BUDAPEST — Még ilyet! Már a nők is bankot rabolnak! Tegnap közzétette a rendőrség annak a két elkövetőnek a képét, akik július 9-én egy pokolgépnek mondott dobozzal és egy pisztollyal raboltak ki egy Fehérvári úti pénzintézetet.
Ma húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, amelyeket a 4. Pont Ott Partin hirdetnek ki a fővárosi Corvin sétányon; a mintegy 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.
Nincsenek könnyű helyzetben a magánnyugdíjpénztárak tagjai, hiszen aki év közben akar a befektetései felől érdeklődni, az csak a napi árfolyamokat láthatja, összehasonlítási alap pedig nem nagyon van...
BUDAPEST — Igazi gyerekparadicsom a Józsefváros szívében megbúvó Füvészkert. A kicsik szívesen futkároznak, bújócskáznak a hatalmas fák és gyönyörű virágok között, vagy figyelik az aranyhalakat a mesterséges tóban.
Budapesten folytat ma megbeszéléseket Jadranka Kosor horvát kormányfő vendéglátójával, Orbán Viktor miniszterelnökkel. A hivatalos látogatásra érkező politikus, Horvátország első női miniszterelnöke találkozik Schmitt Pál házelnökkel is.
Csütörtökön várhatóan nem kell törölni párizsi járatot, miután hajnalban befejeződik a francia légiforgalmi irányítók kedden megkezdett sztrájkja - közölte Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üz...
BUDAPEST — Különleges városnézést nyert az angol Jana Kaderabkova (30), akinek Dobó Ági (21), a Miss World Hungary 2010 győztese mutatta meg a fővárost.
Az amerikai gazdaság kilátásai továbbra is "szokatlanul bizonytalanok", ezért a Fed kész arra, hogy új intézkedésekkel tartsa fenn a gazdaság növekedését
Megzuhantak a tegnapi kereskedési napon az amerikai részvénypiacok, miután Ben Bernanke Fed-elnök a kongresszusi meghallgatásán a "szokatlanul bizonytalan" amerikai gazdasági kilátásokról beszélt, mindezzel csak tovább növelte az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat.
Ma szavaz a parlament a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagról, amely egyebek között bevezeti az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, biztosítja a szabad párlatfőzés lehetőségét, korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket, 98 százalékos adót ró ki a 2 millió forint feletti végkielégítésekre, csökkenti a társasági adót, a pénzügyi szférát pedig különadó befizetésére kötelezi. (MTI)
Napirend előtti felszólalásában értékeli az elmúlt hónapokat a miniszterelnök a parlamentben. A nyári szünet előtti utolsó ülésen 16 törvényről szavaznak a képviselők, várhatóan házelnökké választják Kövér Lászlót, és két új taggal kiegészülhet az Alkotmánybíróság is.
Még minisztériumi alkalmazásban áll a vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Borovszky Tímea – tudta meg a Magyar Nemzet. A szocialista Hiller István által kinevezett főosztályvezető így kapja csaknem hatszázezer forintos havi fizetését is, amiért egy szalmaszálat sem kell keresztbe tennie. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárság azt ígéri, hamarosan lép az ügyben.
A 42 éves Joseph Burnst méreginjekcióval altatták el örökre, miután az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította kérelmét az ítélet végrehajtásának elhalasztására. Burns 1994 szeptemberében késsel és csavarhúzóval ölte meg áldozatát, miközben tettestársai kirabolták a moteltulajdonos irodáját.
Új alkotmányra és az alkotmányosság minden körülmények közötti megtartására van szükség - szögezte le a magyar miniszterelnök Berlinben a Német Külpolitikai Társaságban (DGAP) tartott előadásán. Orbán Viktor szerint nélkülözni kell mindenféle hatalmi arroganciát, mint fogalmazott, óvatosan kell bánni a kétharmados parlamenti többséggel. Beszélt arról is, hogy Magyarországon semmiféle szélsőségnek…
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról az iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég.
A Népszabadság értesülései szerint a 3% körüli hiánycél tartása érdekében a kormány az adókedvezmények megszüntetését tervezi, és a bankadó mellett hasonló különadóval sújtaná az energia- és a...
