Az év végén posztjáról távozó gazdasági miniszter úgy látja, hogy a jövőben szabaddemokrata pártelnökként jobban tudja segíteni a reformok elfogadtatását is.
A Liszt-Wagner Szimfonikus Zenekar koncertjével véget ért a július 5-26-a közt megrendezett Kodály Zoltán Emlékfesztivál, melyet a VIPArts szervezett. A Szent István téri koncertek különleges élményt nyújtottak a „csütörtöki” zenerajongóknak.
Egy 19 éves siófoki lány lett az idei, 182. balatonfüredi Anna-bál szépe. Idén először ráadásul a zsűri csak a legszebb 10 hölgyet választotta ki, közülük már a tévénézők szavazatai alapján dőlt el a győztes.
Összeségében csaknem 250 milliárd forintra becsüli az ágazatot idén ért károkat a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára. A kormány szerint a kár valószínűleg nem haladja meg a 200 milliárd forintot.
Jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki a hírek szerint a hét elején fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt Budapesten, a Kodály Köröndön. Az egyik napilap egy ellenzéki politikust vádolt, ám az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) cáfolata után bocsánatot kért a képviselőtől.
Villám csapott egy hegymászó csoportba vasárnap a dél-koreai főváros, Szöul közelében, öten meghaltak, hatan megsérültek.Két férfit és két nőt a Bukan hegyen, a csúcs közelében ért villámcsapás, miközben a térségben szakadt az eső - közölte a rendőrség. Ezen a környékén korábban tucatnyi embert ért már villámcsapás.A dél-koreai tévé szerint egy 48 éves férfit is villámcsapás ölt meg a Szöullal…
Estig változóan felhős lesz az ég, helyenként zápor is lehet. Éjszakától többfelé várható eső, zápor, zivatar. Holnap délutántól felszakadozik a felhőzet, az északnyugati, nyugati szél megerősödik, többfelé viharos lehet.
Harmincöt utas szenvedett füstmérgezést vasárnap délelőtt Párizsban, amikor az Invalidusok metróállomásnál kigyulladt egy metrószerelvény. A lángok a - valószínűleg hibás - fékberendezésből csaptak fel és ettől kigyulladt az egyik kocsi.
A Komjádi uszodában rendezett esemény zárónapján a világbajnok klasszis ezúttal 100 háton, 200 vegyesen, 50 pillangón és a Kőbánya SC férfi 4x100 vegyesváltójával aratott diadalt.
XVI. Benedek pápa vasárnap elítélte az afganisztáni túszejtéseket. Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján elmondott úrangyala imájában a katolikus egyházfő felszólította az emberrablókat: sértetlenül engedjék el a túszokat. Az afganisztáni tálibok 23 dél-koreait ejtettek fogságba július 19-én. A túszok egy Szöul melletti keresztény közösség tagjai, akik humanitárius céllal érkeztek Afganisztánba.…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő, a fővárosi Palatinus strandon megtartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, vasárnap.
Harmincöten szenvedtek füstmérgezést Párizsban vasárnap délelőtt, amikor kigyulladt egy metrókocsi - közölték a tűzoltók.Fékezéskor meggyulladt egy fékpofa, az egyik kocsiban tűz keletkezett - közölte Michel Cros, a tűzoltóság szóvivője. A lángokat poroltóval sikerült rövid idő alatt megfékezni. A 35 füstmérgezést szenvedett emberből tizenötöt kórházba szállítottak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta a kormányszóvivő.
Röviddel a felszállás után lezuhant egy orosz teherszállító repülőgép Moszkva közelében vasárnap hajnalban. A szerencsétlenséget a fedélzetén lévő nyolc ember közül egy sem élte túl.
A Parlament 1 négyzetmétere annyit ér, mint egy átlagosnál jobban felszerelt fővárosi panellakásé. Ez derül ki legalábbis a Kincstári Vagyoni Igazgatóság állami ingatlanokra vonatkozó értékbecsléséből. Eszerint ugyanis az Országház értéke 10 milliárd forint, így a négyzetméterára 270 ezer forintra jön ki.
A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítsa érintett minisztereit, hogy hangolják össze az aszálykár mérséklésére teendő rövid távú intézkedéseiket, és egyúttal lássanak hozzá egy átfogó aszálystratégia megalkotásához - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke, az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-nek.…
Az ausztriai Bad Gasteinben zajló, 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna páros döntőjébe jutott Szávay Ágnes, méghozzá a cseh a cseh Vladimira Uhlírovával az oldalán.
Harmincöten szenvedtek füstmérgezést Párizsban vasárnap délelőtt, amikor kigyulladt egy metrókocsi - közölték a tűzoltók. Fékezéskor meggyulladt egy fékpofa, az egyik kocsiban tűz keletkezett -...
Victoria Beckham rehabra viszi a család Twiggy nevű yorkshire terrierjét, hogy kikezeltesse a jószágot a költözés okozta sokkból – állítja a femalefirst.
Nyilvánosságra hozta a NASA azt a kutatási programját, amelyben a következô húsz évre tervezett ûrmissziók szerepelnek. A szakemberek nagy reményeket fûznek például a Jupiter és a Szaturnusz holdjára, valamint a Vénuszra és a Neptunuszra küldött ûrszondáktól, amikre képesek több milliárd dollárt is ádozni. A programból végre megtudhatjuk, mikor és melyik bolgyót ismerhetjük meg jobban.
