2010. július 21. szerda

júl. 21
11:46
Szanyi azt akarja, Budapest legyen a Fidesz Sztálingrádja (Gondola)
júl. 21
11:47
Vezetőváltások a Malévnál (HR Portál)
A Malév péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén változások lesznek a légitársaság igazgatóságában és felügyelőbizottságában; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága erre adott mandátumot a közgyűlésen résztvevő állami képviselőnek - közölte az MTI nyomán a Napi Gazdaság.
júl. 21
11:49
"Munkahelybarát" oldal a Playboy-tól (HR Portál)
A munkahelyen is nézegethető a TheSmokingJacket című oldal, amely "szatirikus ellenszere a lélekölő munkaidőnek" - jelenti a Hír24 az MTI alapján.
júl. 21
11:57
Hogyan gondozzuk az árnyliliomot, hogy szépen virágozzon? (Édenkert)
Az árnyliliom könnyen termeszthető jó vízelvezetésű talajban, fél- vagy teljes árnyékban. Nem igényel különleges gondozást. A talaj nedvesen tartandó, különösen nagy melegben. Nézzük, hogy milyen igényei vannak még az árnyékliliomnak!
júl. 21
12:00
10 és félmillárddal enyhítették eddig a bankadót (Infostart)
A bankadót érintő elfogadott módosító indítványok 10,5 milliárd forinttal csökkentik a különadóból 2010-ben várható közvetlen bevételt - állapítja meg a Költségvetési Tanács szerdán az Országgyűlésnek benyújtott értékelésében.
júl. 21
12:00
Elhunyt David Warren (HírTV)
85 éves korában meghalt Ausztráliában David Warren, a repülőgépek „fekete dobozainak” feltalálója - jelentette szerdán az ausztrál védelmi minisztérium. A ma már mindennaposnak számító adatrögzítőket kezdetben nem fogadta nagy lelkesedés.
júl. 21
12:00
A szlovák sajtó szerint Orbán nem volt a legjobb házigazda (Gondola)
A szlovák sajtó szerint Orbán Viktor nem a legjobb házigazdaként mutatkozott be a visegrádi négyek kormányfőinek budapesti találkozóján
júl. 21
12:00
A Fidesz szerint nincs szó a sajtószabadság korlátozásáról (Alternatív Energia)
A "médiaalkotmány" a régi, 1986-os sajtótörvény felváltására irányuló első lépés, amely azt szolgálja, hogy minden újságíró azonos etikai elvek, normák, jogok, lehetőségek és kötelezettségek mentén dolgozzon az országban.
júl. 21
12:00
Új térben a szlovákiai magyarok (Kripto Akadémia)
Gyökeresen átalakulni látszanak a szlovákiai magyar érdekképviselet csatornái, miután az elmúlt fél év eseményei átrendezték a politikai teret a magyar-szlovák határ mindkét oldalán - írja Ravasz Ábel, a Publicus Slovensko nevű intézet vezető kutatója abban az elemzésében, amely az Új Szó című szlovákiai napilapban jelent meg szerdán.
júl. 21
12:00
Hüvelygéllel HIV ellen (WebBeteg)
Egy HIV-ellenes gyógyszer hatóanyagát tartalmazó hüvelyi gél jelentősen csökkenti a nőknél a HIV-fertőzés kockázatát - állapította meg egy hétfőn ismertetett tanulmány.
júl. 21
12:00
Kínának köszönhetően enyhülhetnek a világgazdasági feszültségek (Portfolio)
A kínai árfolyam-politika fellazulásának köszönhetően enyhülhetnek a világgazdaság egyensúlyi problémái - véli Willem Thorbecke. Az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank) szakértője szerint...
