A hivatalos változat szerint Jim Morrison, a legendás Doors együttes frontembere szívrohamban hunyt el. Egy párizsi éjszakai mulató egykori alkalmazottja most megjelent könyvében azonban azt állítja, hogy heroin-túladagolás végzett az énekes-költővel.
Több mint húszmilliárd forint értékben tíz fejlesztési pályázat kiírásáról döntött a kormány; a pályázatokkal kerékpárutak fejlesztésére, települési földutak aszfaltozására és akadálymentesítésre lehet támogatást nyerni. Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő jelentette be.
Kassa és Miskolc polgármestere együtt nyitotta meg csütörtökön Magyarország legrégebbi népzenei találkozóját, a Kaláka Folkfesztivált. A rendezvény csütörtöktől vasárnapig több tucatnyi fellépővel, kiállításokkal, kirakodóvásárral és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Őrizetbe vettek három magyar állampolgárt kábítószer-kereskedés miatt román rendőrök- erősítette meg a pénteki román sajtóban megjelent információkat Hodicska Tibor bukaresti főkonzul az MTI-nek....
Ma is gyengének mutatkozott a dollár. Nem számoltak be újdonságokról az amerikai gazdasági helyzetet illetöen. A san franciscoi Fed-elnök-asszony megpróbálta megnyugtatni a kedélyeket, mikor azt mondta, hogy a gondok nincsenek negatív hatással a gazdaságra. A figyelmet a délutáni adatok vonják magukra. 14.30 órakor teszik közzé az amerikai export-, és importárakat. Ugyanekkor várhatók a…
Stella Rimington szerint szigorúbb határellenőrzésre van szükség Nagy-Britanniában. A brit hírszerzés volt vezetője mindezt a két héttel ezelőtt meghiúsult autórobbantásokra utalva mondta abban az interjúban, amely a Daily Mail pénteki számában jelent meg.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) azt feltételezi, hogy azon gazdák földjei, akik öt éve kedvezményes kamatozású hitelt vettek fel, és nem tudják fizetni a...
Egy nightclub vezetője szerint Jim Morrison, a legendás Doors zenekar egykori énekese nem úgy halt meg, ahogy eddig a világ hitte, vagyis nem a párizsi szállodai szobájának fürdőkádjában vesztette életét, és nem szívelégtelenség végzett vele.
Több mint 20 milliárd forint értékben tíz fejlesztési pályázat kiírásáról döntött a kormány; a pályázatokkal kerékpárutak fejlesztésére, települési földutak aszfaltozására és akadálymentesítésre...
Örömteli, hogy egyre több világsztár lép fel a nyolc naposra bővült Szigeten, de ez egyben azt is jelenti, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor a magyar formációk leszorulnak a Nagyszínpadról. Az idei, 15. alkalommal megrendezendő Fesztiválon is csupán három nem külföldi banda, a Kispál és a Borz, a Tankcsapda és a Quimby zenél a kiemelt színpadon.
A 41 éves Charlie Sheen eljegyezte barátnőjét, a 29 éves Brooke Muellert, aki nemrég indult el a színészi pályán. Sheen és Mueller tavaly ismerkedett meg Bret Ratner rendező partiján, és Sheen egy...
Szakítani kell azzal a nézettel, amely szerint az anyaország az "adakozó", a külhoni magyar közösségek pedig a "támogatottak", ez utóbbiak ugyanis egyenrangú partnerek, kiszámíthatóvá kell tenni az együttműködést - mondta pénteken Tusnádfürdőn Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkára.
Herényi Károly frakcióvezető, Almássy Kornél országgyűlési képviselő és MDF-alelnök, valamint Lasztovicza Gábor IDF-elnök ma Balatonlellén tartott sajtótájékoztatójának bírálta az MSZP és az SZDSZ új koalíciós megállapodását.
Az EUR-GBP kiterjesztheti e havi rally-jét 0,6800-20-ig. A devizapár a hét végén támogatottnak látszik 0,6770-nél. A 0,6820-as érték átlépése esetén 0,6850-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Hazánkban is egyre melegebbek a nyarak. A kánikulában jelentősen megnő a szervezet folyadékszükséglete. A forróságban fokozottan igaz, akár dolgozunk, akár szabadságunkat töltjük a vízparton vagy a hegyekben: inni, inni és inni, persze nem mindegy, hogy mit.
