A nők egyharmada nevetségesnek tartja, ha egy férfi borotválja a hónalját, egynegyedük pedig nagyot csalódik partnerében, ha az nem tud hátrafelé beállni kocsival a parkolóba - derül ki abból a férfiasságot kutató tanulmányból, amelyet egy újság megbízásából készített el egy német társadalomkutató intézet.
A régi pesti zsidónegyed újabb két védett épületét bontották el, a telkekre a Dohány utcai zsinagógánál is magasabb lakóépületeket terveznek - mondta az örökségvédelemben átfogó koncepciót sürgető ÓVÁS! egyesület elnöke kedden Budapesten.
Kábítószert szállító repülő zuhant le a mexikói dzsungelben. A balesetben senki sem halt meg, a mexikói hatóságok egy a gépen tartózkodó személyt letartóztattak. A Kolumbiából származó, majdnem három és fél tonna kokaint a repülőn lévő katonai zsákokban találták meg. hírTV
Dühödt nők támadtak vallási rendőrökre Szaúd-Arábiában, amiért azok kifogásolták a nők állítólag tisztességtelen megjelenését. A két nő, akik a rendőrök állítása szerint ki voltak sminkelve,...
A benzinkutak és a Tesco után a Drogerie Markt láncolata is beáll a vény nélkül kapható gyógyszereket árusítók csatasorába. Szeptemberben még csak a Böszörményi úti üzletben kezdik meg a forgalmazást, december végére azonban mind a 203 boltban megvásárolható lesz a 150 fajta készítmény, ráadásul valamivel a gyógyszertári ár alatt.
Már 14 szervezet csatlakozott a szlovák nagykövetség előtti ma esti tüntetéshez. A Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítése miatt szerveződött a tiltakozás. A tüntetésen jelen lévő...
A direkt marketing hatására átlag feletti arányban vásárolnak a nők, a budapestiek és a megyeszékhelyen élők, valamint a magasabb végzettségűek és státusúak
Már 14 szervezet csatlakozott a szlovák nagykövetség előtti ma esti tüntetéshez. A Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítése miatt szerveződött a tiltakozás. A tüntetésen jelen lévő...
Az izraeli kabinet egyik tagja azt ajánlotta kedden, hogy cseréljék ki az izraeli börtönben ülő Marván Bargúti befolyásos palesztin politikust a gázai palesztinok által elrabolt izraeli katonáért, Gilád Salitért.
Halálos baleset történt az M6-os autópályán a 39-es kilométernél kedden a Budapestről kivezető oldalon - tájékoztatta a Rendészeti és Biztonsági Szolgálat sajtófőnöke az MTI-t. Egy mikrobusz...
Nives Celzijus, horvát szomszédaink legismertebb, immáron visszavonult nyuszilánya legutóbb nyolchónapos terhesként dobta le ruháit. Akkor bejelentette, soha többé nem vetkőzik le. Fogadalmát többé-kevésbé betartotta, hiszen most csak egy tévéreklámban szoptatja egyhónapos kislányát.
Emléklapot adott át az ezredik Start Plusz kártya tulajdonosának Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter kedden Csepelen annál a cégnél ahol a kártya nyújtotta kedvezménnyel vették fel a gyest követően az anyukát.
Jogászok bevonásával dönt a móri önkormányzat arról, hogy milyen lépéseket tesznek az ATV kereskedelmi televízió ellen, amely az érintettek tiltása ellenére nyilvánosságra hozta a móri polgármester és a jegyző közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételt - tudatta kedden közleményben a móri jegyző az MTI-vel.
Mikola István fideszes országgyűlési képviselő szerint hétfőn az emberek feje fölött, a 116 éve fennálló társadalombiztosítás 10 millió szerződő partnerének felhatalmazása nélkül kötött "politikai pak...
A Cointreau 1849 óta - amióta létrehozták - világszerte elismert ital. A kristálytiszta alkoholok egyik legnépszerűbb képviselője, melyhez hozzájárul valódi minősége, 150 éves öröksége, és az, hogy szinte minden bárban megtalálható.
Jogászok bevonásával dönt a móri önkormányzat arról, hogy milyen lépéseket tesznek az ATV kereskedelmi televízió ellen, amely az érintettek tiltása ellenére nyilvánosságra hozta a móri polgármester és a jegyző közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételt - tudatta kedden közleményben a móri polgármester az MTI-vel.
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a saját autója Kálmánházán, ráadásul a rendőrség még eljárást is indított ellene - értesült a HavariaPress.
Sokk kampányt kezdett az anorexia ellen Oliviero Toscani olasz sztárfotós: az olasz egészségügyi minisztérium által támogatott "Nem az anorexiára" elnevezésű kampányban megdöbbentő képeket közölnek egy anorexiában szenvedő asszonyról, amint anyaszült meztelenül révetegen tekint a felvevő kamerába.
Sokk kampányt kezdett az anorexia ellen Oliviero Toscani olasz sztárfotós: az olasz egészségügyi minisztérium által támogatott "Nem az anorexiára" elnevezésű kampányban megdöbbentő képeket közölnek...
Gellei Imre lett a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Paksi FC vezetőedzője. A korábbi szövetségi kapitány, akit kedden sajtótájékoztatón mutattak be, a vasárnap menesztett Lengyel Ferencet váltja a bajnokságban.
Több tízezer hangszert is bemutatnak jövő hétvégén a másodszor rendezendő, Hangfoglalás elnevezésű zeneipari szemlén Budapesten - közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
Sajtótalálgatás az a tanúkénti meghallgatásra beidézendő politikusok neveit tartalmazó névsor, mely egyes médiumokban megjelent a Zuschlag János és társai ügyében folyó nyomozás kapcsán - mondta kedden az MTI-nek Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes.
