gyermeke is (BorsOnline)
Fekete Pákó menyasszonya, Ágica áldott állapotban van. Pákó saját bevallása szerint tizenegy gyerek után fizet gyerektartást, de a múlttal már nem foglalkozik: minden idejét Ágicával és születendô gyermekével kívánja tölteni.
júl. 13
8:05
Depresszióval küzdenek a profi focisták (BorsOnline)
Hogy mi, közemberek depresszióval küszködünk, nem új. Ám hogy a profi futballban is emelkedik a számuk, az meglepô. A német Sebastien Deisler, majd a szintén a Bayern Münchenben szereplô iráni légiós, Ali Karimi is jelezte, ezzel a lelki nyavalyával bajlódik.
júl. 13
8:12
Fenyô gyilkosság: újabb gyanúsítottakat fogtak (BorsOnline)
A Bors információja szerint a szerbiai Nis városában elkapták az a két férfit, akik közül az egyik Fenyô János gyilkosa. A hétfôn letartóztatott két szerb gyerekkori jó barátja, annak a férfinek, akinek DNS-ét kikérte a magyar hatóság, de az nem egyezett a helyszínen rögzített, a feltételezett elkövetô által egy sapkán hátrahagyott mintával.
júl. 13
8:18
Az alsónadrágnak köszönhetjük az európai kultúrát? (HírExtra)
A nyugat-európai írásbeliség fejlődését nagyban elősegítette az alsónemű elterjedése - állítja egy középkorkutató. Egy tudományos konferencián kiemelte, hogy a nyomtatás feltalálásával egyenrangú szerepet játszottak a kidobott alsónadrágok.
júl. 13
8:18
BLOG: Online szépségszalon (Index)
A HP szokatlan területre lépett egy új fejlesztésével: a kozmetikai ipar egy szegmensét nézték ki maguknak. Az ötlet végtelenül egyszerű: a mobiltelefon-tulajdonosok készítenek magukról egy képet, ezt elküldik egy adatbázisnak,...
júl. 13
8:19
Divatháborúznak a magyar politikusfeleségek (BorsOnline)
Dobrev Klára a halvány, de színes kosztümökre esküszik, Lévai Anikó a sötét színû, szolídabb ruhákat kedveli. De mit gondol öltözködésükrôl a profi stylist? A Bors szakértô segítségével hasonlított össze a két politikus-feleség öltözködését.
júl. 13
8:19
Brit merényletkísérletek: elengedték az egyik őrizetest (Gondola)
Vádemelés nélkül elengedték csütörtök este azoknak az őrizeteseknek az egyikét, akiket a Londonban és Glasgow-ban két héttel ezelőtt megkísérelt pokolgépes merényletek kapcsán fogtak el. A Scotland...
júl. 13
8:19
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy áprilisig vonják ki a katonákat Irakból (Metropol)
A Fehér Ház által kilátásba helyezett vétót figyelmen kívül hagyva az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében áprilisig ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból.
júl. 13
8:19
Vészforgatókönyv készül az egészségügyi reformra - Napi gazdaság (Metropol)
Már készül a vészforgatókönyv arra az esetre, ha netán egyetlen, Magyarországon működő társaság sem kívánna részt venni az egészségbiztosítási reform végrehajtásában - írta pénteki számában a Napi gazdaság.
júl. 13
8:20
Ötös ikrek születtek Mexikóban (HírExtra)
Ötös ikrek születtek Mexikó-városban - tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön. Az eset azért megy ritkaságszámba, mert a kismamát korábban nem kezelték meddőséggel.
júl. 13
8:21
Jövőre megerősödik az építésfelügyelet (Gondola)
Jövő januártól országosan 42 főállású felügyelő dolgozna a jelenleg tíz teljes- és ugyanennyi részmunkaidőben foglalkoztatott építési felügyelő helyett, újrafogalmazott jogi keretek között - az...
júl. 13
8:21
A magyarok szeretik az újat (Piac és Profit)
Még a szakemberek által konzervatívnak mondott hazai piacra is igaz és a Szonda-Ipsos legújabb kutatása is alátámaszt, hogy a hazai fogyasztók 60%-a igényli az új, vagy megújult termékeket. Ezért az előállítók folyamatos termékfejlesztési tevékenységet folytatnak, amelyben egyre inkább rászorulnak a kutatócégek segítségére.
