2007. szeptember 1. szombat

szept. 1
5:31
A nyugdíjak mintegy 65 százalékkal maradnak el a bérektől (Alternatív Energia)
Az induló nyugdíjak új számítása és a nyugdíjkorrekciós program némi enyhítést jelent a torzult nyugdíjarányokon, a svájci indexálás azonban nem segíti, hogy a bérek és az ellátások között csökkenjen a szakadék. A nyugdíjak évek óta a nettó keresetek 65-70 százalékát teszik ki, de a szakadék korábban ennél sokkal nagyobb volt. Szakértők szerint megoldást hozna, ha a vegyes indexálásról a bérkövető…
szept. 1
5:33
Jelentősen emelte a "tétet" a BKV (Alternatív Energia)
Jelentősen emelte a "tétet" a BKV vezérigazgatója az érdekképviseletekkel folytatott bértárgyaláson. Antal Attila az eddigi hét százalékos bérfejlesztési ajánlatot 2,5 százalékkal emelte. Igaz, ez csak az év utolsó három hónapjára vonatkozik. Ez idő alatt ez az ajánlat a 15 ezer forintos - év elején kialkudott emeléshez képest - 5500 forint pluszt jelent. Januártól további 3 százalékos, 7100…
szept. 1
5:45
Megmutattuk: ezek a pártjaink (Grill Receptek)
Sok újat nem hallhatott az a külföldi sajtótudósító, aki megjelent az öt párti nemzetközi sajtóértekezleten. Egy héten át annyi minden elhangzott a Magyar Gárda zászlóbontásáról, hogy a pártok szónokai kivétel nélkül önmagukat ismételték. Azért hiábavaló mégsem volt ez a találkozó, mert a magyar belső ügyekben netán kevésbé járatosoknak néhány érdekes megfigyelésre csak alkalmat adott.
szept. 1
6:28
"A becstelen békét választották" (Grill Receptek)
Szeptember elseje, több, mint 60 esztendeje a világ gyásznapja. A náci hatalom Lengyelország megtámadásával kirobbantotta a második világháborút.
szept. 1
6:41
Élettársi kapcsolatban jobban megy a házimunka (HírExtra)
A férjek kevésbé veszik ki részüket a házimunkából, mint az élettársi kapcsolatban élő urak, s ez az arány értelemszerűen fordított a hölgyek esetében - derült ki egy nemzetközi felmérésből.
szept. 1
6:52
Bezár a SkyEurope Budapesten és Krakkóban (HírExtra)
A SkyEurope Airlines bezárja budapesti és krakkói bázisát, a kapacitás átszervezésről pénteken döntött a diszkont légitársaság - közölte a SkyEurope az MTI-vel.
szept. 1
7:07
Őrizet és bírság egy ölelés miatt (Infostart)
Megbüntették azt a három kínai rendőrt, aki letartóztatott és megbírságolt két fiatalt. A fiú és a lány bűne annyi volt, hogy a nyílt utcán ölelték meg egymást.
szept. 1
7:09
A dánok után a svédeket is zsebre tették kosarsaink (HírExtra)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Dánia után Svédországot is legyőzte a spanyolországi Menorcán zajló osztályozó tornán, így a folytatásban is az európai élvonal tagja marad.
szept. 1
7:14
Az USA kész tárgyalni Észak-Koreával segítségnyújtásról (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok kész tárgyalásokat kezdeni Észak-Koreával arról, hogy jelentős élelmiszersegélyt nyújtson az ázsiai országot sújtó áradások áldozatainak - jelezte Tom Casey amerikai külügyi szóvivő pénteken közleményben. Ritka esemény, hogy Washington közvetlen tárgyalásokat ajánljon fel Észak-Koreának. Az ilyen megbeszéléseket Washington úgy szokta minősíteni, mint az észak-koreai…
szept. 1
7:24
Megvannak a tokaji pénzszállító kirablói? (HírExtra)
Elfogták a rendőrök pénteken azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megtámadtak és kiraboltak egy pénzszállító autót Tokajnál idén márciusban, a rablásnál az egyik pénzkísérő belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe.