júl. 21
12:00
Továbblépés az autósportban (Pénzcentrum)
És milyen érzés volt az első autó? Sokan még éjszaka is felkeltünk, hogy odamenjünk az ablakhoz és megnézzük, ott áll-e még az utcai lámpa alatt. Tettük ezt annak ellenére, hogy mai mércével valószínűleg semmi különös nem volt benne, nem volt tele olyan extrákkal, mint az ülésfűtés, ESP, esőszenzor, DVD, beépített navigációs rendszer, tolatóradar és még lehetne sorolni bőven, amelyek nélkül ma már…
júl. 21
12:02
Felújítás miatt villamospótló autóbuszok járnak szombattól a nagykörúton (Gondola)
A villamospálya felújítási munkálatai miatt szombattól augusztus 19-ig pótlóbuszok közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok helyett a Fehérvári út és Blaha Lujza tér, illetve a Móricz Zsigmond körtér és a Blaha Lujza tér között - közölte a BKV
júl. 21
12:04
Költségvetési Tanács: a bankadót módosító javaslatok csökkentik az elsődleges egyenleget (Gondola)
A bankadót érintő elfogadott módosító indítványok 10,5 milliárd forinttal csökkentik a különadóból 2010-ben várható közvetlen bevételt - állapítja meg a Költségvetési Tanács szerdán az Országgyűlésnek benyújtott értékelésében
júl. 21
12:09
Vámosok és rendőrök ellenőriznek a Velencei tónál (Privátbankár)
Folytatódik a vám- és pénzügyőrség együttműködése a rendőrséggel a Velencei tó környékén – mondta Rozs Viktor pénzügyőr őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Parancsnokságána...
júl. 21
12:09
Napi 35 szexuális támadás éri a brit utasokat (Blikk)
Sokkolta a legújabb statisztika a világsajtót. Terrorra váltanak jegyet, akik felmerészkednek a brit vonatokra vagy buszokra. Csak a tavalyi évben több mint 12 ezer szexuális bűncselekmény és 92 ezer testi bántalmazás történt az ország tömegközlekedésre használt járatain. Ez azt jelenti, hogy egy nap 254 esetet regisztrálnak.
júl. 21
12:11
Médiaalkotmány: szabadság vagy rabság? (Privátbankár)
A "médiaalkotmány" a régi, 1986-os sajtótörvény felváltására irányuló első lépés, amely azt szolgálja, hogy minden újságíró azonos etikai elvek, normák, jogok, lehetőségek és kötelezettségek mentén dolgozzon az országban
júl. 21
12:15
EUR/CHF - merre megy az árfolyam? Nem mindegy a frankhitelesek számára sem (ProfitLine)
Május közepén történt a visszatesztelés a fontos 1.4588-as szinthez, azóta erős lejtmenetben van az EUR/CHF árfolyama.(Solar Capital)
júl. 21
12:18
Nagy ellenőrzések a Velencei-tónál (Infostart)
Folytatódik a vám- és pénzügyőrség együttműködése a rendőrséggel a Velencei-tó környékén - mondta Rozs Viktor pénzügyőr őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Parancsnokságának bűnügyi parancsnokhelyettese.
júl. 21
12:18
Tömegkarambol a 4-esen (HírTV)
Befejeződött a 4-es főúton történt baleset helyszínelése Kaba és Hajdúszoboszló között, újra mindkét irányból járható az út. Szerdán reggel kamion, munkagép és személyautó ütközött össze, négyen könnyebben megsérültek.
júl. 21
12:18
A párbeszéd és az összefogás jelentőségét hangsúlyozták Tusványoson (Gondola)
A magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd, összefogás és együttműködés jelentőségét egyaránt hangsúlyozta a Tusnádfürdőn zajló 21
júl. 21
12:18
A KDNP módosításokkal, de támogatja a médiatörvény-javaslatot (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - módosításokkal - támogatja a "médiaalkotmányról" szóló javaslatot - mondta Pálffy István, a párt vezérszónoka szerdán a parlamentben.
júl. 21
12:18
Hogyan gyógyít a zeller? - 2. rész (Édenkert)
Ebben a részben a zeller tápértékén kívül még szó lesz az egészségügyben való felhasználásáról, és arról is szót ejtünk, hogy milyen veszélyei lehetnek a zeller használatának, illetve, hogy milyen formában fogyasztható ez a fűszernövény.
júl. 21
12:18
Csődbe jut-e a csődeljárás? (HR Portál)
A szabályozás és a cégkultúra is ludas abban, hogy még mindig kevés a csőd - cikkezik a Világgazdaság.
