A monetáris tanács változatlanul 7,75 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Bár nagy volt a megosztottság a várakozásban, nem lepte meg a piacot a döntés.
Hatvankét, egykor az evangélikus és a református egyház tulajdonában lévő ingatlan sorsát rendezi az állam által biztosított 700 millió forint - közölte a kormányszóvivő.
Legenda lett Hollywoodban Kovács László, és ezt már senki nem veheti el tőle - mondta az InfoRádiónak Koltai Lajos. A Szelíd motorosok, a Papírhold és a Szellemirtók világhírű operatőre 74 éves korában vasárnap hajnalban, Beverly Hillsben hunyt el.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára csökkentené a büntethetőségi korhatárt. Kondorosi Ferenc hangsúlyozta: nem az a cél, hogy 12 évesekkel töltsék meg a börtönöket, de szerinte, fel kell lépni például az életellenes bűncselekmények elkövetői ellen.
A nemzetközi sajtó a győztes Fernando Alonsót, a McLaren-Mercedes spanyol pilótáját dicséri, illetve a pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton első nem dobogós - kilencedik - helyét taglalja a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Európa Nagydíja után.
A Mol a lengyel olajipari vállalattal, a PKN Orlennel való összeolvadást mérlegeli - írja a Gazeta Prawna lengyel napilap magukat meg nem nevező Mol-forrásokra hivatkozva.
Egyre többen érdeklődnek Európában és Amerikában is a Magyarországon kifejlesztett hangterápiás gyógymód iránt, amellyel akár végtagokat is meg lehet menteni - írja a Magyar Hírlap.
Az idei év felsőoktatási felvételi ponthatárait július 25-én határozzák meg, és még aznap este felkerülnek az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapjára, a www.felvi.hu-ra. A ponthatárokat számos tényező befolyásolja a felsőoktatási intézmények kapacitásától a túljelentkezés mértékén át a jelentkezők általános felkészültségéig.
A brit Barclays nagybank erős négy százalékkal megemelte vételi ajánlatát a holland ABN Amro Holdingra: az érték már 67,5 milliárd euró, ennek 37 százaléka lenne készpénz. A vételár előteremtéséhez...
A Screen Digest által létrehozott The Business of Children’s Television jelentése szerint a tévétársaságok csökkentették a gyerekműsorokra szánt összegeket az utóbbi öt évben, pedig ezzel együtt folyamatos növekedés tapasztalható a piacon - írja a BrandRepublic.
Elkerülhető a januártól kötelező többletjárulék-fizetés a korkedvezményt biztosító munkakörökben - javítani kell hozzá a munkakörülményeket. Többek között légiutaskísérőkre, villamos- és mozdonyvezetőkre, olvasztárokra, üvegfúvókra vonatkozik az új szabály, hogy - ha nem csökkentik a fizikai, illetve lelki megterhelést - akkor - a normál tb-n felül, annak még 13 százalékát kell utalni minden…
Minden szakértő kételkedik abban, hogy a MOL sokáig ellenállhat a térségi nyomásnak, amelyben a sötét oldalon az orosz (politikai és energiagazdasági) befolyás, a világos térfélen pedig az európai ellensúly dolgozik.
Az SZDSZ régóta szorgalmazza a múlt lezárását, az ügynökakták kutathatóságát - jelentette ki Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője. A magyarországi rendszerváltás egyik legnagyobb adóssága az egyének...
Emberi szervekkel üzérkedő bűnszövetkezetet göngyölített fel az izraeli rendőrség, amely kilenc olyan gyanúsítottat vett őrizetbe, akik feltehetőleg több tucat donort csábítottak ukrajnai...
Emlékművet avattak a Hódmezővásárhely és Szeged közötti halálszakasz áldozatainak. A 47-es főút csak ezen a négy kilométeren nem négysávos - jóval több a baleset, mint máshol. A szakasz bővítését a Medgyessy-kormány idején állították le, és a Gyurcsány-kormányok se kezdték újra a munkát.