szept. 1
7:32
Titanic-kiállítás - Eredeti leletek (Spa Trend Online)
Eredeti leletek - igaz történetek címmel szombattól látható a Titanic-kiállítás Budapesten, a Millenárison. Korának legnagyobb óceánjárója első útján, 1912. április 14-én ütközött jéghegynek és süllyedt el. A katasztrófa 1517 áldozatot követelt. A 4 ezer méter mélyen nyugvó roncs helyét 1985-ben fedezte fel Robert Ballard expedíciója. A tárgyakat több éves munka eredményeként hozták a felszínre.
szept. 1
7:40
Lengyel Zoltán feleségének mennie kell (HírExtra)
Lengyel Zoltán feleségének, Dobrovitzky Imelda háziorvosnak el kell hagynia és rendeltetésszerűen vissza kell adni sáregresi szolgálati lakását szeptember 14-ig. A Sárbogárdi Bíróság pénteki döntése jogerős.
szept. 1
7:47
Melegektől elvett jogok (Kripto Akadémia)
Érvénytelenítette a melegházasság engedélyezéséről hozott saját döntését a bíró Iowa államban pénteken. Robert Hanson, Polk megyei bírói azzal indokolta döntését, hogy nem lett volna szabad engedélyt adni házasságkötésre, amíg az állam legfelsőbb bírósága el nem bírálja a megyei ügyész fellebbezését. A bíró csütörtökön azzal indokolta a melegházasság engedélyezéséről hozott döntését, hogy a tiltás…
szept. 1
7:49
Párkányban tanácskoznak a határon túli magyar szervezetek (Kripto Akadémia)
A státusztörvénnyel és a Szülőföld Alapról szóló törvénnyel kapcsolatos problémák megvitatására tartanak egynapos értekezletet szombaton a határon túli magyar szervezetek képviselői Párkányban (Stúrovo). A szervezők megfogalmazásában "kis Máért"-nek nevezett összejövetelen a fórum házigazdája, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a magyar kormánynak azt a kérést kívánják…
szept. 1
7:56
Demi Moore testőrként őrzi fiatal férjét - nézze meg! (Infostart)
A hollywoodi házasságok meglehetősen ingatagok. Ezért senki sem csodálkozhat azon, hogy Demi Moore testőrt játszott fiatal férje mellett, aki a szingli szőkeséggel, Cameron Diazzal forgatott.
szept. 1
7:57
Tom Lantoson kívül más nem reagált a Magyar Gárdára (HírExtra)
A Magyar Gárda megalakulására Washington eddig hivatalosan nem reagált, és a nagykövetségre nem érkezett érdeklődés - mondta Somogyi Ferenc új washingtoni nagykövet, hozzátéve, hogy Tom Lantos budapesti nyilatkozata hivatalos amerikai álláspontként értelmezhető.
szept. 1
8:02
20 millió dolláros váltságdíj a dél-koreai túszokért (Kripto Akadémia)
Egy afganisztáni tálib vezető szerint a dél-koreai kormány 20 millió dollárt fizetett a csütörtökön szabadon engedett 19 túszért. Az iszlamista szervezet névtelenséget kérő magas rangú szóvivője a brit hírügynökségnek szombaton adott exkluzív interjúban közölte: a pénzt fegyverek vásárlására, kommunikációs hálózatuk fejlesztésére, valamint öngyilkos merényletekre használják fel. Szöul több ízben…
szept. 1
8:07
Színházi, filmes, zenei és képzőművészeti seregszemle kezdődött Nyíregyházán (HírExtra)
Megkezdődött a Happy Art Fesztivál pénteken Nyíregyházán, az ország öt legnagyobb kulturális rendezvénye közé tartozó színházi, filmes, zenei és képzőművészeti seregszemlére szeptember 8-ig több tízezer érdeklődőt várnak.
