Eltűnt egy több milliós értékű festmény a hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszállóból - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségre tett bejelentés szerint Czencz János...
Nem sikerült a Tigres elleni felkészülési mérkőzés a Los Angeles Galaxynak: a David Beckham nélkül felálló kaliforniaiak 3-0-s vereséget szenvedtek. Az angol középpályás a bokájával bajlódik, még a szombati, Chelsea elleni játéka is kérdéses.
Ma tárgyalja az Országos Választási Bizottság a Fidesz és a KDNP, valamint Kálmán László nyelvész 3-3 népszavazási kérdését. Szakértők szerint a testület mind a hat kérdést átengedi majd.
A liberálisok padsoraiban suttognak a múzsák. Tudják, illetlenség lenne, a köznép szeme láttára felelősségre vonni, szidni, netán ócsárolni a kormányt, lévén: milyen ember az ’ ki harapja az emlőt, mely táplálja. Nem is tették, nem is teszik...
Egy névtelen, de annál több adatot tartalmazó bejelentést követően nyomozást rendelt el a rendőrség a békéscsabai Jókai Színház gazdálkodásával kapcsolatban. A tulajdonos megyei önkormányzat már lefolytatott egy belső ellenőrzést, ezt követően közös megegyezéssel szerződést bontottak az igazgatóval.
A Mathematical Intelligencer című nemzetközi matematikai folyóirat címlapján utoljára 1979-ben szerepelt magyar találmány, az azóta világhírűvé vált Rubik-kocka. Nemrég újra „magyar címlappal” jelent meg a lap: a figyelmet a Gömböcnek elnevezett test érdemelte ki. A széleskörű szakmai érdeklődést kiváltó felfedezés kommunikációját a Co&Co Communication kezdte el szervezni - az ügynökség tervei…
Halálos motorbalesetet szenvedett Molnár Balázs, a Vasas 19 éves labdarúgója. A karambol után az orvosok mindent megtettek a fiatalember életének megmentéséért, de sajnos nem tudtak segíteni. Erről a futballklub hivatalos honlapja számolt be.
Májusban 1,7 milliárdra rúgott az EU-s kereskedelmi mérleg többlete, miközben 2,2 milliárdos többlettel számoltak a legutóbbi 2,3 milliárdos plusz után. Az adatok tartósan nagy EU-s gazdasági növekedésröl tanúskodnak, és azt sugallják, hogy az EKB tovább emelheti alapkamatát. Az EUR-USD árfolyama eközben 1,3772-re esett vissza. Fontosnak számít az 1,3770-60-as támogatás. Az érték alá való…
Jubilál az egyik legizgatóbb fehérnemû: a melltartó. A sokat sejtetô darab immár száz éve jelent könnyebbséget a hölgyeknek, és izgalmat a férfiaknak. A fehérnemû nagyot változott az elmúlt évek alatt, de máig töretlen a népszerûsége. Kiemeli a hölgyek egyik ékességét, és némi trükközésre is alkalmat ad.
Koszovó történelmi példája, az erdélyi magyar-magyar párbeszéd, a regionalizmus politikája, az európai integrációs lehetőségek, a támogatási rendszerek, az egyházak és a keresztény értékek témája egya...
A Microsoft múlt heti globális partnerkonferenciáján (Microsoft Worldwide Partner Conference 2007) bemutatott innovatív termékek, szolgáltatások és üzleti modellek új lehetőségekhez juttatják a cég partnereit a gyorsan változó piacon. A Microsoft új szoftververziói és szoftverszállítási módszerei révén a partnerek még nagyobb értéket és választási szabadságot kínálhatnak a végfelhasználóknak.
Vadsípot kapnak ajándékba azok az autósok, akiket szerdán a 86-os főúton állítanak meg a rendőrök, és nem találnak náluk hibát. Az akciót a főút Zanatra bevezető, Szombathely felőli leágazójánál tartják. A rendben lévő sofőrök a kapott ajándékkal az útra tévedt állatokat tudják elriasztani.
A kirendelt védői rendszer átalakítását szorgalmazza a Magyar Helsinki Bizottság (MHB), miután lezárult a rendszer hiányosságait feltáró programja - közölte Kádár András Kristóf, az MHB társelnöke....
