Kétszázötvennél is több fiatal kapta meg a méhnyakrák elleni védőoltást a főváros V. kerületében. Áprilisban adták be az első ingyenes injekciókat, azóta már tartottak ismétlőoltást is, és még egyre lesz szükség. A kampány a 13 éves korosztályt célozza, de minden 18 év alatti fiatal megkaphatja a szérumot, ha kéri. Ha még a nemi élet megkezdése előtt adják be, a szer 100 százalékos védelmet nyújt.
Lakóházakat veszélyeztet egy csaknem 100 méter magas löszfal Dunaszekcsőn. A falon az utóbbi napokban méteres repedések keletkeztek. Egy ház már lakhatatlanná vált és a település polgármestere attól tart, hogy a hatalmas lösztömb leválik, a Dunába zuhan, magával sodorva több lakóházat.
Venezuelában hivatalosan is megpróbálják betiltani az olyan neveket, mint például a Superman - adta hírül a Sky News vasárnap. A szülőket eltiltanák olyan keresztnevek választásától, amik nevetségessé teszik a gyereket, extravagánsak vagy nehéz őket kiejteni, valamint azoktól, amik kétségeket ébresztenek a gyerek nemét illetően.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 2 (kettő); 6 (hat); 8 (nyolc); 12 (tizenkettő); 24 (huszonnégy); 25...
Újra kiadták Dzsingisz kán törvénykönyvét, amelyből többek között kiderül, hogy valószínűleg ő volt a világtörténelemben az első, aki megtiltotta a homoszexualitást.
Görögországban sikerült ellenőrzés alá vonni vasárnapra szinte az összes tüzet, csak két helyen ég az erdő, közölte a tűzoltóság szóvivője. Összesen hat repülőgép és négy helikopter küzd a lángokkal.
A zalaegerszegi kórházból egy beteg már hazatérhetett a hét végén azok közül, akik vírusos agyhártyagyulladással kerültek a fertőző osztályra. A még bent lévő betegek állapota is némileg javult.
Visszaadták a forgalomnak a pesti alsó rakpart Fővám téri szakaszát vasárnap délután. Az átadáson részt vett Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Demszky Gábor elmondta, hogy a Fővám téri metróállomás építése miatt lezárt útszakaszt, az ő sürgetésére, a tervezettnél két héttel hamarabb, az iskolakezdésre sikerült visszahelyezni a forgalomba.
Minden lehetséges udvaronccal és még saját férjével is összevesztett Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös felesége, miután megalázó módon lemondani kényszerült korábban bejelentett részvételét a néhai Diana hercegnő halálának tizedik évfordulóján rendezett megemlékezésen, és - vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint - Károly nélkül vonul el egy dél-franciaországi…
A legújabb információk szerint négy ember utazott a Dunán vasárnap délután felborult motorcsónakon. Mindegyiküket kimentették, közülük egy ember szorult orvosi ellátásra, akit eszméletlenül húztak ki a folyóból.
Motorcsónak borult a Dunába Gödnél, a négy utasból ketten eltűntek - tájékoztatta Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t vasárnap. Elmondta: miután a...
A szupertehetséges Formula-1-es pilóta, Lewis Hamilton újabban nemcsak az eredményeivel, hanem a nôügyeivel is rekordokat döntöget, hiszen szinte kéthetente új barátnôvel hozzák kapcsolatba. Pedig az autóversenyzôknek, akik hétrôl hétre kockára teszik az életüket, különösen fontos a nyugodt, biztos hátország, amit a többség már meg is talált.
A Félix névre keresztelt trópusi vihar hurrikánná nőtte ki magát vasárnap hajnalra, közölte az amerikai hurrikánfigyelő központ. A karib-szigeteknél lévő vihar közép-európai idő szerint reggel nyolckor már kettes erősségű volt, és harminc kilométer per órás sebességgel haladt nyugat felé.
Irán teljesített tervét: már háromezer, urán dúsítására szolgáló centrifuga működik hálózat jelleggel, mondta az iráni államfő, Mahmud Ahmedinedzsad vasárnap.
Lázár Vilmos arany-, Hódi Károly bronz-, míg az egyéniben 10. Nyúl Zoltánnal kiegészülő magyar csapat ezüstérmes lett a lengyelországi Warkában rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.
Huszonöt fundamentalista iszlám fegyverest öltek meg afgán katonák és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciós erők egy tálib parancsnoki központ elleni rajtaütésben Afganisztán déli részén - jelentették be vasárnap a koalíciós erők.
Egy kifelejtett formai lépés okozott kisebb feszültséget a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) között a budapesti tűzoltók görögországi útja előtt. Az OKF szerint ugyanis a tűzoltók a szolgálati út megkerülésével utaztak ki Görögországba. A tűzoltók szerint azonban a gyors segítségnyújtás vezérelte őket, mikor a Főpolgármesteri Hivatal szervezésében…
Visszaadták a forgalomnak a pesti alsó rakpart Fővám téri szakaszát vasárnap délután. Az átadáson részt vett Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Demszky Gábor az...
