2007. szeptember 18. kedd

szept. 18
9:30
A meztelenkedő Britney Spears hatalmas bajban van (Infostart)
Aligha állhatnának rosszabbul Britney Spears dolgai: az újabban szakmai téren is kudarcokat halmozó énekesnő már régóta inkább magánéleti botrányai miatt kerül a lapok címoldalára, aminek most megfizetheti az árát: megkezdődött ugyanis a volt férje által indított gyermekelhelyezési per. Ráadásul egyik volt testőre is kiteregette a szennyest.
szept. 18
9:32
BUX: -0,32 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,46 pontos csökkenéssel, 26.660,52 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.
szept. 18
9:33
Szenvedés a szép frizura ára? (Vital)
A szép frizura érdekében sokan bármire képesek, míg mások inkább óvatosak, csak hogy hajuk egészségét megőrizzék, és vannak témák, melyeket örök viták öveznek. Árt-e a gyakori hajmosás? Lehet-e hajat festeni terhesség alatt?tovább
szept. 18
9:37
PHD - távozik Vernyik Imre (Kreatív Online)
Szakmát vált és ezért felmondott Vernyik Imre, a PHD Magyarország ügyvezető igazgatója - tudta meg a Kreatív Online. A szakember irányításával az Omnicom Media Group-on (OMG) belül tavaly jött létre a PHD, azzal a céllal, hogy alternatív szolgáltatást nyújtson a piacon.
szept. 18
9:37
Az adócsomag számos pontján szigorítana az APEH (HírTV)
A magánszemélyeknél 100-ról 200-ra, másoknál 200-ról 500 ezer forintra nő jövőre a mulasztási bírság felső határa. A feketén foglalkoztatók és a számlát nem adók bírsága akár egymillió forint is lehet. Tegnap a feketegazdaság elleni intézkedéscsomagról egyezetett a munkáltatókkal a miniszterelnök.
szept. 18
9:37
Uniós nyitás a kkv-k felé (Piac és Profit)
A kis- és közepes, illetve a nagyvállalkozások közötti kiegyensúlyozott piaci verseny ösztönzése az Európai Unió egyik fontos célja - hangzott el azon a brüsszeli szakmai konferencián, melyen az Európai Bizottság értékelte az unió modern kis- és közepes vállalkozási politikájának eredményeit.
szept. 18
9:39
A rendőrség 200 milliós technikát vonultatott fel (HírTV)
Tegnap, az őszödi beszéd kiszivárogtatásának első évfordulóján nagyobb rendbontás nélkül, időre befejezték a tiltakozást a tüntetők a Kossuth téren.
szept. 18
9:41
USD-CHF Robosztus svájci ipar (HírTV)
A 2. negyedévben éves szinten 9,8%-kal emelkedett a svájci ipari termelés, miközben csupán 8,3%-os plusszal számoltak a legutóbbi +7,3%-os érték után. Az ipari megrendelések éves szinten 11,7%-os pluszt mutattak. A robosztus feldolgozóipari helyzet igazolja az SNB múlt heti kamatemelését. Abból indulnak ki, hogy az SNB az idén még egyszer emelésre adja fejét. A következö jegybanki ülésre…
szept. 18
9:42
Az építőipari termelés 5,8 százalékkal csökkent (Gondola)
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az építőipari termelés júliusban...
szept. 18
9:44
Városmisszió Budapest csomópontjaiban (is) - képekkel (Gondola)
Vasárnap több mint 500 fő regisztrált be a Városmisszió irodájában. Ezek fele külföldi. A résztvevők mintegy 10 országból érkeztek: Ausztria, Franciaország, Portugália, Belgium, Lengyelország, Ausztrália, USA, Litvánia, Új-Zéland és Hollandia.
szept. 18
9:48
Szeptember 25-én szavaz a japán parlament az új kormányfő személyéről (Gondola)
Szeptember 25-én szavaz a japán parlament az új kormányfőről, a lemondott Abe Sindzo utódjáról - jelentették be kedden hivatalosan Tokióban. Az időpontot a kormányzó Liberális Demokrata Párt és a...
szept. 18
9:48
Meghalt egy kisfiú a mellkasára dobott petárdától (Blikk)
szept. 18
9:48
Jogosítványhoz kötnék a négykerekű mopedeket és quadokat (HírTV)
A négykerekű mopedek hazai elterjedése miatt a gazdasági és közlekedési tárca tervei szerint azok vezetését is jogosítványhoz kötik 2009 januárjától, illetve a segédmotoros járművek rendszámosítását is tervbe vették. Ugyanez a sors vár az egyre szaporodó quadokra is.
