2007. július 27. péntek

júl. 27
9:15
Szabolcs tízmillióért lesz orvos (BorsOnline)
Olyan volt kedd este nyolckor a fôvárosi Millennáris Parkban a Pont Ott Parti, mint egy valóságshow fináléja. Épp csak Stohl Buci hiányzott, hogy két kezét összeillesztve jelezze, itt az idô, dönteni kell. Igen vagy nem? Felvettek vagy sem? Megvan vagy nincs? Mármint a szükséges pontszám.
júl. 27
9:17
Catherina Zeta-Jones szexibb, mint valaha - nézze meg Ön is! (Infostart)
Szinte hihetetlen - főleg a képeket elnézve - de már 37 éves Hollywood egyik legszebb asszonya, Catherine Zeta-Jones. Michael Douglas felesége két gyermek édesanyja, de ez egyáltalán nem látszik az alakján.
júl. 27
9:17
Már egymilliónál is több üdülési csekknél tartunk (HírExtra)
Egy 11 éves pécsi kislány, Héjas Tímea édesanyja révén kapta az idei egymilliomodik üdülési csekket. A csütörtöki ünnepélyes átadáson Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elmondta: idén már kétszer annyi üdülési csekket használtak fel, mint tavaly ilyenkor.
júl. 27
9:17
Kárpátaljára látogat Gyurcsány Ferenc (Gondola)
Egynapos látogatást tesz pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kárpátaljára. Ungváron az ukrajnai magyar szervezetek, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar...
júl. 27
9:17
Többen haltak meg a közutakon idén (HírTV)
Az év első fél évében valamivel kevesebb közúti baleset történt a főváros útjain, mint tavaly az első hat hónapban. A halálos áldozatok száma azonban növekedett - írja a Népszabadság.
júl. 27
9:18
Csendháborító süninász (Gondola)
Két sündisznó olyan zajosan üzekedett egy brémai ház kertjében az éjszaka közepén, hogy a lakók riadtan kihívták a rend őreit. Ez nem sokat segített, sőt a rendőri reflektorok éles fénye mintha...
júl. 27
9:19
BKV-s utastájékoztatás GPS-el (HírExtra)
Év végéig teszteli a BKV a megállókban elhelyezett GPS- (műholdas helymeghatározó rendszer) alapú, intelligens utastájékoztató táblákat a 86-os busz vonalán. A kísérleti program 50 millió forintba került, a teljes rendszer kiépítése csaknem 8 milliárd lenne. A föld feletti vonalakon -kivéve a HÉV-en - 2-3 év alatt vezetnék be a GPS-es rendszert.
júl. 27
9:19
Kikosarazták, lenyelte a gyémántgyűrűt (Gondola)
Haragjában lenyelte az eljegyzési ajándéknak szánt gyémántgyűrűt egy kínai férfi, miután kedvese kikosarazta őt. A 30 éves Hsziao fenséges vacsorát főzött, feldíszítette lakását és egy háromezer...
júl. 27
9:19
Varga: Jön a következő Gyurcsány-csomag (HírTV)
Új Gyurcsány-csomag körvonalazódik - állítja a Fidesz alelnöke. Varga Mihály azt mondta, jövőre az ideihez hasonló életkörülményeket teremt a kormány gazdálkodása. Utalt arra is, hogy elemzők szerint az infláció magasabb lesz a vártnál.
júl. 27
9:19
Villanyoszlopnak hajtott - egy halott (Alternatív Energia)
A helyszínen meghalt az egyik utas, miután egy személyautó villanyoszlopnak ütközött Lakitelek-Tőserdőn pénteken - közölte a rendőrség.A jobb első ülésen utazó férfi kirepült az autóból és életét vesztette, a gépkocsivezető és a másik utas könnyebb sérüléseket szenvedett - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Mihályné Bornemisza Eleonóra. Hozzátette: a gépkocsivezető az…
júl. 27
9:19
Ausztráliában ejtették a terrorizmus vádját az indiai orvos ellen (Kripto Akadémia)
Az ausztráliai hatóságok ejtették a terrorizmus vádját annak az indiai orvosnak az ügyében, akit a június végi nagy-britanniai merényletkísérletekkel kapcsolatban vettek őrizetbe - jelentette pénteken az ausztrál média. A 27 éves Mohammed Hanif ellen terrorizmus gondatlan támogatása címén emeltek vádat, amiért mobiltelefonja SIM-kártyáját odaadta egy Nagy-Britanniában élő rokonának. Július 2-án…
júl. 27
9:21
Népszabadság: az OMV nyilvános ajánlatot tesz a Molra (Gondola)
Az OMV nyilvános felvásárlási ajánlatot tesz a Mol-ra - írta pénteki számában a Népszabadság, több megbízható forrásra hivatkozva. A lap informátorai úgy tudják, hogy az osztrák cég többet kínál...
