Az adókulcsok csökkentését is tartalmazó reformok esetén csak úgy kerülhető el a bevételek csökkentése, ha a jövedelemadó rendszerében sikerül megszüntetni a sokféle kedvezményt és kivételt - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) által készített Nemzetközi adóreform tapasztalatok című tanulmányából.
Berekesztették a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezői kedden este fél kilenckor a Szabadság térre meghirdetett demonstrációt, mivel mint mondták, provokáció történt. Bejelentésük szerint csuklyás fiatalokat küldtek a térre provokáció gyanánt, akik az MTI helyszíni tudósítói szerint először az MTV székháza elé mentek, majd számos fiatal indult el a Deák tér felé.
Könnygázspray-vel oszlatják a tüntetőket a rendőrök a fővárosban az Astoriánál. A fiatal, maszkot viselő tüntetők a Szabadság térről indultak a Blaha Lujza tér felé. A demonstrálók nem tanúsítanak ellenállást, közülük a rendőröket látva sokan szétfutottak a környező kis utcákba.
Újabb három európai uniós tagállam, Csehország, Portugália és Spanyolország írta alá az elektronikus segélyhívó rendszerrel (eCall) kapcsolatos egyetértési nyilatkozatot, amelyben kötelezték magukat, ...
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az italgyártó cégekre, amelyek termékeiket nagyrészt műanyag palackokba csomagolják, ezek pedig súlyosan károsítják a környezetet. A növekvő felzúdulás arra késztette a két legnagyobb üdítőital-gyártót, hogy ígéretet tegyen: a mostaninál jóval több palackját hasznosítja újra.
A miniszterelnök szerint a rendőrség sokat tesz az utcai zavargások féken tartása érdekében és sokat is fejlődött ezen a téren az elmúlt egy évben - így reagált kedden újságírók előtt Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves évfordulója kapcsán hétfőn tartott tüntetésekre.
Az SZDSZ nem akar letérni a reformok útjáról, lehetetlen, hogy az SZDSZ-nek más legyen a missziója, osztogatni és népet hülyíteni ott vannak a tömegpártok - mondta Kóka János Miskolcon. A Szabad Demokraták Szövetsége elnöke úgy fogalmazott: azért mond le a gazdasági miniszterségről, mert "ezerrel akar pártot építeni", minden erejét a pártépítésre akarja koncentrálni, "mert bele fogunk pusztulni,…
Életének 54. évében kedden, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban elhunyt ifj. Járóka Sándor prímás, hegedűművész - tudatta "Buffó" Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője az MTI-vel.
Szétszéledtek a kormányellenes demonstrálók a Belvárosban, a Városház utca környékén, a rendőrök négy fiatalt őrizetbe vettek. A rendőrök kisebb csoportokban nézik, hogy a kis utcákban hol lehetnek demonstrálók. Az MTI újságírói azt látták, hogy van olyan tüntető, aki beállt a buszmegállókba, mintha buszra várakozna, mások járókelőknek mondták magukat. A rendőrök a helyszínekről elküldik azokat az…
Ausztráliában újabb áldozata van annak a bűncselekmény-sorozatnak, amelynek során ismeretlenek házi kedvenceket pusztítanak el elképesztő kegyetlenséggel.
A túlélők beszámolói szerint többük életét is egy angol férfi mentette meg, amikor vasárnap 130 emberrel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép a thaiföldi Phuket szigetén.
Globalizálódó világunkban a szóbeli hagyományoknak, az anyanyelvnek, a társadalmi szokásoknak kiemelkedő a szerepük - hangsúlyozta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára kedden Pécsett, a szellemi kulturális örökség védelméről szóló nemzetközi konferencia megnyitóján.
Ausztráliában egy leszbikus pár beperelt egy orvost, mert a mesterséges megtermékenyítés révén egyiküknek ikrei születtek a "megrendelt" egyetlen gyerek helyett.
Kedden, az általános várakozásokat meghaladó mértékben, 50 bázisponttal 4,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot az amerikai szövetségi tartalékbank kamatalakító bizottsága.
A Fidesz elnöke szerint a magyar társadalomnak elege van a reformnak nevezett pénzbehajtásból. Orbán Viktor az ellenzéki párt gyűlésén, amelyet az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján tartottak a Hajógyári-sziget egyik rendezvénycsarnokában azt mondta: ha a Fidesz szövetsége nem lenne, akkor a demokráciának esélye sem lenne Magyarországon.
A bűnözés új formája terjed Kínában: a csalók állami hivatalnokoknak vagy pártfunkcionáriusnak adják ki magukat, és így követelnek kenőpénzeket a vállalkozóktól. A legtöbb esetben kapnak is.
Az augusztus 20-i viharhoz hasonló söpört végig kedden délután a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon. A vihar alig 10 percig tartott, de hatalmas mennyiségű eső esett.
Vidéken kevesebb helyszínen tartottak kormányellenes demonstrációt kedden, mint az előző napon. Nyíregyházán kedd este mintegy háromszázan követelték a Gyurcsány-kormány azonnali távozását. A nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal - az utóbbiból kettő jutott Kossuth Lajos szobrának kezébe is - demonstrálók előtt Gyüre Csaba, a Jobbik megyei elnöke elmondta: ez a nyíregyháziak 366. tüntetése az…
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Elnöksége és Felügyelőbizottsága szeptember 18.-i együttes ülésén határozott arról, hogy a 2008-as állami költségvetés előkészítése során javasolja a vállalati nyereségadó kulcsának változtatását.