szept. 1
8:11
Csökkent a színházba járók száma (Infostart)
Tavaly a Magyar Állami Operaház dicsekedhetett a hazai színházak közül a legtöbb nézővel, és ez az intézmény tudhatja magának a legmagasabb, közel 7,5 millió forintos bevételt is - derül ki a HVG összesítéséből. A vidéki teátrumok is jól teljesítenek, a bevételi lista első tíz helyéből hármat vidéki intézmény foglal el. A közönség érdeklődése azonban úgy tűnik, csökken.
szept. 1
8:13
Az európaiak 88 százaléka lépéseket vár a klímaváltozás ellen (Kripto Akadémia)
A globális felmelegedés megfékezésével kapcsolatban az európaiak 88 százaléka sürgős lépéseket vár, 57 százalékuk pedig különösen sürgősnek tekinti a teendőket - közölte a TNS legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Az Európai Unió 27 tagállamában készített, 30 ezer fő megkérdezésével összeállított jelentés szerint a téma iránti érzékenység tagországonként változik: a legtöbben, az emberek 87…
szept. 1
8:24
10 éve nem fizet osztalékot a Fotex (HírExtra)
A Fotex Nyrt. pénteki rendkívüli közgyűlésén a részvényesek osztalékelsőbbségi részvények kibocsátásáról döntöttek - derül ki a pénteken közzétett közgyűlési határozatokból. A Fotex tíz éve nem fizet osztalékot, a részvényesek utoljára az 1997. évi profitból részesültek.
szept. 1
8:24
MEASZ-tüntetés a fasizmus és a Magyar Gárda ellen (Gondola)
Tucatnyi résztvevővel megkezdődött a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) antifasiszta demonstrációja a II. világháború kitörésének emléknapján szombat hajnalban a budapesti...
szept. 1
8:24
Megújul a fogyasztóvédelem - létrejött az NFH (Alternatív Energia)
Létrejött az egységes fogyasztóvédelmi szervezeti rendszer, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek összevonásával. A kormány nemrégiben fogadta el az egységes fogyasztóvédelmi szervezetrendszer megteremtését szolgáló kormányrendeletet, amely alapján megalakult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeptember 1-jén. A…
szept. 1
8:29
Szlovákia legfőbb ügyésze felülvizsgálja Malina Hedvig ügyét (Gondola)
Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől is bekérette Malina Hedvig aktáját, "hogy elhárítsa annak gyanúját, vajon az ügyészség, vagy a rendőrség...
szept. 1
8:34
A nemzetstratégiát vitatják meg a határon túli magyarok (Infostart)
A nemzetstratégiát is megvitatják majd a határon túli magyarok képviselői szombati, párkányi találkozójukon. A "kis MÁÉRT" ülését a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja szervezte meg.
szept. 1
8:34
Bush katonai vezetőkkel tárgyalt Irakról (Gondola)
George Bush amerikai elnök szűk körű megbeszélést folytatott pénteken Irakról a Pentagon vezető parancsnokaival, akik aggodalmukat fejezték ki a csapatok túlterheltsége miatt. Bush a washingtoni...
szept. 1
8:40
Napi átlagban két "tömegzavargás" Guantánamón (Gondola)
Naponta átlagosan két "tömegzavargás" történt az első félévben a guantánamói börtöntáborban - tartalmazza egy, a Pentagon által pénteken közzétett jelentés. A Kuba szigetén levő amerikai...
szept. 1
8:40
Saját pszichoterápia egy életen át (HírExtra)
Budapest adott otthont a múlt hét végén rendezett nemzetközi stressz-kongresszusnak, melyen kilencven ország több, mint ezer tudósa osztotta meg a stresszel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeit a szakma képviselőivel. Dr. Kopp Máriát, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alapító igazgatóját a rendezvény tapasztalatairól, a stresszkutatás mai állásáról kérdeztük.
