Elszomorítónak és rombolónak nevezte a Gyurcsány-csomag eddigi eredményeit Sólyom László a Magyar Televízióban. A köztársasági elnök azt mondta: a megszorítások egy éve után sem lehet látni, mi épül majd a sok rombolás helyén.
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen hétfő délelőtt megkezdődött Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő meghallgatása, akit állítása szerint előző héten egy igazoltatásnál bántalmaztak a rendőrök. Budai Gyula tájékoztatása szerint reggel 9-kor, az ügyészség Belgrád rakparti épületében kezdődött a meghallgatás, miután a hatóság a múlt héten elrendelte a nyomozást Lengyel Zoltán feljelentése…
Tizennégy év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn azt a fiatalkorú fiút, aki tavaly nyáron Makó külterületén megölte a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát. A...
A 245,00 forintos euró árfolyamnál falba ütközött a forint, délelőtt szűk tartományban 245,40/50 forint körül mozgott az euró árfolyama, 0,10 forinttal gyengébben a pénteki zárásnál. Rövid távon nem v...
Hétfő reggel 8 órától rendkívüli ülést tart a szegedi közgyűlés az egészségügyi integráció ügyében. Az ülést a helyi Fidesz-frakció kezdeményezte, és napirenden csak a március 29-én elfogadott egészségügyi ellátási szerződés megkötésére vonatkozó nyilvános pályázat eredménytelenné minősítése szerepel.
Akár vasárnapig is eltarthat a kánikula az országban, így nagy valószínűséggel meg kell hosszabbítani a hármas fokozatú hőségriadót - közölte Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Húsz új szupermarketet nyit fél éven belül Csehországban a brit Tesco üzletlánc. A Tesco csehországi szuper-, illetve hipermarketjeinek a száma ezzel 119-re emelkedik - közölte a Hosp...
Az év első felében a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák az előző év azonos időszakához hasonlóan, átlagosan 54,2 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, a folyó ...
Mintegy 8 ezer amerikai katona bevetésével újabb nagyszabású hadművelet kezdődött hétfőn Bagdad déli részén az al-Kaida fegyveresei ellen - közölte az Irakban állomásozó amerikai haderő.
A Magyar Posta 2007-es fókuszkampányaira kiírt tendert megnyerő kirowski elkészítette a vállalat életmód-adatbázisához kapcsolódó postadirekt.hu, valamint az értéknövelt szolgáltatásokhoz kötődő postalevel.hu weboldalt.
Ismét fellángolt egy korábban már megfékezett erdőtűz a török tengerparton, Alanya térségében - jelentették hétfőn helyi tömegtájékoztatási eszközök. Az erős szél által felszított lán...
Lelőttek egy vaddisznót Balatonszemesnél. Az állat a Balatonban úszott, amikor a rendőrök hivatásos vadászt hívtak a helyszínre. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint ritkán fordul elő, hogy a közeli erdőből elkóborolnak az állatok, és a sűrűn lakott területekre tévednek.
Igaz ugyan, hogy a múlt hét végén befejezôdött wimbledoni teniszbajnokság elôdöntôjébe kikapott Ana Ivanovics, a szerbek ifjú reménysége, ám mégsem tért haza trófea nélkül: a The Sun címû napilap olvasóinak szavazata alapján ugyanis ô lett a torna legszebb játékosa, míg a vert mezônyben ott volt többek között az ebben a „versenyszámban” kétségkívül favoritnak tartott orosz Marija Sarapova.
Nemzetközi felháborodást váltott ki egy Szaúd-Arábiában dolgozó fiatal srí lankai szolgálólány ellen hozott halálos ítélet. A tinédzsert egy csecsemő meggyilkolásában találták bűnösnek, és ha nem változik a döntés, nyilvánosság előtt fejezik majd le.
Gyakran észleljük, hogy keresztbe tett lábunk elzsibbad, tartósan lógatott karunk bizsereg. A legtöbb ember csak így találkozik a zsibbadással. Aki már kapott pofont, az pontosan tudja, hogy utána hosszú percekig zsibbad és sajog az arca. Az elôbbiek a testhelyzet megváltoztatásával elmúlnak, az utóbbi kellemetlen érzés pedig, ha nem ismétlôdik, spontán alábbhagy. Vannak azonban, akiknek látszólag…
Modell akar lenni Harry herceg barátnője. A 21 éves Chelsy Davy még egyetemi tanulmányait is félbeszakította ezért Bristolban - tudta meg a Daily Star című brit bulvárlap.