Emberi szervekkel üzérkedő bűnszövetkezetet göngyölített fel az izraeli rendőrség, amely kilenc olyan gyanúsítottat vett őrizetbe, akik feltehetőleg több tucat donort csábítottak ukrajnai műtétekre, 3...
Várhatóan 7,6-ra csökken keddre az UV-B-sugárzás - tájékoztatta a Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t. A 7,6-os UV-B-index még mindig a magas, figyelmeztetési határ fölött van - írta a...
Magyarországon is bevezeti az automata bankkártyás tankolást a Mol. A budapesti Fóti úti benzinkútnál az úgynevezett gyorsítósávban lehet ezt először igénybe venni, ráadásul számlát is ad a gép.
A japán Nissan autógyártó cég hétfőn bejelentette, hogy jövő hónapban megkezdi a tesztelését egy olyan, az autóba épített alkoholszonda tesztelését, amely nem indítja el a motort, ha a vezető alkoholszintje meghalad egy bizonyos értéket. A cég a helyi hatóságokkal együtt végzi az új technológia tesztelését.
Újabb három áldozatot szedett a kánikula Romániában, ahol először vezetnek be harmadfokú hőségriadót - közölte hétfőn Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. Vasárnap a tárcavezető még csak...
Többórás űrsétát kezdett hétfőn egy orosz és egy amerikai űrhajós. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetének két tagja - az orosz Fjodor Jurcsihin és az amerikai Clayton Anderson - már fel is...
Újra tárgyalni hívta a középosztály 13 pontjáról Orbán Viktort, a Fidesz vezetőjét Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A kisebbik ellenzéki párt vezetője hétfőn küldött nyílt levelet a nagyobbik ellenzéki párt elnökének. "Amennyiben valóban tenni kíván a magyar középosztály lecsúszásának megállításáért, fogadja el ismételt meghívásomat. Arra kérem, üljünk egy asztalhoz és vitassuk meg,…
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Monetáris Tanács hétfői döntését a magyarországi gazdasági folyamatok, köztük a bérek alakulásával, illetve a világban tapasztalható...
Az új típusú Start Plusz és Start Extra kártyák használatára július elseje óta már több mint ötszázan váltak jogosulttá - közölte az APEH sajtóosztálya. A Start Plusz kártyát 298-an ig...
Mintegy 700 millió forint értékű egyházi ingatlan rendezéséről döntött még a múlt héten a kormány - jelentette be hétfőn a kormányszóvivő. A mostani kormánydöntés alapján a pénz a református és az evangélikus egyház pénzbeli kárpótlására, illetve a korábban államosított ingatlanok visszaszerzésére fordítható - közölte Daróczi Dávid.
Kigyulladt a tölgyerdő hétfő délután Várpalota és Pétfürdő között, a 8-as főút mellett - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t. A tölgyes...
A hét elején új rekordot ért el az NZD-USD 0,8029-nél, átlépve ezzel a fontos 0,80-as értéket. Technikailag szabad az út 0,8100-ig. Az RBNZ szerdán este dönt a kamatokról. Azzal számolnak, hogy a bank 25 bázisponttal 8,25%-ra emeli alapkamatát. Ez jól jönne a kiwinek. 0,8196-nál fut a 0,7238 és 0,7640 közti mozgás 238,2%-os Fibonacci-extenziója. In-GFX
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn sok lesz a napsütés, csak néhol az Északi-középhegységben alakulhat ki záporeső. Kedden a déli óráktól azonban nyugat felől gyakran...
Hat kritikus pont van a kormány egészségügyi koncepciójában, amely a betegek ellátáshoz való hozzáférését valamilyen szempontból korlátozni fogja - mondta a Fidesz alelnöke.
Az MSZP-SZDSZ kormányok öt éven keresztül egyetlen lépést sem tudtak tenni az úgynevezett „ügynökkérdés” megoldása felé. Így most a már jól ismert szocialista trükkhöz nyúlnak: a...
Újra tárgyalni hívta a középosztály 13 pontjáról Orbán Viktort, a Fidesz vezetőjét Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A kisebbik ellenzéki párt vezetője hétfőn küldött nyí...
