A dél-koreai hatóságok óva intik polgáraikat attól, hogy külföldi útjaik során szexuális szolgáltatásokat vásároljanak, mert ezzel úgymond az ország jó hírnevében tesznek kárt. A koreai hatóságok a...
Kína a harmadik ország, mely embert vitt az űrbe. Most negyedik kilövőállomásának építésére készül déli tropikus szigetén, Hainanon, erősítette meg az állami média
A Vodafone Magyarország átfogó szervezeti átalakításba kezdett, amelynek során átalakítják a vállalati struktúrát és új pozíciókat alakítanak ki. A mobilszolgáltató az átszervezések során két új üzletágat és két új szervezeti egységet is létrehoz.
Papírok döntik-e el, hogy megfelel-e a szociális ellátásra szoruló idős ember a kritériumnak? Minden idős embert ott kell ellátni, ahol jól érzi magát, és ne húzzuk ki a gyökereiket. Csakhogy ebben a törvénytervezetben pontosan a fordítottját látjuk.
Állatbarát Nyílt Napot tartanak szombaton a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. A változatos programokat kínáló rendezvényen idén is lehet majd kisállatokat örökbe fogadni.
Magyarország társult a Megújuló Energia és Energiahatékonysági Együttműködéshez (REEEP), amelyről hétfőn írtak alá megállapodást a Budapesten a Brit Nagykövetségen. Az aláírást megelőz...
Nyomozást indított a rendőrség a csecsemő halálával végződő otthonszülés miatt. Az eljárás az eddigi szakértői vélemények alapján, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indult, gyanúsított egyelőre nincs - mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A magyar autópályákon mérik Európa egyik legalacsonyabb bliccelési rátáját, 2-3 százalékot, és a bliccelők minden estben pótdíjfizetési felszólítást kapnak - közölte a Állami Autópálya Kezelő (ÁAK)...
A következő hetekben fog kialakulni, hogy jövő januártól a már liberalizált árampiacon milyen árak lesznek - mondta el Veres János pénzügyminiszter a köztévé műsorában.
Ma hajnalban sikeres rajtaütéssel a NATO erők kiszabadították a túszejtők kezébe került két olasz katonát. Mindkét katona megsérült, egyikük állapota válságos.
"Rossz szomszéd vagyunk" - közölte rovatvezetőjének kommentárját a Profil osztrák lap. "Ki kell mondani: a legsilányabb szomszéd vagyunk... Ellenséges, felfuvalkodott és falánk"
Ketten meghaltak, egy ember eltűnt azokban a heves esőzésekben, amelyek hétfő reggel sújtották Spanyolország déli és keleti részét - közölték helyi hatóságok és a mentőszolgálat....
Államtitkár úr! Ön nagy erőfeszítéseket tett, hogy bizonyítsa: forrásbővülés lesz. Nagy igyekezettel próbálja a mundér becsületét megvédeni: tisztességes dolog, ezért fizetik. De, vegyünk például egy 160 fős idősotthont, Kapnak alapnormatívaként 118 millió 725 ezer forintot évente. Ebből a 118 millióból azonban 90 millió visszavándorol az államkasszába.
Hónapok óta nincsen kormánya Belgiumnak, ahol egyre gyakrabban merül fel a nemrég még elképzelhetetlen forgatókönyv: az ország kettészakadása. A júniusi választásokon győztes flamand kereszténydemokraták ugyanis képtelenek kormányt alakítani, a belpolitikai válság nyomán egyre élesebben fogalmazódik meg a kérdés: együtt maradhat-e a háromnyelvű ország?
Júliusban éves szinten 10,9%-kal emelkedtek az EU-s ipari megrendelések, miközben csupán +10,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi +14,0% után. Havi szinten ezzel szemben csalódást okoztak az adatok, hiszen a várt 3,2%-os érték helyett 4,0%-os mínusz mutatkozott a legutóbbi +4,5%-os érték után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, de átmenetileg visszaesett 1,41 irányába. Ellenállás 1,4130-nál,…
Uszonyprotézist kapott egy farok nélküli delfin az Egyesült Államokban, a Winter névre hallgató delfinlány még három hónapos korában egy rákászhálón fennakadva vesztette el úszóját. A clearwateri...
A következő hét évben Magyarország 30 százalékkal növeli agrártermelését, ezért a leendő szakemberek találnak elfoglaltságot választott szakmájukban - mondta Gráf József földművelésügyi és...
Idén 63 esetben módosította a BKV a buszok, villamosok vonalát, menetrendjét - mondta a társaság szóvivője. Kiricsi Karola hozzátette, hogy jövő áprilisra nagyobb módosításcsomag készül, amelynek összeállításakor arra is figyelnek, hogy hétvégén kétszer annyi a bliccelő utas.