Alkalmas? - Gyurcsány Ferenc megnyilvánulásai "aggodalomra adnak okot" - állítja számos pszichológus és pszichiáter. Alkalmas-e egy ilyen ember egy ország vezetésére? Vendégünk Dr. Zichy László, pszichiáter. Trükkök százai - Keresztülhúzhatja-e a három ellenkérdés a népszavazást? Lesz-e jövő tavasszal referendum vagy újabb hosszú eljárás veszi kezdetét? A stúdióban Ficzere Lajos, az OVB...
A tíz évvel ezelőtt meggyilkolt Gianni Versacére emlékeztek vasárnap Milánóban a Scalában tartott balettelőadással és a világhírű divattervező munkáiból rendezett utcai kiállítással. A Thank You,...
Még csak néhány napja érkezett az Egyesült Államokba a Beckham-házaspár, Victoria Beckham máris botrányt kavart. Az énekesnő Eddie Murphy-t ostorozta új tévéshowjában, amelyet a hét elején mutatnak be.
Júniusban a revízió szerint is változatlanul 1,9%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Az infláció az euró bevezetett országokban ezzel az EKB által meghatározott 2,0%-os érték alatt maradt. Az EKB abból indul ki, hogy a nagy pénzmennyiség-növekedés, az emelkedö energiaárak és az európaiak növekvö kiadásai miatt az év további részében 2,0% fölé mehet az inflációs ráta, tehát az idén még…
A brandenburgi Rauenből érkezett 16 éves Max Berndt világbajnok lett a német főváros Hohenschönhausen Sportarénájában a hét végén tartott gumicsizma-távhajítási vetélkedőn, amelyet azonban...
Nem tudja folytatni a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt a vasárnapi szakasz után balesetet szenvedett Patrik Sinkewitz, a T-Mobile csapat német kerekese, akit hétfőn átszállítanak egy németországi klinikára.
Életműdíjat kap Szabó István a 14. alkalommal megrendezendő palicsi filmfesztiválon. Az Oscar-díjas filmrendező a kedden kezdődő vajdasági filmünnep megnyitóján, életműve elismeréseként veszi át a Lifka Sándor-díjat - közölte a filmunió képviseletében Papp Csaba.
A gyógyszerészek lassan már alig tudják követni az új szabályozásokat, miközben a vizitdíj és a liberalizáció miatt egyre csökken a forgalmuk. A patikusok ennek ellenére állnak a vártán, mint ahogy hihetetlen energiákkal dolgoznak azokban az ápoló-gondozó otthonokban is, ahol már szinte minden talpalatnyi helyen betegek és idősek fekszenek. Nekik vajon miről szól a reform? Összezsúfol...
Kedden országszerte nagyon erős, 8,1-es UV-B sugárzás várható - közölte az Országos Meterológiai Szolgálat hétfőn az MTI-vel. A nagyon magas érték a teljes országra érvényes lesz. Normál...
Elfogató parancsot adhatnak ki Kabai Károly, Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársa ellen, ha ma sem vonul be a börtönbe. Értesüléseink szerint a vállalkozó korábban újabb halasztás kért egészségügyi állapotára hivatkozva - ezt azonban már nem fogadta el a bíróság.
Az EUR-JPY árfolyama 168,96 és 167,66 között konszolidál. Ha tartja magát az utóbbi érték, 170-re emelkedhet az árfolyam. Ha nem tartja magát az érték, visszaesés várható 167,00-ig. in-GFX
A hőség miatt tizenkét főbb csomóponton kezdődött meg a vízosztás Budapesten - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester a védelmi bizottsági ülés után tartott sajtótájékoztatón. A főpolgármester...
Legkevesebb nyolcvanan vesztették életüket hétfőn az észak-iraki Kirkukban két autóbombás merényletben. A sebesültek száma 136 - közölte a helyi rendőrség.