szept. 18
9:50
"A miniszterelnök úr idegenvezetésének autentikusságáról nem szeretnék véleményt mondani" (Gondola)
Dr. Csapody Miklós: A miniszterelnök úrból kitört a szakképzetlen idegenvezető és tette volt olyan nyeglén, hogy azt még populista ellenfelei is megirigyelhetnék: - A Szent Korona sajnos itt van, a konzervatívok idehozták, mi mégsem visszük el, minek ciklusonként ki-becipelgetni…
szept. 18
9:50
USD-HKD A Fed befolyásolja a hongkongi dollárt (HírTV)
Az USD-HKD árfolyama ma eddig 7,7887 és 7,7922 között mozgott. A hongkongi dollárra közvetlen hatással lesz a Fed kamatdöntése, mivel a Monetary Authority of Hongkong (MAS) +150 bázispontos távolságban kötötte alapkamatát a Fed Funds Rate-hez. Ez azt jelenti, hogy egy például 25 bázispontos amerikai kamatcsökkentés automatikusan maga után vonná a MAS-kölcsönkamatának 25 bázispontos csökkentését.…
szept. 18
9:52
Miskolcon, Szolnokon és Szegeden is utcára vonultak (HírTV)
A fővároshoz hasonlóan az ország több nagyvárosában, Miskolcon, Szolnokon és Szegeden is utcára vonultak a kormányellenes tüntetők az évfordulón.
szept. 18
9:52
Ékszere miatt rúgták ki a repülőtérről (Infostart)
Kirúgta alkalmazottját a British Airways, miután a hindu vallású asszony nem volt hajlandó megszabadulni orrékszerétől. A légitársaság korábban egy másik nőt azért függesztett fel állásából, mert a láncán kereszt alakú medált hordott.
szept. 18
9:56
Bajnokok Ligája: nagy visszatérés Milánóban (Infostart)
A D-csoportban egy nagy visszatéréssel kezdődik a BL-sorozat kedd este: Rui Costa, a Milan történetének legdrágább vétele ismét a San Siróban játszik. Igaz, immár nem az olasz klub, hanem az ellenfél, a Benfica tagjaként.
szept. 18
9:57
A víz nem válik vérré - dehogynem! (Privátbankár)
Háromszázmillió dollár kutatási pénzt kínált egy francia konszern: kutatók porrá alakított művéréhez csupán desztillált vizet kell tölteni - az így kapott készítmény infúzióban azonnal beadható
szept. 18
9:58
EUR-SEK Lefelé módosított növekedés (HírTV)
A végleges adatok szerint a 2. negyedévben 3,5%-kal emelkedett a svéd GDP, miután az elözetes érték +3,6%-ról szólt. Az elemzök 3,6%-os plusszal számoltak. Míg az exportok 5,5%-kal, addig az importok 7,5%-kal emelkedtek. Az EUR-SEK-et 9,2957-en jegyzik. Támogatások 9,2822-nél és 9,2660-nál, míg ellenállások 9,3184-nél és 9,3384-nél találhatók. A napi chart átmeneti csökkenö trendje 9,3650-nél…
szept. 18
9:59
Felsővezeték-szakadás miatt vesztegelnek a vonatok Ácsnál (Gondola)
Nagyszentjános és Ács állomások között egy személyvonat áramszedője eltörött és megrongálta a felsővezetéket - közölte a MÁV sajtóügyeletese kedden reggel. Az ügyeletes az MTI-nek elmondta, hogy a...
szept. 18
10:01
Képviselőket dobáltak a Kossuth téri tüntetők - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Megdobálta az Országház épületét elhagyó szocialista és szabad demokrata parlamenti képviselőket a Kossuth téren összegyűlt kormányellenes tüntetők egy csoportja.
szept. 18
10:02
Sárga csillaggal a Magyar Gárda ellen (Alternatív Energia)
Mellükre tűzött sárga csillaggal tiltakoznának a békéscsabai zsidó hitközség tagjai a magyar gárda helyi rendezvénye ellen - közölte a hitközség elnöke kedden. Moskovits Sándor elmondta: ha a magyar gárda megtartja a szeptember 27-re tervezett fórumát a békéscsabai ipartestület székházában, akkor, mint ahogy a hitközség elöljárósága döntött erről, élőlánccal fogják körbe venni az épületet és…
szept. 18
10:04
Agyonnyomott egy munkagép egy fiatalembert (Blikk)
szept. 18
10:05
Sárga csillaggal tiltakozik a magyar gárda ellen a békéscsabai zsidóság (Gondola)
Mellükre tűzött sárga csillaggal tiltakoznának a békéscsabai zsidó hitközség tagjai a magyar gárda helyi rendezvénye ellen - közölte az MTI-vel a hitközség elnöke kedden. Moskovits Sándor elmondta:...