júl. 27
9:21
Eloltották a Kunfehértó melletti bozóttüzet (Alternatív Energia)
Lokalizálták a Kunfehértó-Kéleshalom melletti tüzet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken. A tüzet csütörtök este sikerült lokalizálni a területen; a lángok még szerda este csaptak fel, személyi sérülés nem történt, a tűz miatt kitelepítésre nem volt szükség - mondta a szóvivő.Hozzátette: a mintegy 600 hektáros területen a lánggal égést megszüntették, a…
júl. 27
9:23
Így élnek a világsztárok között a magyarok (Infostart)
Egy hónapja a Liverpool tartalékcsapatában készül a Sándor Károly Futballakadémia két korábbi hallgatója, Németh Krisztián és Simon András. A két játékos az InfoRádiónak elmondta, hogy sikerült beilleszkedniük. A liverpooli edzéseken ugyanolyan gyakorlatokat végeznek, mint itthon, de az angliai tréningek jóval pergősebbek - tették hozzá. Az agárdi akadémia igazgatója, Tamási Zsolt kiemelte: a két…
júl. 27
9:23
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-JPY ma reggel maga mögött hagyta a 162,21-es minimumot, és 72 pippel 163,94-re emelkedett. Az ázsiai adatok közzététele is felgyorsította az emelkedést. Eddig nem sikerült visszahódítani a kerek 164-es értéket, de a kereskedök szerint hamarosan sor kerülhet erre. A GBP-USD ma 60 pipes sávban mozgott, 2,0494 és 2,0471 között. Most sem sikerült átlépni a 2,05-ösd értéket, és 2,0434-re…
júl. 27
9:23
Szonda Ipsos: kezdik visszaszerezni hagyományos bázisukat a szocialisták (Gondola)
Folytatódott az április óta egyértelmű tendencia: az MSZP táborának némi gyarapodása, a Fidesz támogatóinak enyhe csökkenése - írta a Népszabadság pénteken a Szonda Ipsos felmérését ismertetve. A...
júl. 27
9:23
EYOF: újabb bronznap Belgrádban (Metropol)
Újabb négy bronzérem a magyar fiatalok mérlege a belgrádi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon: a negyedik napon az úszók ismét kitettek magukért, hiszen Dobár Éva, Gyurta Gergő, Szána Zsombor is dobogóra állhatott, míg a negyedik medált Czebei Réka atléta nyerte.
júl. 27
9:23
Népszava: A reform közepén távozik az OEP főigazgatója (Gondola)
Várhatóan augusztus közepén távozik posztjáról Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója - írta pénteken a Népszava. A tavaly ősszel kinevezett szakember a lap...
júl. 27
9:25
Fodor Gábor támogatja a melegek gyerekvállalását (Gondola)
Fodor Gábor bizonyos feltételek esetén támogatná, hogy meleg párok is fogadhassanak örökbe gyermeket - mondta a környezetvédelmi miniszter a Bors című napilap internetes fórumának vendégeként....
júl. 27
9:25
A Hírautó is becsődölt (HírExtra)
Egy újabb autóreklámozással foglalkozó cég, a Hírautó Kft is fizetésképtelenné vált. A társaság honlapján az olvasható, hogy a konkurens cégek körüli botrányok miatt a Hírautóval szemben is megszűnt a reklámozók bizalma, és az elmúlt hónapokban sem találtak semmilyen megoldást a cég megmentésére.
júl. 27
9:25
Folytatják útjukat az Északi-sarkra az orosz képviselők (HírTV)
Kijavították a hibát az Északi-sark felé tartó orosz kutatóhajón, az Akagyemik Fjodorov így pénteken tovább hajózik a sarkvidék felé. A vízi járművön utazók - köztük két parlamenti képviselő - tudományos bizonyítékokat akarnak szerezni ahhoz, hogy az Északi-sark Oroszország területi vizeihez tartozik.
júl. 27
9:26
Piás űrhajósok: botrány a NASA-nál (Privátbankár)
Augusztus 7-re tűzték ki az Endeavour űrrepülőgép indítását, eközben két kínos ügyben is folytatnak eljárást az amerikai űrhatóságok
júl. 27
9:27
Az OMV cáfolja nyilvános felvásárlási ajánlat hírét (HírTV)
Cáfolták az OMV osztrák olajipari vállalatnál azt a lapértesülést, miszerint azonnali ajánlatra készülne a Mol Nyrt. egészére. A hír a Népszabadság pénteki számában jelent meg.
