Magyarország iránt töretlen a külföldi befektetők bizalma annak ellenére, hogy nem mindig teljes viszont a bizalom a hazai politika és a gazdasági élet szereplői között - mondta Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter kedden egy rendezvényen.
Csaknem négy hónapig tartó fogság után szerdára virradóra visszanyerte szabadságát Alan Johnston, a BBC brit tévétársaságnak a Gázai övezetben palesztin fegyveresek által elrabolt tudósítója....
Politikai megegyezésre vár az Allianz Hungária Biztosító, és csak ennek megléte esetén dönt arról, hogy milyen mértékben száll be az egészségbiztosításba - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a részvénytársaság elnöke. Salamon Károly hangsúlyozta, legalább tíz évre előre kiszámítható játékszabályokra lenne szükség az egészségbiztosításban. Hozzátette: az ügyfelek szempontjából nem jó, hogy…
Halála után nyilvánosságra hozták annak a hadnagynak a nyilatkozatát, aki 1947-ben közleményt adott ki arról, hogy Roswellben azonosítatlan repülő tárgy zuhant le, ám később a hadsereg módosította álláspontját. A férfi részletesen leírja, milyenek voltak a megtalált idegenek, és hogyan fedte el a hadsereg az esetet.
Európa sztárcsapatai a nyári uborkaszezonban sem engedik, hogy szurkolóik figyelme ne a labdarúgás körül járjon. A vezető sportcsatornák és internetes fórumok szinte naponta teszik közzé azt, hogy ki-kivel tárgyal, kit szeretne leigazolni.
Erdélyi Mónika az ötödik hónapban van, Mukli Gyulával közös gyermeke decemberben érkezik. A boldog hírt maga a mûsorvezetônô jelentette be a Reflektor magazinban, véget vetve az állapotát érintô találgatásoknak. Mónika és párja, Mukli Gyula nagyon sokat várt a pici érkezésére.
Csütörtökig van lehetőség arra, hogy gázóra állásokat a TIGÁZ Zrt ügyfélszolgálati irodáin következmények nélkül be lehessen jelenteni. Aki nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, annak erre az időszakra átalányszámlát küld ki a Tigáz Zrt.
A tajvani számítógépgyártó Acer a magyarországi értékesítésekből az év végéig legalább 35 millió euró bevételre számít - mondta Egri Csaba, az Acer Slovakia s.r.o. Magyarországi Kereskedelmi Képviseletének vezetője.
Kézműves képzésre és óvodapedagógusnak szinte kizárólag nők, míg villamosmérnöknek, mechatronikai mérnöknek szinte csak férfiak jelentkeztek a felsőoktatásba az idén - derül ki az Országos...
Várhatóan szigorúbb szabályok vonatkoznak a területrendezésre és az építésre jövő évtől, az új kormányrendelet tervezete az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható....
A hollandiai Alkmaar városának rendőrei alaposan meglepődtek, amikor a mellettük elhaladó gépkocsi tetején egy - kerékpárjának nyergében ülő - biciklistát pillantottak meg. Amikor leállították az...
Magyarországon járt Fenyő János meggyilkolása idején a bűncselekménnyel összefüggésbe hozott szerb férfi: egy héttel az emberölés előtt lépett át a határon - írja a szerb rendőrségre hivatkozva a Magyar Hírlap.
Első alkalommal érettségiznek magyar diákok is Belgiumban, az Európai Unió Bizottságának iskolahálózatában - közölte a budapesti székhelyű Sulinova Kht. vezetője az MTI-vel. A belga fővárosban,...
Szerda hajnalban, majdnem négy hónappal elrablása után szabadon engedték Alan Johnstont, a BBC gázai tudósítóját. A brit közszolgálati adó újságíróját azután engedték el, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász egyezséget kötött a Johstont elrabló Iszlám Hadserege nevű szervezettel.
Kétszáz fellépővel találkozhat a közönség a szerdán kezdődő VOLT Fesztiválon. A négynapos rendezvényen ott lesz többek között a Korn, a Prodigy, a Roots, a Koop, a Fort Knox Five, a Laibach és a Coldcut - közölték a szervezők.
Az Al-Kaida egyik magas rangú vezetője még áprilisiban figyelmeztetett egy brit papot, hogy támadásra készülnek szigetországi célpontok ellen. Állítólag azt is mondta, hogy "akik gyógyítanak, azok fognak megölni" - írta szerdán egy brit lap.
Filmkészítésre adta a fejét Till Attila. A TV2 mûsorvezetôje már régóta tervezi, hogy egyszer mozivászonra kerül Pánik címû forgatókönyve. Álma most megvalósulhat, ugyanis 40 millió forintos állami támogatást kapott készülô játékfilmjéhez.
Nem lehet beszerezni minden korábbi véradásról szóló igazolást a hiányos nyilvántartás miatt, pedig aki már harmincszor segített ilyen módon, annak nem kellene vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetnie - írja a Magyar Nemzet.
Döbbenetes! Magyarországon ilyen még nem volt! 500 millió forintot akart kizsarolni egy bûnbanda egy hajdúsági milliárdos vállalkozójától. A Bors Úgy tudja: a megzsarolt 200 milliót még hajlandó lett volna fizetni, végül a rendôrséghez fordult. A zsarolókra a Pólus Center parkolójában csaptak le a kommandósok.
Tizennyolc embert ölt meg és legalább 35-öt megsebesített egy pokolgép Bagdadban. Az autóba rejtett robbanószerkezetet a merénylők az iraki főváros egyik síita negyedében egy piacon hozták működésbe.