Nem kezd tárgyalásokat a Mol az OMV-vel, amelynek keddi felvásárlási szándéknyilatkozata és megkeresése nem érdemel további megfontolást a magyar cég részéről - közölte a Mol kedden a tőzsde honlapján.
A velencei városvezetés jobb magaviseletre igyekszik nevelni a turistákat. Hamarosan mintegy 70 "rendfelvigyázó" lép szolgálatba a Szent Márk téren, hogí a jó modorra fogják tanítsák a turistákat - jelentette a La Repubblica című olasz lap kedden.
Sajtótalálgatás az a tanúkénti meghallgatásra beidézendő politikusok neveit tartalmazó névsor, mely egyes médiumokban megjelent a Zuschlag János és társai ügyében folyó nyomozás kapcsán - mondta...
Az EUR-CHF nem reagált a gyenge tegnapi svájci adatokra, és az 1,65-ös érték alá való visszaesés után új napi minimumot ért el 1,6482-nél. Az UBS-fogyasztási mutató augusztusban 2,26 pontról 1,93 pontra csökkent. Chart-technikailag az 1,6440-re való visszaeséssel kell számolni. A csökkenés hátterében az SNB-elnökhelyettes, Philipp Hildebrand nyilatkozata állhat, aki a gazdasági növekedést sújtó…
Az ellentétektől, dühös veszekedésektől szétszabdalt Szerbiában létezik egy lakossági csoport, amelyben a legteljesebb megértés és együttműködési szándék uralkodik - az autótolvajoké.
Megállították a házak további dőlését abban a zágrábi utcában, ahol vasárnap éjjel szétnyílt az úttest és két ház eltűnt a mélyben - jelentette kedden a horvát rádió és televízió híradója.
Gellei Imrét nevezték ki a Paks vezetőedzőjévé - jelentette be kedden sajtótájékoztatón a zöld-fehér klub. A gárda kilenc forduló után 7 ponttal a 13. helyen áll a bajnokságban.
Minden erőforrását mozgósította az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), hogy segítséget nyújtson a katasztrofális áradások sújtotta afrikai országoknak - jelentette be Jaques Diouf, a FAO főigazgatója. A július óta tartó özönvízszerű esőzések az utóbbi 30 év legsúlyosabb áradásait idézték elő 22 országban Afrika nyugati, középső és keleti részén.
Furcsa öngyilkosságot követett el egy brit férfi Londonban. A huszonéves férfi a Hilton luxusszálloda ablakában ücsörögve három órán át hallgatta a pszichológusokat, akik megpróbálták lebeszélni az öngyilkosságról. Ám végül mégis levetette magát.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) és az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EME) szervezésében, a munkavállalók és munkaadók részére meghirdetett - második - életmódváltó csapatverseny kampányindító mérlegeléssel (mázsálással) indul szeptember 26-án, szerdán, délelőtt 11 órakor a margitszigeti MAC Stadionban.
Az SZDSZ arra számít, hogy a új egészségbiztosítási rendszer első évében átlagosan a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót - Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Horn Gábor, koalíciós...
„Az üzlet nem arról szól, hogy cuki filmeket, okos fősorokat gyártsunk, hanem, hogy dollárokat spóroljunk meg a kreativitás segítségével. Ennyi az egész, nem hinném, hogy ennél komplikáltabb a dolog.” – A Crispin Porter + Bogusky executive kreatívigazgatója, Alex Bogusky telefonon adott interjút Kaszás Györgynek, az Upgrade Communications vezetőjének, a konferencia programigazgatójának. A…
Roma Felzárkóztató Programot dolgozott ki az MDF, ennek keretében roma szakértői lista összeállítását tartják szükségesnek. Erről Herényi Károly parlamenti frakcióvez...
Sokan cikizték Majkát a Sztárchaten: volt, aki azt vetette a szemére, hogy bármit megcsinál, hogy képernyőn maradhasson, volt, aki egyszerűen a magyar média fekélyének nevezte. Majka kiosztotta azokat, akik keménykedtek vele.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt egy év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Városi Bíróság L. András büntetett előéletű lakost, aki Nyírbogdányban bántalmazta gyermeke iskola-igazgatónőjét.
Minden erőforrását mozgósította az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), hogy segítséget nyújtson a katasztrofális áradások sújtotta afrikai országoknak - jelentette be Jaques Diouf, a...
A brit vállalkozások befektetései a 2. negyedévben a vártnál kevésbé kedvezöen alakultak. A brit Statisztikai Hivatal szerint a 2. negyedévben negyedéves szinten 0,4%-os emelkedés mutatkozott, miközben eredetileg 0,8%-os emelkedéssel számoltak. Éves szinten 7,8%-os emelkedésröl adtak számot. A GBP-USD alig reagált az adatokra, és megvédte pozícióját 2,01 fölött. in-GFX
A 17 éve létrejött önkormányzati rendszerben lényeges reform még nem volt, mert a jelentősebb törvénymódosításokhoz kétharmados parlamenti többség kellene, amit eddig nem sikerült elérni - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) keddi elnökségi ülésén.
A CJB állásfoglalást kért az adatvédelmi biztostól az Auchan áruházban tapasztalt jogellenes, az emberi méltóságot sértő táskaellenőrzésekkel kapcsolatban. Az állásfoglalást közöljük, s egyúttal kérjük és javasoljuk, hogy a vásárlók a jövőben minden kereskedésben tagadják meg (utasítsák vissza) az olyan motozásokat, ellenőrzéseket, amelyek nincsenek összhangban az állásfoglalással és az abban…