Az Európai Parlament egyik lengyel képviselője, Maciej Giertych szerdán egy varsói lapnak, a Zycie Warszawynak adott interjúban Angela Merkel német kancellárasszonyt Adolf Hitlerhez hasonlította.
Nehezebben tudunk figyelni, a terhelhetőségünk is alacsonyabb a kánikulában - mondta az InfoRádiónak Bilkei Pál pszichológus. A szakember szerint ugyanakkor a nagy meleg önmagában nem okoz döntő mértékű személyiségváltozást.
Az MSZP tudni szeretné, hogy a Fidesz vezetői továbbra is méltónak tartják-e Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt az emberek képviseletére - tette fel a kérdést Nyakó István, az MSZP...
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) már több mint félmillió felvételi dokumentumot feldolgozott. Ennek nagyobb része februárban érkezett be, de a jelentkezők július 11-ig változtathattak korábban beadott felvételi lapjukon.
Pesterzsébet és Terézváros lett a 2006-os év két legszebb fővárosi kerülete. A Virágos Magyarországért mozgalom fővárosi díját Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes adta át Sza...
Vízellátási gondot okoz hat borsodi településen, hogy leégett egy szivattyú. A megyei védelmi iroda vezetője elmondta: Bódvaszilas, Komjáti, Tornanádaska, Hidvégardó, Bódvarákó, Tornaszentandrás vízellátását érinti a műszaki hiba, amelynek elhárításán dolgoznak.
Az állami alkalmazottaknak előjogokat biztosító törvény visszavonását javasolta Ivan Langer cseh belügyminiszter. A parlament által korábban elfogadott törvény 2009-ben lépne életbe, s több tízezer állami alkalmazott számára különféle előnyöket és privilégiumokat biztosítana.
Leszaladt a kifutópályáról és egy épületnek ütközött egy Airbus 320-as, 176 emberrel a fedélzetén. Sao Paulo közelében bekövetkezett szerencsétlenségben a gép egy benzinkutat is letarolt, melynek következtében kigyulladt. Félő, hogy senki nem élet túl a balesetet, ráadásul az már biztos, hogy az épületben tartózkodók közül 15-en életüket vesztették.
Vízkorlátozás bevezetése mellett döntött Érd önkormányzata, miután a nagy meleg miatt az utóbbi napokban 30 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás. A korlátozás egész napra vonatkozik és elsősorban a locsolásra és a gépkocsi mosására vonatkozik.
Labdába sem rúghatnak a magyar szappanoperák szereplôi a Színház és Filmmûvészeti Egyetemen, az ifjú sorozatsztárokat ugyanis kiejti a felvételi bizottság. A színészek szerint beskatulyázták ôket és nem nézik jó szemmel, hogy a tévében szerepeltek. A felvételiztetô Molnár Piroska szerint viszont csak a tehetség számít.
Azért nem írta alá Sólyom László a Magdolna-völgy községgé nyilvánításáról szóló miniszteri határozati javaslatot, mert jogsértőnek találta - közölte Wéber Ferenc, a köztársasági elnö...
Hatan könnyebben megsérültek, amikor egy repülőgép 54 emberrel a fedélzetén leszállás közben túlfutott a kifutópályán a kolumbiai Santa Martaban és orrával a Karib tengerben állt meg - közölték helyi illetékesek szerdán.
Az újra megnyitott kárenyhítési alapba a hétfő éjféli határidőig mindössze 2900 gazda jelentkezett, miközben az országban több mint 20 ezer ültetvényen pusztított tavasszal a fagy.
Önálló fotóstúdióval bővült az Oglivy DirectDesign. A stúdió a külső helyszínt nem igénylő fotózási munkálatokat látja el az Ogilvy & Mather ügyfeleinek. A cél többek között az, hogy kevesebb alvállalkozóval dolgozzon ezentúl az ügynökség.
A Magyar Demokrata Fórum nem látja biztosítottnak a hőségben a lakosság megnövekedett vízigényének kielégítését, s a párt szerint lesújtó a fővárosi közkutak állapota...
A héten mutatják be a mozik a Peter O'Toole főszereplésével készült Vénusz című angol filmet. A 75 éves brit színészt alakításáért idén Oscar-díjra is jelölték.
