A szilvafa egy igen népszerű fa, amelyet tavaszi bőséges virágáért és finom gyümölcséért szeretünk. Vannak szilvafák, amelyek nagyon magasra nőnek, és ezért igencsak körülményes a gyümölcseik leszedése. Most ismerjünk meg egy olyan szilvafát, amelyről könnyen le lehet szedni a szilvákat!
Az elemzők szerint a következő hónapokban már lényegesen alacsonyabb lehet, 4 százalék alá csökkenhet az éves infláció, miután júniusban a vártnál némiképp nagyobb mértékben nőtt fogyasztói árindex. (MTI)
Közel 5 milliárd dollárért megvásárolja a Hewitt Associates-t az Aon biztosítási ügynökség. A cég ezzel létrehozza a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltató vállalatát, amely Aon Hewitt néven fog tovább működni - adta hírül a Reuters.
A kormány egyetlen tollvonással eltörölheti az üdülési csekket, illetve értékesítheti a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában lévő több milliárdot érő ingatlanvagyont - értesült a Népszabadság.
Az elemzők szerint a következő hónapokban már lényegesen alacsonyabb lehet, 4 százalék alá csökkenhet az éves infláció, miután júniusban a vártnál némiképp nagyobb mértékben nőtt fogyasztóiár-index
Mindig is tudták, pár kilót le kellene adniuk. Önszántukból azonban nem vetemedtek a fogyókúrára, egy Playboy-címlap viszont hatalmas ösztönzőerőt jelent.
A Moody's Aa2-ról A1-re rontotta Portugália hitelminösítését, amit a kedvezötlen költségvetési helyzettel és a gyenge növekedési kilátásokkal indokolt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tizenegy férfi és egy nő holttestére bukkantak Mexikó északkeleti részén, közülük néhányan "Z" betűvel ellátott fehér inget viseltek, a Los Zetas drogkartellhez való kötődés egyértelmű jeleként - közölték a hatóságok kedden
Legkevesebb 17 ember életét vesztette és 44-en eltűntek a heves esőzések miatti földcsuszamlásokban Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) és Szecsuan (Sichuan) tartományában - jelentették be kedden helyi önkormányzatok.
Fagyosabbá vált a viszony a hazánkban tartózkodó IMF-delegáció és a kormány között, mert a magyar fél kész tények elé állította a Valutaalapot az idei adócsomag kapcsán - írja az Index. Az IMF a...
A forint árfolyama a 280-as euró jegyzés alatt ingadozik: az eurót 278,60 forinton jegyezték kedden délelőtt tíz órakor a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 279,86 forint után. Keddre virradóra a jegyzés 277,80 forinton állt a nemzetközi deviza kereskedelemben. A forint keddi nyitás óta lassan gyengül.
A Moody's Aa2-ról A1-re rontotta Portugália hitelminösítését, amit a kedvezötlen költségvetési helyzettel és a gyenge növekedési kilátásokkal indokolt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Júliusban tovább nőtt a német gazdasági szereplők pesszimizmusa - derül ki a mannheimi székhelyű ZEW Intézet legfrissebb felméréséből. A jelenlegi helyzet megítélése jobb volt az egy hónappal...
A Magyar Nemzeti Bank immár harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömö...
Átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak május óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából. Az előző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal nőttek az árak. Egy év alatt legnagyobb mértékben az üzemanyagok drágultak (20,4 százalék), olcsóbb lett viszont a cukor, a liszt és az étolaj is.
Több mint 300 maffiózót vettek őrizetbe az olasz rendőrök hétfőn Calabriában és annak környékén. A rendőrség bejelentése szerint a szervezett bűnözés elleni harc részeként csaptak le a dél-olasz régió maffiaszervezetére, a 'Ndranghetára.
A szukkulens, vagyis pozsgás növények, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nézzük, hogy hogyan használhatjuk fel őket a kertünk és az udvarunk dekorálására.
A cseresznyefa egy virágos, lombhullató, gyümölcstermő fa, melynek gyümölcse gömbölyű, egy bemélyedéssel a rügy környékén. A gyümölcs héja sima, és színe a világostól a sötétvörösig terjed, de vannak fehér és sárga változatok is.
A cickafarkfű -Achillea millefolium- a görög Achilleia-ból ered, egy hős nevét viseli, aki a betegségek gyógyítását egy Chiron nevű kentaurtól tanulta meg, és a cickafarkfüvet használta Telephos és más harcosok sebeinek gyógyítására. A millefoliun szó két latin eredetű szóból tevődik össze: mille – ezer és folium – levél, ami a cickafarok dús levélzetére utal.
