Az Egyesült Államok kész fontolóra venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának kibővítését - jelentette ki kedden George Bush amerikai elnök a világszervezet közgyűlésének ülésszakán. Mint mondta,...
Megállapodott az öt parlamenti frakció abban, hogy változtatnak a képviselők költségtérítési szabályain, alapelvként azt tartva szem előtt, hogy ne legyenek kiváltságaik. Ezt Szili Katalin, az...
Az egészségbiztosítás területi felosztásáról szóló hétfő esti koalíciós megállapodás miatt egyik kormánypárt sem érezheti vesztesnek magát, a nyertesek pedig már rövid távon is a biztosítottak lesznek - mondta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyomatékosan felszólította kedden a mianmari katonai juntát, hogy ne alkalmazzon erőszakot az országban zajló tiltakozó akciók részvevői ellen. Hangsúlyozta az ENSZ...
Az egykori Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) körülbelül 10 ezer embert szervezett be a nyugatnémet hírszerzés, hogy információkat szerezzen a kommunista államban zajló eseményekről, illetve az ott állomásozó szovjet csapatokról - állítja egy német történész.
A prostituáltak egyesülete és az APEH közös hétfői tájékoztatóján bejelentette, hogy uniós finanszírozású programot indít, hogy arra ösztönözze az örömlányokat, hogy egyéni vállalkozóvá váljanak. Így adózniuk kell majd, viszont kapnak nyugdíjat, és hitelt is igényelhetnek. És persze végre az ő jövedelmüket is ellenőrizheti az állam.
Az SZDSZ arra számít, hogy a új egészségbiztosítási rendszer első évében átlagosan a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót - Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Az EUR-USD ma jóvátette kezdeti veszteségeit, és 1,41-re emelkedett. Nem nagyon volt hatással az árfolyamra a német ifo-index, mely a várt 105,0 pont helyett 104,2 ponton állt. A gyenge adatok hátterében állítólag a pénzpiaci turbulenciák, az emelkedö olajár és az erös euró álltak. Ezzel szemben meggyözöen alakult az olasz kereskedelmi mérleg, melynek többlete 1,81 milliárdra rúgott, meghaladva…
A tej felvásárlási ára, az export növekedése és a takarmányhiány, valamint az így kialakult keresleti piac miatt, az idei év végére akár a 80 forintot is elérheti literenként - tájékoztatta az...
A magyar energiapolitikának három prioritása lesz, mégpedig az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság - derült ki a debreceni EnergoExpo megnyitóján.
Valaha a térség egyik legfejlettebb állama volt, a katonai hatalomátvétel óta azonban legfeljebb a bebörtönzött ellenzékiek és a tüntetések miatt hallani róla. A régebben Burmának hívott Mianmar-ban a buddhista szerzetesek is szembeszálltak a katonai kormányzattal, amely képtelen kezelni a gazdasági válságot.
Ha az időjárási feltételek engedik, és műszaki probléma sem merül fel, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA csütörtökön útjára indítja a Dawn (Hajnal) nevű űrszondáját, amelynek feladata a két legnagyobb kisbolygó, a Ceres és a Vesta tanulmányozása lesz.
Az FA Fegyelmi Bizottsága három mérkőzésről eltiltotta a hétvégi Manchester United-Chelsea bajnoki rangadón kiállított vendégjátékost, John Obi Mikelt.
Mérsékletre szólította fel Gordon Brown miniszterelnök Burma vezetését a brit Munkáspárt keddi konferenciáján, miután kedden ismét tízezrek vonultak buddhista szerzetesek vezetésével a nagyobb burmai városok utcáira, demokráciát követelve.
Rövid időre őrizetbe vették Ramon Calderónt, a Real Madrid elnökét a New York-i John F. Kennedy repülőtéren hétfőn. Mint az hamarosan kiderült, tévedésből, mert a biztonsági szolgálat összekeverte a nevét egy hasonló vezetéknevű bűnözőével - közölte kedden a madridi klub.
Bokor Attila 56 csepp vér című filmje nyitja meg a 7. alkalommal megrendezendő Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált, az alkotásokat a Beverly Hills-i Laemmle,s Music Hall Theaterben október 11. és 18. között vetítik - közölte Vajda Katalin, a Magyar Filmunió munkatársa az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Huszonhárom városba látogat el az a kamion, amelyen mozgó interaktív kiállítás keretében ismertetik meg az érdeklődőkkel a hulladékok újrahasznosításának folyamatát - hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyen az Öko-Pannon Kht. képviselői számoltak be az Újrahasznosítási Hónap várható eseményeiről.
Lehet, hogy Lengyelország mégis beengedi az októberi parlamenti választásokra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit. Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök kedden közölte, hogy Varsó kész visszavonni az elutasító döntést.
A tej felvásárlási ára, az export növekedése és a takarmányhiány, valamint az így kialakult keresleti piac miatt, az idei év végére akár a 80 forintot is elérheti literenként.
Nyolc újabb, Ebola-vírus okozta megbetegedést észleltek a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a vérzéses lázban eddig összesen tizenheten betegedtek meg az afrikai országban - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kongói illetékese.
A korábbinál hatékonyabb fellépést remélnek a madárinfluenza vírusának terjedése ellen egy új eszköztől, amit szingapúri kutatók fejlesztettek ki a vírus kimutatására.
ó szakmai és szakmapolitikai döntésnek nevezte a koalíciós pártok közötti egészségbiztosítási megállapodást a kormányfő; Gyurcsány Ferenc újságírói kérdésre válaszolva értékelte a hétfői...
