Szlovákia nagy valószínűséggel 2009 januárjában teljesíteni tudja az euró bevezetésének az inflációra vonatkozó kritériumát - közölte negyedéves gazdasági elemzésében a szlovák pénzügyminisztérium.
Veres János pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az inflációs adatok rosszabbak lesznek a vártnál. A konvergencia programban erre az évre 7 százalékkal, 2008-ra pedig 3,5 százalékkal számoltak. A PM legfrissebb prognózisában azonban már 7,5 százalékos idei, és 4,5 százalékos jövő évi infláció szerepel. Mindezek ellenére Veres bízik benne, hogy 2009-re 3 százalékos lesz az infláció.
Immár ötödik alkalommal rendezik meg október 20-án a Bárzongorista gálaestet, a szakma nagymesterei ebben az évben a Művészetek Palotájában lépnek a nagyközönség elé. Folytatást azonban nem terveznek, így ez az utolsó alkalom, hogy időutazást tegyünk a régi pesti kávéházak szivarfüstös hangulatát megidéző zenével, noha évről évre egyre többen kíváncsiak az est során felcsendülő régi melódiákra és…
Az Indiai Köztársaság Nagykövetsége és az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéke szervezésében ebben az évben is hindi nyelvtanfolyam és ismeretterjesztő előadássorozat indul. A nyelvtanfolyam és az előadássorozat is ingyenes. Az előadássorozat őszi szemeszterének ünnepélyes megnyitója szeptember 20-án 18.30-kor lesz.
A korábban prognosztizáltnál az idén 186 milliárd forinttal több bevétellel, illetve 179 milliárd forinttal több kiadással számol a Pénzügyminisztérium - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy rendőr ellen, akit őrizetbe vettek - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel annyit közölt: az érintett rendőrrel szemben a BRFK vezetője fegyelmi eljárást indított, és a rendőrt kedden felfüggesztették beosztásából. A büntetőeljárást a nyomozó…
Egy évek óta Budapesten dolgozó vietnami drogterjesztő bandát fogott el a rendőrség és a Terrorelhárító Szolgálat hétfőn este a fővárosban. Öt vietnamit fogtak el, köztük a csapat vezetőjét. Huszonnégy kiló heroint is lefoglaltak a rendőrök.
Több sírt megrongáltak az elmúlt napokban ismeretlen elkövetők Szolnokon és Cibakházán - közölte rendőrség kedden. A szolnoki katolikus temetőben három sír esett áldozatul a vandáloknak, akik ledöntötték a műkőből készült ragasztott fejfákat, valamint a virágtartókat - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Műegyetem Egyetemi Napok megnyitója kedden 10 órakor, melyet különböző sport bemutatók és bajnokságok követtek. Szeptember 20-ig a legkülönbözőbb programokkal várja az egyetem a hallgatóit és öregdiákjait.
Viharokat és tízfokos lehűlést hoz az a hidegfront, amely kedd délután éri el az országot - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Csonka Tamás hozzátette: felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet.
Felújította a Hír Televízió bojkottját az őszödi beszéd és az MTV ostromának első évfordulóján az SZDSZ egyik képviselője. Gusztos Péter ismét elfogultsággal vádolta meg a televíziónk munkatársait. A liberális politikus szerint a Hír Televízió a tegnapi tudósításokkal a tüntetőket hergelte.
Új, biztonságos védőpajzs és a nukleáris hulladéknak tároló épül a csernobili atomerőműnél – közölte a beruházásért felelős Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az építmény lehetővé teszi, hogy a sérült 4-es reaktort lebontsák. Az építkezés négy-öt évig tarthat.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét; az Egészségügyi Minisztérium elégedett a döntéssel. A MOK azt közölte: tiszteletben tartja a bíróság ítéletét. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, hogy miként változik a kórházak és más…
Szlovákia nagy valószínűséggel 2009. januárjában teljesíteni tudja az euró bevezetésének az inflációra vonatkozó kritériumát - közölte kedden közzétett negyedéves gazdasági elemzésében a szlovák...
Az idei lesz az első olyan felvételi év, amikor a korábban sikertelen felvételit tett diákok olyan emelt szintű érettségi felkészítésen vehetnek részt, amely rendelkezik állami akkreditációval - tudatta közleményében a FISZ. Az érettségizettek számára már nincs biztosítva a javító vagy a szintemelő vizsgára való felkészítés a közoktatásban. A Felvételi Információs Szolgálat összesítése szerint…
Elhiszed, hogy Budapesttől több ezer mérföldre, egy 1,5 milliárd dolláros forgalmú worldwide reklámügynökség vezetője az egyik legnagyobb szakmai kihívásnak azt tartja, hogy a megbízóiktól megkapják a munkájuk valódi ellenértékét?
