Nemzeti üggyé kell tenni a reformok ügyét, mert nemzeti sorskérdés az, hogy képes-e legyőzni az ország a sok millió ember félelmét az élet megváltozásától - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök a Magyar Szocialista Párt politikai évadnyitó rendezvényén. Szerinte a reformpolitikából nem visszavenni kell, hanem szélesíteni kell azt.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a szombati beszédben "egy gyenge ember próbálta az egyre hangosabban elégedetlenkedő párttársainak megmagyarázni, hogyan nyújthatott annyira kritikátlanul gyenge teljesítményt a kormány". A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc most sem adott konkrét válaszokat, nem volt képes szembe nézni a kormány által okozott válsággal. A pártelnök-kormányfő nem vázolt fel…
Szombatra virradóra meghalt egy csecsemő, akit édesanyja egy szülésházban szeretett volna világra hozni Budapest XII. kerületében - erősítette meg az Inforadio.hu információit az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) neve elhallgatását kérő munkatársa.
Sikeresen kettéválasztottak egy sziámi ikerpárt szombatra virradóra az egyik pozsonyi kórházban. Az öthónapos fiúgyermekek, Müller Misko és Marek a hasuknál és a mellkasuknál voltak összenőve, és...
A frankfurti repülőtéren dolgozott korábban annak a három feltételezett terroristának az egyike, akit tíz napja tartóztattak le Németországban; és a felszámolt terrorista sejt kiszemelt célpontjai...
Amit Széchenyi István idejében felépítettek, azt ma porig rombolják, és a sok felesleges hazug szó helyett cselekvésre lenne szükség - mondta Wittner Mária, a Fidesz a Hősök terén tartott kormányellenes demonstráción. Az időközben mintegy hatszáz főnyire növekedett hallgatóság előtt a rombolás és a hazugság elleni összefogást sürgetette a Fidesz képviselője.
Vladimir Petrovicsot nevezték ki a kínai nemzeti futballcsapat élére. Az 52 éves, egykori jugoszláv klasszissal egy év időtartamra kötöttek szerződést - adta hírül a kínai állami média szombaton.
A tengerbe dobhatták a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány holttestét, amely így valószínűleg soha nem fog előkerülni - szombati londoni sajtóértesülések szerint ez a legújabb feltevése a...
Elsősorban a délvidéki magyarság helyzetéről volt szó a vajdasági polgári körök VI. találkozóján, amelyet szombaton tartottak Szabadkán. A legtöbb szó arról esett, mi vár a nem EU-tag országokban élő magyarokra azután, hogy Magyarország január 1-jén belép a schengeni övezetbe.
Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője is beszédet mondott szombaton a Hősök terén tartott kormányellenes demonstráción. Az időközben mintegy hatszáz főnyire növekedett hallgatóság...
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a szombati beszédben "egy gyenge ember próbálta az egyre hangosabban elégedetlenkedő párttársainak megmagyarázni, hogyan nyújthatott annyira...
Mivel nincs reális lehetőség a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívására, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) kellene fejleszteni - mondta Csapody Miklós MDF-es politikus. "A Magyar Demokrata Fórumot kizárólag az eredmény érdekli, kizárólag a nemzetpolitikai törekvések hatékonysága és nem a pártpolitikai csatározások visszamenőleges folytatása. Elítéljük a MÁÉRT felszámolását…
Jövő héten pályázatot ír ki a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága a János kórház főigazgatói posztjára - közölte a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szombaton az...
Már október első hetében megtartaná az elnökválasztást Pakisztán kormánypártja. A politikai erő vezető tisztségviselői azt mondták: a lépés célja, hogy még Benazir Bhutto volt miniszterelnök hazatérte előtt újraválasszák Pervez Musarraf államfőt.
A portugál rendőrség legújabb verziója szerint Madeleine holttestét a tengerbe dobták, tudta meg a Sun című brit bulvárlap szombati internetes kiadása. A detektívek attól tartanak, hogy a kislányra súlyokat kötöttek és úgy vetették a vízbe a szülők egy brit jachtról, tettestársaik segítségével. Szakértők hetekig azt próbálták felmérni, vajon mely partszakaszokra sodorhatta ki a víz a holttestet.
A héten folytatott ásatások során megtalálták és felszínre hozták a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamut első csontjait, a 16 ezer éves őslény egyik agyarát és koponyájának egy darabját -...