júl. 27
9:27
Lokalizálták a Kunfehértó melletti bozóttüzet (Gondola)
Lokalizálták a Kunfehértó-Kéleshalom melletti tüzet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel pénteken. A tüzet csütörtök este sikerült lokalizálni a területen; a...
júl. 27
9:27
Magyar Nemzet: Nem vonják össze a titkosszolgálatokat (Gondola)
Lekerült a napirendről a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonása - hangzott el az Információs Hivatal vezetői értekezletén - értesült a Magyar Nemzet. Mint a lap pénteki számában olvasható, az...
júl. 27
9:29
Meghosszabbították ultimátumukat a dél-koreaiakat elrabló tálibok (Gondola)
Ismét meghosszabbították - ezúttal néhány órával - ultimátumukat a dél-koreaiakat elrabló afganisztáni tálibok, követelvén, hogy a kabuli kormány addig egyezzen bele bebörtönzött társaik szabadon...
júl. 27
9:29
Saját részvényeket vett az OTP (Privátbankár)
Az OTP Bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén 52.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt darabonként 10.435 forintos átlagáron - tette közzé a pénzintézet a BÉT hivatalos honlapján.  A közlemény szer...
júl. 27
9:29
Hatalmas gondok a hazai mezőgazdaságban (HírTV)
Akár 50 forint is lehet a tojás az elmúlt hetek szokatlanul meleg időjárása miatt - közölte a Tojás-termelők Szövetsége. A hosszan tartó hőség miatt ugyanis ötödével kevesebbet tojtak a tyúkok. Drágulást okoz az is, hogy az aszály miatt Európa-szerte emelkednek a takarmányárak, a Gabona Szövetség felmérése szerint a nagy szárazságban megsemmisült az idei kukoricatermés fele.
júl. 27
9:29
Halálos baleset Lakiteleken (Blikk)
júl. 27
9:30
Debreceni Zita jobban szereti a lányokat (BorsOnline)
Debreceni Zita átállt a kamera túloldalára. A fekete szépség ugyanis fotósként próbálja ki magát.
júl. 27
9:31
Kóka szeretne egy igazi konzervatív oldalt (Infostart)
Egy-másfél évig tarthat ki egy kormány reformlendülete - mondta Kóka János gazdasági miniszter a Figyelonek adott interjúban. A tárcavezető szerint utódjának személye nem lehet a koalíciós alku tárgya. Mint fogalmazott: az ő gazdaságpolitikai felfogása a koncervatívokéhoz áll közelebb és szeretne végre egy igazi konzervatív oldalt is.
júl. 27
9:31
Egy év a hölgyekre várakozva (Gondola)
A brit férfiak életükből csaknem egy évet áldoznak a hölgyekre való várakozásra. E sokkoló adat nem becslésen, hanem egy precíz felmérésen alapul, amelynek során a Miss Butterfly nevű brit...
júl. 27
9:31
Halálos baleset Lakiteleken (Gondola)
A helyszínen meghalt az egyik utas, miután egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött Lakitelek-Tőserdőn pénteken - közölte a rendőrség az MTI-vel. A jobb első ülésen utazó férfi kirepült az...
júl. 27
9:39
Berlinből Párizsba tankolás nélkül (Privátbankár)
Az új smart fortwo cdi 3,3 literes átlagfogyasztással a világ legtakarékosabb sorozatgyártású személyautója - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben. A közlemény szerint az autó 88 g/...
júl. 27
9:40
Botrány a NASA-nál: részeg űrhajósok a világűrben (Infostart)
Meglehetősen kínos ügy látott napvilágot a NASA berkeiből: kiderült ugyanis, hogy legkevesebb két esetben ittas űrhajósokat lőttek fel a világűrbe. A szervezet egyelőre nem kívánta kommentálni egy szaklap értesüléseit, melyekőrl pénteken tartanak sajtótájékoztatót.
júl. 27
9:40
Ausztráliában ejtették a terrorizmus vádját az indiai orvos ellen (Gondola)
Az ausztráliai hatóságok ejtették a terrorizmus vádját annak az indiai orvosnak az ügyében, akit a június végi nagy-britanniai merényletkísérletekkel kapcsolatban vettek őrizetbe - jelentette...