A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy ilyen nagyot változott a szocialisták álláspontja a génmódosított növények termesztése ügyében – áll Font Sándor közeleményében. A tavaly ősszel Gráf József által beterjesztett törvénytervezet még bizonyos körben lehetővé tette volna a génmódosított növények termesztését.
Elfogadhatatlan, hogy a kormány továbbra sem hajlandó lemondani saját luxusberuházásáról. Miközben az adófizetők milliárdjait herdálja el felesleges fényűzésre, eközben megszorítások tömkelegével...
Két napig tartó csatában ötven tálibot öltek meg az afgán és az amerikai csapatok által vezetett koalíciós erők Afganisztánban. A harcok azután robbantak ki, hogy a lázadók öngyilkos merényletet kíséreltek meg egy katonai őrjárat ellen, jelentették be hétfőn, miután véget ért a csata.
Az új típusú Start Plusz és Start Extra kártyák használatára igényelhetősége, július elseje óta már több mint ötszázan váltak jogosulttá - tájékoztatta az APEH sajtóosztálya az MTI-t. A Start Plusz...
Az 5 napos korrekció után ismét csökkenni kezdett az EUR-NOK árfolyama. A norvég koronának jól jön a magas olajár, mely júliusban általában emelkedést mutat. A korrekt olajár mindenesetre 60,00 és 65,00 dollár között mozog, vélte az OPEC egyik képviselöje. Ha csökken az olajár, mérséklödhet a világ 5. legnagyobb olajexportörének számító Norvégia gazdasági növekedése. Mind a Brent, mind pedig a…
Radek Stepanek nyerte a Los Angeles-i, 525 ezer dollár összdíjazású férfi kéménypályás tenisztornát. A cseh teniszező a döntőben három szettben győzte le a második helyen kiemelt James Blake-et. Az első játszmát rövidítésben Stepanek nyerte, majd a második szett is igen szorosan alakult, de ezt 7-5t-el a hazai pályán játszó Blake zsebelhette be. A harmadik felvonás az első kettővel ellentétben…
A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy ilyen nagyot változott a szocialisták álláspontja a génmódosított növények termesztése ügyében. A tavaly ősszel Gráf József által beterjesztett...
Nőtt az ingyen fürdőzés lehetősége a Balaton déli partján, az eddigi szabad strandok mellett több eddigi fizetősnél is is eltörölték a belépőjegyet, sőt néhol a parkolásért sem kell már fizetni. Az északi parton viszont továbbra is többségben vannak a fizetős fürdőhelyek, mert az önkormányzatok szerint a talaj adottságai miatt itt többe kerül a part és a meder gondozása.
Kedden reggel nyolctól a Magyar Rádió egyik kirúgott munkatársa éhségsztrájkba kezd a közszolgálati adó vezetésének gyakorlata ellen. Cs. Kádár Péter, a Magyar Rádió egyik, a létszámleépítések...
Újra tárgyalni hívta a középosztály 13 pontjáról Orbán Viktort, a Fidesz vezetőjét Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A kisebbik ellenzéki párt vezetője hétfőn küldött nyílt levelet a...
Az EUR-JPY-t 167,69-en jegyzik, és a devizapárnak részben sikerült összeszednie magát 167,08-as napi minimumáról. Miután a hét elején megszüntették a carry trade-eket, a DAX és a Dow Jones ismét emelkedni kezdett. Eközben emelkedett az EUR-JPY árfolyama. Ha 167 alá megy az árfolyam, visszaesés várható 166,00-ig. in-GFX
Az amerikai elnökválasztások történetében először az internetre feltöltött videókkal bombázzák élő egyenes tévéadásban az elnökjelöltségre pályázó politikusokat.
A világ leggazdagabb országaiban is igen népszerűtlen a globalizáció folyamata, mert a bizonytalanság érzetét kelti a lakosságban - áll a Financial Times és a brit Harris közvélemény-kutató közös felmérésben.