Zárt ajtók fogadták az eredetileg meghirdetett helyszínen a bemutatkozni szándékozó Magyar Gárdát szombaton Salgótarjánban, a szervezők ezért egy erdei tisztásra vitték a néhány tucatnyi érdeklődőt és az újságírókat.
Teljes hosszában lehet közlekedni a budai alsó rakparton - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője. A rakpartokat a hét elején zárták le a Duna áradása miatt. Azóta folyó vízszintje hat méter alá csökkent, szombat délelőtt 596 centimétert mértek a szakemberek.
A rendőrségi szolgálatról szóló törvény megváltoztatását követelte több ezer cseh rendőr és belügyminisztériumi alkalmazott szombaton délután Prágában az Óvárosi téren megtartott tüntetésen. A...
Egy EU-s irányelv, az ún. "unisex direktíva" alkalmazása Magyarországon - mely szerint a nemi hovatartozás nem eredményezhet díjazási különbséget - a biztosítási szektor esetében 406 milliárd forint díjbevételű állományt érintene: az életbiztosítások területén például 5-50 százalékos növekedést eredményezne
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton kezdetben még többször megnövekszik a felhőzet, és elszórtan valószínű záporeső. Vasárnap az időnkénti felhősödés mellett többórás...
Elszámolásra szólította fel a Fidesz a kormányt a vízágyú-beszerzésekkel kapcsolatban - közölte a párt szóvivője. "Már eddig is sokan furcsállották, hogy az EU külső határainak őrzését elősegítő úgynevezett Schengen-alapból a magyar kormány a határőrizettel köszönő viszonyban sem lévő tömegoszlató vízágyúkat vásárolt. Ma azonban kiderült, hogy maga az Európai Bizottság sem tudott a különös…
Elszámolásra szólította fel a Fidesz a kormányt a vízágyú-beszerzésekkel kapcsolatban - közölte a párt szóvivője szombaton. "Már eddig is sokan furcsállották, hogy az EU külső határainak őrzését...
Negyedik lett a baranyai tűzoltókból álló háromfős csapat a IV. Nemzetközi Lépcsőfutó versenyen Varsóban; a 46 ország részvételével megrendezett bajnokságon csak a beloruszok és a lengyelek két...
A 125 kcm-es géposztály pontversenyében vezető Talmácsi Gábor a negyedik helyről rajtolhat a gyorsasági motoros világbajnokság Portugál Nagydíján, Estorilban.
Prágában a rendőrségi szolgálatról szóló törvény módosítását követelte több ezer cseh rendőr és belügyminisztériumi alkalmazott az Óvárosi téren tartott tüntetésen.
Nicolas Sarkozy magyarországi látogatása része volt Franciaország nagy visszatérésének Közép-Európába - idézte szombaton a francia köztársasági elnöknek a Párizsba hazatartó repülőgépen elhangzott...
Jász-Nagykun-Szolnok megyében megtalálták és felszínre hozták a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamut első csontjait, a 16 ezer éves őslény egyik agyarát és koponyájának egy darabját.
A borral kapcsolatos visszaélések felderítése kapcsán javuló eredményekről számolt be Budai Bernadett kormányszóvivő szombaton, a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Borellenőrzési...
Országjáró körutat kezdenek a hetekben az MSZP vezetői, a szocialista kormánytagok - jelentették be a párt vezetői szombaton, az MSZP politikai évadnyitó rendezvényén. A pártvezetők, miniszterek mintegy háromszáz várost, összesen ezer települést keresnek fel a következő fél évben, hogy találkozzanak az állampolgárokkal - tudta meg a távirati iroda a rendezvényen résztvevő egyik, a neve…
Jelentősen javult a borral összefüggő visszaélések felderítése - közölte a kormányszóvivő a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Borellenőrzési Igazgatóságán tartott tájékoztatón.
A finn Kimi Raikkönen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén, így ő indulhat az élről a vasárnapi futamon. A szintén Ferraris brazil pilóta, Felipe Massáé a második rajtkocka.
Országjáró körutat kezdenek a hetekben az MSZP vezetői, a szocialista kormánytagok - jelentették be a párt vezetői szombaton, az MSZP politikai évadnyitó rendezvényén. A pártvezetők, miniszterek...
Mintegy 15 ezer ember vett részt Budapesten az idei Mindszenty zarándoklaton. A tömeg reggel 8 órakor a városmajori Jézus szíve templomtól indult el a 14 kilométerre lévő Máriaremetére.