júl. 21
12:19
Menekülnek a hitelminősítők a felelősség elől (Portfolio)
Érdekes helyzet állt elő a héten, ugyanis a három nagy hitelminősítő cég, a Standard & Poor’s, a Moody’s, és a Fitch Rating is megtagadta, hogy minősítéseit felhasználhassák...
júl. 21
12:19
Felrobbantottak egy gázvezetéket a török-iráni határon (ATV)
Senki nem sérült meg.
júl. 21
12:20
EUR/USD Eladási utasítások (HírTV)
Az EUR/USD benézett 1,2850/40 alá és napi minimumot ért el 1,2820-nál. 1,2850-ig normálisan mentek a dolgok, aztán számos eladási utasításról számoltak be. A napi minimumnál támogatás található. Izgalommal várják a Fed-elnök, Ben Bernanke 16.00 órai nyilatkozatát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 21
12:21
Sokat ért a hűség: millimos lett a cselédlány (ATV)
Több száz milliót hagyott rá egy orvos.
júl. 21
12:22
Rendőrök vitték el a Főtáv vezérigazgatóját (+videó) (HírTV)
A Hír Televízió hivatalosan meg nem erősített információi szerint a BRFK gazdaságvédelmi osztályának nyomozói a Főtáv székházából vitték magukkal a vállalat vezérigazgatóját. Egyelőre nem tudni, hogy Kovács Lajost milyen minőségben, gyanúsítottként vagy tanúként hallgatják ki a rendőrök.
júl. 21
12:23
Az ATV reakciója Soltész Miklós kijelentésére (ATV)
Az MNÜA az ATV-nek nem nyújtott támogatást. A szerződésből eredően nem jutott közpénzhez a televízió.
júl. 21
12:27
Lendíthet rajtunk az uniós elnökségünk (Privátbankár)
A 2011. első félévében esedékes uniós magyar elnökség sikeres lebonyolítását nevezte az egyik legfontosabb feladatnak a fideszes Balla Mihály és a szocialista Mesterházy Attila az EU-elnökségi munkacs...
júl. 21
12:29
GVH: ismét célkeresztben a fogyasztói csoportok (Privátbankár)
A fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások a hirdetéseikben azt a látszatot keltik, mintha kölcsönt nyújtanának, és ezzel megtévesztik a fogyasztókat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb két i...
júl. 21
12:31
Egy hónap alatt 37 ezerrel több mobilinternetező (Privátbankár)
Az év hatodik hónapjában az egy évvel korábbi 636 ezer és a májusi 1 millióról, 1 millió 37 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktí...
júl. 21
12:36
Áder: Jogerős ítéletig tartsák fenn az előzetes letartóztatást! (Infostart)
Áder János a jogerős ítéletig fenntartaná az előzetes letartóztatást és szigorúbban büntetné a tisztességtelenül eljáró nagy áruházláncokat; a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján új közbeszerzési törvény megalkotását is szükségesnek nevezte. A Fidesz-frakció befogadta a javaslatokat.
júl. 21
12:36
Londonnak elég volt az afgán misszióból (HírTV)
Nagy-Britannia jövőre megkezdheti csapatainak kivonását Afganisztánból. Erről David Cameron brit kormányfő beszélt a BBC rádiónak adott szerdai interjújában. Az amerikaiak is jövőre kezdenék csökkenteni a katonáik létszámát.
júl. 21
12:36
Új amerikai szankciók Észak-Korea ellen (Gondola)
Új, Észak-Korea nukleáris fejlesztési terveinek fékezését szolgáló szankciók tervét jelentette be szerdán Szöulban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter
júl. 21
12:36
A jó pizzafutár még életet is ment (Blikk)
Elbocsátott mentősből lett pizzafutár mentette meg egy bajba került ember életét az Egyesült Államokban: éppen akkor ért ki hozzá a pizzával, amikor a férfi infarktust kapott.
júl. 21
12:36
Szombattól rövidebb útvonalon jár a nagykörúti villamos (Alternatív Energia)
A villamospálya felújítási munkálatai miatt szombattól augusztus 19-ig pótlóbuszok közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok helyett a Fehérvári út és Blaha Lujza tér, illetve a Móricz Zsigmond körtér és a Blaha Lujza tér között - közölte a BKV szerdán az MTI-vel.