Csúcs évjáratra számítanak idén a villányi borászok. Az időjárás kedvezett a szőlőnek, akkor esett és akkor volt meleg amikor kellett. A kései szüretelésű fajták - mint például a cabernet és a merlot - cukorfoka meghaladja a 22 fokot, amiből kiváló borokat lehet készíteni.
Az SZDSZ arra számít, hogy a új egészségbiztosítási rendszer első évében átlagosan a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót - Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Horn Gábor, koalíciós koordinációért felelős államtitkár beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Halványrózsaszínben "pompázik" az 56-os emlékmű. Az alkotást több mint egy hete öntötték le vörös festékkel, amit a jelek szerint nem sikerült teljesen letakarítani.
A kormány egy szűk körű ellenőrző testületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetőek legyenek - közölte a kormányfő újságírókkal, miután a hétköznapi biztonságnak az új rend programja szerinti megteremtéséről tartott egyeztetést kedden a Parlamentben.
Iráni kollégájával is tárgyal Göncz Kinga külügyminiszter New Yorkban, ahol az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt, és számos kétoldalú találkozót bonyolít le. Göncz Kinga teheráni kérésre...
Gettóba akarja zárni a homoszexuálisokat az egyik román politikai párt vezetője, Gigi Becali, aki indul a novemberi európai parlamenti választásokon. Sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy ha megnyeri a 2009-es elnökválasztást, külön negyedbe telepíti a melegeket és leszbikusokat, hogy hagyják békén a többi lakost.
Egy hónapon belül dönt a kormány a 2011-ben esedékes magyar EU-elnökség személyzeti hátterét érintő kérdésekről, ez az eredeti elképzelésekhez képest egy hónapos csúszást jelent - mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára és Szetey Gábor, a kancellária személyügyi államtitkára kedden, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának ülésén.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasburgban elsöprő többséggel megszavazta a vasúti liberalizációt. A döntés értelmében 2009-től kiszélesítik az utasok jogait és 2010-től a vasúti közlekedésben is nagyobb teret engednek a versenynek.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon jogerősen lezárult az a büntetőügy, amelyben a Blikk újságíróját bűnösnek találták nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében - tudta meg az MTI...
Minden korábbinál félelmetesebb kihívások elé néz a világ - a klímaváltozástól kezdve, a darfúri harcok megfékezésén át a közel-keleti békéig - mondta az ENSZ idei közgyűlését megnyitó beszédében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
Gazdagon kibővített anyaggal nyílt meg újra kedden az érdi Magyar Földrajzi Múzeum állandó kiállítása, amely a magyar geográfusok, geológusok kutatásainak történeti dokumentumait, egzotikus utazásaik relikviáit mutatja be.
2007. november 22-25 között a Műcsarnokban kerül megrendezésre a 13 éves múltra visszatekintő és idén újjászülető Budapest Art Fair, mely a mai napig az első és egyetlen hazai művészeti seregszemle, ahol a klasszikus és kortárs művészet egyaránt képviselteti magát.
A másodosztályú Kazincbarcika 2-1-re legyőzte az élvonalban szereplő REAC gárdáját a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért kedden lejátszott találkozón. A többi mérkőzést szerdán rendezik.
A Lexus is beáll a gyári tuningot kínáló márkák sorába. A japánok Las Vegasban mutatják be kiegészítőiket, illetve a gyártásba kerülő IS-F modelljüket is leleplezik.
Nemzetközi Ayurveda Gyógyászati Konferenciát és Szakkiállítást rendeznek szombaton Budapesten India függetlenségének 60. évfordulója alkalmából - jelentette be a tegnapi tájékoztatón Randzsit Rae, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,09 pontos emelkedéssel, 27.733,29 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez százalékos 1,24 százalékos em...
Nyolc újabb, Ebola-vírus okozta megbetegedést észleltek a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A vérzéses lázban eddig összesen tizenheten betegedtek meg az afrikai országban.
Hiába dolgozik ma Magyarországon közel 500 mezőőr, még mindig sok a mezőgazdasági területeken elkövetett vagyoni jellegű bűncselekmény. Az év első nyolc hónapjában mintegy 1.600 esetet regisztráltak.
Az egykori élsportoló és háromgyermekes édesanya a héten kipróbálja a műsorvezetést. Temesvári Andrea a Csak Csajokban! Temesvári Andrea a teniszezés alapjaival 9 évesen kezdett el ismerkedni és 14 évesen már profi versenyeken indult. 1987-ig a világranglista legjobb 20 játékosa között volt. Ezután komoly műtéteken esett át, de 1989-ben már újra a világ legjobbja közé küzdötte vissza magát.
A Fidesz úgy látja, a 2006-os költségvetés legnagyobb tanulsága, hogy senki sem teheti kockára a magyar gazdaság helyzetét a hatalom megtartása érdekében. Minderről Varga Mihály, a Fidesz vezérszónoka beszélt.
A Pémzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) legfeljebb 48 óra alatt kideríti, hogy az OMV valóban akart-e MOL részvényeket vásárolni keddi szándéknyilatkozatának közzététele után - jelentette ki újságírók előtt Farkas István, a PSZÁF elnöke.
Münchenben épülhet az első mágnesesen lebegtetett vasút Európában. A bajor főváros központját a repülőtérrel összekötő szakaszt már évek óta tervezik, de nem sikerült biztosítani a projekt pénzügyi hátterét. A bajor kormány azonban most bejelentette, hogy aláírtak egy szerződést a Deutsche Bahn vasúttársasággal valamint a Siemens és a ThyssenKrupp iparvállalatokat tömörítő Transrapid…
Az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzata demonstrációt tart a tandíj ellen szeptember 26-án. A tüntetés Miskolcon kezdődik, majd Egerben ér véget.