A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint a szegények és a középosztály számára is beláthatatlan következményei lehetnek az egészségbiztosítás kormánypártok által tervezett átalakításának.
Ausztráliában fogták el a minapi nagy-britanniai robbantásos merényletkísérletek nyolcadik gyanúsítottját - közölték kedden tisztségviselők. A brit rendőrség hétfő este jelentette be a nyolcadik személy őrizetbe vételét, de azt nem fedte fel, hogy az illetőt hol fogták el.
Az amerikai elnök enyhítette a Dick Cheney alelnök egyik volt közeli munkatársára az igazságszolgáltatás akadályozása miatt kiszabott büntetést. George Bush rendeletével felmentette Lewis Libbyt a rá június elején kiszabott két és fél évi börtönbüntetés alól.
Tűz ütött ki hétfő este a fóti filmgyár területén, sérültekről nincs hír. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a filmgyár területén egy raktározásra használt háromszintes - részben iroda-, részben stúdióépület - kapott lángra. A körülbelül százszor ötven méter alapterületű épületben berendezési tárgyak díszletek égnek. A tűzoltók tíz vízsugárral küzdenek a lángokkal, a…
Soha nem zajlott még annyi végelszámolás, mint az elmúlt fél évben, számuk 2006 azonos időszakához viszonyítva 55 százalékkal emelkedett - derül ki az Opten Kft. legfrissebb elemzéséből. A tanulmány szerint a tendencia folytatódása miatt a törölt cégek száma hamarosan elérheti az újonnan alapítottakét.
A gazdasági miniszter szerint a Fidesznek választ kell adnia arra, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetése esetén honnan teremti elő a költségvetésből kieső 50 milliárd forintot. Kóka János úgy véli: inkorrekt népszavazásra buzdítani az embereket úgy, hogy közben nem beszélnek a másik oldalról. Az ellenzéki párt hangsúlyozza: a népszavazás a demokrácia fontos eszköze, amely…
A felére esett vissza a bozótvágó kések ára Nigéria egyes területein az áprilisban rendezett általános választások óta. Az állami tulajdonban lévő nemzeti hírügynökség szerint ennek az az oka, hogy a politikusok által felbérelt gyilkosok kevesebb megrendelést kaptak.
Milyen keretből, mennyiért utazott Demszky Gábor és delegációja Kínába, majd Vietnamba - teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet. A városháza szerint a főpolgármester egy delegáció élén népszerűsíti a Budapest innopolisz fejlesztési pólus programot.
A németországi Münsterben a városi kórházba vittek egy gorillakölyköt a helyi állatkertből. A beteg főemlős kétnapos gondozás után térhetett vissza anyjához.
Az adatvédelmi biztos szerint egyre gyakoribb, hogy bírósági eljárások szereplői a médiában tett nyilatkozataikkal megpróbálják befolyásolni az eljárás kimenetelét. Ezért az ombudsman hétfőn ajánlást adott ki a büntetőeljárás során megvalósuló adatkezelésről.
Három termelői kategóriába tartozó regisztrált gazdálkodók évente kaphatnak támogatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szaktanácsadási szolgáltatásokra - az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A XXIX. Pekingi Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága (BOCOG) és a Microsoft Kina bejelentették, hogy a Microsoft kínai leányvállalata látja majd el a 2008-as pekingi olimpiai játékok szoftverrendszer-szolgáltatói és támogatói feladatait.
Átadta a miniszterelnöknek a lakossági banki szolgáltatások átalakítására vonatkozó javaslatokat Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott, a megvalósításukhoz szükséges szakmai munka menetrendjéről azonba...
Az osztrák OMV olajtársaság hétfőn nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a vasárnapi osztrák lapértesülést, hogy 13,5 milliárd euró hitelért fordult a Barclays Bankhoz és a JP Morgan-hez. Az Öster...