A Jobbik Komárom-Esztergom megyei alelnöke, a párt tatabányai elnöke Pachl Tamás a napokban lépett ki a pártból, mert úgy véli, hogy a Jobbiknak nincs jövője, a fejlődés gátja a szervezetben előretörő radikalizmus - írja a Magyar Nemzet csütörtöki száma
Napokon belül megszületik Kóka János kislánya, Lilla. Erről szívesen beszélt a volt gazdasági miniszter, ám azt nem volt hajlandó elárulni, mivel is foglalkozik mostanában.
BUDAPEST — Mint arról tegnap címlapon számoltunk be, már nem csak Nguyen Thanh Hien (16) szülei ellen folyik nyomozás embercsempészési ügyben, 20 éves bátyja is előzetes letartóztatásban van. A fiút azzal gyanúsítják, hogy háromrendbeli csempészésnél segédkezett.
BUDAPEST — Barátaik vigasztalják, ismerőseik pedig tíz körömmel védik a Stohl lányokat apjuk balesete óta. Luca (17) és Rebeka (13) minden támogatást megkap, hogy túllépjen az elmúlt hónapok megpróbáltatásain, amelyek talán örökre nyomot fognak hagyni az ártatlan gyerekek életében
Fokváros — A csodával határos módon élt túl egy házaspár egy 40 tonnás bálnával való találkozást. A hatalmas állat kiugrott a vízből, és pont a pár vitorlásán landolt a dél-afrikai Fokváros közelében.
AKRON — Eddig három életet mentett meg a hős ohiói postás, a harmadik eset után már maga Keith McVey (53) is elgondolkozott azon, biztosan postásnak szánták-e őt odafönn.
Nincsenek felkészülve az európai stadionok a hirtelen szívhalál esetén nyújtandó elsősegélyre sem a képzettség, sem az eszközök tekintetében. Az Arena tanulmány tíz ország 190 klubjának elszomorító adatait az European Heart Journal legújabb számában ismertette.
Nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés. A tanácskozás Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik. A parlament új házelnököt és alkotmánybírákat is választ, továbbá dönt a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról.
Nem csak a bankadó miatt kellett elhalasztani a hitelszerződésről tartott legutóbbi egyeztetés eredményeinek rögzítését a Nemzetközi Valutaalappal, a költségvetési pályával kapcsolatos bizonytalanságok miatt álltak fel dolgavégezetlenül a felek a tárgyalóasztaltól - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője a Népszabadság csütörtöki számában
A Malév 2010 első hat hónapjában a tavalyi évhez hasonló utasforgalmat bonyolított, összesen 1.3 millió utast szállított járataival. Az időszakban 16%-kal levesebb járattal üzemelt a légitársaság,...
Az USD/JPY 58 pipes sávban mozgott, 86,99 és 86,41 között, és hamarosan célba veheti a 86,08-as támogatást. Ellenállás 87,25-nél található. Az EUR/GBP árfolyama 25 pipes sávban ingadozott, 0,8396 valamint 0,8421 között. Ellenállás 0,8454-nél, míg támogatás 0,8364-nél van. 09.30-kor teszik közzé a német feldolgozóipar júliusi beszerezési menedzserindexét. 11.00-kor hozzák nyilvánosságra az EU-s…
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról az MTI által megkérdezett iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég
Ma szavaz a parlament az Orbán Viktor által múlt hónapban bejelentett 29 pontos gazdasági akciótervet megvalósító adó-salátatörvényről. A mai zárószavazáson az országgyűlés dönthet a kétmilliós...
Ma húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, amelyeket a 4. Pont Ott Partin hirdetnek ki a fővárosi Corvin sétányon; a mintegy 140 ezer felvételiző elsőként a www
Az ázsiai piacokat sem hagyta hidegen Ben Bernanke, a Fed elnökének tegnapi szavai, mely szerint az amerikai gazdaság kilátásai szokatlanul bizonytalanok, az indexek a kínai Shanghai Composite kivételével csökkennek. Japánban emellett az erős jen is gondot jelent, legfőképp az exportőrök számára.
Jó hír a munkáltatóknak, hogy új béren kívüli juttatások jelentek meg a piacon. Bár itt is a klasszikus felállás érvényesül, tehát a cég terméket, szolgáltatást, kedvezményeket ad dolgozóinak, csak éppen adómentesen. De vajon leagális-e ez a megoldás? Fata László cafeteria szakértő megmondja.