Magyarországon is behajthatók az Európai Unió más tagállamaiban magyar állampolgár által elkövetett szabálysértés miatt kiszabott, 70 eurót meghaladó pénzbüntetések - mondta az ORFK igazgatásrendészet...
Fenyves erdő égett Ócsa és Üllő között kedd délután mintegy öt hektáros területen, a tűzoltók sikeresen eloltották a tüzet - közölte a monori tűzoltóság parancsnoka az MTI-vel. Székely Attila...
Joaquin Almunia szerint ha a szlovák kormány tovább tudja csökkenteni az államháztartás hiányát, akkor lehetséges a közös fizetőeszköz bevezetése 2009-ben.
Egy amerikai központú vasúti üzemeltetési társaság és egy Közép-Kelet-Európára összpontosító befektető cég kedden bejelentette, hogy indulni kíván a MÁV Cargo Zrt.-re, az állami vasút árufuvarozási vállalatára kiírt privatizációs tenderen. A nem kötelező érvényű ajánlatokat jövő hétfőn kell benyújtani, és várható, hogy tíz és húsz közti számú érdeklődő lesz.
Ukrajna azt reméli, hogy még az év vége előtt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjává válhat, s ezt követően tárgyalásokat kezdhet az Európai Unióval egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötésér...
Májusban 126,1 milliárd dollárra emelkedtek a TIC-mutatók, melyek információval szolgálnak a nemzetközi, USA-ba beáramló és onnan kiáramló tökéröl. Az elörejelzés szerint csupán +2,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi 80,3 milliárdos érték után. A GBP-USD-t 2,0473-on jegyszik az adatok hatására. Legutóbb 26 éve érték el az értéket. Az Aroon-Indikátor nagy emelkedö dinamikáról tanúskodik,…
Az EUR-JPY-t 168,07-en jegyszik. A 168,96-os mindenkori csúcs elérése és a korrekció után ezzel ismét emelkedést mutat a devizapár árfolyama . A korrekciónak hála elmúlt a túlvásárolt helyzet. Egy elemzö szerint a technikai erösség megmutatkozik abban is, hogy a devizapár további korrekció nélkül a középsö Bollinger-szalag közelébe emelkedett. A devizapárt ezzel valamivel 169,00 alatt jegyzik.…
Ha nem lett volna száznapos program, akkor szükségtelenné válnának a szigorú megszorítások, és az eurót is hamarabb vezethetné be Magyarország - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke Budapesten.
"Csődtömeg" az Állami Egészségügyi Központ - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője. Ez a kórház ugyan július elsejétől beindult, de még mindig nem tisztázott a beutalási rend és az osztályok elhelyezése az intézetben - jelentette ki. Példaként elmondta, hogy a szájsebészet, a fül-orr-gégészet, valamint az ideggyógyászat "útban van", hiszen egyik nap egyik, másik nap másik épületbe…
Júniusban meglepöen 0,2%-kal csökkentek az amerikai termelöi árak, miközben +0,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,9% után. A magban +0,3%-os értékröl adtak számot, ami meghaladja a +0,2%-os elvárást. Az elözö hónapban +0,2%-os értékröl adtak számot. In-GFX
Úgy tűnik, egy ideig biztosan nem bányászhat aranyat a közép-szlovákiai Körmöcbánya határában a kanadai Tournigan Gold szlovákiai leányvállalata. A pozsonyi környezetvédelmi minisztérium ugyanis kedden elutasította azt a kérelmet, amelyben az említett cég, a Kremnica Gold kéri, hogy módosíthassa, kiegészíthesse korábbi saját terveit.
A tudósok megállapították: önálló faj az a meglehetősen büdös orchidea, ami csak a Yosemite Nemzeti Parkban nyílik, és először 1923-ban találtak rá. A lábszagú virág nagyon ritka
A következő néhány napon is nagyon erős, 8-as feletti UV-B sugárzás várható országszerte - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az InfoRádióban.
Az elkövetkezendő 25 év során a nyersolaj iránti kereslet meghaladja majd a kínálatot, ezért mindenképp más energiahordozók felé kell fordulni - szögezi le egy friss amerikai jelentés.
Ócsa és Üllő között délután mintegy öthektárnyi területen égett a fenyves erdő. A tűzoltók egy óra alatt sikeresen eloltották a tüzet – közölte a monori tűzoltóság parancsnoka.