A Korall-tengerben lehet a világ legnagyobb vízi rezervátuma, ahol csak ellenőrzött körülmények között vadászhatnák a cápákat, és korlátoznák az olaj utáni kutatásokat.
Jövő évtől betiltják a nyakkendők, a hosszú ing- és kabátujjak, valamint a karórák és ékszerek viselését a brit kórházakban, így próbálnak küzdeni a szívós kórházi kórokozók veszedelmes terjedése ellen.
Továbbra is külföldre küldené Horváth Ágnes a májátültetésre váró gyermekeket, ugyanis szerinte 7-10 esetért nem érdemes osztályokat fenntartani a kórházakban.
Mintegy 35-40 ember ácsorog a Kossuth téren, ahol korábban a Rendszerváltó Fórum tartott kisebb demonstrációt. A tér közepén kisebb csoportban mintegy 20-25 embert látni, akik között ott van a néhány órával korábbi demonstráción felszólaló Ekrem Kemal György. A földművelésügyi minisztérium épülete előtt is egy kisebb, hozzávetőlegesen 10-12 fős, árpádsávos zászlót tartó csoport ácsorog.
Sokan már a kommunizmus bukása előtt feltételezték, hogy a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi aktívan együttműködött azokkal az erőkkel, amelyeknek célja Nyugat-Németország bomlasztása volt. A Stasi egykori vezető munkatársai ugyan váltig tagadják, hogy szervezetük részt vett olyan akciókban is, amelyek emberéletet követeltek, de egyre több jel cáfolja ezt az állítást. Most a tekintélyes amerikai…
Egy első díjat és egy különdíjat hozott haza az EU Fiatal Tudósok Versenyének 19. döntőjéről két magyar diák. A 18 éves Spohn Márton a növények kártevőkkel szembeni önvédelmét vizsgálta, míg a másik fiatal, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 15 éves tanulója a mozgásminták számítógép segítségével történő felismerése témájában az Európai Szabadalmi Hivatal legnagyobb elismerését nyerte el.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint a magyar kormány jóhiszeműen vásárolt vízágyúkat az EU úgy nevezett schengeni alapjából. Így nyilatkozott kedden brüsszeli tárgyalásai közben a Független Hírügynökségnek.
Egy amerikai bíróság több mint másfél millió dollárt kifizetésére kötelezte Wesley Snipes színészt - derült ki a kedden nyilvánosságra hozott iratokból. A főleg akciófilmjei miatt népszerűvé vált Snipes egy ügynökségnek tartozott az összeggel, amely négy filmszerephez jutatta a színészt.
Emlékeim szerint Veiszer Alinda már vezetett egyszer, történészek és diákok társaságában, egy Trianonról szóló műsort. Akkor azonban Ormos Mária nem vett részt a beszélgetésben, pedig ő az Magyarországon, aki nemcsak hétre, napra, de talán órára is pontosan tudja mikor mi történt és persze ismeri az elérhető valamennyi dokumentumot. Ez új dimenziót adott a beszélgetésnek. Mert míg kollégája arról…
Irányt váltottak a szlovák egészségbiztosítók: új szolgáltatások széles körének bevezetésével igyekeznek ügyfeleket csábítani - írta a pozsonyi Pravda.
Gyermekkoporsóval, bekötözött kezű, járókeretes aktivistákkal tartott békés demonstrációt Tatabányán kedden a Polgári Körök Szövetsége Horváth Ágnes egészségügyi miniszter látogatása előtt, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának bejáratánál.
Kedden, az általános várakozásokat meghaladó mértékben, 50 bázisponttal 4,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot az amerikai szövetségi tartalékbank kamatalakító bizottsága.
Az EU végrehajtó testülete hétfőn tárgyalta meg és fogadta el azt az éves jelentést, amely az euró hamisítás elleni védelmének tavalyi tényeit, valamint a védekezés erősítésének javaslatcsomagját tartalmazza.
Hamis Viagra és hajnövesztőszerek árusításáért négy és félévi börtönbüntetésre ítéltek Londonban egy indiai származású brit férfit, jelentette kedden az AFP francia hírügynökség. Ez volt Nagy-Britannia történetének legnagyobb gyógyszerhamisítási ügye.
Hazai sikerrel kezdte meg szereplését a címvédő Milan és a spanyol bajnoki éllovas Real Madrid is a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. A madridi együttesben Raúl és Van Nistelrooy - ahogy a BL-ben már annyiszor - most is eredményes volt. A legelégedettebb a Valencia csapata lehet, mivel Villa góljával Gelsenkirchenben tudott győzni.
Közoktatás-fejlesztésre 2013-ig összesen 400 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár keddi, debreceni sajtótájékoztatón, amelyek az oktatási kérdéseket követően a nők döntéshozatali pozícióba segítésének lehetőségeiről is beszélt.
Október végéig hozzák létre azon helyi, falufejlesztő közösségeket, melyek új vidékfejlesztési modellt kínálnak a vidékiek számára. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló projektekre mintegy 250 - 260 milliárd forint fordítható.
Néhány nap múlva Olaszországba utazik Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, aki a következő időszakban az olaszok szintén ötkarikás aranyérmes kiválóságával, Josefa Idemmel együtt készül a jövő évi feladatokra.
Gyurcsány Ferenc szerint a rendőröknek hatékony egyensúlyt kell ahhoz találni, hogy biztosítsák a békés gyülekezők jogát a gyülekezéshez, másrészt azonban nem lehet megengedni, hogy a békés gyülekezés rendbontássá átalakulva mások szabadságát korlátozza.