Minden bizonnyal több millió forintos nagyságrendű kárral járnak a tűzesetek Fejér megyében, elemésztve 1300 nagyméretű szalmabálát; az egyik helyszínen már 15 órája folyamatosan lángol 600 bála. A térségi katasztrófavédelem és a fehérvári tűzoltóság csütörtökről péntekre virradóra csak erről a helyszínről legkevesebb 50 állampolgári bejelentést kapott - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei…
Két magyar turista holttestére bukkant a spanyol rendőrség Ibiza szigetén pénteki sajtójelentések szerint. Az első boncolási eredményekből arra lehet következtetni, hogy a 46 éves férfi megkötözte, többször megütötte, megszúrta, majd megfojtotta 29 éves feleségét. A holttestet ezt követően egy fa tövébe ültette az Es Cueiram barlang közelében, egy erdős területen. Egy nappal később a férfi…
Elhunyt Stark Tibor zeneszerző; a művésztanárt 74 éves korában, súlyos betegség után csütörtökön érte a halál - tudatta a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) pénteken az MTI-vel. A trombitaművészt, zeneszerzőt, zenetanárt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek -…
Már hétfőtől igényelhető az a tízéves hosszú lejáratú hitel, melyet a kormány biztosít a fagykárt szenvedett gazdáknak, a törlesztést elég 2 év után elkezdeni. Gráf József hétfőn írja alá azt a rendeletet, mely az integrátoroknak is lehetőséget ad, hogy kaphassanak a támogatásból.
A dollár ma erösödést mutatott, kivéve az USD-JPY devizapárban. A dollárnak továbbra is jól jött a befektetök kockázatkerülése. Az EUR-USD árfolyama visszaesett 1,3635-re, tehát valamivel a júniusús július közti rally 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje fölött jegyzik. A zöldhasúnak jól jön, hogy úgy vélik: a délutáni GDP-adatok azt mutatják, hogy a júniusig tartó 3 hónapban javult az amerikai…
Főként határvízi ügyekre, európai uniós környezetvédelmi kötelezettségekre és nemzetközi környezetvédelmi egyezmények végrehajtására terjed ki az a magyar-szerb környezetvédelmi együttműködési...
Megindult a forgalom a 6-os főúton, ahol egy melaszt szállító tartálykocsi borult fel délelőtt Budapest XI. kerületében, a Savoya park környékén - közölte a tűzoltóság pénteken az MTI-vel. A tartálykocsi a szélső sávot több órán keresztül teljes szélességében elfoglalta, így a forgalom a városból kifelé csak egy sávon haladt - mondta Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltóság kommunikációs és jogi…
Gyermekkönyvet adott ki a berlini állatkert Knutról, a közönségkedvenc jegesmedvekölyökről. Az eddig még soha nem publikált fényképekkel illusztrált, 44 oldalas kötet bemutatja a tündéri medvebocs életét, és felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az éghajlatváltozás jelent a jegesmedvék számára. A berlini állatkert igazgatója reméli, hogy a könyv nemcsak szórakoztató, hanem…
A GBP-JPY ma sorozatban 8. napja könyvelt el veszteségeket. A 250,46-os éves csúcs elérése óta csökken az árfolyam. A japán választások után a 0,75%-ra való kamatemeléssel számolnak. Ez hozzájárulhat a jen fonttal szembeni erösségéhez. A napi minimum alá való visszaesés esetén további veszteségekkel kell számolni 240,00-ig. in-GFX
Két magyar turista holttestére bukkant a spanyol rendőrség Ibiza szigetén pénteki sajtójelentések szerint. Az első boncolási eredményekből arra lehet következtetni, hogy a 46 éves férfi...
A rendőrség számít a határőrök munkájára - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány pénteken Szombathelyen. Bencze József, aki a megyei főkapitányság állománygyűlésén vett részt, megnyugtatta a határőröket, hogy a rendőrség és a határőrség integrációjával senkitől sem fognak megválni, mivel a feladatok ellátásához szükség lesz a kiképzett szakemberekre.
Megrongálták az Endeavour egyik számítógépét. A szabotázsakciót az egyik alvállalkozó cégnél követték el, a szakemberek most azon dolgoznak, hogy az űrrepülőgép tervezett augusztus 7-i startjára megjavítsák a készüléket. Az egyik szaklap szerint többször előfordult, hogy az asztronauták részegen indultak az űrutazásra.