Az amerikai Rail World Inc. és a londoni központú Mid Europa Partners által létrehozott Cargo Central Europe konzorcium indul a MÁV Cargo Zrt. privatizációs pályázatán - jelentették be a...
A Panda Software vírus- és biztonságtechnikai laboratóriuma alig pár nappal ezelőtt „fogott el egy levelet”, amelyben egy újszerű és veszélyes támadás egyik komponense található. Az átverés a legnagyobb őrületet keltő iPhone-t vette célba.
Egyelőre nem találják a két férfit, akik hétfőn tűntek el a Balatonban - mondta a Siófoki Vízirendészet ügyeletese. Egyikük 38 éves, és Siófokon, egy gumimatracról borult a vízbe. Nem tudott úszni, és azonnal elmerült.
Az esténként sem enyhülő kánikula miatt rejtett veszélyek fenyegetik a koncertek és fesztiválok vendégeit, valamint a szabad ég alatt iszogatókat. Az éjszakázás, a tömeg és az alkoholfogyasztás önmagukban is panaszokat válthatnak ki, ezeket a hőség csak fokozza - emelte ki az InfoRádióban Szamosi Tamás belgyógyász.
Bár kiderült, hogy az utasok és a szakemberek is klímát vagy nagyobb ablakot javasolnak a Combinókra, a berendezések többségét csak télen szerelik be - mondta az InfoRádiónak a BKV szóvivője, Kiricsi Karola. Addig marad a hőségben utazóknak az állomásokon osztogatott zacskós víz mint alternatív hűtési módszer.
Folyamatosan, külön engedély nélkül figyelheti a jövőben a londoni belvárosban elhelyezett utcai kamerák által sugárzott képeket a Scotland Yard terrorelhárító részlege.
"Csődtömeg" az Állami Egészségügyi Központ - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten az intézmény előtt tartott sajtótájékoztatóján. Ez a kórház ugyan július...
Lewis Hamiltonnal, a Forma 1 huszonkét éves újdonsült sztárjával készül globális reklámszerződést kötni a Vodafone. A telekommunikációs cég ezzel a lépéssel a most még kezdő versenyző egyre növekvő népszerűségét szeretné kiaknázni - írja a Marketing.
Júniusban 81,4%-ról 81,7%-ra emelkedett az amerikai kapacitáskihasználtság, miközben csupán 81,5%-os értékkel számoltak. Az ipari termelés a várt szerint 0,5%-os pluszt mutatott, miután legutóbb +0,0%-os értékröl adtak számot. Az USD-JPY-t 122,17-en jegyzik. A devizapár ezzel megközelítette a fontos 122-es ellenállást. Ha tartósan az érték alá megy az árfolyam, potenciál nyílhat 119,88-ig. in-GFX
Megsemmisítette a július 8-i sellyei időközi önkormányzati választás eredményét a területi választási bizottság kedden Pécsett hozott határozatában. Mintegy félszáz esetben bizonyítottnak találtuk,...
Jövő hétfőre várják a pályázatokat a MÁV áruszállítási üzletága, a MÁV Cargo privatizációjának első fordulójában. Jó néhány komoly érdeklődőre lehet számítani, ezek döntő többsége szomszédos, vagy más európai ország vasúttársasága.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint nem éri el Magyarország térségét az ukrajnai levegő-szennyezés. Ukrajnában hétfő este borult fel egy foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, hat tartálykocsi pedig kigyulladt. A hatóságok vegyi riadót rendeltek el a baleset körzetében, a Lvov megyei Buszk térségéből pedig 800 embert telepítettek ki.
A Magyar Közlekedési Klub (MKK) bízik abban, hogy a kormány meggondolja magát, és újra indítja majd a bezárásra ítélt mellék- és szárnyvonalakat. A MKK a civil szervezetek semmibevételét látja abban, hogy a tárca vezetője nem reagált a hozzá eljuttatott memorandumra, amelyet 90 fő írt alá, köztük vasúti szakértők, polgármesterek és országgyűlési képviselők.
Tiltakozó levelet juttattak el Horn Gyulához és Csányi Sándorhoz az OTP vezetőjéhez a Fáy Társaság tagjai, többek között a Fáy család tagjai, mert a volt miniszterelnököt pufajkás múltja és legutóbbi nyilatkozatai miatt nem tartják méltónak a Fáy Andrásról elnevezett díjra.