A miniszterelnök és a külpolitika többi valódi irányítójának felfogásbeli hibáit egy szakértők által elkészített, mégoly színvonalas külpolitikai stratégia sem képes ellensúlyozni.
Ibiza szigetén három strandot bezártak, mert a közelben egy tankhajó zátonynak ütközve léket kapott és 10 tonna üzemanyag folyt a tengerbe. A Don Pedro nevű tankhajó 150 tonna üzemanyagot és 50...
Lehet, hogy a jövő szombatig elrendelt szigorú embargó előtt is hozzáférhető lesz az utolsó Harry Potter-könyv, mert egyes boltok nem fogják addig kibírni - legalábbis ez a pletyka kering a londoni könyves szakmában. A hetedik Potter-epizódra hivatalosan - brit idő szerint - július 21-ének első percéig kell várniuk a rajongók millióinak, és az árusításra kijelölt boltoknak írásos kötelezettséget…
Teherautóval ütközött egy busz Észak-Iránban pénteken, a Teherántól keletre fekvő Szemnan mellett. A teherautó sofőrje valószínűleg elaludt a kormánynál, ezért rohant a buszba. Tizennyolc ember meghalt, tizenkettő megsérült. Az iráni utak hírhedten veszélyesek, az elmúlt öt évben legalább százezren vesztették életüket errefelé közlekedési balesetben. FH
Júniusban 2,7%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak, miközben 2,6%-os plu8sszal számoltak a legutóbbi +2,3%-os érték után. A fizetési mérleg deficitje 1.202 millió euróra rúgott, meghaladva ezzel a 700 milliós elvárást. Ellenállás 3,7552-nél, támogatás pedig 3,7403-nál található. In-GFX
Legkevesebb 21 ember vesztette életét pénteken Nepál nyugati részén egy földcsuszamlásban - közölte a helyi rendőrség. Az áldozatok között nők és gyermekek is vannak. A természeti katasztrófát...
Agyonlőtte egy társát egy francia csendőr péntek délben, azután mindkét kisgyermekével is végzett, majd öngyilkos lett. A tragédia egy dél-párizsi csendőrkaszárnyában történt.
Jogerős ítéletet hozott a Pécsi Városi Bíróság egy évek óta húzódó, szerzői jogokat sértő kalóz-ügyben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) igazgatója. Kálmán András elmondta: az ismételt bűnelkövetőket hét hónap, illetve egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és összesen több mint 2 millió forint pénzbírság…
A kivitelezési határidőnél 4 nappal előbb, augusztus 8-án átadják a forgalomnak az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó közötti völgyhidas szakaszát - jelentette be Kóka János gazdasági és...
Csütörtökön délután gávavencsellői lakásában holtan találtak egy hetvennégy éves nőt. A nyomozás elsődleges adati szerint, a sértettet 33 éves, büntetett előéletű fia bántalmazta még szerdán este.
Magyarország legnagyobb amerikai autós rendezvényét tartják augusztus 10-től 12-ig Komáromban, a szervezők több mint 850 amcsi autót és húszezer látogatót várnak egész Európából.
Júniusban 0,4%-kal csökkentek az amerikai kiskereskedelmi forgalmak, miközben 0,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi +1,6%-os érték után. Támogatás 1,3755-nél található. In-GFX
Szakítani kell azzal a nézettel, amely szerint az anyaország az "adakozó", a külhoni magyar közösségek pedig a "támogatottak", ez utóbbiak ugyanis egyenrangú partnerek, kiszámíthatóvá kell tenni az...
Nem szívesen fogadják a kórházak azokat a betegeket, akiknek az átlagosnál várhatóan drágább lesz a kezelési költsége - mondta el az országos tisztifőorvos. A sürgősségi ellátásra ugyanis csak egy bizonyos összeg fölött kapnak többlettámogatást a kórházak az OEP-től.
A Malév menedzsmentje előtt álló legfontosabb feladatnak a vállalat nyereségessé tételét nevezte Borisz Abramovics, a légitársaság elnöke és Lloyd Paxton, a Malév új vezérigazgatója.