"A kérdéses időpontban kedden reggeltől csaknem délig a képviselői irodaházban dolgoztam, ezt a beléptető rendszer egyértelműen igazolja" - reagált a Vasárnapi Híreknek Kontrát Károly a szombati Népszabadságban megjelent írásra. A képviselő hozzátette: még pisztoly utánzó öngyújtója sincs.
A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítsa érintett minisztereit, hogy hangolják össze az aszálykár mérséklésére teendő rövid távú intézkedéseiket, és egyúttal...
Afganisztánban megszakadtak a dél-koreai túszokról kezdett tárgyalások. A tálib lázadók közölték, hogy a válság egyedüli megoldása az afgán kormány által fogva tartott tálib foglyok szabadon bocsátása lehet.
Ötdolláros bankjegyek helyett húszdollárosokat adott ki egy bankautomata öt napon át a Louisiana állambeli Mansfieldben. Az így keletkezett 7000 dollárnyi (1 millió 300 ezer forint) hiányt rendőrök próbálják visszaszerezni. Az elromlott automata öt nap alatt huszonhat embert örvendeztetett meg.
Újabb merényletektől tartva az iraki hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak az Ázsia Kupa vasárnapi döntője alkalmából, amikor is az iraki labdarúgó válogatott Jakartában lép pályára...
Vasárnap ismét látványos PR-akcióval készült a kormány, ezekkel azonban nem lehet megvédeni a fogyasztókat - mondta Koszorús László fideszes képviselő, az egyik fővárosi strandon tartott kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva.
A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vereségét vetítették előre a vasárnapi szenátusi választások után közölt első exit poll eredmények, ami azt jelentheti, hogy távozni kényszerül Abe Sindzo kormányfő.A szavazók a szenátus 242 mandátumának feléről döntöttek. Az NTV japán tévéhálózat szerint az LDP és koalíciós partnere a buddhista színezetű Új Komeito párt 39-55 mandátumot szerez a…
Feloszlatta a rendőrség a győri Kiskútligetben engedély nélkül működő olcsópiacot vasárnap délelőtt - tudatta Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bakács László, a győri önkormányzat sajtóreferense megerősítette: valóban feloszlatták a piacot, mivel a helyszín nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket előírtak az ilyen vásárok tartásához.
Vasárnap rendezik meg a Palóc Búcsút a palóc fővárosként emlegetett Nógrád megyei Balassagyarmaton. A római katolikus főplébánia-templomban tartott szombat esti virrasztást követően vasárnap délelőtt körmenetet tartottak Balassagyarmat főutcáján, majd a szentmise után estig tartó folklórprogram kezdődött.
Csak kár származna a büntethetőségi korhatár leszállításából - mondta a Vasárnap Reggelnek Herczog Mária szociológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, arra reagálva, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 14-ről 12 éves korra csökkentené a büntethetőség korhatárát.
Mobiltelefonok képernyőjének fénye tette lehetővé egy sürgős vakbélműtét befejezését egy argentin kórházban fellépett áramszünet idején. A 29 éves páciens július 21-én került a műtőasztalra az...
Német diplomatát bízott meg azzal Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, hogy képviselje az Európai Uniót a Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon. Wolfgang Ischinger, Németország jelenlegi londoni nagykövete Oroszország és az Egyesült Államok vezető diplomatáival együtt próbálja majd megegyezésre bírni Belgrádot és Koszovó albán vezetésű kormányát -…
Német diplomatát bízott meg azzal Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, hogy képviselje az Európai Uniót a Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon....
Aki haladt már el az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán a belváros irányában, és jobbra fordult, az megfigyelhette a Lengyel Intézet kirakatát, és benne jó eséllyel egy lengyel plakátkiállítást.
Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap bejelentette, hogy az Egyesült Államok 25 százalékkal, 10 év időtartamot tekintve 30 milliárd dollárra növeli az országának szánt katonai támogatást. "Az Egyesült Államok elnökével tartott legutóbbi (június 19-i) találkozómon megállapodtunk, hogy a következő tíz évben az (amerikai) támogatás 30 milliárd dollárra nő, azaz a jövő évtől kezdődően évi 3 milliárd…
Német diplomata képviseli az Európai Uniót a Koszovó jövendő jogállásáról szóló tárgyalásokon. Feladata az lesz, hogy rábírja a megegyezésre a belgrádi és a koszovói vezetést.
London, Róma és Szingapúr után keddtől Stockholmban is fizetnie kell annak, aki gépkocsival közlekedik a városban - kivéve a külföldi rendszámú autók tulajdonosait és a buszokat. A városi útvámot...
Az európaiak ugyan továbbra is leginkább saját autójukkal közlekednek, több mint 20 százalékuk lemondana a gépkocsi használatról, ha jobb menetrendek és csatlakozások lennének a tömegközlekedésben. A legfrissebb Eurobarométer-felmérés szerint a legtöbb európai támogatja a tömegközlekedés használatát és a fenntarthatóbb mobilitást ösztönző intézkedéseket.
Mérgező kokain fogyasztása miatt legkevesebb tizenhét embert szállítottak kórházba az elmúlt napokban Olaszország északi részén, egy ember haláláról is azt gyanítják a hatóságok, hogy a mérgezett kábítószer okozta - közölte a helyi rendőrség a hét végén. Három marokkói terjesztőt őrizetbe vettek azzal a váddal, hogy atropinnal kevert kokaint hozott forgalomba. A kórházak által szem-és…