Csaknem 26 milliárd forinttal költött kevesebbet az év első felében a tb a gyógyszerek támogatására. Június 30-ig 158,4 milliárdot fizettek ki - írja a Világgazdaság.
Soron kívüli gyermekvédelmi eljárást indított a debreceni gyámhivatal, hogy eldöntse maradhat– e az édesapánál négy gyermeke, miután felesége, Ágnes ikerfiait kidobta a nyolcadik emeletrôl, majd a nô is utánuk ugrott. Az apa, Mihály hetekkel korábban elhagyta családját, de állítja, hogy a tragédiát megelôzô napon kibékült asszonyával.
Éppen a legszegényebbeket érintik leginkább a kormány által bejelentett adózási változások. Az SZDSZ azt mondja: van egy “titkos” adócsökkentési terv, a szocialisták véleményét pedig –úgy tûnik – nem kérte ki a miniszterelnök.
Csaknem száz éven át őrzött otthonában egy nagyjából 17 centiméter átmérőjű tüzérségi lövedéket egy brit család. Arról, hogy az első világháborús szuvenír akár fel is robbanhat, fogalmuk sem volt.
Az EUR-USD ma 10 pipes sávban mozgott, 1,3607 és 1,3617 között, majd a zárásra megállapodott 1,3610-nél. A következö ellenállás 1,3635-nél, támogatás pedig 1,3585-nél található. Az USD-JPY 28 pipes sávban mozgott, 122,51 és 122,23 között. A zárás közeledtével 122,40 fölött állapodott meg a devizapár. Az EUR-JPY tegnap mindenkori csúcsot ért el 167,18-nál. Az ázsiai kereskedelemben 36 pipes sávban…
Három- illetve öthavi fizetésüknek megfelelő éves jutalmat kaptak átlagosan tavaly az APEH-revizorok - írja a Napi Gazdaság. Egy középfokú végzettségű munkatárs egyébként 139 ezer, a diplomások pedig 247 ezer forintos alapfizetést kapmak az adóhatóságnál.
A Kentaro AG áprilisban indított pert az MLSZ-szel ellen Zürichben. Döntés még nincs, de a FIFA és az UEFA szünetelteti a magyar szövetségnek szánt kifizetéseit. Kisteleki István, az MLSZ elnöke szerint azonban nincs ok az aggodalomra.
Együttműködési megállapodást írt alá kedden az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága és a Nemzeti Nyomozó Iroda. A jövőben hatékonyabbak lesznek az adóellenőrzések, valamint gyorsabb lehet a büntetőjogi felelősségre vonás.
Alacsony színvonalúnak és problémásnak nevezte az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését Kolláth György alkotmányjogász szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Feltételes megadását ajánlotta fel szerdán az ostromlott iszlámábádi mecset egyik vallási vezetője, míg a szentély körüli összecsapások halálos áldozatainak száma 16-ra emelkedett. Abdul Rasid Gázi egy magántelevízióban bejelentette: a Vörös Mecsetet védő iszlám diákok és vallási elöljáróik készek letenni a fegyvert, ha írásos garanciát kapnak a hatóságoktól, hogy nem támadnak.
Büszke lehetne Marlon Brando, ha még élne: védett műemlék lett a legendás "rakpart" a Buttermilk Channelen, a New York-i East Rivernél, amelyet Elia Kazan örökített meg 1954-ben. Az amerikai...
Lendvai Ildikó örül annak, hogy az MSZP-frakció évadzáró ülésén a képviselők őszintén beszéltek a kormány munkájáról, a reformpolitika irányának támogatásáról és az előkészítő munka...
Spanyolországban meglepő gyógymóddal próbáltak segíteni stresszbetegségben szenvedő embereken. Egy madridi hotel megengedte negyven embernek, hogy szétverjenek egy szállodai szobát, így kiengedve dühüket.
Peren kívül megegyezett Kazincbarcika és Berente. A két település hét éve pereskedik egymással. A vita a BorsodChem iparűzési adójának elosztásáról zajlott.
Úgy tûnik, Árpa Attila a törekvéseivel ellentétes célt ért el. A csatorna ahelyett, hogy a média fenegyerekét ültetné a Mokkába, jövő évre is szerzôdést hosszabbít Jenôvel.
A szlovák rendőrség szerint a Malina Hedvig mellett nyilatkozó férfi által elmondottak nem indokolják a lezárt nyomozás újraindítását - közölte a pozsonyi Új Szó.
Azonnali megadásra szólították fel szerdán reggel a pakisztáni hatóságok az ostromlott iszlámábádi mecset fegyvereseit. Egy kormányszóvivő bejelentése szerint a Vörös Mecsetben tartózkodó iszlám radikálisoknak közép-európai idő szerint reggel 8 óráig le kell tenniük a fegyvert, és ha megadják magukat, nem esik bántódásuk.
Egy hónapon belül két újságírót gyilkoltak meg hasonló körülmények között Irakban - közölte szerdán a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet. A Bagdad TV egyik munkatársát, Mohamed Hilál Kardzsit az iraki főváros déli részén rabolták el június 8-án lakása előtt, amint éppen munkába indult. Holttestére másnap bukkantak rá a halottasházban. Egy másik újságírót, a 43 éves Szármád Hamdi…
Alaptalanok lehetnek azok a félelmek, hogy Michael Schumacher visszavonulása után elmaradnak a német rajongók a Magyar Nagydíjról. Palik László szerint a jegyértékesítés időarányosan túlszárnyalja a tavalyi szintet, olvasható a Világgazdaságban.