szept. 1
8:42
Újabb Munkácsy-kép tűnt fel (Spa Trend Online)
Egy eddig nem látott és nem regisztrált Munkácsy-festményt találtak a szakemberek Svájcban - írta a Békés Megyei Hírlap szombati száma. A 46x37 centiméteres kép egy svájci állampolgár tulajdonában van, aki mielőtt aukcióra vinné, 100 ezer euróért felkínálta megvételre a festő nevét viselő békéscsabai múzeumnak. Szatmári Imre, a múzeum igazgatója és Boros Judit, a Magyar Nemzeti Galéria…
szept. 1
8:46
Strauss-Kahn és Tosovsky vetélkedik az IMF főigazgatói posztjáért (Gondola)
Két jelölés érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatói posztjára a pénteki határidőig: az igazgatótanácsnak Dominique Strauss-Kahn volt francia pénzügyminiszter és Josef Tosovsky volt cseh...
szept. 1
8:49
Videó: megúszták a görögök? (Piac és Profit)
Görögországban csillapodni látszik a túzvezsély, miután úgy tűnik, a tűzoltóknak - köztük magyar szakembereknek is - sikerült megfékezniük a lángokat.
szept. 1
8:51
Szikrát kapott a transzformátorolaj és kigyulladt egy mozdony (Alternatív Energia)
Kiégett egy mozdony a nagykanizsai vasútállomáson szombaton hajnalban - tudatta a városi tűzoltóság ügyelete. Az elsődleges tűzvizsgálat szerint a villanymozdonyból folyt a transzformátorolaj, ami rövidzárlat miatt meggyulladt. A jármű teljesen kiégett, személyi sérülés nem történt. A tűzoltók két járművel és tíz emberrel fékezték meg a lángokat. A mozdony az állomás épületétől és az…
szept. 1
8:56
Kincsek az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanicról (HírExtra)
Szombattól november 26-ig látható a Millenáris Fogadóban az a kiállítás, mely az 1912-ben elsüllyeszthetetlennek nevezett Titanic tengerjáró leleteit mutatja be.
szept. 1
8:56
Iowában érvénytelenítették a melegházasság engedélyezéséről hozott ítéletet (Gondola)
Érvénytelenítette a melegházasság engedélyezéséről hozott saját döntését a bíró Iowa államban. Robert Hanson, Polk megyei bírói azzal indokolta döntését, hogy nem lett volna szabad engedélyt adni...
szept. 1
8:56
Hiller: az uniós forrásokból a szükséges iskolafelújítások fele végezhető el (Alternatív Energia)
A rendelkezésre álló uniós forrásokból a szükséges iskolafelújítások közel fele végezhető majd el, s így a 2009-es tanévnyitóra sok száz iskola újulhat meg - erről Hiller István oktatási és kulturális miniszter beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szombat reggel. A tárcavezető idézte azt a napokban nyilvánosságra hozott felmérést, amely szerint az önkormányzati fenntartású általános…
szept. 1
8:56
Castro gyógyul és dolgozik (Kripto Akadémia)
Fidel Castro gyógyul, "szellemileg igen aktív" és dolgozik - jelentette ki pénteken Havannában Abel Prieto kubai kulturális miniszter. Prieto a kubai elnök környezetvédelemről szóló írásaiból összeállított könyv bemutatóján nyilatkozott. Véleménye szerint, ellentétben a lábra kapott híresztelésekkel "semmi jel nem mutat arra, hogy Castro élete veszélyben forogna". Emlékeztetett arra, hogy…
szept. 1
9:01
"Én vagyok a legrosszabb kritikusom" (Infostart)
Megelégelte Keira Knightley, hogy a sajtó csak a külsejével, a súlyával és az alakjával foglalkozik, és arra kérte őket, legyenek szívesek most már a filmjeire is odafigyelni.
szept. 1
9:02
A tachográf mellé igazoló lap is kell szeptember 7-től (Gondola)
A tachográffal felszerelt gépjárművek vezetői részére a munkát nem végzett napokra olyan igazoló lapot kell kiállítaniuk az üzembentartóknak, amelyben megjelölik azt is, hogy miért nem dolgoztak...
