Romániából majdnem 11 tonna szalmonellával fertőzött szárnyashúst szállítanak vissza Magyarországra - közölte szombaton Viorel Agud, a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság Arad...
Több városban tartott sajtótájékoztatót a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A párt az általuk meghirdetett Magyar Önvédelem Napján az SZDSZ és annak "szélsőségesen magyar- és közösségellenes, intoleráns" politikája ellen titakozott. A mozgalom szerint meg kell akadályozni, hogy egy "kétszázalákos párt" irányítsa a politikát.
Kizárta az idegenkezűséget, illetve a börtönőrök felelősségét a móri mészárlás egyik gyanúsítottjának halála ügyében indult vizsgálat. Uniós forrásból több mint 31 milliárd forintot szán a kormány a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére. Lapértesülés szerint felfüggesztették a kordonbontás miatt indított eljárást a fideszes képviselők ellen. A nap legfontosabb hírei
George Bush amerikai elnök szerint az amerikai csapatok kivonulásával Irak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kezébe kerülne. Az amerikai elnök szokásos szombati rádióüzenetében a...
Akár egymillió fontot (380 millió forint) is hozhat John Lennon napszemüvege egy zenészek holmijaira szakosodott aukciós háznak. A névtelenül licitálók már 750 ezer fontnál tartanak a 991 című internetes árverési honlapon. John Warner eladási igazgató szerint óriási az érdeklődés a rendkívül ritka tárgy iránt.
Valószínűleg Csehországban marad annak a mintegy 30 ezer tonna német hulladéknak a zöme, amelyet korábban illegálisan hoztak be az országba - állítja a Právo című cseh lap.
Magyar és német diákok művészekkel közösen kutatták a Duna-menti népek mondavilágát és zenéjét, az Európa Bárka fedélzetén megtett út tapasztalatait összefoglaló Hajónaplót pedig szombaton átadták Mandur Lászlónak, a kulturális felfedezőutat támogató magyar országgyűlés alelnökének. A Duna a második legnagyobb folyó Európában és az egyetlen, amely nyugatról keletre tart. Forrásánál évszázadokig…
Mégis bűntett közönséges üzenetet mutogatni kiegyenesített középső ujjal a rendőrségnek, nem egyszerűen rendkívül udvariatlan tett - így ítélt egy fellebbviteli bíróság Hollandiában. Az előzmény:...
Tucatnyi nagy-britanniai Tesco szupermarketet záratott be és ürített ki szombat este a rendőrség, hivatalosan nem részletezett fenyegetés miatt. A hirtelen elrendelt áruház-bezárások az egész...
Magyarországon senki nem azonosulhat azzal a kijelentéssel, amelyet Mihail Gorbacsov tett a közelmúltban 1956-tal kapcsolatban - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton este a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.
Tucatnyi nagy-britanniai Tesco szupermarketet záratott be és ürített ki szombat este a rendőrség, hivatalosan nem részletezett fenyegetés miatt. A hirtelen elrendelt áruház-bezárások az egész országra kiterjedtek, Skóciától Walesen át Angliáig, beleértve Londont is, és legalább tizenegy - más értesülések szerint tizenhárom - boltot érintenek.
Magyarországon senki nem azonosulhat azzal a kijelentéssel, amelyet Mihail Gorbacsov tett a közelmúltban 1956-tal kapcsolatban - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton este a...
A CFE-szerződés és az azzal kapcsolatos nemzetközi megállapodások befagyasztására vonatkozó orosz döntés nem jelenti azt, hogy Oroszország becsapta az ajtót a további párbeszéd előtt - közölte az...
Kutyacsaholástól hangos Debrecen: szombaton este több mint ezer résztvevővel éjszakai kutya-szépségversenyt rendeztek a cívis városban. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének debreceni...
Több mint kétezer bográcsban főztek halászlét szombaton Baján, a 12. alkalommal megrendezett halászléfőző népünnepélyen. Délután hat órakor Révfy Zoltán polgármester gyújtotta meg a Szentháromság...
Kényszerleszállást hajtott végre egy külföldi légitársaság teherszállító repülőgépe szombat este a ferihegyi repülőtéren - közölte a Budapest Airport szóvivője.
Esélyt sem adott riválisainak Talmácsi Gábor. Mészöly Kálmán lemondott rasszista megjegyzése miatt. Már nem Cancellara viseli a sárga trikót a Tour de France-on. A nap legfontosabb sporthírei röviden.
A román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa) is ajánlatot nyújthat be a MÁV Cargo megvásárlására, miután román kormány erre vonatkozó megbízatást adott a tulajdonában lévő vállalat...
Életműdíjjal tüntették ki Dave Brubeck világhírű amerikai dzsessz-zongoristát a BBC díjkiosztóján. A 87 esztendős, Grammy-díjas kitűnő amerikai zenész és más neves zenészek kitüntetését a londoni Mermaid színházban jelentették be az immár hetedik alkalommal megrendezett díjkiosztón.
Diplomáciai források szerint Izrael azt fontolgatja, hogy véget vet a szélsőséges Fatah-fegyveresek utáni hajtóvadászatnak, hogy megerősítse Mahmúd Abbász palesztin elnök megtépázott hatalmát....