szept. 18
10:07
Eltörött az áramszedő, vesztegelnek a vonatok (Alternatív Energia)
Nagyszentjános és Ács állomások között egy személyvonat áramszedője eltörött és megrongálta a felsővezetéket - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV sajtóügyeletese kedden reggel. Az ügyeletes elmondta, hogy a törött áramszedő, illetve a megrongálódott felsővezeték törött elemei átlógtak a másik vágányra is, ezért egy ideig mind a két vágányon szünetelt a vonatközlekedés. Jelenleg egy vágányon…
szept. 18
10:08
Svédország csökkentené a személyi jövedelemadó-terheket (Adózóna)
A svéd kormány a személyi jövedelemadó csökkentését tervezi jövőre a foglalkoztatás javítása céljából. A teljes munkaidőben dolgozók 2008 januárjától havonta 1000 koronával, hozzávetőleg 28 ezer forinttal többet vihetnének haza.
szept. 18
10:09
Nem tudott a vízágyúk vásárlásáról az unió (HírTV)
Hiába állította Bencze József országos rendőrfőkapitány, hogy a 315 millió forintért beszerzett három izraeli vízágyú szerepelt a négy esztendeje elfogadott schengeni pályázati programban, ezt az állítását egyértelműen megcáfolta az Európai Bizottság alelnöke, Franco Frattini szóvivője.
szept. 18
10:10
Szervizzel legyőzhetők a multik (Piac és Profit)
Évről évre több vállalkozás foglalkozik orvosiműszer-gyártással. A forgalom is növekszik.
szept. 18
10:10
Ingyenessé vált a The New York Times Online (Gondola)
Ingyenessé vált közép-európai idő szerint kedden hajnali 6 órától a The New York Times internetes kiadása, megváltoztatva ezzel a tekintélyes amerikai napilap két évvel ezelőtt meghirdetett...
szept. 18
10:11
GBP-USD Kivonulás a fontból (HírTV)
A font számít az elmúlt napok legnagyobb vesztesének, amihez a Northern Rock pénzügyi gondjai is hozzájárultak. Ráadásul a befektetök attól tartanak, hogy Nagy-Britanniát is elérik az amerikai ingatlanpiaci problémák. A BoE eddig ráadásul nem nagyon segédkezett a hitelpiacot segítésében. A Northern Rock közben igazi „Bank Run“-helyzetbe került. Ezrek állnak a bankban, hogy felvegyék megspórolt…
szept. 18
10:12
Szeptember 25-én szavaz a japán parlament az új kormányfőről (Infostart)
Japánban szeptember 25-én szavaz a parlament az új miniszterelnökről, a múlt héten lemondott Abe Sindzo utódjáról.
szept. 18
10:13
Munkagép préselte halálra (Alternatív Energia)
Munkahelyi balesetben életét vesztette egy 28 éves fiatalember Balsán, ahol az egyik üzemben munkagép nyomta halálra - közölte a Szabolcs megyei rendőrség kedden. A tiszaberceli lakos keddre virradó éjjel egy targoncával dolgozott egy üzemben, s eddig még tisztázatlan körülmények között a munkagép alá került, amely agyonnyomta - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság…
szept. 18
10:14
Miért szólt ekkorát a Northern Rock? (Privátbankár)
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Téma: már Nagy-Britanniában az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság
szept. 18
10:14
Jelentős húsáremelkedés várható az EU-ban (HírTV)
A Financial Times Deutschland című lap keddi számában "jelentős húsáremelkedést" prognosztizál Mariann Fischer Boel. Az EU agrár bizottságának irányítója szerint 2008-tól akár átlagosan 10 százalékos is lehet a drágulás.
szept. 18
10:15
Göncz Kinga kárpátaljai magyarokkal találkozott Ungváron (Gondola)
Kárpátaljai magyar vezetőkkel kezdett találkozót kedden délelőtt Ungváron Göncz Kinga magyar külügyminiszter, aki egynapos villámlátogatása során ukrán kollégájával aláírja a két ország...
szept. 18
10:15
Ronald McDonald - online megbízást adott (Kreatív Online)
A súlyosan beteg gyerekek és családjuk elhelyezésével foglalkozó Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új honlappal jelentkezett. A site fejlesztésére tenderen keresett partnert a szervezet.
szept. 18
10:16
Már be van árazva a kamatcsökkentés (Privátbankár)
Beszélgetés Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával - második rész. Megmenthetik-e az összeomlástól a piacokat a jegybankok? Mit lép ma este a FED?