Tűz ütött ki hétfő este a fóti filmgyár területén, személyi sérülés nem történt - tudta meg az MTI a tűzoltóság szóvivőjétől. Molnár Péter elmondta, hogy a filmgyár területén egy raktározásra...
Egyetlen brit állampolgár sincs a hétvégi londoni és glasgow-i merényletkísérletekkel kapcsolatban hétfő estig őrizetbe vett nyolc személy között, akik közül többen orvosok. Hétfő este egy időre le...
Értetlenség és felháborodás fogadta szocialista körökben az egységes ingatlanadó bevezetésének bejelentését - írta kedden a Magyar Hírlap. A lapnak több vezető MSZP-s politikus megerősítette, hogy...
Elnagyolt volt a törvényhozás munkája a tavaszi ülésszakban, az MDF azonban derekasan kivette részét a feladatokból - így értékelte az Országgyűlés és a Magyar Demokrata Fórum parlamenti...
Szocialista körökben értetlenség és felháborodás fogadta az egységes ingatlanadó bevezetésének bejelentését - írja a Magyar Hírlap. A lapnak név nélkül nyilatkozó több vezető szocialista politikus is úgy látja: ez csak figyelemelterelés az egészségbiztosítók ügyéről.
Két utas beszorult egy balesetet szenvedett buszba a XXIII. kerületben, a Grassalkovich utcában kedd reggel, őket a tűzoltók jelenleg is feszítővágóval próbálják kiszabadítani - tudta meg az MTI a...
Saját édesanyjuk taszította a halálba a 2 éves Misikét és Danikát. A debreceni Ágnes 8 emelet magasból dobta ki ikerfiait, majd ô is a mélybe vetette magát. A hatgyermekes anyuka és egyik gyermeke azonnal életét vesztette, a másik piciért hosszú ideig harcoltak az orvosok, de nem tudták megmenteni.
Az MSZP egyelôre tervezi, hogy kizárná soraiból Zuschlag Jánost, akit társaival együtt 50-100 millió forintos csalással gyanúsítanak. A társaság egykoron Gyurcsány Ferenc minisztériumától is kapott pénzt, de az ügyészek szerint a tárcák nem hibáztak.
Szó nincs arról, hogy minden rendben lenne Gyôzi és Bea kapcsolatában. Az Egyiptomban nyaraló pár ezekben a napokban próbálja újjáépíteni romos házasságát, ám a baj, nagyobb, mint gondolhatnánk. A Bors megtudta: ha az asztaltól nem is, de az ágytól már régóta elváltak.
A vásárlóknak fontosabb egy gyógyszer hatása, mint az ára - derül ki a GFK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a lakosság mindössze egy tizedénél befolyásoló tényező egy gyógykészítmény ára. A többség inkább a hatás és a biztonság alapján választ.
Az APEH ellenőrzi az autóreklámmal foglalkozó cégeket és ügyfeleit, a reklámfelület bérbeadásáért járó díj után ugyanis személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.
Mintegy két és fél métert zuhant egy busz a XXIII. kerületben, a Grassalkovich utcában reggel. Két embert a tűzoltók feszítővágóval szabadízottak ki - mondta el az InfoRádióban Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Véres párnák között találta a 18 éves Nikolettet édesanyja, Éva. A fiatal nô brutális gyilkosság áldozata lett. Támadója olyan erôvel törte be fejét tegnap hajnalban, hogy vére vörösre festette a hófehér párnahúzatot. Gyilkosa dühében Nikolett torkát is elvágta. A bestiális tettet tovább súlyosbítja az a tény, hogy a fiatal lány kisbabát várt.
Az Albertirsán megölt 18 éves lány édesanyjának egykori élettársát gyanúsítják a hétfő hajnali gyilkossággal. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a Nap-keltében elmondta, hogy a helyszínen olyan nyomokat találtak, amelyek egyértelműen igazolják, hogy az 54 éves Lukács Zoltán megalapozottan gyanúsítható a bűntettel; körözést adtak ki ellene. A férfi a megölt 18 éves lány anyjával…
Egy 1941-es évjáratú Tokaji Aszút kapott születésnapjára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében forgató Franco Nero. Azért 1941-est, mert a színész is ebben az évben született.