Minden bizonnyal több millió forintos nagyságrendű kárral járnak a tűzesetek Fejér megyében, elemésztve 1300 nagyméretű szalmabálát; az egyik helyszínen már 15 órája folyamatosan lángol 600 bála. A...
Négymillió forint kártérítést kell fizetnie a MÁV-nak, amiért egy létszámleépítéskor a roma munkavállalóit szervezte ki egy külső céghez. A bíróság jogerős ítéletében kimondta: a MÁV hátrányos megkülönböztetést alkalmazott roma munkavállalóival szemben, ezért fejenként 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést köteles fizetni számukra.
Péntekig kilenc kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz (Ab) az Országos Választási Bizottság határozatai ellen, amelyekben a testület hitelesítette a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseit - mondta az MTI érdeklődésére pénteken az Ab sajtófőnöke. Sereg András közölte: a kilenc kifogás között olyan is van, amely mind a hat kérdést, vagyis a Fidesz-KDNP három és Kálmán…
Péntekig kilenc kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz (Ab) az Országos Választási Bizottság határozatai ellen, amelyekben a testület hitelesítette a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész...
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek délután az iszlámábádi Vörös Mecset közelében egy piacon - közölte a rendőrség. A terrorakciónak az első jelentések szerint legkevesebb tíz halottja volt.
Három pártnak, az MDF-nek, az MSZP-nek és a Fidesznek van felelőssége abban, hogy az előző rendszerben keletkezett állambiztonsági iratok megismerhetőségének kérdését eddig nem sikerült teljes körűen rendezni - hangsúlyozta Magyar Bálint szabad demokrata képviselő. A liberális politikus szerint visszaélés egy ország tényleges nemzetbiztonsági igényével, hogy az állambiztonsági iratok ma még mindig…
Leölték azt a TBC-s tehenet, amelyet egy helyi hindu közösség szentként tisztelt Walesben. A parlament szóvivője pénteken bejelentette, hogy a Shambo tehenet csütörtök éjjel halálos injekcióval elaltatták.
A második negyedévben 3,45-kal emelkedett az amerikai GDP, miközben csupán 3,2%-os plusszal számoltak a legutóbbi +0,7%-os érték után. A GDP-deflátor 2,7%-os pluszt mutatott, elmaradva ezzel a +3,4%-os elvárástól. Legutóbb még +4,2%-os értékröl adtak számot. Míg a GDP-deflátor csökkenö inflációs nyomásra utal, ami inkább kamatcsökkentésre utalna, addig a GDP mást jelez. Az EUR-USD-t 1,3662-nél…
Joanne K. Rowling, a Harry Potter-mesék szerzője két új történeten is dolgozik egyszerre - tudósított a USA Today című amerikai napilap. "Az egyik gyerekeknek szól, a másik nem" - mondta a brit szerző a hét nappal a hetedik varázslótanoncos meseregény premierje után megjelent interjúban. Az első kötet is így készült. "Két könyvön dolgoztam egy éven keresztül, mire végül Harry nyert." Most is ez a…
Nincs könnyű dolguk, és nem is ismernek semmilyen gátat a sztárok, ha új filmjük promóciójáról van szó. Catherine Zeta-Jones is nagyon komolyan veszi a munkáját, így egy nap alatt négy helyszínen járt és háromszor öltözött át. Kicsit teltebb idomai semmit sem rontanak rajta, sőt, kifejezetten jól áll neki.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek délután az iszlámábádi Vörös Mecset közelében egy piacon - közölte a rendőrség. A terrorakciónak az első jelentések szerint legkevesebb tíz halottja volt.
Az USD-CHF-et 1,2108-on jegyzik. Ezzel ismét erösödést mutat a devizapár. A nyereségek hátterében a meglepöen kedvezö amerikai GDP áll, mely a várt 3,2% helyett 3,4%-kal emelkedett. A GDP-deflátor 2,7%-os pluszt mutatott, elmaradva ezzel a +3,4%-os elvárástól. Legutóbb még +4,2%-os értékröl adtak számot. Az adatok változatlan amerikai alapkamatra utalnak. Ellenállás 1,2133-nál és 1,2151-nél…
Az Egyesült Államokban a tavalyi év eleje óta a leggyorsabb ütemben gyarapodott a gazdaság a második negyedben, 3,4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé első becsl...
Tizennégy fegyveres rablás vádja alól felmentette, emberölés miatt viszont 20 év börtönre ítélte Horváth Szilárdot pénteken a Fővárosi Bíróság. Horváth Szilárd társa ugyanakkor nyolc év börtönt kapott, mivel a bíróság bizonyítottnak látta, hogy részt vett az egyik fegyveres rablásban.