Függetlenségünket nem akarjuk minden áron megőrizni, de egy átvétel éppen az OMV részéről nem lenne sem vonzó, sem ésszerű, sőt versenyjogi okokból aligha lenne végrehajtható - jelentette ki a Mol-csoport kommunikációs igazgatója egy bécsi sajtóbeszélgetésen.
A melegek iránti gyűlölettel szembeni tiltakozásra szólítanak fel ismert közéleti személyiségek, színészek, zenészek az MTI-hez eljuttatott keddi kiáltványukban. "Emeljük fel a szavunkat a...
Van, ahol a nyári kánikulában a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az ilyen állatok kis időn belül hőgutát kaphatnak, és el is pusztulhatnak. A felelőtlen gazda ilyen esetben az állatkínzás bűncselekményét követi el, amiért két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Magyar értelmiségiek, színeszek közleményben tiltakoztak az ellen, hogy Magyarországon – szerintük – egyesek azért vernek meg embereket az utcán, mert azok egy kisebbséghez, nevezetesen a homoszexuálisok körébe tartoznak. A kiáltványt aláírók között Cserhalmi György és Alföldi Róbert is szerepel.
Két órán keresztül feküdt egy belga asszony röntgengépbe zárva, mert az orvos ottfelejtette. A páciensnek péntek délután fél hatra volt időpontja a Mons városi kórházban MRI-vizsgálatra. Negyedóra alatt végzett volna, de az orvos a szűk gépben felejtette és hazament. A La Meuse című lap keddi beszámolója szerint egy ápolónő jött rá arra, hogy valami nincs rendben, amikor este hét után feltűnt neki…
A La Gazzetta dello Sport keddi információi szerint az olasz élvonalban (Serie A) szereplő AS Roma közel áll a Barcelona középpályásának, Ludovic Giuly-nek a szerződtetéséhez. Az olasz sportnapilap úgy tudja, hogy a 31 éves klasszis hétfőn Rómába utazott, és személyesen egyeztetett a klub vezetőivel a szerződés megkötéséről. Giuly három évre írhat alá a fővárosi csapathoz, hozzávetőleg 5 millió…
Harminc százalékkal megnőtt a mentősök hőség miatti riasztása kedden; szokatlanul sok fiatalt is kezelésbe kellett venniük az orvosoknak - közölte az Országos Mentőszolgálat budapesti...
Felakasztotta magát a Peugeot-Citroen (PSA) francia autógyár egyik alkalmazottja mulhouse-i munkahelyén, hatra emelve ezzel a cégnél az év eleje óta történt öngyilkosságok számát - adták hírül a franc...
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) az elmúlt időszakban ellenőrzött strandok és wellness vendéglátóhelyek 78 százalékánál állapított meg hiányosságot, a legnagyobb arányban a melegkonyhás üzletek...
Demonstrációra készülnek a fagykár miatt kilátástalan helyzetbe került szabolcsi gazdák - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója.
A Balaton vízminősége a rendkívüli meleg ellenére továbbra is jó, nő a vízi forgalom, a legtöbb látogatót pedig a tóparti wellneszhotelek fogadják. A Balatoni Hajózási Zrt. marketing vezetője, Borbély Judit elmondta, hogy július közepéig 24-26 százalékkal nőtt a balatoni kompon szállított utasok és gépjárművek száma az elmúlt évhez képest. A nagy forgalomra való tekintettel az eredetileg negyven…
A hőségriadó ideje alatt az autópályákon kialakuló dugók kezelésére közös krízistervvel rendelkezik az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., a rendőrség és a tűzoltóság - mondta Winkler-Virág András...
Egy japán közvélemény-kutatás szerint 32 megkérdezett 32 szakemberböl 23-an számolnak azzal, hogy a BoJ augusztusban, a parlamenti választások után 0,5%-ról 0,75%-ra emeli alapkamatát, ami jól jönne a jennek. A múlt havi közvélemény-kutatásnál a 31 szakemberböl csupán 14-en voltak ezen a véleményen. A GBP-JPY-tra nem voltak hatással a hírek. A 250-es érték tartós átlépése esetén 260,00-ig…