Gázrobbanás volt a dallasi repülőtér közelében. Egy ipari telepen tárolt folyékony gáz tartályok robbantak fel. A detonációk ereje miatt fémdarabok és több kilós kövek záporoztak a környékbeli házakra.
Csaknem ezer hektár erdő ég, illetve égett le a Kiskunhalas, Kéleshalom, Imrehegy és Császártöltés közötti területen - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője...
Sosem beszéltek arról, hogy közös komédiasorozatukban pornográfiát is bemutatnának - mondta a bíróság előtt a szexuális bűncselekmények elkövetésével megvádolt színész egykori partnere, Paul Whitehouse. Chris Langham számítógépén gyerekpornót ábrázoló fotókat találtak a rendőrök.
Cegléden leszakadt a vasúti felső vezeték, ezért a vonatok jelentős késéssel közlekednek - tájékoztatta a MÁV szóvivője az MTI-t. Kavalecz Imre elmondta, nem sokkal este hét óra után szakadt le a...
A kormány elfogadta a jövő évi költségvetés kereteit. Ez 3,5 %-os inflációra alapoz, és a tárcáknak több éves ktv-i tervet kell készíteniük 2009-től. A PM jövő évi költségvetési tervirányzata...
Nem csak jogi értelmezést, hanem megoldási javaslatot is tartalmaz az Országos Rendőr-főkapitányság által készített, és kedden az ügyészségnek átadott, dokumentum a gumilövedékek használatávak kapcsolatban. Állítólag a hiányos jogi szabályozás miatt lett ügy a gumilövedék tavaly október 23-ai használatából.
Bécsben szerda délután megkezdődött a koszovói összekötő csoport találkozója. Az Egyesült Államok, Oroszország, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország vezető diplomatái a német...
A lyoni magyar főkonzulátus segítségével hamarosan hazautazhat Franciaországból az a magyar fiatalember, akire a francia csendőrség bukkant az ország déli részén. Egy bőrönddel magára hagyták az autópálya egyik pihenőjében.
Nyilvános meghallgatáson volt kénytelen válaszolni a számvevőszék elnökének kérdéseire Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szerdán egy parlamenti bizottság előtt. Misa Lindenstrauss főszámvevő...
Mumifikálódott csecsemőt találtak befalazva egy kanadai ház felújításakor, közölte szerdán a Toronto Star című lap. A baba 1925. szeptember 12-i dátumú újságpapírokba volt becsomagolva.
A legtöbb országban azért tiltják be a nyilvános helyen való dohányzást, hogy megvédjék a nemdohányzó többséget a cigaretta káros hatásaitól. Nem így Észak-Koreában, ahol mindössze egyetlen embert akarnak megvédeni.
Rendőrök vitték el a csapatszállásról Cristian Morenit, miután kiderült, ő produkált pozitív doppingtesztet a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát követően.
Közzétették az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, a wwww.felvi.hu-n szerda este. A pontszámok nyilvánosságra hozatalával...
Törvénytelenül bocsátották el a MÁV Kórház több dolgozóját múlt pénteken és hétfőn a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete szerint. Felmondási idejükbe beleszámították a szabadságukat is, amit a Munka Törvénykönyve tilt.
Leszakadt a felső vezeték miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonal egy szakaszán – tájékoztatott Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
Leszakadt a felső vezeték miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonal egy szakaszán – tájékoztatott Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
Leszakadt a felső vezeték miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonal egy szakaszán – tájékoztatott Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
A legtöbb jelentkezőt vonzó ELTE bölcsészkarán három szakon is csak a maximálisan elérhető 144 ponttal lehetett bekerülni. Ezek a kommunikáció-médiatudomány, a germanisztika-néderlandisztika, és a hebraisztika szakirány, a keleti nyelvek és kultúrák szakon belül.
Megtalálták az okot, ami miatt repedések keletkeztek a 4-es metró alagútját kitámasztó betongyűrűkön. A hiba korrigálása megkezdődött, a fúrópajzs 1-2 napon belül ismét elindul. Az építők azt közölték: az eredeti ütemtervnek megfelelően szeptemberben elérik az első állomást.
