Megnyílt a jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken Kapolcson. A hét Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Nagyvázsony, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend - tíz napon át 1700 program lesz, 3300 fellépővel.
A nagy európai pénzintézetek átmentek az uniós bankteszten. Az Európai Unió 91 bank pénzügyi helyzetét vizsgálta meg, ezek közül csak néhány kisebb regionális bank nem felelt meg az elvárásoknak.
Meleg papokat buktatott le egy olasz magazin. A hetilap pénteken megjelent számában azt mutatják be, hogy három olasz pap éjszakai melegbárokba jár szórakozni ahol szexeltek is a kiválasztott fiúkkal. A Vatikán egyelőre nem kommentálta a magazin értesüléseit.
A volt tulajdonos, szerint önérdekből, a CIB Csoport szerint pedig jogszerűen került banki tulajdonba a hévízi Rogner szálloda; a Lotus Therme Kft., pénteki közleménye szerint CIB bank Zrt. jogszerűtlenül, valós és alapos ok nélkül mondta fel a hévízi ötcsillagos Rogner szálloda megvásárlásához nyújtott hitelszerződést.
Az IMF-szerződés októberi lejárta után már nem kell tárgyalni a valutaalappal, mert a kormány nem akarnak hitelt igénybe venni ettől az intézménytől - mondta Orbán Viktor az ATV Egyenes beszéd című műsorában, és ezt megerősítette a HírtTV Péntek 8 című adásában is, hozzátéve, hogy a szerződés lejárta után az IMF-fel nem lesz dolgunk, de az Európai Unióval igen, amelynek követelményeit teljesíteni…
Folyamatos ellenőrzést tartanak a Velencei-tavon a vízirendőrök, hogy kitereljék a fürdőzőket és a különféle vízi eszközökön, csónakokon vízben tartózkodókat a várható vihar elől.
Bizonytalan mennyit kapnak, az viszont biztos: ma újranyitja kapuit a Művészetek Völgye. A korábban finanszírozási problémák miatt elmaradt rendezvény szervezője leszögezte: inkább a reklámokon spórolnak, de a jegyek árán nem emelnek. Márta István ősszel az illetékes bizottságnak benyújt egy olyan javaslatcsomagot, amely a kulturális fesztiválok egy, a jelenleginél tervezhetőbb finanszírozási…
Az amerikai tőzsdék nem reagáltak pénteken jelentősebb elmozdulással az európai bankok stressztesztjeinek az eredményeire, azonban a nap közepe felé az 50 napos mozgóátlag sikeres visszatesztelése...
A segítségére siető mentőst is a Dunába rántotta egy részeg, meztelen férfi tegnap Budapesten, a Petőfi hídnál. A mentős ki tudott másznia a vízből, de a hajléktalant ki kellett menteni.
Őrizetbe vették és rögtön előzetes letartóztatásba is helyezték a koszovói jegybank elnökét. Hasim Redzepit korrupciós bűncselekményekkel, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják.
A korunk előrehaladtával bizony mindannyian érzékenyebbekké válunk a koffein hatására, a fiatalok és gyerekek ugyanis sokkal gyorsabban képesek lebontani a koffeint, mint a felnőttek.
Emelkedett pénteken a londoni piacon a magyar államadósság törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusainak díjszabása, miután negatív lépéseket jelentett be aznap Magyarországgal szemben két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's és a Standard and Poor's, az IMF/EU-tárgyalások félbemaradásával és a pénzügyi rendszer adóztatásával kapcsolatos aggályaikra hivatkozva.
El kell hoznunk a modern békeidőket Magyarországon, amelynek alapja az értékállóság, a státuszbiztonság és a fölemelkedés lehetősége kell, hogy legyen – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a hírTV Péntek8 című műsorában. A politikus kifejtette, hogy a kétharmados többségből egy értékalapú közösséget kell formálni. A miniszterelnök szólt arról is: nincs még egy olyan európai ország, amelyne...
A miniszterelnök szerint az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására. Rontotta Magyarország államadós-besorolásának kilátását a Standard & Poor's; a nemzetgazdasági tárca szerint a kormány folytatja a szigorú költségvetési politikát. Előzetes letartóztatásba helyezték a Főtáv vezérigazgatóját. A nap legfontosabb hírei július 23-án.
Osztalékemelést jelentett be ma az amerikai ipari konglomerátum, a General Electric és közölte, hogy újraindítja saját részvény vásárlási programját is. A hírre 3.8%-os pluszba lendültek a vállalat...
Gera Zoltán hamarosan személyesen egyeztet Egervári Sándorral, a magyar válogatott új szövetségi kapitányával a visszatérésről - értesült az atv.hu. A Fulham labdarúgója péntek délután telefonon beszélt Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével, de egyelőre nem kívánta kommentálni, hogy ismét válogatott lesz-e.
A Parno Graszt 2010. július 22-én csütörtökön, fergeteges koncertet adott a Los Angeles-i Skirball Kulturális Központban. A Los Angeles-i Főkonzulátus támogatásával szervezett eseményen több százan vettek részt, köztük a helyi magyarság képviselői is.
Több százan kísérték utolsó útjára péntek délután Szabolcsot, a philadelphiai hajóbaleset áldozatát Jánossomorján. A 20 éves fiú temetését a család kérésére a nyilvánosság kizárásával tartották.
Az olasz rendőrség pénteki közleménye szerint csaknem 800 ezer hamisított luxuskarórát foglaltak le Toszkánában 10 millió euró – több mint 2,8 milliárd forint – értékben egy olyan boltban, amely öt kínai állampolgár tulajdonában van.
A családon belül illetékmentesen örökölhető a farm, minden felszerelésével együtt, a helyi közétkeztetéshez közvetlenül a termelőtől is vásárolható élelmiszer - egyebek mellett ezeket emeli ki a csütörtökön elfogadott törvénycsomagból a Vidékfejlesztési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye.
Több százan gyűltek össze a XIV. kerületi rendőrkapitányság épülete előtt pénteken este, hogy gyertyát gyújtsanak annak a fiatal rendőrnek az emlékére, akit délután gázolt halálra egy menekülő autós Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. A helyszínen megjelent Pintér Sándor belügyminiszer, Hatala József országos és Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány is.
Nem függesztette fel az Országgyűlés Meggyes Tamás esztergomi polgármester képviselői mentelmi jogát, így ebben a ciklusban már háromszor "védte meg" a jobboldali többség a fideszes politikust a peres ügyektől.