Az Altus Zrt. felügyelőbizottsági tagja, Antalóczi Zoltán vezeti a Nemzeti Sporthivatal PPP-irodáját. Gyurcsány még sportminiszterként tette meg irodavezetőnek cégtársát. Szilvásy György után Antalóczi a második altusos, akit Gyurcsány magas pozícióba emelt.
Legkevesebb tízen vesztették életüket és nyolcvanan sebesültek meg hétfőn az észak-iraki Kirkukban egy kamionnal elkövetett öngyilkos pokolgépes merényletben - közölte a helyi rendőrség. A...
Mór-Budapest - Belső vizsgálatot rendelt el a büntetés-végrehajtásnál Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn, mert még pénteken felakasztotta magát a móri bankrablás miatt előzetes letartóztatásban levő N. László a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben.
rakban legkevesebb 80-an meghaltak és több mint 130-an megsebesültek a Kirkukban elkövetett két pokolgépes támadásban. A két detonáció csaknem egyidőben történt.
Mivel úgy vélik, hogy a BoE tovább emeli alapkamatát, míg a Fed változatlanul hagyhatja azt, új 26 éves csúcsot ért el a GBP-USD 2,0393-nál. Májusban a várt 11,2% helyett csupán 10,9%-kal emelkedtek a brit DCLG-ingatlanárak. Az érték ennek ellenére továbbra is magasnak számít. Hatással lehetnek a jegyzésekre a kedden megjelenö fogyasztói árak, melyek sorozatban 14. hónapja mutathatnak a BoE…
Kisebb erejű pokolgép robbant hétfőn Dél-Libanonban az ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) egyik gépkocsija közelében. A merényletnek nem voltak áldozatai - közölték ENSZ-illetékesek. Szemtanúk szerint a...
Háromféle döntést hozhat az Alkotmánybíróság (AB) azután, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán határoz a Fidesz és Kálmán László nyelvész azonos témájú, de ellenkező előjelű népszavazási kérdéseiről - írja a Népszava.
Moszkva környéki nyaralójában meggyilkolták a Bertelsmann német kiadó oroszországi leányvállalatának helyettes vezetőjét - közölték az orosz hatóságok hétfőn. A gyilkosság vasárnap történt. Marina...
A brit Unilever három marketingigazgatójától és mintegy 300 marketingesétől szabadul meg a közeljövőben. Az FMCG-cég indoklása szerint az elbocsátásokra a One Unilever program gyorsítása és a cég versenyképességének növelése miatt volt szükség.
Moszkva környéki nyaralójában meggyilkolták a Bertelsmann német kiadó oroszországi leányvállalatának helyettes vezetőjét - közölték az orosz hatóságok hétfőn. A gyilkosság vasárnap történt. Marina...
Elkészült a belső vizsgálati jelentés a móri mészárlással gyanúsított N. László öngyilkossága ügyében. A jelentést már felterjesztették Takács Albert rendészeti és igazságügyi miniszternek, de azt még nem tudni, hogy milyen megállapításokat tartalmaz.
Hétfőn az utolsó bála Németországból érkezett hulladék is elhagyja Kunbaját - jelentette be Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Ezen a héten három újabb helyszínről 730 tonna németországi szemét indul vissza a feladónak, így július 26.-ig összesen több mint 2510 tonna illegálisan behozott hulladék hagyja el az országot.
A hét elején gyengülést mutatott az USD-JPY, és 121,58-ra csökkent árfolyama. Irán arra kérte Japánt, hogy a jövöben dollár helyett jenben fizesse ki az olajkiszállításokat. A hír miatt úgy vélik, hogy a japán olajimportörök csekélyebb USD-JPY kereslete jól jöhet a devizapárnak. Ráadásul arra számítanak, hogy csalódást okoznak a heti amerikai adatok. Egy elemzö szerint az év végére nézve a…
Nem elégszik meg a rendőrök által nyújtott biztonsággal és biztosítással a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt, ezért egy magán biztonsági céget kívánnak a feladattal megbízni, ráadásul azt, amelyiknek tulajdonosa nem is olyan rég még a reptéri rendőrség osztályvezetőjeként tevékenykedett - közölte az értesülést hétfői számában a Magyar Hírlap.