Törvényjavaslat kidolgozására kérte fel az igazságügyi tárcát a miniszterelnök a stratégiai fontosságú magyar cégek védelmében. A lépés összefügghet azzal, hogy a hetekben az osztrák olajtársaság, az OMV fel akarta vásárolnia a MOL-t.
A hét közepén csökkent a zloty árfolyama. A devizát megterhelte a befektetök kockázatkerülése. Izgalommal várják a 14.30 órai amerikai fogyasztói árakat és a Fed-elnök, Ben Bernanke 16.00 órai beszédét. Az USD-PLN 2,7301-gyel majdnem elérte sávjának felsö oldalát. Ha 27,337 alá megy az árfolyam, tesztelhetik a 2,7065-ös értéket. A felsö oldalé felé való kitörés esetén emelkedö potenciál nyílhat.…
A jövőben szálláshelyhez nem köthető 200 vendéglátóhelyen is lehet majd üdülési csekkel fizetni üdülőkörzetekben - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón. Háber Tamás, a Magyar Vend...
Az USD-CHF árfolyama ma 1,1961-re csökkent. 1,1974 alatt oldották az eladási stopokat. A következö stop 1,1950-nél található. Chart-technikailag az 1,1985-ös érték alá való visszaesés esetén 1,1882-ig nyílik potenciál, mielött javulás következne. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,1739-ig. Ellenállás 1,2039-nél és 1,2091-nél található. In-GFX
A miniszterelnök olyan szabályozás előkészítésére kérte fel az igazságügyi tárcát, amely biztosítja, hogy azok a vállalatok, amelyek külföldi állam irányítása alatt állnak, ne szerezhessenek irányítást a Magyarország számára stratégiailag fontos cégekben - értesült az MTI.
A miniszterelnök olyan szabályozás előkészítésére kérte fel az Igazságügyi Minisztériumot, amely biztosítja, hogy azok a vállalatok, amelyek külföldi állam közvetlen vagy közvetett irányítása alatt állnak, ne szerezhessenek irányítást a Magyarország számára stratégiailag fontos cégekben és üzletágakban - értesült kormány közeli körökből az MTI szerdán.
A vártnál nagyobb lehet a baj a földrengésben megsérült japán atomerőműben. Az egyik reaktorból sugárszennyezett víz szivárgott a tengerbe: a friss mérések szerint a radioaktivitás mértéke nagyobb a korábban becsültnél.
Brit sajtóértesülések szerint a brit királyi légierő vadászrepülőgépeket indított útnak, hogy elfogják az orosz Tu-95 hadászati nehézbombázókat, amelyek a Kola-félszigeten fekvő légi támaszpontról szálltak fel. A gépek visszafordultak, mielőtt elérték volna az Egyesült Királyság légterét.
Döntött a kormány a koalíciós megállapodás kiegészítésében rögzített független szakértői bizottság felállításáról, amely az "ügynökügyben" az iratátadás törvényben szabályozott eljárásának teljesítését elemzi és értékeli - erősítette meg az MTI keddi információját Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán.
A 0,6755-ös támogatás átlépése után az alsó oldal került a középpontba a devizapárnál. A 0,6710-00-es érték alá való visszaesés esetén a január és március közti rally 61,8%-os Fibonacci-korrekciós szintjéig, 0,6660-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Újabb nagyszabású merényletet tervez az Egyesült Államok ellen az al-Kaida - jelentette be az Egyesült Államok belbiztonsági tanácsadója, hírszerzési elemzésre hivatkozva. Szavai szerint a terroristák a 2001. szeptember 11-nél idén, nehezebb célpontok megtámadására készülnek.
Fellázadt a Pest megyei közgyűlés az ellen, hogy a fővárosi önkormányzat elviszi a térségre jutó útfelújítási pénzek 85-90 százalékát. Szűcs Lajos, a testület elnöke elmondta: a gazdasági miniszterhez fordultak a nagyobb részesedés elérése érdekében.
A 66 éves egykori futballkirály, Pelé, valamint az egykori aranylabdások közül Ruud Gullit és George Weah is pályára lép szerda este Fokvárosban azon a gálamérkőzésen, amelyet a 89. születésnapját ünneplő Nelson Mandela tiszteletére rendeznek.