Őrizetbe vették vasárnap a franciaországi Cahorsban a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet négy állítólagos tagját, akiket előző nap fogtak el - közölték francia igazságügyi illetékesek. Az akciót a toulouse-i és bayonne-i rendőrség hajtotta végre közösen a spanyol csendőrséggel Cahors városában, ahol még vasárnap befejeződött a házkutatás.
Ausztriában augusztusban átlagosan 191 226 munkanélkülit tartottak nyilván, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, közölték az osztrák foglalkoztatási hivatalban vasárnap.
Észak-Korea hozzájárult, hogy az év végéig teljes mértékben nyilvánosságra hozza és felszámolja valamennyi nukleáris programját – közölte vasárnap Genfben Christopher Hill amerikai küldöttségvezető, miután befejeződtek a két ország közötti megbeszélések.
Csaknem 40 somogyi buszjárat leállításáról döntött a gazdasági és közlekedési tárca. A Kapos Volán kérte a minisztériumot arra, hogy támogassák a veszteséges járatok üzemeltetését, de erre nem is reagáltak.
December 2-án tartják az orosz alsóházi választásokat, az erről szóló dekrétumot vasárnap írta alá Vlagyimir Putyin elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata. A voksoláson az Állami Duma, az orosz törvényhozás alsóházának 450 mandátuma a tét.
A szicíliai vállalkozók szövetsége, a hét végi tanácskozásán, határozatban fellázadt a maffia helyi uralma ellen, mivel a maffia követelte "védelmi" pénzek az utóbbi időben jelentősen emelkedtek. A vállalkozók egyelőre nem számíthatnak a hadsereg segítségére.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Barcelona új csodagyerekének, Giovani dos Santosnak a pályafutása. A 18 éves csatárt Hugó Sánchez szövetségi kapitány meghívta a mexikói A válogatottba.
A nagyszabású előkészületek ellenére az osztrákok nagy része feltűnő érdektelenséggel tekint a felmérések szerint a pápa háromnapos ausztriai látogatása elé.
Észak-Korea hozzájárult, hogy az év végéig teljes mértékben nyilvánosságra hozza és felszámolja valamennyi nukleáris programját - közölte vasárnap Genfben Christopher Hill amerikai...
"Navracsics Tibor pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján és Cser-Palkovics András a szombati közleményében alaptalanul vádoltak antiszemitizmussal, és olyan szavakat adtak a számba, amiket soha nem használtam, ezért kénytelen vagyok tőlük jogi úton elégtételt venni." - közölte levelében Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője.
A NationalLedger információi szerint a színésznőt testdublőr helyettesíti legújabb filmjének pikáns jeleneteiben, mert csontsoványra aszott teste nem mutatna jól a vásznon.
A magyar állam képviseletében tulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2,95 milliárd forinttal 299 millió forintra csökkentette a végelszámolásban lévő Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő Kft. (FUF) törzstőkéjét - derül ki a cégközlöny legfrissebb számából.
Az MDF azt kezdeményezi, hogy az Európai Unión kívülről érkezők közül csak azok kapjanak tartózkodási vízumot Magyarországon, akiknek van negatív HIV-tesztjük - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek.
Csak az aranyéremmel lenne elégedett Pekingben a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Kemény Dénes az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt az olimpiai esélyekről, a keret állandóságának okairól, Varga Dénes megneveléséről és arról is, hogy ezúttal a szokottnál jóval több kéréssel fordul majd a klubedzőkhöz. Az alábbiakban az interjú szerkesztett változatát…
A hazai közönség örömére a német Daniel Unger nyerte a hamburgi rövid-, azaz olimpiai távú triatlon-világbajnokság férfi versenyét. A 82 fős mezőny egyetlen magyar indulója, Lipták Tamás (képünkön) a 64. helyen ért célba.
Ezrek maradtak villanyáram nélkül a hét végén a kaliforniai Los Angelesben, ahol a rekordhoz közeli hőség miatt rekordokat megdöntő áramfogyasztást mértek és több körzetben áramkimaradásokat észleltek.
Támogatja a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozóit bérharcukban és az esetleges munkabeszüntetést is a Magyar Szociális Fórum (MSZF) Kerekasztala, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ)...
Ezrek maradtak villanyáram nélkül a hét végén a kaliforniai Los Angelesben, ahol a rekordhoz közeli hőség miatt rekordokat megdöntő áramfogyasztást mértek és több körzetben áramkimaradásokat észleltek.
A zalaegerszegi kórházból egy beteg már hazatérhetett a hét végén azok közül, akik vírusos agyhártyagyulladással kerültek a fertőző osztályra - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a Zala Megyei Kórház...
Madonna tűzszünetet kötött a férjével, mindenképpen meg akarja ugyanis tartani örökbe fogadott fiát. Ehhez viszont meg kell győznie a hatóságokat, hogy békés és rendezett családi életet él.