júl. 13
8:22
Kigyulladt egy autó a Soroksári úton (HírTV)
Felborult és kigyulladt egy autó pénteken kora reggel a IX. kerületi Soroksári úton, nem sokkal fél hét előtt.
júl. 13
8:23
Durván leminősítették a Danone-t (Privátbankár)
Agresszív mértékben, két fokozattal leminősítette a franciaországi központú, magyarországi érdekeltséggel is bíró Danone élelmiszeripari csoport adóskockázati besorolását a Standard & Poor"s, a cég je...
júl. 13
8:24
HÍR: Újabb elfogások a Fenyő-gyilkosság ügyében (Index)
Két albánt vettek őrizetbe a szerb rendőrök.
júl. 13
8:24
Fenyő gyilkosság: két albán férfit elfogtak (HírTV)
Elfogták a szerb hatóságok azt a két albán férfit, akiket a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) keres a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap belgrádi forrásokra hivatkozva.
júl. 13
8:25
Ítéletidő pusztít Japánban (Gondola)
Viharos erejű forgószél érte el pénteken Japán legdélebbi szigetét, Okinavát. A csendes-óceáni térség idei negyedik tájfunja - amelyet Man Jinek neveztek el - 60 ezer háztartásban okozott...
júl. 13
8:25
Régiós biztosítási óriás jött létre (Privátbankár)
Aláírták az Assicurazioni Generali és a PPF Group N.V. között létrejött, a Generali PPF Holding közös vállalat megalapításáról szóló szerződés végleges változatát. A Generali és a nemzetközi PPF-csopo...
júl. 13
8:26
Támadás éri a Jóban Rosszban részeg bombázóját (BorsOnline)
Feladták a leckét a Jóban Rosszban sorozat alkotói, a nyári szünet alatt végig aggódhatnak a nézôk mi történik Dávid barátnôjével, Nikivel, aki részegen egy parkban támadás áldozatává válik. A Nikit alakító Bánhidi Vivien a Borsnak elmondta: magyon elítéli azokat a lányokat, akik leisszák magukat egy-egy buli alkalmával.
júl. 13
8:27
12 százalékos visszaesés az új autók piacán (HírTV)
Az első félévben valamivel több mint 85 ezer új autó kelt el Magyarországon, ami 12 százalékos visszaesés a tavalyi adatokhoz képest - írja a Napi Gazdaság.
júl. 13
8:28
Túlélte a zuhanást a nyolcadikról a baba (Infostart)
Túlélte a zuhanást a nyolcadik emeletről egy tízhónapos kislány Kínában.
júl. 13
8:29
Kormányzati Negyed - már 10 terv érkezett az épületegyüttesre (HírExtra)
A 37 jelentkező közül eddig már 10-en küldték be terveiket a Kormányzati Negyed épületegyüttesre - mondta el a Független Hírügynökségnek a projekt vezetője csütörtökön. A tervpályázatokat szerda éjfélig lehetett postára adni. A kivitelezésre kiírt pályázat félmilliós dokumentációját eddig 6-an vették meg. Az épületegyüttes területének átvételéről napokon belül aláírják a szerződést. A MÁV 2,4…
júl. 13
8:29
Kigyulladt egy kisbusz Budapesten, négy sérült (Gondola)
Tűzcsapnak ütközött és kigyulladt egy kisbusz pénteken reggel Budapest IX. kerületében, a Soroksári út és a Pápay István utca sarkán - közölte a rendőrség az MTI-vel. A balesetben négyen sérültek...
júl. 13
8:31
Túlzott Gyurcsány optimizmusa (Index)
Elemzők szerint megalapozatlanul magas gazdasági növekedést vár a következő évekre a kormányfő, de ha teljesülnének is várakozásai, még mindig messze lennénk a régiós átlagtól.
júl. 13
8:31
Kevésbé népszerűek már a lakáshitelek (HírExtra)
Egyre kevesebben vesznek fel lakáshitelt Magyarországon a megszorító intézkedések miatt - tudta meg az RTL Klub Híradója. Szakértők szerint az a család, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a hatvanezer forintot, szinte biztos, hogy nem mer kölcsönt felvenni.