Regionális összehasonlításban hatékony ipari energiafelhasználásra utal, hogy egységnyi GDP előállításhoz Magyarországon viszonylag alacsony a széndioxid-kibocsátás - mondta Reiniger ...
Az EUR-USD összeszedte magát a nyitáskor történt visszaesése után, és délig ismét visszaküzdötte magát 1,3860-ra, bár a német ZEW-konjunktúra-elvárás -18,1 ponttal a várt -17,0 pontnál gyengébben alakult. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 80m2 pontról 74,4 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 75,0 pontos elvárástól. Az EUR-USD-nél továbbra is a Fed izgalommal várt esti kamatdöntése áll.…
A környezetvédelem fontosságát jelzi, hogy a következő hét évben az országba érkező uniós támogatások húsz százaléka környezetvédelmi célokra fordítható - mondta Fodor Gábor miniszter kedden Tatán, az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációjáról rendezett fórumon. "A környezetvédelem céljára 1.700 milliárd forintot kapunk a következő időszakban az EU-tól és a közösség kifejezetten ösztönzi, hogy az…
Egy veszekedés közben késsel életveszélyesen megsebesítette ismerősét az a hartai férfi, akit kedden jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a korábban már többször büntetett, szakképzettséggel nem rendelkező, alkalmi munkákból élő Sallai Lajos rendszeresen fogyasztott alkoholt, s az ital hatása alatt több alkalommal követett el erőszakos jellegű…
Visszautasította 720 millió forintnyi lottónyereményét egy nyugdíjas férfi Németországban, mondván: nem tud mit kezdeni a pénzzel. A 70 éves illető elment ugyan a német lottószövetség központjába,...
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy rendőr ellen, akit őrizetbe vettek - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. A Budapesti...
Egy műszaki hiba miatt az út szélén álló kamion sofőrjét ütötte el egy másik kamion, amikor nekiütközött a várakozó járműnek az M0-ás autóúton Törökbálintnál. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett férfit mentőhelikopter szállította kórházba.
Az EUR-HUF árfolyama ma ismét visszaesett 254,50-re, miután sikertelenül tesztelték a 256,00-os ellenállást. A 255,92-es napi csúcs elérése után ismét csökkenés következett. A kereskedök a Fed esti kamatdöntése elött már nem számolnak nagyobb mozgásokkal, de utaltak rá, hogy a forintot megterhelheti, ha az amerikai jelzálogpiaci krízis kiterjed a brit gazdaságra is. Támogatás 254,00-nél…
Nem várható, hogy jelentősen nő a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma a következő pár évben, ugyanakkor a Németországból érkező beutazó...
Rekord kikiáltási áron indítják Róbert Marcel magyar származású fotóművész Barokk lábak című képét az Abigail Galéria hónap végén sorra kerülő képzőművészeti árverésén, az itt kalapács alá kerülő 231 tételből csütörtökön nyílik kiállítás a Milleneum Centerben - közölte a galéria vezetője kedden.
Oroszországot aggasztja, hogy megsokszorozódtak az Iránnal szembeni katonai fenyegetések - jelentette ki kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus Bernard Kouchnerrel,...
A Magyar Telekom (MT) csoportszintű online tendert írt ki. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott ügynökség intézi majd a T-Com, a T-Online, a T-Mobile, a T-Systems és a T-Kábel interneten futó marketingkommunikációs tevékenységét. Az MT közlése szerint a csoport online médiaköltése tavaly listaáron 760 millió forint volt.
Sajtóforrások szerint az IMF a jövő évre adott gazdaságnövekedési előrejelzéseinek csökkentésére készül. Az olasz Radiocor hírszolgálat értesülése szerint az IMF Világgazdasági Kitekintőjének jövő hón...
Szeptember közepétől modernebb eszközökkel felszerelve, új helyszínen fogadják és kezelik az ügyfelek megkereséseit az adóhivatal budapesti Contact Centerének (CC) munkatársai. Az európai normáknak megfelelően kialakított új "munkaállomást" Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke mutatta be kedden.