szept. 18
10:19
Ausztráliában is elindultak a bank-pletykák (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
szept. 18
10:19
Egy amerikai múzeum visszaadja az örökösnek az emléktárgyakat (HírTV)
Egy amerikai múzeum döntése értelmében visszaadják Ülő Bika indián törzsfőnök néhány használati tárgyát és hajtincsét a családjának, miután bebizinyosodott, azokat egy katonai orvos lopta el száz éve.
szept. 18
10:21
Hangoljuk össze az ingatlanok adóit és illetékeit! (Privátbankár)
Az ingatlanokra vonatkozó adó és illetékszabályok összehangolását sürgette a Deloitte adóosztályának partnere rádiónknak adott interjújában. Kövesdy Attila szerint a nyilvánosságra hozott tervezetek szakmailag meglapozottak, azonban az nem biztos, hogy a politikai érdekek nem befolyásolják a végleges változat kialakítását. Bodnár Kriszta interjúja.
szept. 18
10:23
Fodor: 1700 milliárdot kap a környezetvédelem (Privátbankár)
Önkormányzatoknak valamint állami és civil szervezeteknek érdemes pályázni az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és a megújuló energiafelhasználást segítő programjaira. Mától 342 milliárd forintos keretet nyitnak meg, a 10-30 százalékos önerő előteremtéséhez kedvezményes hitelt ad a kormány. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi minisztert Márványi Péter kérdezte a pályázatok…
szept. 18
10:24
Jól startoltak új típusú Start kártyák (Alternatív Energia)
Egyre többen érdeklődnek az új típusú Start kártyák iránt, július 1-jétől, a kiválthatóság kezdetétől szeptember közepéig 2.350 érdekelt váltotta ki ezeket a kártyákat, amelyek lehetőséget adnak a járulékmentes vagy kedvezményes járulékkal történő foglalkoztatásra - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
szept. 18
10:24
Emelkedik a lakossági bizalmi index - van honnan (Privátbankár)
Az elmúlt egy éves trendnek megfelelően augusztusban sem történt jelentősebb elmozdulás az üzleti és a fogyasztói várakozásokat mérő GKI konjunktúra-indexen. Az üzleti szféra bizalmi indexét az ipari várakozások húzzák fel, követve az uniós folyamatokat. Bár az építőipari cégek várakozása romlott júliushoz képest, az év második felében az uniós forrásokból elinduló fejlesztések segíthetik az első…
szept. 18
10:26
A Nabucco nélkül is csökkenhet gázfüggőségünk (Privátbankár)
A pécsi és a debreceni háztartások téli napi csúcsfogyasztásának mennyiségével, 2,5 millió köbméterrel emelkedik októbertől a naponta kitermelhető földgáz mennyisége, miután az E.ON Földgáz Storage Zrt. növeli a zsanai tároló kapacitását. A következő két évben az eddigi 3,5 milliárd köbméteres tárolási lehetőséget 4,1 milliárdra bővítik. Ezzel párhuzamosan a hazai stratégiai kapacitás növelése…
szept. 18
10:28
Elkezdtek felelőtlenül hitelezni a bankok (Privátbankár)
Folytatódott az ügyfelek rohama a likviditási válságba került brit Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjainál. A pánik nem csak a betéteseket, hanem a befektetőket is elérte. A pénzintézet részvénye folyamatosan újabb mélységekbe zuhan a Londoni Értéktőzsdén, csak az elmúlt két hétben az árfolyam a felére esett. Takács Szabolcs, a Portfolio.hu elemzője a Gazdasági Rádiónak azt mondta, a válság…
szept. 18
10:31
Vívóbajnok a BMF-en (HírTV)
A Budapesti Műszaki Főiskola hallgatója, Rédli András vívás sportágban aranyérmet szerzett a XXIV. Nyári Universiadén, Thaiföldön.
szept. 18
10:33
USD-CAD További visszaesés (HírTV)
Egy amerikai befektetési bank szerint továbbra is gyengének mutatkozik az USD-CAD. Továbbra is magas a csökkenö momentum. A következö cél az 1,02-es érték. 1,0180-nál fut az 1,0752 és 1,0338 közti mozgás 138,2%-os Fibonacci-kiterjesztése. Lehetséges, hogy elérik az egyenértéket. Ellenállások 1,0350-nél és 1,3095-nél találhatók. in-GFX
szept. 18
10:35
Építőipar: mínusz 5,8 százalék (Privátbankár)
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építőipari termelés jú...
szept. 18
10:36
Beperelték Istent (Blikk)

Keresés