2010 májusában 15 ezerrel 1,240 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság gyorsjelentéséből
Magyarországnak nincs konfliktusa Szlovákiával - jelentette ki a Berliner Zeitung keddi számában megjelent interjújában Martonyi János, aki hangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárságról elfogadott törvény csak egy már hatályban lévő törvény apró módosítását jelenti.
A Moody's Aa2-ról A1-re rontotta Portugália hitelminösítését, amit a kedvezötlen költségvetési helyzettel és a gyenge növekedési kilátásokkal indokolt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Elfogadhatatlan a Jobbik számára a közbiztonsági törvényjavaslat több eleme - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet Volner Jánossal, frakciótársával tartott
Elfogadhatatlan a Jobbik számára a közbiztonsági törvényjavaslat több eleme - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet Volner Jánossal, frakciótársával tartott.
A májusban tető alá hozott görög óriási pénzügyi mentőcsomag mellett sikeres volt a ma megtartott első görög állampapír-aukció: a görög adósságkezelő a tervezett mennyiségnél minimálisan nagyobb...
A demográfiai mutatók miatt elkerülhetetlennek tűnik a nyugdíjkorhatár emelése Szlovákiában - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában. A népszerűtlen lépést, kormányösszetételtől függet...
A Moody's Aa2-ról A1-re rontotta Portugália hitelminösítését, amit a kedvezötlen költségvetési helyzettel és a gyenge növekedési kilátásokkal indokolt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Alig néhány nappal a határidő lejárta előtt több mint 140 ezren jelezték a lakóhelyük szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán, amelyet az önkormányzati választással egy napon tartanak
Több mint kétszeres lefedettség jelentkezett a mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D101020) magyar diszkontkincstárjegy aukción. Az Államadósság Kezelő Központ aukciójára az...
A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában májusban 15 ezerrel 1,240 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden. (MTI)
Felrobbant a víztorony kedden Fehérgyarmaton, emiatt nincs víz négy szatmári településen. Senki sem sérült meg, mert az építmény egy focipálya szélén, a lakott területtől távolabb van. Kömörőn, Mándon, Penyigén és Fehérgyarmaton összesen körülbelül 11 ezer embert érint a vízhiány. A robbanás okát egyelőre nem tudni.
Az erősödő jüan! A kínai textilipari üzemeknek ugyanis a fele tönkre mehet, ha a kínai nemzeti valuta öt százalékot erősödik az amerikai dollárral szemben - állítják ipari szakemberek. (MTI)
Öt nap emelkedése torpant meg a 1080-as ellenálláson, ahol lassú erőgyűjtésben piheni ki a száguldás fáradalmait. Egészséges korrekció indult meg, egyelőre oldalazás képében.(Solar Capital)
Június után júliusban is elég rendesen esett a ZEW gazdaságkutató intézet német konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója. Az index értéke 7,2 ponttal 21,2 pontra csökkent júliusban a júniusban mért 28,7 pontról. Az index értéke már harmadik hónapja esik, értéke pedig jóval elmarad a historikus átlagnak tekintett 27,4 ponttól.
A zsírszövet sejtjeiben bekövetkező változások fontos szerepet játszhatnak a II-es típusú cukorbetegség kialakulásában – állítja egy, a Cell Metabolism folyóiratban közzétett új tanulmány.
Összefogott a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az utasok jogainak hatékonyabb érvényesítése és a fogyasztóbarát utazási vállalkozások működése érdekében. (MTI)
Az egyik elsődleges probléma, amivel a kertészek szembekerülnek a cseresznyefa termesztésnél az, hogy nem tudják, hogyan kell helyesen megnyesni a fát. A metszés nagyon fontos szerepet játszik a megfelelő növekedés és gyümölcstermelés biztosításában.
A forint árfolyama a 280-as euró jegyzés alatt ingadozik: az eurót 278,13 forinton jegyezték kedden fél tizenkettőkor a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 279,86 forint után. Keddre virradóra a jegyzés 277,80 forinton állt a nemzetközi deviza kereskedelemben. A forint keddi nyitás óta lassan gyengül.
A szukkulens növények nagyszerűen díszítik a kertünket, főleg ha többféle növényt teszünk egymás mellé. Jóllehet ezeket a növényeket nem nevezzük virágoknak, mégis színesek. Ebben a cikkben a majomfa, a kövirózsa és a deres csenkesz párosításáról is szó esik majd.
Valószínűleg metángáz okozta azt a robbanást, amely kedd délelőtt történt a fehérgyarmati vízmű víztornyában - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.