júl. 13
8:36
Vészforgatókönyv készül az egészségügyi reformra (Gondola)
Már készül a vészforgatókönyv arra az esetre, ha netán egyetlen, Magyarországon működő társaság sem kívánna részt venni az egészségbiztosítási reform végrehajtásában - írta pénteki számában a Napi...
júl. 13
8:38
A nyelvész meghiúsítaná a Fidesz népszavazási kezdeményezését (HírTV)
Nem fenyegetik, csak szidalmazzák, amit nem kell komolyan venni - mondta el a Magyar Televízió Az Este című műsorában szerdán Kálmán László nyelvész. A magát liberálisnak mondó férfi a Fidesz népszavazási kérdéseivel ellentétes értelmű kérdésekkel jelentkezett az Országos Választási Bizottságnál, az ellenzéki párttal szinte egyidőben.
júl. 13
8:38
Ex-soproni futballistát tesztel a Watford (HírExtra)
A tízszeres magyar válogatott Priskin Tamás csapata, az angol másodosztályú bajnokságban szereplő Watford Christian Cigant teszteli. A 19 éves román futballista az elmúlt két évben az FC Sopront erősítette. Cigan ezen a héten próbajátékon szerepel a "darazsaknál", és ha beválik, akár a magyar válogatott csatár csapattársa is lehet.
júl. 13
8:38
Rádiós döntés a méltányossági kérelmekről (Gondola)
Összesen 26 munkavállalót részesített méltányos elbírálásban a Magyar Rádió (MR) menedzsmentje, ami a jelenleg a csoportos leépítésben érintett 122 munkatárs 21,3 százaléka - írta a pénteki...
júl. 13
8:38
A keleti országrészből toboroznak munkaerőt (HírTV)
A keleti országrészből toboroz munkaerőt a győri Kommunális Szolgáltató Vállalat, mert a környékről nem jelentkeznek elegen a meghirdetett állásokra, a cég pedig súlyos létszámhiánnyal küzd. Elsősorban kukarakodókat, gépkocsivezetőket, parkgondozókat és takarítókat keresnek.
júl. 13
8:40
A BKV be akar kerülni Guinness Rekordok Könyvébe (HírTV)
Mind a negyven Combino villamos felsorakozik péntekről szombatra virradó éjjel a Nagykörúton, hogy a BKV bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe. A járművek a Jászai Mari tértől egészen az Oktogonig érnek majd, több mint 2 kilométeren.
júl. 13
8:41
HÍR: Elengedhetnek egy a glasgow-i merénylet miatt őrizetbe vett indiait (Index)
Az ausztrál rendőrségnek 12 órája van arra, hogy döntsön arról, beterjeszti az ügyészség elé a Hanif elleni vádiratot
júl. 13
8:42
Csődbe jutott iskoláknak egyházi menedék (HírTV)
Egyre több önkormányzati iskolát vesznek át az egyházak - írja a Népszabadság. Ennek oka lehet, hogy az intézmények fenntartásához nem elég az állami költségvetésből fizetett alapnormatíva.
júl. 13
9:00
Új vezetők a Xeroxnál (Piac és Profit)
Több országra kiterjedő feladattal bízták meg a Xerox HR-menedzseri pozícióját és regionális tréningvezetőjét betöltő új vezetőket.
júl. 13
9:00
Zsír, vagy zsíradó: nálunk nem lehet kérdés (Privátbankár)
Magyarországról nézve a dolgot, a zsíradó esélye úgy olvad el, mint a zsír - Márványi Péter jegyzete
júl. 13
9:02
Idén sem kerül napirendre a minimálbér (Privátbankár)
A nyári szabadságok után hagyományosan a munkáltatói érdekképviseletek és a szakszervezeti szövetségek is elkezdik felkészülésüket az őszi bértárgyalásokra
júl. 13
9:09
Rendkívüli lelet, amely bizonyítja a bibliai uralkodó létezését (Infostart)
A bibliai események és helyszínek kutatói számára nagyon fontos felfedezést tett a British Museumban egy osztrák régész. Egy ékírásos agyagtáblát talált, amely Krisztus előtt 595-ből származik, és a babiloni király, Nabú-kudurri-uszur uralkodását bizonyítja.
júl. 13
9:12
Megerősítik az építési felügyeletet (Privátbankár)
Jövő januártól országosan 42 főállású felügyelő dolgozna a jelenleg tíz teljes- és ugyanennyi részmunkaidőben foglalkoztatott építési felügyelő helyett, újrafogalmazott jogi keretek között - az erről ...