A következő hét évben Magyarország 30 százalékkal növeli agrártermelését, ezért a leendő szakemberek találnak elfoglaltságot választott szakmájukban - mondta Gráf József
Egyelőre titok, hogy hová szállították a szerb tömeggyilkost. Csak annyi derült ki, biztonsági kockázatot jelenthet, ha egy veszélyes rabot hosszabb ideig ugyanott tartanak fogva, ezért vitték el egy másik, egyelőre meg nem nevezett börtönbe Magda Marinkót.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a siófokon tartó konferenciáján kiosztotta a Szolgáltatásminőségi Verseny díjait. Az alkusz szövetség a tagok szavazatai alapján...
Németország minden fenntartás nélkül elfogadna egy homoszexuális kancellárt - tűnt ki a legfrissebb, a Bild című lap megbízásából végzett közvélemény-kutatásból.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a siófokon tartó konferenciáján kiosztotta a Szolgáltatásminőségi Verseny díjait, amelyet idén a Generali és az Aegon nyert e...
Meghirdették a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázatot - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Budapesten.
Egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség az otthonszüléses csecsemőhalál miatt. A tragédiával végződött esetnél Geréb Ágnes volt a bába.
Újbuda 10-15 milliárd forint haszontól esett el a kerületi önkormányzat vezetésének hibás ingatlanhasznosítási döntései miatt - közölte Kupper András, a Fidesz és Mészáros József, a KDNP helyi politikusa hétfői sajtótájékoztatóján. Véleményük szerint politikai felelősség terheli a kerület vezetőit az úgynevezett öböl-projekt miatt, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy jogi útra terelik az…
Németországban tavaly húsz év óta a legalacsonyabb szintre csökkentek a nettó keresetek - tette közzé a Bild a német munkaügyi hivatal adataira hivatkozva
Kalapács alá kerül Vincent Van Gogh The Fields (A mezők) című utolsó tájképe egy New York-i művészeti aukción novemberben - közölte a hét végén egy brit napilap.
Folyamatosan és egyre gyorsabban emelkedik a külföldiek száma Csehországban. Az idei év első hat hónapjában 34 600 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, 9 ezerrel több mint a tavalyi év második felében - derül ki abból a kimutatásból, amelyet hétfőn tett közzé a cseh idegenrendészet.
A német E.ON energiaipari konszern elnöke, Wulf Bernotat törvényi védelmet tartana szükségesnek a külföldi ellenséges átvételi próbálkozások kivédésére. "Annak nem szabad megtörténnie...
Kiírták a Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázatát - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter. Az új igazgató a jelenelgi vezetőt, Jordán Tamást váltja majd, aki vidéken szeretne színházat csinálni.
Közös orosz-amerikai hadgyakorlatra kerül sor szeptember végén. Az amerikai hadvezetés pedig már az Irán elleni légicsapások terveit készíti elő. Külföldi lapszemle.
A német E.ON energiaipari konszern elnöke, Wulf Bernotat törvényi védelmet tartana szükségesnek a külföldi ellenséges átvételi próbálkozások kivédésére. "Annak nem szabad megtörténnie...
"A Gyalogkakukk üdvözli a rendőrséget!" – köszöntéssel távozott az általa kirabolt miskolci pénzintézetből egy tolvaj. Fél órán belül elkapták. A fegyveres rablá...
Ma tovább emelkedett az AUD-USD árfolyama, és ma a legjobb úton halad afelé, hogy ismét tesztelje a 0,8700-es értéket. Lendületet hozott a devizának, hogy az RBA féléves pénzügyi stabilitással kapcsolatos jelentésében hangsúlyozta: jó formában van az ausztrál gazdaság és a pénzügyi rendszer. Mind a belgazdaság, mind pedig a pénzügyi feltételek stabilnak mondhatók. Továbbra is erös gazdasági…
Új kereskedelmi és marketingigazgatót neveztek ki az Interware internet szolgáltatónál. Az új vezető a bankszektorból érkezett a vállalathoz. A pozíciót eddig betöltő Sátor Csaba vezérigazgató-helyettesként a továbbiakban a vállalat operatív működésének irányításáért felel.
Az IW a legutóbbi pénzpiaci turbulenciák ellenére is megerösítette a német gazdasági növekedésre vonatkozó elörejelzéseit. Az IW az idei évre nézve 2,5%-os, 2008-ra nézve pedig 1,9%-os GDP-emelkedéssel számol. Az intézet szerint meg lehet birkózni az amerikai ingatlanpiaci krízis és az euró erösödése okozta veszélyekkel. Az EUR-CHF a kommentárok hatására maga mögött hagyta az 1,65-ös értéket, és…
Nem sokáig folyhat már ez a jogkövetelős civakodás, ez fájdalmas játék, ma már magyar falvak tucatjaiban (százaiban?) esély sincs arra, hogy a cigányok a magyarokba kapaszkodhassanak. Mert a magyarok már nincsenek ott.