Szerbiában már 12 ezer hektáron égnek, Macedóniában pedig 5 ezer hektáron teljesen megsemmisültek az erdők, 3 ezer hektáron pedig még küzdenek a lángokkal a tűzoltók.
Sági Ágnest nevezték ki a Magyar Televízió (MTV) marketingvezetőjének, miután a posztot 2005 óta betöltő Horváth Réka távozott a köztévétől, és a Szonda Ipsos-hoz csatlakozott.
Nem érkezett bejelentés a PSZÁF-hoz nyilvános ajánlattételről a Mol részvényekre pénteken a hivatali munkaidő végéig. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete erről közleményben tájékoztatta az...
Az olasz Ferrari Forma 1-es csapata felháborodással fogadta a hírt, hogy nagy vetélytársa, az angol-német McLaren egyelőre nem részesült büntetésben, amiért titkos műszaki adatok jutottak birtokába a Ferrari egyik mérnöke révén. A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa azért döntött így, mert megítélése szerint a mérnök által illetéktelenül átadott 780 oldalas dosszié nem…
Ha minden szabályt betartanának a kórházakban, valószínűleg a nyári időszakban összeomlana az ügyeleti rendszer, így a betegellátás zavartalanságának fenntartása érdekében kénytelenek szabálysértő módon eljárni a kórházakban. A júliustól hatályos rendelkezések mindegyikének nem lehet egyszerre megfelelni.
Három pártnak, az MDF-nek, az MSZP-nek és a Fidesznek van felelőssége abban, hogy az előző rendszerben keletkezett állambiztonsági iratok megismerhetőségének kérdését eddig nem sikerült teljes...
Bulgáriában katonákat és rabokat is bevetnek az erdőtüzek oltására, mivel még mindig 3 ezer hektáron küzdenek a tűzoltók a lángokkal. Csak ezen a héten 23 ezer hektáron volt erdőtűz.
Budapest - Tragédiával végződik péntek este a Barátok közt kilencedik évadja. Egresi Tóni fának csapódik egy autóval. Azt ugyan tudni lehet, hogy a fiatalembert alakító Dósa Mátyás (20) már nem forgat a sorozatban, de arról egyelőre csak találgathatunk, vajon Tóni túléli-e a súlyos balesetet. Hiszen a produkciótól az sem lenne idegen, ha egy új színész bújna ősztől a lázadó srác bőrébe
Munkácsy Mihály műveiből nyitott meg kiállítást pénteken Munkácson, a festőművész szülővárosában Viktor Juscsenko ukrán elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek délután az iszlámábádi Vörös Mecset közelében egy piacon - közölte a rendőrség. A terrorakciónak az első jelentések szerint legkevesebb tíz halottja...
A szerdai 0,8109-es mindenkori csúcs elérése után ma csökkenést mutat az NZD-USD árfolyama. Az RBNZ a várt szerint 25 bázisponttal 8,25%-ra emelte alapkamatát. A bank-elnök, Alan Bollard utalt rá, hogy véget érhet a kamatemelési ciklus. A meglepöen erös amerikai GDP arra utal, hogy egyelöre változatlan marad az amerikai alapkamat. Ezzel egyelöre nem változik a kamatkülönbség. Támogatás 0,7724-nél…
A kormányzati negyed tervpályázatára több olyan pályamunka is érkezett, amely építésének akár holnap neki lehetne állni - jelentette ki Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze, a kormányzat...
Az Interbrand és a BusinessWeek idén is elkészítette a száz legértékesebb márka listáját. Az élen továbbra is a Coca-Cola áll, az év nyertesei pedig többek között a Google, a Zara és az Apple.
Összesen mintegy 50 millió forint regisztrációs adót, áfát és társasági adót nem fizetett be az államnak egy Pest megyei gazdasági társaság 2005-ben - közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője pénteken.
Sokan csak legyintenek. Azt mondják, a sakk-boksz a pihent agyúak sportja. Mindenesetre nem mindennapi sportág-elegyítés. A felek sakkoznak és bokszolnak egymással. Az ütés közös a két mûfajban. Csak éppen az egyik ütés nagyon tud fájni.
A Mac platform új eladási rekordokat döntött. A harmadik negyedévben a számítógépek területén 33, az MP3-lejátszók területén 21 százalékos növekedést ért el az előző pénzügyi év azonos időszakához viszonyítva.