Lemond hivataláról Kjuma Fumio japán védelmi miniszter, aki a Japán elleni atomtámadások "elkerülhetetlenségéről" tett kijelentésével országos felháborodást váltott ki - közölte az NTV japán televízió. Abe Sindzo japán kormányfő elfogadta a miniszter lemondását.
Átadta a miniszterelnöknek a lakossági banki szolgáltatások átalakítására vonatkozó javaslatokat Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott, a megvalósításukhoz szükséges szakmai munka menetrendjéről...
Elnagyolt volt a törvényhozás munkája a tavaszi ülésszakban, az MDF azonban derekasan kivette részét a feladatokból - így értékelte az Országgyűlés és a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjának tavaszi és nyár eleji munkáját Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva.
Megint kitett magáért a magyar kajak-kenu-válogatott. A spanyolországi Pontevedrában húsz érmet (6 arany-, 7-7 ezüst- és bronzmedália) szereztek lapátosaink. Ugyanezzel kiegyeznénk az augusztus 8. és 12. között Dortmundban soros vb-n, ahol a jövô évi pekingi olimpiára lehet helyeket szerezni.
Veszélybe kerülhet a világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidék, mert a tervek szerint a Zemplén szomszédságában építenék meg Szlovákia legnagyobb széntüzelésű hőerőművét.
Dicsérte George Bush amerikai elnök Gordown Brownt a brit miniszterelnök által a minapi londoni és skóciai merényletkísérletek nyomán elrendelt intézkedései miatt és segítséget ajánlott számára a további terrorelhárító erőfeszítésekhez.
Két utas beszorult egy balesetet szenvedett buszba a XXIII. kerületben, a Grassalkovich utcában kedd reggel, őket a tűzoltók jelenleg is feszítővágóval próbálják kiszabadítani - tudta meg az MTI Molnár Pétertől, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivőjétől.
Francois Fillon miniszterelnök kormánynyilatkozatával veszi kezdetét kedden a francia nemzetgyűlés rendkívüli ülésszaka. A júniusi parlamenti választások után összehívott rendkívüli ülés...
Iraki lázadók lelőttek egy amerikai helikoptert Bagdad közelében - közölte kedden az Irakot megszálló amerikai hadsereg. A közlemény szerint a hétfőn végrehajtott támadásban az OH-58D Kiowa harci helikopter két pilótája csupán kisebb sérüléseket szenvedett, evakuálásuk után egy amerikai harci gép lézer vezérlésű bombákkal megsemmisítette a megrongált helikoptert.
Körülbelül húszan sérültek meg, heten súlyosan abban a buszbalesetben, amely kedd reggel történt a XXIII. kerületben, a Grassalkovich utcában - mondta az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-nek. A környéken nagy a torlódás.
Iraki lázadók lelőttek egy amerikai helikoptert Bagdad közelében - közölte kedden az Irakot megszálló amerikai hadsereg. A közlemény szerint a hétfőn végrehajtott támadásban az OH-58D Kiowa harci...
Újabb orvost tartóztattak le ezúttal az ausztráliai Brisbane repülőterén. A férfit a brit merényletkísérletekkel hozzák összefüggésbe - közölte a helyi rendőrség kedden.
Néhány órára le kellett zárni Róma Ciampino repülőterét hétfő este, miután a légiirányítók észrevették, hogy egy férfi sétál a kifutópályán - számolt be róla az olasz ANSA hírügynökség.
Az idei felsőoktatási jelentkezéseknél a legfiatalabbakat a katonai gazdálkodási, a biomérnöki és vegyészmérnöki képzések vonzották, az "idősebbek" inkább a művészeti képzésekre jelentkeztek