A kivitelezési határidőnél 4 nappal előbb, augusztus 8-án átadják a forgalomnak az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó közötti völgyhidas szakaszát - jelentette be Kóka Ján...
Csuhotka aranyára rátette kezét a leggazdagabb orosz, Roman Abramovics. Az orosz távol-keleten fekvő, az Abramovics kormányzósága területen elhelyezkedő aranybányát, ahol 260 ezer unciányira teszik a ...
A Monetáris Tanács (MT) június 25-én tartott legutóbbi kamatdöntő ülésén 9 tag, köztük Simor András elnök a 25 bázispontos kamatcsökkentésre, ketten kamattartásra, egy tag pedig 50 bázispontos...
Naomi Campbell újra csúcsformában van, szinte meg se látszik rajta a néhány hónappal ezelôtti kényszermunka. A gazellatestû modell a GQ Style magazin bikini show-ján lépett újra kifutóra, és fél perc alatt lepipálta az összes csitri modellt.
Épségben találták meg azt a 3 éves kislányt, aki délelőtt veszett el a Piliscsaba közelében lévő erdőben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A Viharsarok egyik településén él az az óvónő, aki lovas pornófilmben szerepelt – adta hírül a beol.hu. Az eset úgy került nyilvánosságra, hogy a felvétel felkerült egy pornósite-ra, és ott azonosították be a falubeliek a nőt.
Koktél pincérnek jelentkezett Britney Spears egy hollywoodi bárban. Az énekesnőnek annyira megtetszett a szórakozóhelyen felszolgáló lányok ruhája, hogy elhatározta, ő is be áll közéjük. A bár tulaja azonban csak akkor engedélyezte Britneynek az egyéjszakás melót, ha végog csinálja a hivatalos felvételi procedúrát. Spears pedig nem mondott nem az ajánlatra, sőt!
További 24 300 külföldi vendégmunkás érkezett Csehországba az idei év első felében. Június végén a hivatalosan Csehországban dolgozó külföldi vendégmunkások száma így összesen 209 338 volt - közölte p...
Pekingben életének 77. évében elhunyt Hszing Van-seng irodalomtörténész, Petőfi Sándor verseinek műfordítója - tudatta a magyar Külügyminisztérium. Az irodalomtörténész hamvasztás előtti búcsúztatását július 17-én tartják a kínai fővárosban.
Ősszel tárgyalja a kormány a közigazgatás fejlesztésének stratégiai kérdéseit - mondta a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.
A schengeni övezet bővítéséről és a 2008-as ausztriai labdarúgó Európa-bajnokság szervezéséről tárgyalt nyolc uniós tagállam belügyminisztere Innsbruckban. A pénteken véget ért tanácskozáson Magyarországot Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter képviselte.
Bár az emberek sokkal jobban félnek a nap által okozott bőrbetegségektől, mint egy évtizeddel ezelőtt, mégsem védekeznek jobban a probléma ellen - állapították meg brit kutatók.
Horn Gyula és Szigeti Péter kapta idén a Sánta Kutya díjat a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottságtól. Czakó Gábor, a bizottság tagja szerint a volt miniszterelnök azzal érdemelte ki az elismerést, mert mindig hazudik.
Agyonlőtte két gyermekét és egy kollégáját egy francia csendőr, aki aztán magával is végzett egy Párizstól délre lévő laktanyában. A lövöldözés Malakoff városában történt - közölte pénteken a...
Horn Gyula volt miniszterelnök a "Sánta Kutya-díj" életműdíját, míg Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke az éves Sánta Kutya-díjat kapott az úgynevezett magyar cenzúra napjának ünnepélyét szervező bizottságtól pénteken. A "közvélemény félretájékoztatásában jeleskedő" személyeket jutalmazó társaság minderről sajtótájékoztatón számolt be egy budapesti étteremben.
Életének 77. évében elhunyt Hszing Van-seng irodalomtörténész, Petőfi Sándor verseinek műfordítója Pekingben - tudatta a magyar Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel. Az irodalomtörténészt július 11-én érte a halál, hamvasztás előtti búcsúztatását július 17-én tartják a kínai fővárosban. Hszing Van-seng tevékenységével jelentősen hozzájárult a magyar kultúra kínai népszerűsítéséhez és…