szept. 1
9:02
Halálra gázolt egy biciklist - elhajtott, de elfogták (Alternatív Energia)
A helyszínen életét vesztette a kerékpáros, akit egy személygépkocsi elgázolt szombaton reggel Bácsbokod külterületén; a gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott - közölte a rendőrség. Pár kilométerre a baleset helyszínétől a gázoló személygépkocsi defektek kapott, ekkor fogták el a baleset helyszínére tartó rendőrök az autót vezető 19 éves bácsalmási fiatalembert - mondta a Bács-Kiskun Megyei…
szept. 1
9:07
Új ember a röplabda szövetség élén (HírExtra)
A Magyar Röplabda Szövetség megismételt, rendkívüli közgyűlésén a résztvevő tagszervezetek többségi szavazata alapján Szabó Józsefet választotta meg elnöknek, tájékoztatta az MTI-t hivatalos közleményben a szövetség. Az új vezető a Dunaújvárosi Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgatója.
szept. 1
9:07
Lemond a szexbotrányba keveredett szenátor (Gondola)
Szeptember 30-i hatállyal lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor - közölték névtelenül nyilatkozó republikánus párti tisztviselők. A harmadik hatéves szenátori...
szept. 1
9:10
Mit tehetünk a mellrák ellen? (Infostart)
Magyarországon a szűrési lehetőségek ellenére a nők leggyakoribb daganatos betegsége még mindig az emlőrák - hangzott el a Szegedi Emlőrák Szimpóziumon.
szept. 1
9:22
Újabb Munkácsy-kép került elő? (Infostart)
Lapértesülés szerint egy eddig nem látott és nem regisztrált Munkácsy-festményt találtak szakemberek Svájcban.
szept. 1
9:24
A pletyka emlékműve (Gondola)
Óriási, egy méter magas bronzfül (is) ékesíti hamarosan az ukrajnai Bergyansz vízparti sétányát. A városi hatóságok döntése értelmében a szobrot, amelyet az év végén avatnak fel, a pletykának és a...
szept. 1
9:24
Három világcsúcsot döntött meg Sergio Mannironi (HírExtra)
A masters súlyemelő vb hetedik napján a 40 éves korcsoport küzdelmeiben a 77 kilósok között induló és ott három világcsúcsot is elérő olasz Sergio Mannironi szerepelt a legjobban.
szept. 1
9:24
Chávez venezuelai elnök tárgyal a kolumbiai gerillák képviselőjével (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnök a közeljövőben fogadja Caracasban a kolumbiai marxista gerillák képviselőjét, hogy humanitárius alapú fogolycseréről tárgyaljanak. Ezt maga Chávez jelentette be Bogotában tett látogatása során, kolumbiai kollégájával, Alvaro Uribével való megállapodásra hivatkozva. A venezuelai államfő közölte: elfogadja a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) által kijelölt…
szept. 1
9:29
Agytorna szoftverrel (Gondola)
A Tel Aviv-i egyetemen kísérleteztek ki egy szoftvert, amelynek használata segít leküzdeni azokat a problémákat, amelyek az agyban az öregedés következtében megjelennek. A "Mindfit" interaktív...
szept. 1
9:34
Szigorú biztonsági intézkedések kísérik a tanévkezdést Oroszországban (Gondola)
Oroszországban 112 500 oktatási intézményben tartanak tanévnyitót szombaton rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette, mert nem merült feledésbe a 2004. szeptember 1-jén lezajlott...
szept. 1
9:39
Új fejezet a magyar diáklány ügyében (Infostart)
Felülvizsgálja Malina Hedvig ügyét a legfőbb ügyész Szlovákiában. Dobroslav Trnka bekérette az eljárásról szóló aktákat a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy kiderítse: hibáztak-e a hatóságok.
szept. 1
9:40
Fidesz: a galvániszap-ügyben is benne van a Nagymező utcai mélygarázs építője (HírExtra)
A Fidesz szerint a budapesti Nagymező utcai mélygarázs építésére egy olyan cég kapott engedélyt, amely felelős a csepeli galvániszap-ügyben is, vagyis bűncselekményt követett el. Az ellenzékiek ezért azt várják a VI. kerület szocialista polgármesterétől, hogy bontsa fel a szerződés a céggel.

Keresés