júl. 27
9:43
Bangladeshi áradások (HírTV)
Bangladesh fővárosában több ezer ember kényszerült otthona elhagyására a napok óta tartó heves esőzések és az, azok okozta árvizek miatt.
júl. 27
9:45
Repülni már lehet a híd alatt, az autók augusztustól közlekedhetnek rajta (Metropol)
Veres Zoltán műrepülő átrepül az elkészült, 1872 méter hosszú kőröshegyi völgyhíd alatt. A hidat augusztus elején adják át a forgalomnak.
júl. 27
9:53
Nyári szüret Tokaj-hegyalján (Alternatív Energia)
A korai szőlőfajták szedése nagy valószínűséggel a Tokaj-hegyaljai borvidéken is már augusztus közepén kezdődik - írta az Észak-Magyarország pénteken. A villányi borászok szerint "elégnek az ízek" a szőlőszemekben, ha tovább marad a nagy hőség, nem lesz olyan zamatos a bor, mint az lenni szokott. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az Észak-Magyarországban úgy…
júl. 27
9:53
MLSZ fegyelmi a Fradi ellen (HírExtra)
Fegyelmi eljárást indít a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Ferencváros ellen. Az MLSZ erről a csütörtöki rendkívüli ülésén döntött. A szövetség szerint ugyanis a zöld-fehér klub úgy adta be NBII-es nevezését júniusban, hogy hiteles aláírásokkal igazolta: nem áll perben az MLSZ-szel. Az alapszabályok szerint egyetlen olyan csapat sem indulhat el a magyar bajnokságban, amely perben áll a…
júl. 27
10:08
Együtt bulizott a sztárénekes, a színésznő és a szupermodell - videóval (Infostart)
Együtt mulatozott a franciaországi St. Tropez-ben a U2 énekese, Bono, Penelope Cruz színésznő és Helena Christensen modell.
júl. 27
10:25
A cukor- és kalóriamentes üdítők is egészségtelenek (Vital)
tovább
júl. 27
10:27
GVH-vizsgálat a kereskedelmi tévék ellen? (Piac és Profit)
A GVH a versenytörvény 43/C. szerinti ágazati vizsglatot indított az elektronikus média gazdasági ágazatba tartozó televíziós műsorszolgáltatás nagy- és kiskereskedelmi, valamint televíziós hirdetés piacán a televíziós reklámok értékesítésével, a sport-és filmjogokhoz való hozzáféréssel, a televíziós műsorcsatornák továbbításának feltételeivel kapcsolatos piaci folyamatok megismerése és…
júl. 27
10:27
Anettka operájában politikus kapja a kulcsszerepet (BorsOnline)
Fehér Anettka újabb szenzációval állt elô. A mûsorvezetônôrôl készült opera egyik kulcsszerepére ugyanis sikerült megnyernie egy országgyûlési képviselôt. Petkó András, MDF-es politikus csak hosszas unszolás után mondott igent a nem mindennapi felkérésre.
júl. 27
10:28
Puskás Peti visszavág Gesztesinek (BorsOnline)
Puskás Peti rendkívül tehetséges színész – állítja róla rendkívül kritikus édesapja és Gesztesi Károly. A fiatal srác bár rock sztárnak készült, a filmezésben egyelôre nagyobb sikereket ér el.
júl. 27
10:30
Kevesebb a munkanélküli (Infostart)
Valamelyest csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
júl. 27
10:30
Drágább lett az olaj (Privátbankár)
Az utóbbi napok hullámvasútján péntek reggel ismét fölfelé tartott a kőolaj ára a szabadpiacon. A részvénytőzsdék csütörtöki visszaesése kétségeket keltett a gazdasági növekedés és az energiakereslet ...
júl. 27
10:31
Szonda Ipsos: 2,5 millió fideszes és 1,5 millió szocialista (Infostart)
A Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég adatai szerint némileg csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, ám a biztos pártválasztók 60 százaléka még így is az ellenzéki pártot választaná, szemben az MSZP-szimpatizánsok 30 százalékos arányával.
júl. 27
10:32
Több lett a társas vállalkozás (Privátbankár)
Az idén június 30-án a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1,282 millió volt, 6 ezerrel több, mint 2006. december 31-én, de 27 és fél ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi...
júl. 27
10:33
253 fölé is benézett a forint (Privátbankár)
Az eurót 252,40/253,00 forinton jegyezték péntek reggel kilenc óra után a bankközi kereskedelemben, jó egy százalékkal gyengébben a csütörtök délutáni 249,90/250,00 forintnál. A forint...

Keresés