júl. 13
9:12
Nem ad nevet gyerekének Novák Péter (BorsOnline)
Novák Péter és kedvese, Horvát Andrea szeptemberre várják elsô gyermeküket. A pár csak születéskor akarja megtudni, hogy milyen nemı kisbaba, ráadásul Péter azt is elárulta, hogy nevet sem adnak gyermeküknek.
júl. 13
9:19
Ma is Ferrari-versenyző volt a leggyorsabb a belgiumi teszteken (HírExtra)
A finn Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb a Forma-1-es belgiumi tesztek zárónapján, csütörtökön. Az elmúlt hét végén, Angliában futamot nyerő versenyző a lengyel Kubicát és a spanyol vb-címvédő Fernando Alonsót előzte meg. Az időjárás ezúttal sem volt kímélte a mezőnyt, csütörtökön is esett az eső.
júl. 13
9:19
Tipikus hazai helyzet a garanciával - Márkafüggetlen kereskedésből hova menjünk? (Index)
Nem szeretnek a szervizben, mert nem itthoni a mocim
júl. 13
9:20
Szélcsend az olajpiacon (Privátbankár)
Reggel alig mozdult a kőolaj ára a szabadpiacon, miután csütörtökön a West Texas Intermediate új hírek híján kissé olcsóbbodott, a Brent ellenben tovább drágult, az északi-tengeri kitermelés mind szűk...
júl. 13
9:20
BLOG: Hétvégi táncórák idősebbeknek és fiatalabbaknak (Index)
A következő hétvégét mindenképp a mozgás és a zene témakörében érdemes eltölteni, ha családi kimozdulásra vágyunk, legalábbis ami Budapestet illeti. Persze nem a dzsudózásra gondoltunk, hanem a táncra, színházra, és...
júl. 13
9:20
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-JPY ma folytatta emelkedö trendjét, és 168,63-ról 168,96-ra emelkedett a devizapár árfolyama. Nem sikerült átlépni a 169,00-es akadályt, de a kereskedök szerint hamarosan sor kerülhet erre. A cél a 169,25-40-es érték lehet. Visszaesés esetén támogatást nyújthat a 168,50-60-as és a 168,42-es érték. Az USD-CAD ma keskeny sávban mozgott, 1,0450 és 1,0463 között. Már tegnap is tesztelték a…
júl. 13
9:20
Brit merényletkísérletek: újabb gyanúsítottat engedhetnek el (Gondola)
Elutasította az illetékes hatóság Ausztráliában a közelmúltbeli londoni és glasgow-i merényletkísérletek kapcsán őrizetbe vett Mohammed Hanif indiai orvos őrizetének meghosszabbítását. Nem...
júl. 13
9:20
Októberre megállhat a szegedi klinikai központ eladósodása (Alternatív Energia)
A szegedi klinikai központ eladósodása szeptember végére megállhat a gazdasági stabilitás megteremtésén dolgozó biztosok szerint, akiket az adósság nagysága miatt az államkincstár bízott meg - írja a Délmagyarország. A három kincstári biztos irányítója, Varga Jenő, a húsz éve válságmenedzsmenttel foglalkozó Vectigalis Rt. elnök-igazgatója azt mondja: a szegedi klinikai központ által felhalmozott…
júl. 13
9:20
Két újságíró halt meg Bagdadban (Kripto Akadémia)
A Reuters brit hírügynökség két iraki munkatársa is életét vesztette abban a tűzpárbajban, amit amerikai csapatok vívtak lázadókkal Bagdad keleti részén - tudata meg a hirado.hu.
júl. 13
9:21
Lovasi a diósgyőri folkfesztiválon (Spa Trend Online)
A népzene és a néptánc kerül a középpontba péntektől három napon át a diósgyőri várban, ahol a hétvégén rendezik meg a majd három évtizedes múltra visszatekintő Kaláka Fesztivált.
júl. 13
9:21
A dán királynő nem fél az alattvalói kritikától (HírExtra)
A dán királynő nem fél attól, hogy az alattvalói kritikával illetik. II. Margit ezt a Tűzszerszám című balett csütörtöki próbája után mondta újságíróknak. Az Andersen-meséből készült baletthez a királynő tervezte ugyanis a díszleteket és a jelmezeket.

Keresés