"Hagyd abba és nyersz" címmel dohányzásellenes nyereményjátékot indít útjára a népegészségügyi szolgálat Észak-magyarországi Regionális Intézete - jelentette be kedden Egerben az intézet vezetője. Azok a dohányosok, akik vállalják, hogy öt héten át nem gyújtanak rá, 742 ezer forint értékű páros álomnyaralást nyerhetnek. Számítások szerint ugyanis napi két doboz cigaretta elfogyasztása esetén ennyi…
Wolfgang Franz, a német ZEW-Konjunktúrakutató Intézet elnöke szerint az erös euró megterhelheti a német gazdaságot. A ZEW-konjunktúra-elvárás szeptemberben -6,9 pontról -18,1 pontra csökkent, miközben -17,0 pontos értékkel számoltak. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 80m2 pontról 74,4 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 75,0 pontos elvárástól. Az erös euró miatt idén 0,1%-kal…
A Kopint-Tárki szerint nem várható, hogy a következő években jelentősen nő a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma. A német turisták "helyét" egyre inkább a a kínai, a cseh, a szlovák, a dán, a belga és a spanyol turisták veszik át.
A magyarországi cigányság demográfiai helyzetéről, a kisebbségi önkormányzatok kulturális és politikai szerepéről tartottak konferenciát az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szervezésében...
Két sajtó-helyreigazítási perben is jogerősen nyert a Heti Válasz szerkesztősége Kóka János ellen - áll az újság keddi közleményében. A gazdasági miniszter azért indította a bírósági eljárásokat, mert a lap azt állította, a tárcavezető vagyonnyilatkozatába nem vallott be egy jelentős ingatlant, illetve azt, köze volt ahhoz, hogy ciprusi off-shore cégek három hónap alatt három milliárd forinthoz…
Folytatódik a Lépj egyet előre program, a jelentkezéseket 2008. december 31-ig fogadják, a tervek szerint a 10 milliárd 665 millió forint támogatási keretből 2009. június 31-ig legalá...
A thai légügyi hatóságok szerint a Phuketen lezuhant gép pilótája tudott arról, hogy leszálláskor erős oldalszélre számíthat. A vasárnapi tragédiában eddigi adatok szerint 89 ember - jelentős részük külföldi turista - vesztette életét.
Két felszólaló is a nyugdíjasok, illetve a leendő nyugdíjasok helyzetére hívta fel a figyelmet kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Soltész Miklós (KDNP) azt mondta, hogy az idei kiegészítő nyugdíjemelés "messze nem oldja meg a nyugdíjasok gondjait". A statisztikai hivatal adatai szerint 2006. júliusa óta a gáz ára 52 százalékkal, az elektromos energia 21 százalékkal, az élelmiszerek ára 11…
Miközben továbbra sem tudni, hogy milyen célpontokat bombázott - ha egyáltalán bombázott - az izraeli légierő a közelmúltban Izraelben, Észak-Korea határozottan tagadta, hogy nukleáris eszközöket szállított volna a közel-keleti országba. Amerikai illetékesek ugyanis azzal vádolták meg Phenjant, hogy titkos együttműködésbe kezdett Damaszkusszal, és nukleáris berendezéseket csempészett az országba.
A Real Madrid ebben a szezonban a Werder Bremennel, a Lazióval és az Olympiakosszal küzd meg a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Hajdú B. István sportkommentátor és Dénes Tamás futballszakíró egyetért abban, hogy a spanyol klubnak nem okozhat gondot, hogy csoportelsőként jusson tovább.
Elutasította a Fővárosi Bíróság a Magyar Orvosi Kamarának a kórházátalakításról szóló egészségügyi miniszteri határozatokat megkérdőjelező keresetét. Az indoklás szerint a MOK nem rendelkezik perbeli jogképességgel, vagyis nem volt jogosult a per megindítására, ezért a pert a bíróság – a polgári peres eljárás szabályai szerint – megszüntette - tájékoztatott a minisztérium.
Végleg búcsút mondott operatőri korszakának, és a rendezői székben marad Koltai Lajos, akinek Este című legújabb alkotását jövő csütörtökön mutatják be a magyarországi mozikban.
A Golden Drum-on második alkalommal meghirdetett Studio Drum elnevezésű rendezői workshopon és versenyen Ujj Mészáros Károly rendező képviseli Magyarországot. Tavaly a filmrendezőknek meghirdetett Studio Drum Award nyertese a román Bogdan Albu lett.
A következő hat évben kétszer kell megnyerni José Mourinhónak a Bajnokok Ligáját a Chelsea csapatával - adta ki az egyértelmű utasítást az ügyvezető, Peter Kenyon.
A brit alsóház pénzügyi tanácsának egyik jelentése szerint átláthatóbbá kell tenni a BoE pénzpolitikai döntéseit. Az ülési jegyzökönyveket rögtön az ülés után közzé kell tenni, és érthetöbbé kell tenni a banki tagok véleményét. A jelentés szerint egy meglepö kamatdöntés után a piacokat gyorsabban kell informálni a tagok véleményéröl. Jelenleg 2 hétig tart, mire közzéteszik az ülési…