Még pontosabb részleteket, még nagyobb felbontást kínál hamarosan a Google Earth. A Google, hogy virtuális földgömbjének szolgáltatásait tökéletesítse, szerződést kötött egy olyan céggel, amelynek specialitása a nagy felbontású légi fotók készítése.
A kipusztulás fenyeget egy fafajtát Ugandában. Egyre nő ugyanis a kereslet a gyökere iránt, amely a helyiek hiedelmei szerint növeli a férfiak libidóját és férfiasságát.
Egyetlen világos sör sem kapott kiváló minősítést a Kosár magazin tesztjén, amelynek során a fogyasztóvédelmi lap munkatársai megvizsgálták, mi is van a hab alatt. A legtöbb kritika a csomagolást érte.
Elindította a hétéves Nemzeti Fejlesztési Terv első két évének programjait a kormány. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kabinet Budai Várban tartott kihelyezett ülése után azt mondta: egy új Magyarország építése kezdődik, és a régiók új lendületet kapnak a fejlődésben. A kormányfő hangsúlyozta: a következő években mintegy 7000 milliárd forintnyi európai uniós forrás felhasználásával, körülbelül 10…
A kormány elfogadta a jövő évi költségvetés főbb kereteit, az erről szóló dokumentumot a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön teszi a tárca honlapján - mondta Pichler Ferenc.
A 2005-ös 8. helyhez képest három helyet visszaesve Magyarország 2006-ban Európa 11. legvonzóbb célpontja a külföldi befektetők körében - hangzott el az Ernst & Young nemzetközi tanulmányának szerdai ismertetésén.
Franciaország és Líbia memorandumot írt alá, amely atomreaktor szállítását irányozza elő az észak-afrikai országnak tengervíz sótalanítására. Ezt egy francia tisztségviselő közölte szerda este,...
Több mint 10 százalékkal kevesebb új autót adtak el az első félévben, mint 1 éve. Az olcsó kocsiknál drasztikus volt a visszaesés, a drága sportautóból másfélszer annyi fogyott, mint tavaly. A kereskedők ekkora forgalom-csökkenést még elbírnak, érdekképviseletük nem tud egyetlen csődbe ment cégről se.
Szerda este az egyik vágányon megindult a közlekedés a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között. A ceglédi vasútállomáson leszakadt felsővezetéket az éjszaka megjavítják, így csütörtök hajnalra várhatóan helyreáll a közlekedés a szakaszon.
Az MLSZ a jövőben hosszú távú együttműködésre törekszik a Sport plusz című hetilappal, s felmerült, hogy a Sport plusz középtávon napilapként jelenjen majd meg – tájékoztatta a sajtót Kisteleki István, a labdarúgó szövetség elnöke.
Az afganisztáni tálib lázadók szerdán megölték egyik dél-koreai túszukat. A tálibok közölték, hogy a túszt kivégezték, amiért elakadtak a tárgyalások a lázadók bebörtönzött társainak kiszabadításáról.
Hazai pályán nyert, így továbbjutott a svéd Elfsborg csapata a Bajnokok Ligája első selejtező köréből. A skandináv gárda az észak-ír bajnok Linfieldet ejtette ki összesítésben 1-0-lal. A második körben a kiemelt Debrecen ellenfele így az Elfsborg lesz.
A megengedett sebesség majd' háromszorosával vízisízett egy 74 éves vak férfi a nagy-britanniai Windemere-tavon, hogy tiltakozzon a sebességkorlátozás ellen. A stockporti Gerald Price a megengedett 10 helyett 28 mérföldes óránkénti sebességgel hasított a legnagyobb angol tavon.
Több mint négyezer turistát és helyi lakost kellett kedden kimenteni Dél-Olaszországban, Peschici térségében, egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt. A mentőalakulatok hajókkal és helikopterekkel szállították biztonságba a strandokra siető embereket.
Nyolcszorosára nőttek a szállodai árak Pekingben egy évvel az olimpia előtt - derült ki a helyi sajtó vizsgálódásaiból. A hotelek felében pedig még el sem kezdték fogadni a szobafoglalásokat.
Meglehetősen kínos kérdéssekkel kellett szembesülnie a Portugáliából eltűnt négyéves brit kislány, Madeleine McCann apjának egy amerikai televíziós műsorban.