júl. 21
12:36
Orbán nem volt a legjobb házigazda (Kripto Akadémia)
A szlovák sajtó szerint Orbán Viktor nem a legjobb házigazdaként mutatkozott be a visegrádi négyek kormányfőinek budapesti találkozóján.
júl. 21
12:36
RFV: jöhet a második kör is Gyergyóban (Portfolio)
Az RFV Nyrt. elnyerte Gyergyószentmiklós Város Önkormányzata által - a város távfűtési rendszerének megújítására és üzemeltetésre - kiírt nyilvános koncessziós pályázatot. A társaság idén 3.5 millió...
júl. 21
12:38
Saját fejét vágja le a Malév (HírTV)
Elérte a leváltási hullám a Malévot is. A légitársaság igazgatóságának elnöke magától mond le, Kamarás Zoltánon kívül távozik Kelemen Tamás, az igazgatóság egyik tagja is. A februárban visszaállamosított Malév péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén az igazgatóságon kívül a felügyelőbizottságban is változások lesznek.
júl. 21
12:38
Vezető országok álltak a tiszta technológiák mellé (Portfolio)
A világ teljes energiafogyasztásának 80%-áért felelős országok állapodtak meg a tiszta technológiák támogatásában az elmúlt két napot követően egy washingtoni konferencián. A résztvevők több...
júl. 21
12:40
Luxusban a profit - Most kell venni az autórészvényeket? (Portfolio)
Több évtizedes mélységbe zuhanó értékesítések, likviditási problémák, túlzott kapacitások - ezek jellemezték az autógyártók elmúlt két évét, amikor is régóta nem látott válság sújtott le a szektorra....
júl. 21
12:42
A kormány szerint nincs szükség megszorításokra (2.) (Portfolio)
A kabinetnek az az álláspontja, hogy a családokat és a vállalkozásokat még nehezebb helyzetbe hozó megszorításokra sem lehetőség, sem szükség nincs. Azt ugyanakkor elvárják a pénzügyi szektortól,...
júl. 21
12:45
Felpuhult bankadó: nem lesz meg a kőbe vésett 200 milliárd? (Privátbankár)
A kivétel erősíti a szabályt. Nem áll ez a kormányzat szerint "kőbe vésett" 200 milliárdos bevétellel kalkuláló pénzügyi különadóra
júl. 21
12:48
Megint fogyasztói csoportok körül vizsgálódik a GVH (ProfitLine)
A fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások a hirdetéseikben azt a látszatot keltik, mintha kölcsönt nyújtanának, és ezzel megtévesztik a fogyasztókat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb két ilyen céget tiltott el a megtévesztő reklámok közlésétől. (MTI)
júl. 21
12:50
ING: Kína lehet a kedvence a befektetőknek (ProfitLine)
Az ING Investment Management (ING IM) globális vagyonkezelő szerint Kína közelmúltbeli árfolyam-politikát érintő döntései tovább növelik az ország vonzerejét a befektetők körében. Emellett az ING IM szakemberei úgy vélik, hogy ez a lépés is alátámasztja azon befektetői várakozásokat, miszerint a világ második legnagyobb gazdasága nem érzéketlen a globális politikai-gazdasági elvárásokkal szemben,…
júl. 21
12:51
Újabb szakokkal bővül a BKF (Infostart)
Vizuális művészeti képzéseket indított a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az első évfolyam ősszel indul, amikor pótfelvételivel új alap- és mesterképzésekre lehet jelentkezni - közölte az intézmény.
júl. 21
12:51
Kevesebb köztisztviselő lesz Oroszországban (HR Portál)
20 százalékkal csökkentik a csinovnyikok számát Oroszországban, írja a Világgazdaság.
júl. 21
12:52
Meglódult a Fiat árfolyama, miután újra nyereségről számolt be az autógyár (ProfitLine)
Újra nyereségről számolt be az olasz Fiat szerdán, miután a második negyedévre vonatkozóan a vártnál jobb eredményről számolt be az összes divízióját illetően, és emellett várhatóan emelni fogja az idei évi várakozásait is a következő negyedévben.

Keresés